Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Bridge 2x12 – Quetzalcoatl

2014. november 19. 13:00 - Zenóbia

Már abban elfáradtam, hogy leírtam a címet, nézzük, mi jöhet még. Monte-nak vér ment a csizmája varrásába, ja, abból a hatszáz literből, amit az előző részben szétlocsoltak, mindenhova jutott bőven. De ez egy drága csizma, meg különben is ebben szeret legjobban vérben tapicskolni, úgyhogy elvitte a cipészéhez rendbetetetni. Eleanor meg követte, úgy bukkan fel az ajtóban, mintha most mászott volna elő a kútból. Kb. pont úgy is mozog, mintha víz alatt lenne, végigsimogatja az összes hegyesvégű szerszámot (höhö), míg odaér Monte-hoz, csak úgy jelzésértékűen, de nem arra vonatkozóan, hogy az övét is megsimogatná, hanem hogy az egyikkel leszúrlak bazmeg, ha nem szerzed meg az apámat. Bízni sem bízik benne, mondjuk most komolyan, miért is kéne? A főkönyv a nő szerint már szart sem ér, mert mindent elrendezett, ami benne van, immáron csak és kizárólag Faustohoz, a démonhoz köthető.

2x12_bridge1.jpg

Tovább
Címkék: bridge
Szólj hozzá!

Titkok könyvtára I. (The Librarian) – A Szent Lándzsa küldetés (Quest for the Spear) 3/2

2014. november 19. 11:00 - Kapitánylány

Ott hagytuk abba, hogy ellopták a Végzet Lándzsájának az egyik darabját a Könyvtárból, így Flynn-re maradt a feladat, hogy a többi darabot megkeresse...

Flynn a repülőgépen próbálja megfejteni a madarak nyelvét, amikor is egy szép nő érkezik, aki a felszállást a pilótafülkében töltötte, de már leülne a helyére, persze Flynn mellé. A Könyvtáros próbál társalogni a nővel, de az hamar lehűti, nincsenek egy súlycsoportban. Flynn 7 óra 23 perc alatt megfejtette a madarak nyelvét, majdnem kiugrik örömében a székből, a pilótafülkéből érkező tiszt szakítja meg a boldogságát, a nőt hívja be a fülkébe napfelkeltét nézni, aki persze ezer örömmel hagyja ott Flynn-t. Lana, az egyik betörőnk bukkan fel légikisasszonynak álcázva magát, ki is iktatja a légi marsallt. Rhodes, a kopasz tolvajunk is megjelenik, Flynn-t akarja elkábítani, de nem csak ketten vannak ám, több utasról is kiderül, hogy a Kígyó Szövetség tagjai. A Könyvtáros szorult helyzetbe kerül, de segítségére siet a mellette ülő utastársnője, aki egyedül elintézi az egész csapatot, majd fogja Flynn-t és kiugrik vele az utasszállítógépből.

01.jpg

Tovább
3 komment

Castle 7x06 – The Times of Our Lives

2014. november 19. 10:00 - Zenóbia

Mathias alhatna a hátsó ülésen, míg a sofőr elviszi valahova a hozzábilincselt bőrönddel, mármint alhatna, ha nem lőnék le helyette. Maszkos pasiknak kell a bőröndje, ezt a mellkas lövés után úgy oldják meg, hogy levágják a kezével együtt a bilincset, nem mintha neki már nem lenne teljesen mindegy. Castle nem alszik, mert helyette Facebookozik, Kate meg kapott esküvői meghívót az exétől, mégis ki a jó isten hívja meg az exét az esküvőjére, és minek? Mathias Svájcból jött, a gyilkosa hagyott egy csizmanyomot az ingén, ez is valami. Meg az is, hogy Lanie és Espo késve futnak be, mert dugó volt a városban. így is lehet mondani. Hű, asszem erre nincsenek igazán szavak. Castle lehajol és elkezdi szaglászni a hullát, mert azt súgták neki a hangok, és nem hiszitek el, felismeri, hogy finomítatlan kőszén szaga van a pasasnak. Wtf. Úgyhogy útban a reptér felé irányba veszik az egyik használaton kívüli finomítót is, mert miért ne, a gyilkos ott lesz, és őket várja a machetéjével. És lőn. Csak nem machete, hanem a terepjáró, meg a bőrönd, benne egy izével, ami valami műtárgynak tűnik, Castle felemeli, persze beindít vele egy riasztót, úgyhogy elkezdenek lőni rájuk, mint a barom.

7x06_castle1.jpg

Tovább
Címkék: castle
7 komment

Való Világ 7x03 - Egy összefaszozott szerelmi ágy... :(( (18+)

2014. november 19. 07:35 - Chat Géza

vv7.3.1.gif

Az első arconpörgős bulikah

Bezzeg régen… mondhatnám, de az igazság az, hogy ez a VV úgy kellett már, mint egy falat kenyér. Vagy mint VV Plasztik Dórának egy Tutti Frutti címlap. Igaz, hogy minden széria első hete a legpörgősebb (lásd: a Velociraptor lábkörmökkel megáldott Simon is akkor aratott csak igazán), de ez most nagyon úgy néz ki, hogy minden idők castingja az idei. Egyelőre. Bár, Én a beköltöző brigádot inkább látom egy Aranypart 2 keretein belül, ahol a Tesztoszteron Matyiknak nincs megtiltva a testi fenyítés, de bízom benne, hogy a villaszabályzat lesz annyira simulékony, hogy egy-egy súlyosabb catfight azért első vérig elfajulhat. A Thunderdome-os kettő megy be, egy jön ki deathmatchet azért én se akarom.* Na, a mai műsor a teljesség igénye nélkül picit megidézi Trianont, de lesz kötelező vetkőzős feladat is. Lilu és Bence üdvözölnek minket, én is őket, puszi a hasukra, vicceskednek, bár Bence értetlenkedve néz Lilura (pont, mint Vikcsu, ha meghall egy összetett mondatot) amikor a Celeb vagyok…-ban előszeretettetel használt, talán egy kicsit túl is tolt „ment a fúrás, faragás” szófordulatot használta. Bence itt egyből a kefére asszociált, pedig itt csak az ármánykodásról van szó. Bence, hát nem nézed a mentorod, a bátyád műsorait, és nem szívod magadba szivacsként mindazt, amit Balázs mondd? Ejnye.

*De.

Tovább
Címkék: 18+ vv7
456 komment

Barátok közt 7167-7170 - Ádi, a vasöklű

2014. november 18. 18:00 - julie0812

1.jpg

Géza követeli Ildikótól, hogy mondja meg, mit akar valójában a fatertól. Közben Vilibáék telefonálnak Ildinek, hogy menjen oda az ingatlanirodához. Ildi boldogan repül és nem köti Géza orrára, hogy hova. De amint odaér és meglátja a hirdetést, lehervad az arcáról a mosoly. Vilibá olyan ideges, hogy félő, hogy infarktust kap. Otthon Ildi aztán mindent töredelmesen bevall: 5 millával tartozik egy uzsorásnak, mert az ex-pasija lelépett és szarban hagyta őt és a közös vállalkozásukat. De hát a lakás lett volna a fedezet az öregek otthonához, nem? Ja nem, van egy olcsóbb otthon, de az is ugyanolyan jó, oda ment volna Apus. Mónika a jólelkű, majd ő segít, de Géza nem ilyen megértő, előbb személyesen akar beszélni az „hitelezővel”.

Tovább
Címkék: barátok közt
4 komment

Terápia 2x16 - Hétfő 7 óra, Ferenc (4)

2014. november 18. 17:00 - Zsoofka

Ferenc előző ülése itt

Hétfő reggeli idill Dargay albérletében: Bence megtalálja a Misi által megevett (igen, mégiscsak befalta és gondosan visszapakolta a csomagolást) csoki papírjait és ezt rosszallóan szóvá is teszi, kap majd helyette kamatostul másikat, mondja az apja. Judit viszont kávét kap és - bár most nincs olyan feszkó a levegőben, mint korábban - Dargay mégis korhol: nem tetszik neki a fia által nézett zombikultúra. És már itt, a 2. percben elhangzik a hét kulcsmondata Judit szájából: „csak a hülye szülők gondolják, hogy a gyerek egy videójáték miatt lesz hülye.” Néha azt gondolom, hogy asszonypajtásba több terapeutai véna szorult, mint Andrásba. Legalábbis, ha a saját életükről van szó, jobban átlát mindent. Mintha írtam volna korábban is: bár Andrásnak nem tetszik a gyerek érdeklődési köre, nem veszi a fáradtságot, hogy értelmes alternatívát mutasson neki a zombik helyett. Ezt Judit is szóvá teszi. Érik a veszekedés. De nem, a férfi csak némán csóválja fejét

Intro után már  a kanapén ücsörgő Ferenc fogad minket. Minta összement volna ez az ember. Depis és már a telefont se kell szétszedni miatta. Gondolom most az jön, hogy a család után a politikai vár is összeomlóban van körülötte. Első körben annyi derül ki, hogy lemondott. Vagyis az érdemei elismerése mellett nyugdíjazták. Szinte mindegy.

Tovább
Címkék: terápia
4 komment

A muskétások 1x06 - The Exiles (A száműzöttek)

2014. november 18. 15:00 - Gabba

Conspiratio ante portas, ármány és cselszövés a mai részben, némileg A vasálarcos című, szintén Dumas történetre épülő film (főszerepben Leonardo di Capribogyo) alapötletére épülve. Aramis és D’Artagnan lovagol kies vidéken, Richelieu megbízásából Párizsba kell vinniük egy bizonyos Agnes Bernard-t és Henry nevű kisbabáját. Duval atya viseli gondjukat, ám amíg a muskétások békésen poroszkálnak, három haramia tör be a templomba és megölik a papot. A gyilkosságnak szemtanúja egy idős férfi, aki a lépcsőfeljáró mögött bújt meg. A támadók a kertben felragadják a gyereket és éppen az anya legyilkolására készülnek, amikor Aramisék megérkeznek. Az egyiket lelövik, de a másik kettő a kisfiúval elmenekül. Hová vihetik, nyilván Párizsba, Aramis utánuk küldi D’Artagnant, találkozzunk a Bonacieux-házban, válnak el egymástól. Nem veszik észre, hogy eközben a rejtőzködő öregúr is elhagyja a házat és gyalog nekiindul a vidéknek. Aramis kikérdezi Agnest, akinek fogalma sincs, mit akarnak tőle és a gyerektől, ő mindig hűséges volt a férjéhez, Philippe-hez, aki nemrég meghalt. Agnes beszélni akar Duval atyával, de Aramis nem engedi be a templomba.

Musk06 01

Tovább
Címkék: muskétások
13 komment

Káosz és önfeltárás – Terápia harmadik hét a szakember szemével

2014. november 18. 13:00 - drpuskaspalma

A harmadik héten két nagyobb téma merül fel, amelyről érdemes szólni, ezek pedig a korábban már érintett terápiás keretek, és a terapeuta önfeltárásának kérdése. Vagyis mennyit mondhat el magáról a terapeuta a páciensnek? Nem egyértelmű a válasz, de azért vannak megszívlelendő szempontok.

05_terapia_02_21.jpg

András mesél magáról Virágnak

A terapeuta önfeltárásának egyik típusa, amikor a terapeuta kimutatja és kommunikálja a terápiás helyzetben a saját érzelmeit. Ezt eredetileg teljesen elfogadhatatlannak tartották az analitikusok: Freud szerint még az volt az ideális, ha a páciens semmit sem tudott a terapeutáról és utóbbi érzelmileg semleges maradt: klasszikus elrendezésben a terapeuta a páciens mögött ült, hogy még csak ne is lássa. (Más kérdés, hogy Freud azért egyes betegeit néha meghívta magukhoz vacsorára, plusz ő analizálta saját lányát, Annát is, de magán a terápiás ülésen attól még elvileg semleges volt). A modern analitikusok ezzel szemben úgy vélik, hogy a terápiás kapcsolat kétszemélyes kapcsolat, amelyben a terapeuta teljes személyiségével vesz részt, és hogy fontos, hogy kongruens, azaz hiteles legyen ebben a szerepkörben. Nagyon fontos, hogy mindenfajta érzelemkifejezés kontrolllt, tudatos legyen és ezek kapcsán mindig a páciens érdekeit kell szem előtt tartani. Vagyis a terapeuta nem fejezheti ki dühét csak úgy a maga kedve szerint (mint ahogy András tette az első évadban, amikor kicsit megrángatta Mátét). Ugyanakkor ha az érzések megosztásától valamilyen terápiás hatást, előnyt remélhetünk, akkor az rendben van. Virág esetében András remekül valósítja meg ezt: szemlátomást őszintén és egy kissé zaklatottan azt mondja, hogy ha az ő gyereke titkolná el előle súlyos betegségét, „azt a kalapácsütést sose heverné ki”. Hitelesen és komolyan beszél, és Virágra valóban hatással van ez a közlés, előrelendíti a terápiát és a helyzet megoldása felé visz.

Tovább
7 komment

Az Álmosvölgy legendája 2x03 - Minden gonosz forrása

2014. november 18. 11:00 - Szencsike

Henryvel kezdünk, megint kézműveskedik, ezúttal egy épületet faragott ki, ami nem más mint a pszichiátriai gondozóintézet. Ide érkezett meg Abbie és Crane, Irving parancsnokot jöttek meglátogatni. Crane-t megtalálja az egyik ápolt, csak köszön neki, de azt sokat teszi a kis zakkant ürge. A nővérke a pult mögött azt hiszi, hogy Crane-t szintén kezelésre hozta be Abbie, de nem, csak látogatni jöttek. Ezzel lesz egy kis gond, a látogatás nekik tiltos, mégpedig Henry Parrish ügyvéd úr határozata alapján. Hoppá, valami használható infót kérnek róla a nővérkétől, aki csak a taxis cég számát tudja megadni. Távoznak, de reménykednek, hogy Katrina hamarosan értesíti őket a világuralmi tervekről.

1.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása