Barátainkat kemény két napja támadta meg őket az agresszor kokaultetvényes, azóta nulla huszonnégyben figyelnek minden egyes fűszálrezzenésre, és már a tarkójukra is sikerült szemet növeszteni. Úgyhogy muszáj pénzelni az éjjeli szekuritis, nehogy valaki szétcsessze a munkát. Victor vállalta be az éjszakás műszakot, de baszik ő előjönni a hívó szóra. Szerencsére nem nyelte el a lápi jeti, csak kicsit bebólintott, ennyi az egész. Na, de a meló, meg a bánya. A szivattyúk eléggé defektesek, hogy is mondjam, szitával nehéz vizet lapátolni. Szigszalaggal próbálják orvosolni a problémát, mert úgy tetszik fojtóbilincs az pont nem volt a bolhapiacon, ahol amúgy szartól repülőig minden fellelhető. Nem hiába pénzelik az Ink tattoos Travist, valahogy szigszalaggal megoldja a dolgot. Olyan nincs, hogy minden flottul menjen, mert a pumpákból kifogyóban van a muníció. Kéne nafta, hogy ne árassza el a bányát a víz, megint! George elmegy benzinért.

Megérkezik a benzin, de jön egy újabb kiadás. Kenut kell venni, mert az nem járja, hogy a falubéliek hangulatára hagyatkozzanak, és azon múljon hogy eljutnak-e a bányához vagy sem. Olcsóért, lófasz $350-ért vesznek is egy ladikot, aminél konkrétabban, szebbet kalapáltam tökalsó koromban technika órán, de mindegy. Mára ennyit a melóról, meg az eszetlen pénzszórásról. Másnap, fél óra meló után beadja a kulcsot a markoló, ugyan nem köpte be a gyertyát a Caterpillar, viszont a befecskendező az tropára ment. Travis épp a ladikért van oda, úgyhogy ő nem tudja megbütykölni a gépet, ellenben Chris kölcsönbe adott embere pont keni-vájsz a szerelő szakmában, úgyhogy izibe meg is javítja a gépet. Folytatódhat a meló.

Sydney, Ausztrália az első színhely, a helyi anyahajón épp Anna gyönyörét élvezi a személyzet. Egy Mia nevű V-hez a barátja siet oda, aki immunis Anna adományára, vagyis egy ellenálló. Srác győzködi a lányt, hogy zárja ki Annát, de sikertelen a kísérlete. Egy bombát aktivál, megfogja a lány kezét, majd ők és a társaik felrobbannak. A merényletet Marcus mutatja meg Annának, más hajókon is történtek incidensek. Anna összerakja, hogy  a lázadóknak emberi érzéseik vannak, és egyre erősebbek lehetnek. Joshuát hívatja.

A banda nagyon befutott, írja a reggeli újság, olyan nagyon, hogy bele is üvöltik mindannyian az örömüket az őket folyamatosan vevő kamerába, majd az a fantasztikus ötlete támad Keithnek, az egyik tagnak, hogy ezt a hírt meg kell osztani a szólógitárossal is, hadd üvöltsön ő is a kamerába. Mennek a lakókocsijához, mi meg tudjuk, hogy odabent nem attól kell félni, hogy James Swannek kilóg majd a lomposa, hanem attól, hogy hány liter vér van szétspriccelődve. Áh, nem olyan sok, de azért a szerencsétlen, aki megtalálja, eléggé sokkot kap. Mivel egy dokumentumfilmet forgatnak az együttesről, ezért a kamerások mindenhol ott vannak, Kate hajtaná el őket a picsába, de ahhoz kell a producer. Castle bezzeg örül nekik, egyből reklámozza az új könyvét és a főszereplő ihletőjét is, aki a kávéspohara mögé bújik, ami nem elég nagy, csak szólok. Fura lehet úgy nyomozni, hogy az ember arcába folyamatosan egy kamera nyomódik. Nem tudom, hogy mennyi időbe telne, míg megpróbálnám felgyújtani. Lanie is kicsit zavarban, de csintalan pillantással mondja amit tudnunk kell. Csintalan pillantással. Nem hiszem el, hogy egy ilyet leírtam.

Éjfél és kettő között halt meg, a karján observer feliratú tetoválás, a gyilkos fegyver egy gitár. Castle természetesen tudja, hogy milyen márka, mert ő mindent tud, vigyorog a kamerába ezerrel. Ryan a zenekarkísérő csávótól megtudja, hogy a gitárt ő adta oda Jamesnek este 11 után, akkor még tök egyedül volt, és látott egy fehér furgont a tömb körül ólálkodni, de rendszám nyista. Espo megtalálja végre a producert, aki egyből könyörgésbe fog, hogy ne basszon már ki vele, meghalt a banda egyetlen érdekes tagja, a kutyát sem fognak innentől érdekelni, hacsak nem adja el mint thrillert, beszarok. Espo is, de azért előtte még megmondja neki, hogy vigye a kameráit és dugja fel a seggébe. Castle totálisan irritáló, és még csak öt perce nézem, meg fogok hülyülni tőle a végére. Nagymonológot ad elő épp arról, hogy mivel James is 27 évesen halt meg, ezért bekerült a nagy nevek klubjába, akik szintén ekkor, Hendrix, Morrison, Joplin. Ja, csak ők saját magukat nyírták ki.

Annie kávékkal érkezik Auggie irodájába, de nem hogy barátját, senkit nem talál a környéken, kivéve Jai-t, aki felvilágosítja, hogy negyed háromkor azért halt ki az iroda, mert a fél hármas értekezletet áttették kettőre. A lány rohan és épp ott szakítja félbe barátja mondatát, hogy szerezzenek anyagot Budapestről (!), de ez már nem is érdekes, mert meglátva őt, az egész bagázs felkiált: meglepetés! Még torta is van az asztalon egy szál gyertyával, amit Annie nem akar elfújni, hiszen nincs is szülinapja. Azaz van, vagyis lesz hat nap múlva, Auggie-nak naptárra lenne szüksége. Hacsak… hacsak már most tudja, hogy valamiért nem lesz itt akkor. És tényleg, Joan épp ekkor lép be, hogy az irodájába hívja Walker ügynököt, ahol elmondja az új küldetését: egy Salma Devrient nevű lányt kellene beszerveznie, aki egy szíriai nagykövetségi munkatárs, mégpedig Párizsban. Óigen, minden nő álma ez a város, Joan már kezdi is megbánni, hogy Annie-t küldi, mert látja rajta, hogy készül repdesni örömében, de a lány jó ügynök módjára marad a földön, visszamondja a leckét, azaz a lány múltját és jelenét, és hogy azért jó lehetőség most beszervezni, mert sebezhető a nemrégi szakítása miatt és Amerikának mindig jó, ha van egy szír-hír-közeli besúgója a láthatáron. Nem mellesleg a jól végzett munka bebiztosíthatja Walkert a CIA-nál.

Máris Párizsban vagyunk, Annie követi a lányt, fotókat készít, feltérképezi a szokásokat, időbeosztást, satöbbit, Auggie-nak jelenti a részleteket és kap is egy kis fejmosást, amiért már 3 napja ott van és még nem lépett kapcsolatba Salmával. Az idő viszont épp akkor jött el, hiszen a Louvre kiállítótermei ideális ismerkedési terep, Annie leteszi a telefont, indul a lány felé. Azaz csak a hűlt helyéhez, mert a látogatócsoport kivonulása után Annie egyedül ténfereg a 19. századi képek között. 

„Jubityilszij.” sóhajtott fel Stirlitz, „Alig jár a negyedik résznél és már annyi a maszkirovkának.” John Diggle frissen mérgezetten is összekapcsolja a Nyiladékban látottakat, Oliver bújt az Igazságosztó csuklyája alatt. Nem örül, ököllel kuszál megbízottja felé. Olivér hajladozva és szóban védekezik: Starling City-t Bűnözők Krémje fojtogatja, csak a hatalom és a zsé számít, az „ártatlanság” meg egyenesen szitokszónak. Az egyszemélyes háború fárasztó dolog, két műszakban már elviselhetőbb, szóval bajtárs kerestetik. Diggle szerint csak külföldön ér ölni az ellent, itt Starling Cityben ez tengerimalac-közönséges gyilkolás, nem lesz bajtárs. Olivér pislogva meghasonlik és a főcím alatt hazaindul. Hiába gondolja úgy, hogy egy pontosan szemen lőtt mesterlövész és egy szemantikai vita után vége a napnak, nem így van. Hősünket saját nappalijában várja 38B-s lelkiismerete. Lauren szerint, alávaló önzőség, hogy teljesen megfeledkezett a családról és barátokról, akik tévesen úgy hiszik, aggódniuk kell az Olivér életéért, ha kitör egy heveny tűzharc. Olivér ezen annyira elszontyolodik, hogy aludni tér. Ma éjjel is a „Szigeti Élmények”című sorozat van műsoron.

Laurel köti össze a jelent a múlttal, gyűrött fényképről mosolyog a friss hajótöröttre Yoda barlangjában. Az Eredeti Íjász épp úgy beszéli az angolt, mint nagyfater, egyre hangosodva saját anyanyelvén. „Sün-cien.” ismételgeti egy ketrecbe zárt dzsungeltyúk irányába. Olivér találgatni próbál. „Madár? Bezárva? Malév?” Felirat hiányában mi sem tudhatunk meg többet. Hősünk nyugtalanul alszik, máris saját hálószobájában riad. Thea hugi szintén álmatlan, közösen nézik az éjszakai híradót. A bemondó Peter Declan-ről mesél, aki pár éve megpszichopatásodott, megölte az asszonyt, ezért hamarosan rákötik a nagyfeszültségre. Declan saját maga szerint ártatlanabb, mint a bolyhos tapsipapucs.

A múlt heti részben (A gyerekvadász) a fiúk a megszokottnál izgalmasabb sztorival jelentkeztek. Remélem erre a hétre is kitart a lelkesedésük. A rendőrörsön indulunk, aggódó Watson azzal támadja le Gregsont, hogy Holmes három órája nem válaszol az sms-ekre és a telefonját se veszi fel, csináljunk valamit, mert tuti, hogy épp belőve fekszik egy elhagyott lakás legkoszosabb szobájában. Hát ez kicsusszant, titoktartás ide vagy oda, Watson elárulta Gregsonnak, hogy Sherlock gyógyulófélben lévő junkie. Holmes nem lesz boldog, néhány résszel ezelőtt ilyesmiért már be akarta perelni a Watsont. Szerencsére nincs szó heroinról, Holmes-t egyszerűen elrabolták és megbilincselve szállítják valahova, gondolom nemsokára Watson kiszabadítja. (Most kéne aggódni érte, de nem tudom rávenni magam. Hollywood?)

Két éve került adásba az Éden hotel, az újkori magyar tévézés egyik legjobb realityje, aminek sem a menetébe, sem a kimenetelébe nem szóltak bele a nézői sms-ek, a játékosok egymás között döntötték el, kivel tolnak ki az adott pillanatban és hagyják pár nélkül, azaz zavarják haza a kolumbiai édenkertből. A Viasat elkezdte ismételni az első évadot, mi meg előkaptuk a klasszikus hogyvoltokat, tessék kommentelni az adás alatt és után, ingyen van.

A videós hogyvoltban Tünde és az eunuchok fürdőzése mellett megnézhettük, mennyire nem tud olvasni Tünde, hogyan jött be a hotelbe Nyíregyháza Úr, és ennyi, úgy látszik, sűrű programunk lesz. Pinokkinára virágos kosztümöt húzott a jelmeztervező, a lábait úgy rakosgatja maga elé, miközben a kamera felé araszol, mint egy jól nevelt zsiráflány. Minden hangsúlyra esik egy mozdulat, hol a csípő tekeredik meg, hol a lábát csavarja ki természetellenes mozdulattal, szóval a harmadik adásban látott pillanatnyi fellángolásnak annyi, a T69-es modellt nem műsorvezetésre tervezték.

Amerikában holnap indul a Survivor 26. évada, a második Fans vs Favorits kiadás, szuperfanok az egyik törzsben, régi kedvencek a másikban. Írtam pár sort a 10 visszatérő favoritról, sok képpel, ha valaki nem látta a régebbieket, és kicsit műveltebben vágna bele az új etapba, az kattintson, de óvatosan, értelemszerűen lesz benne spoiler.

(A képeket a cbs.comról lőttem.)

Han korunk egyik nagy problémájával nyit, a legújabb érintőképernyős csodamasinájával a kezében: Max, már három hete nem igazoltál vissza facebookon. A lány egy kicsit úgy tesz, mintha nem hallaná miről szövegel koreai főnöke, majd tőle szokásos nyers stílusában megmondja az őszintét: Han, ez soha nem fog bekövetkezni. Han a szívéhez kap, mire Caroline tőle megszokott kedvességgel, pöttöm főnökét vigasztalandó számol be arról, hogy ő elfogadta a felkérést. A szöszi megdorgálja Maxet: miért nem igazolod vissza, nem nagy dolog, mire a lány azt válaszolja, hogy sosem nézi a fészbúkját, mert nem kíváncsi az alkalmi meteorológusokra és az eső miatt mélydepresszióban szenvedőkre. (Más kérdés, hogy akkor egyáltalán miért regisztrált, tudtommal az USA-ban sem jár minden születési anyakönyvi kivonat mellé egy facebook profil is, de valaki javítson ki, ha tévednék.) Ha már szóba került a közösségi oldal, Caroline észleli, hogy már 300 "barátja" törölte ismerősei közül az apja botránya és vagyona elvesztése miatt. Max próbálja rábírni, hogy induljanak haza, de lakótársnője könyörögni kezd: csak még egy kicsit, olyan meleg van és otthon nincs légkondink, megőrülök a melegtől. Oleg megjelenik és készségesen felajánlja ventillátorát, mire Caroline naivan csillogó szemekkel kap rá az ötletre: tényleg van, nekünk adnád? A szakács nagy levegőt vesz és Vanilla Ice-ot megszégyenítő mozdulatok közepette kezdi szalámis leheletével hűsíteni a lányokat, akik inkább mégis a meleg mellett döntenek.

Nincs is annál jobb, mint egy fárasztó nap után megpihenni a kanapén, bekapcsolni a TV-t, és felelős döntést hozva az On the spot helyett megtekinteni a Bűnök és szerelmek legújabb részét! Az egész estét képes bearanyozni egy-egy jobban sikerült rész, és az ember hálával teli szívvel rebegne köszönetet a készítőknek egy tévénézés közben eddig soha nem tapasztalt érzésért: ez a kis abszurd maffiakomédia képes feléleszteni a mindenkiben munkálkodó, de átlagos körülmények között csakis vészhelyzetekben előtörő életösztönt! "Menekülj!" - súgja a hang az első pár percben, amikor a gyengébbek kedvéért átismétlik velünk az előző részek tartalmát. De nem engedelmeskedem, elvégre én nem gyenge, hanem erős vagyok, kibírom én ezt a huszonkét percet, ki én, ha addig élek is! "Rohanj!" - kiabál a hang a fejemben, mikor a drága szereplők csak egy helyben topognak ahelyett, hogy gombolyítanának valamicskét a vékonyka cselekményszálon, de én maradok, kitartok...Hogy lesz-e ennek valaha jutalma, csak remélni tudom! Huszonhetedik rész jön, hajrá Bella Tangolita!