Már most elnézést kérek a soron következő unkreativitásban (márpedig van ilyen szó) tocsogó hogyvoltom miatt, de beteg vagyok, mint a fasz és nem volt erőm még Sas kabarét nézni se, hogy némi humort meríthessek. Bocs.
A fullajtároknak igencsak készülniük kellene a vasárnapi szuperprodukcióra, így hála a csutkára feltöltött iPhone-nak már lehet is nyomatni a Picasso Branch zenéjére a hülyeséget. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet szavakba önteni, és a következő pár perc az pont olyan. De ha magunk elé képzeljük az Irigy Hónaljmirigy zenekart, ahogy kifigurázzák ezt a számot, akkor kb. pont ugyanott vagyunk, a szakadék szélén ugrásra készen, mert ez valami borzalom. De még véletlenül se ringassuk magunkat olyan bárgyú remények között, hogy ezt a szart nem lehet tetőzni, mert de. Király Sanyi előáll egy bűvészmutatvánnyal, amit már András Mágus is megcsinált már az egyik Lar’t pour Lar’t előadásban, no meg Jézus is a Family Guy-ban. Kadett, a Flour fallosza után vágyakozó, kiéheztetett nézőközönség szerepét játsza, míg a többiek teszik az agyukat, azaz a Gecigránát a kabbe nemzetközi jelét mutogatja szerfelett, amit Király Sanyi bőszen leutánoz, Hisztike valahol eltűnik a háttérben, Eckeből meg előtör a Ritalinon nevelt hiperaktív hülyegyerek. Ez így nem lesz jó. Mer? Mert 8 éves forma kislányok lesznek ott basszameg! Na, hát akkor vizesnyolcas, Faszik el, fontos dolgot intézni/színlelni. A pletyi szakkör magára marad. Na akkor mi meg figurázzuk ki a Mizut. Na, ők se néztek Sas kabarét, ötletszerzés gyanánt.