Ezúttal alig tesszük lábunkat a szárazföldre, szinte végig a tengeren himbálózunk, szárazföldi patkányoknak ez a rész ellenjavallt. Mindezek ellenére Mr. Bainest ismét nélkülözni kényszerülünk, az események ugyanis a Felice Jane nevű szkúneren zajlanak, amit kedvenc barkókirályunk kibérelt, és egy bizonyos Kirkwood rajta a kapitány. A rakomány ananász a nyugat-indiai szigetekről, időben Londonba kéne érni vele, mert szezon előtti értékesítéséből James komoly hasznot remél. Ezt azonban keresztülhúzni látszik a hajó legénysége, akik a francia partok közelében fellázadtak a kapitány ellen, és nem hajlandók vele továbbmenni. Természetesen a hatóságok értesítik Onedint, aki a nyitó képsorokban megérkezik a hajóhoz, hogy felderítse a tényálladékot.

A fedélzetre lépve Carley első tiszt fogadja a matrózok gyűrűjében, meglehetősen ellenséges a hangulat, Onedin kapásból közli, hogy a lázadás a tengeren elfogadhatatlan és máris indul felkeresni Kirkwoodot. A kapitány eleinte nem túl bőbeszédű, a részletek megvannak a hajónaplóban, James magához veszi, hogy áttanulmányozza. Magához hívatja az egyik matrózt, Arthur Loogot, először őt akarja meghallgatni. A matróz szerint Kirkwood egész úton erőszakosan viselkedett a legénységgel, de Lisszabon magasságában konkrétan megőrült. Folyamatosan szidalmazta a matrózokat, lustáknak és falánkoknak nevezte őket. Amikor az első tiszt megpróbált tiltakozni, megfenyegette, hogy felakasztja. Ellopta a rumot is és ránk fogta, velem meg zsoltárokat énekeltetett, de azt mondta, istenkáromlóan énekelek, ezért bottal vert, aminek nyomait napokig viseltem a hátamon, panaszkodik Loog.

James hivatja Carleyt, az első tiszt is a kapitány megőrülését hozza fel okként, össze-vissza beszélt mindenfélét, verte  az embereket, de James mutatja, hogy a hajónaplóban nyoma sincs semmiféle legénységi panasznak. A kapitány nyilván meghamisította, mondja erre Carley, James azonban, maga is kapitány lévén, nem hajlandó ezt elfogadni. Magának már korábban is volt összetűzése egy másik hajón az akkori kapitánnyal, láttam a papírjait, mondja az első tisztnek, úgyhogy szerintem maga közönséges lázadó. Carley erre összeszűkült szemmel csak ennyit mond: Ha ilyet mond rám, kivágom a nyelvét a késemmel!

Eközben Kirkwood is magához hívatja Loogot és figyelmezeti, hogy neki már volt dolga lázadó matrózokkal, egy korábbi útján a legénység meg akarta gyilkolni. Majd kissé összefüggéstelenül arról kezd beszélni, hogy Isten hívja őt és jelet adott neki. Ezen a hajón mindenki meg fog halni, te is készülj és imádkozz!, szólítja fel a matrózt furcsán csillogó szemmel. Na, szép kilátások, az első tiszt késsel fenyeget, a kapitány vallási fanatikus, velem meg mindenki szembe jön az M7-esen.

James a legénységi szálláson folytatja a kihallgatást, az a szándéka, hogy minden előzmény ellenére ezzel a legénységgel vigye vissza a hajót Angliába, mert minden elvesztegetett nappal nő annak a veszélye, hogy az értékes rakomány megromlik. A matrózok eleinte nem nagyon hajlandók erre, de James rábeszélőképessége lassanként hatni kezd rájuk, főleg mikor a végén még azt is belengeti, hogy ha rendben elhajózzák a szkúnert, a bíróság előtt esetleg hajlandó lesz kedvezően tanúskodni a legénység fegyelmezett viselkedésével kapcsolatban.

Kis időre nézzünk vissza Liverpoolba, ahol családi ebéd közben James újabb fuvarja a téma. Robert szokás szerint szidja öccsét, amiért újabb hajó bérlésére költi a nem létező pénzüket, mikor már van két saját hajója. Elizabeth persze adja alá a lovat: Igen, és miatta kellett eladni apánk boltját is. Frazer és Anne viszont ellenvéleményen van, szerintük James üzleti érzéke vitathatatlan. Na persze, van három saját cégünk, de mégis tele vagyunk adóssággal, hajtogatja Robert, aki képtelen tovább látni az orránál.

Később Frazer és Elizabeth a piacon sétálgatnak gyerekkocsit tologatva, benne a kis pufók William, végre látjuk, bár csak pár pillanatra. Mind tudjuk, minden csecsemő egyformán néz ki, ez alól a saját gyerek természetesen kivétel, a fiatal pár ennek megfelelő büszkeséggel nézegeti szemük fényét.

Váratlanul Daniel Fogarty tűnik fel, nemrég kötött ki a hajója, ehhez képest már jócskán kapatosan támogatja az első tisztjét, akinek ma van a születésnapja, és ennek örömére öntudatlanra itta magát. A találkozás rövid, de legalább kínos, Elizabeth pillantása megsemmisítő. Fogarty udvariasságból vet egy pillantást a gyerkőcre, és elmondja az ilyenkor szokásos közhelyet, majd elbotorkál. Frazer szemében mintha enyhe gyanakvás ülne.

Fogarty délután azonban, immár rendezettebb külsővel, felkeresi volt (?) szerelmét. Elmondtad Frazernek? Nem volt hozzá bátorságom. Hogy hívják a gyereket? William. Gyűlölsz? Akkor gyűlöltelek. Ily módon folyik kettejük közt a szó, aztán Fogarty arról beszél, milyen hiba volt, hogy végül nem vette el Elizabethet. Én nem akartam hozzádmenni, emlékezteti a menyecske, Albert mellett megkapok mindent. A beszélgetés végén Fogary leforrázva távozik, tétova kérdésére, hogy azért írhat-e néha Elizabethnek, a nő határozott nemmel válaszol, de a becsukódó ajtót hosszan nézi könnyes szemmel.

Vissza a francia partokhoz, Onedin Kirkwooddal beszél és közli vele, hogy ez a legénység fogja visszavinni a hajót Angliába. Én nem vagyok hajlandó lázadó matrózok fölött kapitánykodni, jelenti ki Kirkwood, de James leinti: Akkor majd én leszek a kapitány. A szél kedvező, az idő sürget, horgonyt fel, indulás. Jók az előjelek, de hamarosan sötét felhők kezdenek gyülekezni. Először Carley személyében, aki lehívja Onedint a raktérbe, hogy megmutassa a tartalék vitorlákat: mindegyik összehasogatva. Majd az élelmiszeres hordókat mutatja, valaki rumot öntött a sózott húsra, ami így ehetetlen lett, na tessék, az ellenség keze betette a lábát. Aztán a valóságos felhők is megérkeznek, hatalmas vihar tör ki, zuhog, mintha dézsából öntenék, imbolyog a hajó össze-vissza, én is szorítom a fotel karfáját.

Minden ember a fedélzetre, fővitorlát kurtítani! A parancsot azonban nem sikerül teljesíteni, mert valaki elvágta a tartókötelet. Maga mit tenne most?, ordítja James az első tisztnek, felhúznám a derékvitorlát, ordítja vissza az. Akkor csinálja, ordít még egyet James, a legénység csúszkálva teszi a dolgát. A jó hajósnak szerencséje van, mert úgy tűnik, a manőver sikeres. Szerintem most már átvészeljük, mondja Carley és a két tapasztalt hajós egymásra vigyorog.

Később James lemegy Kirkwoodhoz, a kapitány természetesen nem tudja, ki lehet a szabotőr a hajón, inkább tovább imádkozik. Miután kijutnak a viharból, azért csak felmerészkedik a fedélzetre és elmondja Onedinnek is a korábbi útját a lázadó matrózokkal. Ezek itt pont olyanok, őket is megszállta az ördög, mutat körbe a legénységen, miattuk ez lesz az én utolsó utam. Hamarosan kikötnek Dover előtt, a közhelyes fehér sziklák hátterében várják a révkalauzt, hogy felhajózhassanak Londonig. Hamarosan meg is érkezik a Mr. Parsons nevű szakember csónakon, vele van Anne és Robert is. Parsons észrevételezi, hogy a hajó túlságosan mélyre merül a vízbe, ezért első útja a raktérbe vezet. Itt térdig ér a víz, az ananász nagy része ázik szétfele, na ebből se lesz extra haszon. Robert reakcióját el lehet képzelni.

Két ember a szivattyúkhoz!, parancsolja James. Kirkwood elkapja a révkalauzt és figyelmezeti, hogy ne higgyen Onedinnek, ő is a lázadó matrózókkal ért egyet, akik meg akarják gyilkolni őt. Parsons otthagyja és megy irányítani a hajót, ami végül sikeresen partot ér Londonban. Onedin örömmel lép be Kirkwood kabinjába, ahol azonban kellemetlen látvány fogadja: a kapitány holtteste lóg a kampóról. Kéésőbb Parsons lehívja Jamest a raktérbe, ahol az ismét szárazra került oldaldeszkákon hatalmas lyukat mutat neki, amit nyilván belülről fúrtak. A kapitány matraca alatt aztán megtalálják az ácsfúrót is, így a szabotőr személye már nem lehet kérdéses: a vihar alatt mindenki a fedélzeten volt, kivéve Kirkwoodot. Öngyilkosságával meg azt akarta bizonyítani, hogy a legénység ölte meg őt, és öngyilkosságnak akarták beállítani a gyilkosságot. Bonyolult? Egy kicsit.

Lezajlik a matrózok tárgyalása, James ígéretéhez híven mellettük tanúskodik, így a bíróság mindenkit felment. Carley érkezik köszönetet mondani, de James elhárítja. Maga volt az első tiszt, az lett volna a dolga, hogy biztosítsa  a rakomány mielőbb célba érkezését, nem pedig fellázadni. Esetleges szimpátia ide-vagy oda, az elmaradt haszon ténye mindent felülír: Meg ne lássam magát újból valamelyik hajómon!, küldi el végül Carleyt szúrós pillantás kíséretében.