Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

CSI: A helyszínelők 9x08 - Young Man with a Hom

2009. május 29. 09:26 - zaphodbb

Helyi Megasztár színpad, két feltörekvő tehteség énekel, egy fekete csak és a fehér fiú. A producer addig basztatja őket, míg végül a csaj elsírja magát és elrohan. A srác apja a színpad mögül őrzi a fiát, úgyhogy az hiába akar, nem rohanhat a lány után vígasztalni. Helyszínre érkezünk, a doki segédje bontja ki a lepelbe csomózott holttestet, aki nem más, mint a fekete csaj a színpadról. Ugrunk a boncterembe: a doki, Grissom és Cathernie is jelen, kicsomagolják a csajt egészen. Ki van feste, flancos fehérnemű van rajta. szexuális bántalmazást sejtenek.

A dalos színpadra váltunk, Brass kérdezi ki a producert. Annyit tudunk meg tőle, hogy Laylára, aki az áldozatunk, a gardedámjának kellett volna vigyáznia, aki nyilvánvalóan nem jól tette a dolgát, ezért kirúgta. A másik versenyző - aki Kip - apja mondogatja közben a háttérben a fiúnak, hogy akkor ő nyert, ha Layla meghalt, de a producer lehűti és visszahívja a legutóbb kiszavazott fiút, ő lesz a döntős Kip mellett. Apának lehervad a vigyor az arcáról.

Tovább
Címkék: csi lv
Szólj hozzá!

Ments meg 4x1 - Babapofi

2009. május 28. 16:00 - zenoli

Ismét itt vagyunk a vidám tűzoltókkal, megkésve bár, de törve nem- folytatódjék a történet. Ugye a harmadik évad sokkoló és végső jelenete az volt, hogy Tommy és Sheila az újonnan szerzett parti vityillóban ragadt, miközben az kigyulladt, és se ki, se be. Innen indítunk, mégis lett ki, mert Tommy jelenik meg, és beszélni kezd a történtekről, hogy s mint emlékszik a dolgokra. Mint kiderül, őt gyanúsítják a tűzgyújtással, pedig szegény szerencsétlen magánál sem volt, és hiába tagadja, mivel a tűzeset előtt két héttel írtak alá egy életbiztosítást, felettébb gyanús a hivatali mókusoknak. Ugrunk egyet, éjszaka van, bébisírás töri meg a csendet, Tommy pattan is egyből, Janet az ágyban, mi van, ezek megint együtt? Nagyon rendes, mert ő foglalkozik a gyerekkel, mondjuk Janet annyira nem is bánja, visszazuhan fejest a párnák közé.

A gyerek csak nem alszik, Tommy mászkál vele, aztán mire nagy nehezen mégis elcsendesülne, Colleen érkezik haza hajnali fél 3-kor enyhén betépve, berúgva, bébi újra üvölt. Apja cseppet sem örül, hogy így alakulnak a dolgok, akkor meg aztán főként összehúzza busás szemöldökét, amikor a lánya benyögi, hogy ja amúgy van egy 26 éves pasim, aki mellesleg zenész, és szexelünk is, ha érdekel. Aztán a nagy monológ végére diszkréten letesz egy kis rókabőrt a szőnyegre, majd távozik a szobájába. Tommy kissé ideges, kelti is fel iziben Janet-et, tudtad te, micsinál a fránya kölyke? Asszony csak bólogat, persze tudok mindent, nem zavar, elég érdekes a nevelési stílusa, meg kell hagyni. Tommy sem igen érti, és meg is jegyzi, hogy sosem hitte volna, hogy ő lesz az erkölcscsősz a családban, hát mi sem. Kisebbik kölök is talpon van már, és mikor meglátja Colleen hányását, ő is rárakja a sajátját, csak hogy jól induljon a nap. Főcím.

Tovább
Címkék: ments meg
3 komment

Alias 5x14 - I See Dead People

2009. május 28. 13:00 - sixx

Az előző részben kb. annyi történt, hogy a Sydjelmezes Espinosa kinyírta a francia tyúkot, Arvinbácsi meg felébresztette a zombivá lett KicsiSydet, majd úgy vágta bele egy üvegasztalba, hogy meghalt. Arvin, te mocskos szemét állat, te. Mindezt a Rambaldi kézirat 47. oldaláért, még jó. A halott KicsiSyddel nyitunk, temetés, Syd mondja a gyászbeszédet, és kegyeletből nem poénkodunk. Szegény Röné nem kap ilyen szép temetést, neki a boncolását mutatják párhuzamosan, ez a sorsa a nem állandó szereplőknek. Ja, és ez azért fontos, mert Rönében volt egy mikrochip, és ez kell az APO-nak, még jó, nekem is kellene, szuvenyír.

Syd saját magát hibáztatja a hugi haláláért, mert ő beszélte rá, hogy bízzon GeciArvinban, és ez ugye elég nagy hibának bizonyult. GeciArvin mindeközben egy kastélyban pocol már egy hete, és a 47. oldalba rejtett kód megfejtésén ügyködik, de a kissé morózus Peyton szerint nem elég gyorsan. GeciArvin pikírten rámutat, hogy Rambaldi végjátéka 500 éve a kéziratba kódolva várja sorsát, szóval egy hét ide vagy oda már nem oszt és nem szoroz, nem kellene őtet idegesíteni, mert annak eddig sem volt túl jó vége. Peyton arra is rámutat, hogy nem csak a vén gazember szenvedett meg ezért a Rambaldi lázálomért, hanem sokan mások is. GeciArvin leszarja.

Tovább
Címkék: alias
11 komment

Szomszédok 2x18 (36. fejezet, 19880908)

2009. május 28. 11:00 - Milo Rambaldi

Ott maradt abba a végtelen történet, hogy Takiék aktív és rendkívül művi gyászolásban töltötték a hetet, temetésről jártak temetésre, Alma meg ügyvédnél is volt, sőt összebalhézott Jánossal Zsóka miatt. Mágen doktor nem megy Jemenbe, Juli terhessége rendbejött, Julcsi pediglen Etust vitte az oskolába slozit pingálni. Jutka ki van akadva, hogy nem tud terhes lenni, apját vegzálta Mariann miatt, Feri anyját látogatta, akit kiengedtek a kórházból, ezért kétszer olyan részeg, mint korábban volt. Biztosan pótolni kell a kiesett mennyiséget.

Jutkáék parázs reggelével nyitunk, Feri perkálni akar anyóséknak, Jutka szerint ebből balhé lesz, de Ferit nem érdekli, neki önérzete van. Szokjuk már meg! Jutka beadja a derekát, majd elmegy az iskolába, ahol egyrészt Bástya acsarkodik Hávellel, mert vicces pénzt akar felajánlani a tanításért, ez meg nem kell a mi elvtársunknak, így ingyen fog dolgozni (mekkor mártír már), másrészt meg Jutka azon tombol, hogy nincs kréta meg festék, így kell rajzórát tartani. Festeni képzeletben is lehet, de Jutka már csak ilyen materialista marad. Feri is távozna, de a fogfájós Bőhmbe botlik, akinek felajánl egy ingyen fogorvosi kezelést MC-nél. Sümeghy drasztikusabb, ő húzást javasol. Érkezik hozzá valami unokahúg egyébként, Bőhm félti a kislányt. Közben Juniort látjuk, amint oroszleckét ír, mert elfelejtette, apja le is cseszné, de a gyermek felrakja a „nemennyjemenbe” lemezt, erre Ádám bevallja, hogy nem megy, csak ez kurva sok pénzbe fog kerülni, és Senior idegvédelem miatt még erről nem tud. Julcsi csendben visít és drukkol. Ádám bemegy a jegyirodába, és dob egy hátast, amikor kiderül, hogy 72.000 forint a jegy.

Tovább
Címkék: szomszédok
22 komment

Álomgyári feleség - 1. rész

2009. május 28. 09:00 - Tm

Az Óz sztori szökdécselő főhőseivel nyitunk, akik a sárga úton épp Smaragdváros urának palotájához érnek. Beóvatoskodnak és a hatalmas füstből előbukkanó Nagy Varázslóval találják szembe magukat, aki miután Dorothynak olyanokat jósol, mint a Visszautasítás Völgye meg a Máshollévő Otthon hirtelen Julia Roberts playlistjét kezdi követelni a megriadt csapattól. Aha! Szóval nem filmforgatás, hanem álomjelenet.

 

Dorothy szerepében főhősnőnk, Molly Kagan rémüldözött. Molly egy menő hollywoodi producer, Kenny Kagan felesége egyben asszisztense. Úgy tűnik mindkettőben tökéletesen teljesít. Gyors, pontos, megbízható, egy Spielberg-reggelitől a kertbe elpottyantott kutyakaka eltűntetéséig mindent remekül menedzsel nagymenő férje életében úgy, hogy közben igazán csini, kedves és a helyi szokásoktól eltérően kislányukat is ő maga fuvarozza reggelente a menő magániskolába. Maga Kenny Kagan messze nem ennyire szimpi karakter. Önző, önmaga fontosságától elalélt hólyag, aki teljesen helyénvalóan kapta meg a nagy szemfényvesztő, Óz szerepét az álomban. Izgága alak, aki már kora reggel headsettel rohangál, és a kislánya fejére nyomott gyors jóreggeltpuszi mellé nem felejti el megjegyezni, hogy az uzsira csomagolt sütiből mindenképp kínálja majd meg Violet Afflecket. Egy nagy broáf az egész csávó.

Tovább
7 komment

Szolgálati közlemény: szavazógép a Hogyvolton is!

2009. május 27. 17:39 - sixx

A vállalati himnuszban annyira megtetszett SzabóZ kolléga szomorú ábrázata, hogy fabrikáltam belőle egy kisméretű fejet, amit a bloghus kollégák szavazási értékmérőnek alakítottak át, minden poszt után lehetőség van értékelni az adott epizódot. Ennek menete, és akkor most az íróemberek figyeljenek nagyon, hogy a tagek közé a sorozatcímke után beírja az ember, hogy v:1 vagy v:1.5 vagy v:5, egytől ötig félpontonként emelkedve. Mint a mellékelt ábrán látható, a négyes az négy db. csuklyás-szomorú deszmetálos SzabóZ-fej.

Az osztályozást az epizód értékelésére használjuk, az olvasó dolga, hogy ő is osztályozzon, meglátjuk, mennyire egyezik a hogyvoltíró és az ezerfejű véleménye. A kis grafika a poszt legvégén jelenik majd meg, illetve az ugrás előtt is, hogy a főoldalra rápillantva mindenki jó sok SzabóZ-fejet lásson, és ne tudjon nyugodtan aludni. 

6 komment

Haláli hullák 2x02 – Állandóság

2009. május 27. 16:00 - Teofil.

George éppen az utcán bámészkodik, és a hozzá hasonló korúak szórakozásáról filozofál. Ennyi idősen mindenkinek van valami mániája, buli, kocsi, smink, miegymás. Neki a postit cetlik és a halál. Érdekes hobbi, bár én inkább nevezném szakmai ártalomnak. Pedig ha még az élők sorában lehetne, akkor valószínű ő is inkább a bulin törné a kobakját. Végül aztán Rube-nál köt ki, akit arról faggat, hogy vajon az ő nevét is felírta-e a cetlire annak idején. Ebből is látszik, hogy Tökmag bizonyára nem vette meg az első évadot DVD-n, mert akkor tudná a választ. Rube úgy néz rá, mint tyúk a piros kukoricára, nem örül a késői látogatásnak, különben sem szereti, ha olvasás közben megzavarják, prédikál is egy sort az illemről. George fájlalja azokat a dolgokat, amiket már nem érhetett meg. Végül aztán csak kiböki Rube, hogy bizony ő írta fel a cetlire a nevét, és ezt akkor is megtette volna, ha tudja, hogy milyen nagyszerű ember Vécéslány. Csapó.

Főhősünk éppen az ex kiccsalád háza előtt bringázik, amit legnagyobb megrökönyödésére éppen árulnak. Ha már itt vagyunk, be is ugrunk Anyuhoz, és Reggie-hez. Anyu éppen Apuval telefonál a házbizniszről. Apu szeretne beszélni a lányával is egy kicsit, de ez fordítva nem mondható el, így aztán gyorsan be is fejezik a traccspartit Anyuval. Reggie nem nagyon akar elköltözni, de Anyu azt hajtogatja, hogy ekkora házra neki nincs pénze. Hugi erre nővéréhez méltó stílusban közli, hogy talán akkor Anyunak vissza kéne menni melózni, és nem otthon tespedni. Ha már úgyis szar az életük, akkor azt legalább egy szép környezetben élhetnék egy patkánylyuk helyett.

Tovább
Címkék: haláli hullák
1 komment

Buffy, a vámpírok réme 4x05 - A sör ártalmas

2009. május 27. 14:00 - leeann

Buffy éppen órán van, és közben arról álmodozik, hogy vámpírokkal harcol, megmenti Parkert, aki ezek után szerelmet vall neki és bocsánatot kér tőle. Persze a való élet kicsit más, mert Parker éppen egy újabb lányt fűzöget, így nagyjából teljesen kihagyja Walsh professzor „Mit tegyünk, ha valamit akarunk, de nem érhetjük el” témájú óráját. Persze naiv Buffy még mindig arról álmodik, hogy Parker ráébred arra, hogy hibázott, és megkeresi őt. Will nem nagyon hisz ebben. Xandernek már munkája is van, méghozzá bárpultos a helyi szórakozóhelyen, de közel sem megy úgy neki, ahogy Tom Cruise-nak.

Buffy is lenéz, és annyira lesi Parkert, hogy majdnem átgyalogol Rileyn, a tanársegéd fiún. Egy nagypofájú egyetemista srác csesztetni kezdi Xandert, aki a lógó orrú Buffyval beszélget inkább, de mielőtt bölcs tanácsot adhatna, a főnöke dolgozni zavarja. Buffy távozni készül, de egy pasi marasztalja őt, akit szintén leönt, akárcsak Rileyt pár perce. A pasihoz a felvágós is csatlakozik, majd még két nagyra becsült egyetemistával egészül ki a marasztaló csapat. A Parker okozta csalódottság ráveszi Buffyt arra, hogy ne csak csatlakozzon a fiúkhoz, de még sört is igyon velük.

Tovább
Címkék: buffy
Szólj hozzá!

NCIS 6x02 - Fedélzeti ügynök

2009. május 27. 12:00 - Bedrock

A Seahawk anyahajó összes hangszóróján harsog a parancs: a fedélzeti ügynök jöjjön azonnal a tatra! Tony mindenkit félrelök az útjából, és kipattan a fedélzetre. Egy pár katona körbeáll egy gondosan bestokizott egyenruhát, amelynek zubbonyzsebéből DiNozzo előveszi a tulajdonos azonosítóját. Az áldozatot, Chad Evans hadnagyot persze senki sem látta a hullámok közé ugrani. A központban ezalatt már-már kínos nyugalom honol: McGee próbálja megtörni a csendet Zivához szólva. Gibbs érkezik, és elújságolja, hogy hívást kapott DiNozzo-tól. McGee-re és Zivára hárul a nemes feladat: közöljék az áldozat feleségével a hírt. A csinos kertvárosi házba becsöngetve nem érkezik válasz. Ziva bekukkant a szobaablakon, és meglátja az asszony földön fekvő holttestét, főcím.

A házban meglehetősen hideg van, fázik a helyszínelő csapat. A nőt tompa tárggyal ütötték fejbe, a klímát 4 fokra állították. Doki ennek ellenére megsaccolja a halál időpontját: 5 nap. Épp ennyi ideje indult a férje bevetésre. A feleséget csúnyán összeverték, majd az ügyet erőszakos veszekedésnek beállítva, a szobát is alaposan feldúlták. Doki arra gyanakszik, hogy az áldozat arcán található zúzódások a halála után keletkezhettek. Ezenkívül orrnyálkahártya-váladékot talál a nő hajában, ezt el is küldi Abby-nek tesztelésre. McGee pedig elnyer egy laptopot átvizsgálásra.

Tovább
Címkék: ncis
10 komment

X-akták 1x18 - A csodatévő

2009. május 27. 11:00 - Onix Titan

Kenwood, Tennessee, 1983. Halál, tűz és pusztulás, na meg az érdeklődő járókelők. Bácsi és kissrác jönnek, elkezdenek turkálni az egyik hullazsákban, kisfiú mond egy „Kelj felt!”, bácsi rásüt egy áment. Erre a hulla megfogja a kis Samuel kezét. Teaser a javából! Főcím.

Scully szolgáltatja a mai megmagyarázhatatlan jelenséget, videót mutat Muldernek ahol az előbb bácsi egy Feltámasztós Bulin, vagy mi a halál ez a hangulatfelelős, van itt minden, zene, móka, hallelujah! Samuel meg épp meggyógyított egy rákos nőt, hallelujah! Muldernek nem új az eset, hallott ő már Hartley tiszteletesről és a lelencgyerekéről (mert az olyan bibliai ugye). A ’83-ban feltámasztott férfi meg azóta már látványosságszámba megy, pedig elég ronda lehet, ha a tűzvészben halt meg. Nem baj, az ember perverz, szereti az ilyet. Most viszont a feltámasztó roadshow résztvevőit gyilkossággal vádolják. Megyünk tovább a videóban, Harley kigúnyolja az orvosokat, nem tudnak azok mit tenni, bezzeg majd a kis Samuel! Erre húsz percre rá a nő meghalt. És nem a rák miatt. Hallelujah!

Tovább
Címkék: x akták
7 komment
süti beállítások módosítása