Ott maradt abba a végtelen történet, hogy Takiék aktív és rendkívül művi gyászolásban töltötték a hetet, temetésről jártak temetésre, Alma meg ügyvédnél is volt, sőt összebalhézott Jánossal Zsóka miatt. Mágen doktor nem megy Jemenbe, Juli terhessége rendbejött, Julcsi pediglen Etust vitte az oskolába slozit pingálni. Jutka ki van akadva, hogy nem tud terhes lenni, apját vegzálta Mariann miatt, Feri anyját látogatta, akit kiengedtek a kórházból, ezért kétszer olyan részeg, mint korábban volt. Biztosan pótolni kell a kiesett mennyiséget.
Jutkáék parázs reggelével nyitunk, Feri perkálni akar anyóséknak, Jutka szerint ebből balhé lesz, de Ferit nem érdekli, neki önérzete van. Szokjuk már meg! Jutka beadja a derekát, majd elmegy az iskolába, ahol egyrészt Bástya acsarkodik Hávellel, mert vicces pénzt akar felajánlani a tanításért, ez meg nem kell a mi elvtársunknak, így ingyen fog dolgozni (mekkor mártír már), másrészt meg Jutka azon tombol, hogy nincs kréta meg festék, így kell rajzórát tartani. Festeni képzeletben is lehet, de Jutka már csak ilyen materialista marad. Feri is távozna, de a fogfájós Bőhmbe botlik, akinek felajánl egy ingyen fogorvosi kezelést MC-nél. Sümeghy drasztikusabb, ő húzást javasol. Érkezik hozzá valami unokahúg egyébként, Bőhm félti a kislányt. Közben Juniort látjuk, amint oroszleckét ír, mert elfelejtette, apja le is cseszné, de a gyermek felrakja a „nemennyjemenbe” lemezt, erre Ádám bevallja, hogy nem megy, csak ez kurva sok pénzbe fog kerülni, és Senior idegvédelem miatt még erről nem tud. Julcsi csendben visít és drukkol. Ádám bemegy a jegyirodába, és dob egy hátast, amikor kiderül, hogy 72.000 forint a jegy.
Senior Marával beszélget, aki elmeséli, hogy nem is volt Münchenben, hanem a nagyanyjánál dekkolt, és egy haverja dobálta be a leveleket kint. Elege lett a Lencsibaba afférból, meg abból is, hogy GG mindenkinek csapta a szelet, nyugalmat akart. A pénz pedig megvan, egy bankban van. GG is boldog, hogy fia született, minden szép és jó. Hát ez jó hülye magyarázat volt, az biztos. GG eközben egy esküvőt fotóz, és érdekes fejeket vág. Ráadásul bonyodalmak is vannak, mert bezavar egy kukásautó. Esküvőnél maradva, a Drezdából érkező Fogtündér elé nem jön ki Erdészke, pedig táviratot is küldött neki a még mindig feketében pompázó szépasszony. Erdészke illegalitásba vonult, senki nem tud róla semmit. A díszes kompániát Rezső szállítja haza a vadiúj taxin, Takinak is két hét múlva meglesz az engedélye. Hülyére akarják magukat keresni, reális terv szerintem is. Az első út a rendelőhöz visz, ahová Lenkét berendelték mindenféle vizsgálatra, de nem akar bemenni. Majd visszajön. Kiderül, hogy azért akar egyedül bemenni, mert az ABC-be akarna menni. A kis hamis. Mikor rájön, hogy bukta a különutas megoldást, közli Takival és Rezsővel, hogy zsaroló banda, majd bemegy. De taxizhatnak, ha ő ABC-zhet. Fogtündér teljesen önfeláldozó, odaadná a fizetését, de Taki nem fogadja el.
Az iskola vízébe Sakál Extra port kevertek, mert először Vilma ugrik Jutka torkának, hogy miért baszogatja a pénz miatt, amivel egy napja tartozik, majd Jutka ugrik Hável torkának, hogy szerezzen pénzt, mert így az olyan remek tanerők, mint Béla, elmennek, és majd ő, Jutka, fellázítja a szülőket, Hável meg csak kamillázhat végül Béla esik neki Hávelnek, hogy a gyerekeknek nincsenek bekötve a füzeteik, mert nincs pénz. Erdészke is kapott a Sakál kezelésből, mert úgy nekiesik a főnökének, hogy csak lesek. El akar menni, mert nem tud továbblépni, dühöng az elmaradt esküvő miatt, meg azért is, hogy nem mehet ki a menyasszonya elé a reptérre, hülye feljelentgetések intézése miatt. Főnök úr nyugtatgatná Erdészkét, de befut Dénes, valakit pofán lőttek söréttel, véletlenül. Érkezne az ügyeletes mentő, aki persze nem más, mint Ádám, mert csak ő van szolgálatban mindig, de balesetet szenvednek. Ádám feje vérzik, Laci elájul. És igen: ilyenek csak úgy történnek, mindennapos üzemi balesetként. Pofánlövés, meg karambol. Hülyének pedig én születtem... Gyümike már otthon tombol, hogy hol van Erdészke, de Taki nyugtatja. Gyümike szerint ez nem fair, már úgy betervezte, hogy széttör egy vázát Erdészke fején. Aki persze befut, de Gyümike dühe nem csökken akkorát, hogy egyből a nyakába ugorjon.
Dr. Flowerpower Etusnál héderezne, de nem tud, mert ott van Junior, aki a szigorú atomtitkot, hogy az apja nem utazik, azonnal kipofázza. Ez Etus szerint várható volt. Virág szerint meg nem kell a kártérítést kiperkálnia a doktornak. Közben csöng a telefon: menni kell a fejsérült apáért. Etus szerint most eljött Virág napja. Juli és Mara a szalonban egy szivarozó és bájgúnárkodó műratyitól akarnak csempészkozmetikumokat vásárolni, csekély húszezer értékben, Mara szerint bevált, megbízható az ürge. Julinak nem tetszik, az érkező Gábornak sem, kihajítja a fószert, Marának pedig gégeelharapást helyez kilátásba. Berakná a friss esküvői videót, de csak a hangyák háborúznak a képernyőn, némi fals szimfonikus aláfestésre. A Mágen család hazaért, Ádám véres ingben ágyba fekszik, Juli szerint a hasában lakó lényecske érzi, hogy valami baj van, már háromszor lerúgta a veséjét. Etus oszt egy kis észt, mert neki sok jutott.
Frusztra agyában összeállt a kirakós, és közli Mariannal, hogy mindent tud. Ellenkezni nincs idő, mert befut Feri és Bőhm, őket MC azonnal berángatja a rendelőbe, Feri pedig odaadja a pénz anyósának, aki elrakja! Mert véleménye szerint az ember önérzetét sértő helyzeteket kezelni kell. Bőhm kap egy vagon Demalgont, másnap mennie kell röntgenre, Mariann pedig megosztja a jó hírt az egyből bepánikoló MC-vel. Sümgehy javaslata: Bőhm dobjon egy rövidet a Demalgonra. Király. Szálljunk fel, én is akarom! Eközben MC támad, hogy Frusztra ne rendezzen jelenetet, de a visszavágásra nem készül fel: ezt a jelenetet ő rendezte. Mármint MC. Lebuktál, puha pöcs!
Facebook kommentek