Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Hősök 1x17 - A társaság embere

2007. június 21. 10:45 - sixx

Na kérem szépen ez az a rész, amitől én először tettem le a hajam. Valahogy így kéne sorozatot készíteni mindenkinek, gondoltam annak idején, és ezen most sem változtatunk. Ez. Kiváló. Volt. A Bennet-házban nyitunk, egy kicsit visszaugrottunk az időben, hogy kiderüljön mi is zajlott a házban a család hazaérkezése előtt. Ted és Parkman közrendőr betörése, az zajlott. Ted megolvasztotta a kilincset (király) és így jutottak be, majd Parkman közrendőr aggódó tekintete láttán közli vele, hogy nem áll szándékában kinyírni Mr. Muggles-t, a világ regrondább kutyáját.

A két botcsinálta betörő a dolgozószoba felé veszi az irányt, ahol Parkman úgy dönt, hogy töltse le a vinyó tartalmát akinek hét anyja van, ő elviszi az egész gépet, oszt jónapot. Ted felhívja a figyelmét arra a tényre, hogy akár a Szemüveges Ember agyába is belenézhet, már ha úgy alakul, mert csak egyszerűbb. Tednek több esze van, mint a rendőrnek. Gáz van, megjönnek Bennették, és Ted Jack Bauer üzemmódba vált, legyen B-terv, mondja, ha a családját kínozzuk, majd beszél a SzE! Parkman, a családszerető nagy maci ezen kiakad, és egy kicsit vitatkoznak, de Ted terve csak jobb, mint a "kérdezzük meg a SzE-t a papírgyárban", így jöhet az előző rész zárójelenete, a pisztollyal érkező páros, és a túszejtés.

Tovább
99 komment

Hogy volt: House 2x13 - Külcsín

2007. június 20. 19:57 - szabóZ

Megkésve, de törve nem. Direkt az adás napjára időzítve, hogy amúgy viszatekintőleg. A maival nem fogunk késni, ígérjük.

Ez az egyik olyan rész, ami azzal kezdődik, hogy House még nem cinikus, mogorva pöcs, hanem csak egy ember alsógatyában, akinek nagyon reggel van, és nagyon fáj. Merthogy House-t már megint elhagyta a neje, aki már egyszer elhagyta, ezért a szokásosnál is borostásabb és a szokásosnál is borongósabb. Ő azt hiszi, hogy a lába fáj, Wilson tudja, hogy az exneje hiányzik neki, és a fájdalom ugyebár csak pszichoszomatikus. És ezt mi is tudjuk, hiszen a kezdő képsorok alatt nem az izomsorvadásról, hanem a vágyról énekel Ryan Adams.

Tovább
38 komment

Hogy volt: Hősök 1x16 - Váratlan

2007. június 14. 13:44 - sixx

Az előző részben oly sok minden nem történt, csapjunk rögvest a lecsóba! Teddel nyitunk, a Radioaktív Emberrel, aki a sivatagban bujdokol, egy kafa kis házban, laptoppal az asztalon, ami ugyan nem csatlakozik a netre, de mégis csetel valakivel. Újabb hírót lengetnek be nekünk, csaj, és olyan képessége van, hogy csak úgy tud netezni, az agyával. Ez nagyon király, ha lehet, akkor én egy ilyet kérek a láthatatlansággal kombinálva, és esetleg  jöhet Clairemackó regenerációs hogyishívjákja is. Ted annyira nincs lenyűgözve, de a csaj valami bigyula tervrajzát küldte el CSAK ÚGY, AGYBÓL, amin az a pisztoly látható, amivel belőtték a hírókat. WiFiLány a nyakát mutogatja (szép), és az a terve, hogy megkeresse a gazokat, Ted meg szétrobbantja őket. Jó terv.

Parkman közrendőr a zoknik között tárolja a gyémántokat, mert ott BIZTOS nem találja meg a neje, nohát. A neje terhes, és mosna, de gyűrűt lel, amit úgy reagál le, hogy micsináltál te szerencsétlen? Parkman hazudik egyet, a gyűrű szűk a terhes asszony ujjára. Vágunk, Montana állam havas stúdióhátterére, tessék kikockázni, nagyon gáz a díszlet. Mohinder és új barátja, Sylar mennek hírókat begyűjteni, itt pl. egy autószerelő nő van, akinek kurva jó a hallása.

Tovább
69 komment

Hogy volt: House: House 2x12 - Figyelemelterelés

2007. június 07. 16:34 - szabóZ

Ez az a rész, amiben House megkínoz egy kómást, egy égési sérültet, meg saját magát, tönkreteszi egy ember karrierjét, lsd-zik és a végén kurvát hívat. De kezdjük az elején.

Exhippi szülők és a tökéletes gyerek, akinek apu és anyu barát, sőt haver. Apuka haver és tinifiú quadoznak és kurjongatnak az erdőben, fiú keze görcsbe rándul, éppen a gázkaron, apuka leesik, fiú felborul, kigyullad. Főcím.

Tovább
51 komment

Hogy volt: Hősök 1x15 - Menekülj!

2007. június 06. 23:10 - sixx

Nu, Linderman kihozta a sittről Nikit, vagyis az ő szempontjából Jessicát; Sylar le akarta szedni Clairemackó anyjának a fejit; Clairemackó rálelt az igazi anyjára, aki tüzet csihol csak úgy, csettintéssel; ja, és Nathan Petrelli a pomponlány apja, Emó meg a nagybátyja. Nathannel nyitunk, telefonoz a firestarter anyukával, él a lányunk, jóember, mondja a nő, akinek persze pénz kell, mi más. Kedves asszony. Megtudjuk, hogy az a tűz 16 éve nem véletlen volt, valaki ki akarta nyírni az asszonyt. 100k dollárért befogja a száját.

Továbbra is Clairemackó családjánál maradva, hazatér az anyukája, akinek a memóriáját a Néma (aki nem is az) szinte hetente villantózta az elmúlt pár évben, így nem csoda, hogy fáj a feje. A kockázatokról és mellékhatásokról, stb. Jessica Nikinek öltözik, ami annyit  takar, hogy lekeni alapozóval a vállára tetovált jelt, és vidáman válaszol a férjének. Ali Lartertől ennél többet nem várhatunk. Parkman közrendőr kicsípi magát, mint szarospista Krisztus nevenapján, testőrnek áll a jóember.

Tovább
41 komment

Hogy volt: Hősök 1x14 - Zavaró tényezők

2007. május 30. 23:00 - sixx

Az előző részben Hiro apára, Clairemackó anyára, Emó saját Jedi-mesterre, a Szemüveges Ember pedig éber Sylarra lelt - ő járt a legszarabul, az biztos. Emóval, és a hajléktalan stílbe némi eleganciát vivő Láthatatlan Emberrel nyitunk, az utcákat róják és perecet lopnak, ami nem szép dolog, de legalább nem maradnak éhen. Kiderül, hogy a Láthatatlan Ember tudja, milyen szar Emónak, és amolyan kis Yodás haikukkal baszogatja, tanuld meg erőidet kontrollálni, te ifjú, meg ilyenek. Meg kell tanulni a megfelelő képességet a megfelelő pillanatban előhúzni, és következhet is az első teszt: Emó utcai rablást kénytelen elkövetni, nem láthatatlanul. Hogy ezzel mit tanul, az sose derül ki, ugorgyunk.

Niki a pszichiáterrel társalog, akinek feltehetően szuicid hajlamai vannak, hiszen az űber-erőszakos Jessicát akarja látni, vagy különben. Előjön, legyakja, mehetünk tovább. Néha olyan érzésem van, mintha nem tudnának istenigazából mit kezdeni Ali Larterrel, de jócsaj, oszt ha már beleírták a sorozatba, akkor kapjon szöveget is. A SZE közben megtanulja milyen is az, amikor valaki egy kézmodulattal a betonfalhoz vágja, hát szar, olyan. Sylar nem az a megbocsátós típus, elveszi a belépőkártyáját, bezárja a cellába, és elindul Clairemackó után, hátha talál valamit az agyában.

Tovább
69 komment

Hogy volt: Hősök 1x13 - Kelepcében

2007. május 24. 13:37 - sixx

Láthatatlan ember márpedig van, szakállas, és ránézésre büdös, brit akcentussal beszél, de Emo látja. Itt hagytuk abba, innen megyünk tovább, pedig történt még sok érdekes az előző epizódban, és nem a Niki/Jessica/DL/Micah szappanoperára gondolok. A láthatatlan ember közelében Emo is azzá lesz, jönnek a tulajdonságok szépen sorban. A szakállas kissé kiábrándult a híró-bizniszből, mert elhajtja az egyre ferdébb szájú Emót a vérbe, hiába dumálnak neki világmegváltásról tömeghalálról meg hasonlókról. Szimpatikus ember ez, olyan jó kis magának való gyökér.

Jessica, Jessica, roszalkodtál, gumi(?)botot törtél ketté, most meg rajtad a kényszerzubbony, pedig otthon is lehetnél, mint Parkman közrendőr, aki a nejét szórakoztatja a kitalálom mi van a fejedben című vásári mutatvánnyal. A nej csíkos elefántra, és koszos függönyökre gondol, lehet meg kéne nézetni valami szakemberrel. A Szemüveges Ember életben tartja Sylart, akit naponta többször kell újraéleszteni, szar lehet neki.

Tovább
78 komment

Hogy volt: Hősök 1x12 - Isteni adomány

2007. május 16. 23:05 - sixx

Múlt héten Clairemackó minden ismerősét agymosta a Néma (aki nem is az), Emo álmot látott, amiben felrobbant, Jessica/Niki sittre vágta saját magát, Sylar pedig kinyírta Eden kisasszonyt, pedig szép gombszeme volt neki. Emót korházba vitték, majd ott magyarázza, hogy ő robbanós ember. Nathan és a mama mellette van, de ő csak álmodik tova, robbanásról, ismert hősökről egy kupacban, de van ott egy szakállas hajléktalan arc, akit még nem láttunk. Mielőtt ebbe jobban belemennénk, ugrunk Jessica/Niki cellájába, elég leharcolt sminket rittyentettek Larternek, de sebaj.

Négy iszonyatosan befosott rendőr jön érte, az egyiknek az arca láthatóan át lett már rendezve - ezek szerint Jessica néha előtört Nikiből, és rendezte a sorsát a rendőröknek. Clairemackó otthon pocol a Szemüveges Emberrel, aki reggelit készít neki, és árgus szemekkel figyeli, hogy mire emlékszik a lánya. Clairemackó beadja neki, hogy semmire, és meggyőzi a fatert arról, hogy a Néma (aki nem is az) tényleg kitörölte az emlékeit.

Tovább
43 komment

Hogy volt: Hősök 1x11 - Felismerés

2007. május 10. 07:52 - sixx

Onnan folytatjuk, ahol az előző rész végén abbahagytuk: Sylar a Szemüveges Ember fogságában, Emo megmentette Clairemackót, Hiro visszatért múltbeli küldetéséből, Niki/Jessica tudathasad és férjére lő. Clairemackó hótt véresen ér haza apu társaságában, és itt az ideje egy kis beszélgetésnek, mert hát ezek a dolgok nem normálisak. Kiderül, hogy a Szemüveges Ember már régen tudott mindenről, és csak azért nem mondta el Clairemackónak, hogy megvédje a világtól meg úgy egyébként mindenkitől. Izé, minek is? A csaj sebezhetetlen, vagy nem? Eh, mindegy.

Matt kinevezett FBI-ügynök a szőke igazi ügynökkel nyomoz az iskolai vérengzés után, és úgy sejti, hogy Sylar a füves dombon járt, vérnyom van arra, stb. Mattnek kurvára fájhat a feje, met úgy kapkodja a gyógyszert, mint én szoktam egy-egy győztes Liverpool meccs hajnalán. Irány Emo, majd ő megmondja.

Tovább
44 komment

Hogy volt: Hősök 1x10 - Hat hónappal ezelőtt

2007. május 02. 23:05 - sixx

Ez az a rész, amiben hat hónapot ugrunk vissza a múltba, tehát nem tudjuk meg, hogy Niki/Jessica lelőtte-e hites urát, és hogy mi lett Peterrel a pomponlány-mentés után, de megismerjük Sylar elvtárs múltját, és majd' minden főhősünk megjelenik egy kicsit - szóval lehet örülni neki. Hiróval nyitunk, aki Charlie, a pincérnő szülinapi bulijára érkezik vissza, ő az, akit meg akar menteni Sylar körfűrészt helyettesítő mutatóujjától. Most nem mennék bele abba, hogy ha ő megváltoztat bármit is a múltban, akkor az milyen kihatással van arra a jelenre, ahonnan elindult, mert értelmetlen - visszamegy és kész, ez van.

Egy órásmestert figyelünk a következő jelenetben, amint elmélyülten javít valami vekkert, de megjelenik Mohinder apja, és máris lehet tudni, hogy valami nem stimmel a manussal. Nem hát. Gabriel barátunknak van valami különleges képessége, amit majd jól elő kell hozni. Los Angeles, Matt Parkman közrendőr újabb szar napja, van annyira szerencsétlen, hogy pont Eden kisasszonnyal fut össze járőrözés közben. Egyél fánkot, mondja neki a csaj, akinek akkora napszemüvege van, mint a fejem, de legalább jó a humora. Szegény Matt meg megy, és zabál. Fánkot. Mondjuk ekkor megjelenik a Néma Haiti és vége a dalnak.

Tovább
56 komment
süti beállítások módosítása