Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Szellemekkel suttogó 4x05 – Vérvonal

2012. február 15. 12:00 - leeann

Ned egy szőke lánnyal teniszezik, amikor is szóváltásba kerülnek egy Diana nevű barna lánnyal. Ez már csak így megy, a szőkék utálják az egyéb hajszínűekkel mindhalálig. Szóval, amikor Ned és partnere már az öltöző felé mennek, Diana összeesik a teniszpályán. Szőke lány, vagyis Olivia fut az összeesett lányhoz és szólongatja őt nagy elánnal, amikor Ned már a mentőkért telefonál. Olivia ismeri a lányt, régen jóbarátok voltak, de az összeesés előzményei alapján valami nem stimmelt már egy ideje a lányok között. Miközben a teniszpályán dráma van, a kórházban is, Mel ugyanis megtudja, hogy elvetélt. Mel és Jim még a kórházban vannak, amikor Dianával megérkezik a mentő.

Mel gyorsan fülön fogja Nedet, és megérdeklődi a nagy riadalom okát. Ned elmeséli röviden az eseményeket, de mire minden érintett szülő befut, Melinda már tudja, hogy mi lett Diana sorsa. A nagy sürgés-forgásban csak a most már szellem Diana veszi észre, hogy az egyik nővér nagyon furán viselkedik. Olyan, mintha ismerné a már halott lányt, és valamit sumákol, a kórlapot zsebre dugja. A riadalom után mindenki a dolgára indul. Diana édesanyja sírdogál, Olivia és édesanyja elindulnak haza, Mel pedig Dianát tartja szemmel, mert mai szellemünknek a szeme sem áll jól. Dianának esze ágában nincs átkelni, ahogy az szófogadó szellemhez illene, és nem a még mindig zokogó mamától szeretne elbúcsúzni, hanem Oliviáék után indul.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 4x04 – S.O.S.

2012. február 09. 12:00 - leeann

Melinda és Jim 3 napra egy nyugdíjba vonuló hajóra költözik, mert az út végén elárverezik, ami benne van. Melinda azonnal felfedezi a szellem-utasokat is az élők között. Azonnal akad is egy idegenvezető Betty személyében, aki szívrohamban halt meg a hajón. A szellemek aggódnak, hogy ha a hajót a roncstelepre viszik, ők örökre elvesznek. Az SS Claridon végnapjait éli, de a szellemek nem szeretnének elveszni, mint az „otthonuk”. Azért kedvenc házaspárunk élőkkel is találkozik, egy ifjú házaspárral barátkoznak össze, akik éppen Melindáék kabinját akarják elhappolni. Később kiderül, hogy azért kellene a kabin csere, mert a fiatal házaspár szexuális gondokkal küzd.

Csak hiszi a pár, hogy szexuális gondjaik vannak, ez bizony szellem gond. A feleség, Julia elmeséli Melindának, hogy amikor belekezdenének a házaséletbe, a férj, Rich azonnal bealszik, mint egy narkolepsziás. Mel és Jim is úgy talál rá Richre a fedélzeten, hogy éppen alszik, de azt már csak Melinda látja, hogy alvás közben egy szellemlány csókolja őt. Vacsoránál Melinda direkt a gondokkal küzdő házaspár asztalához navigálja Jimet, mert érdekes szálon lehet elindulni a csókolózó szellem fura szokása miatt, és persze felmerül az első kérdés is: miért pont Rich az, akit a szellemlány kísért? Mivel a párt meg kell menteni csókos szájútól, ezért Mel Jimet is bevonja a nyomozós szakaszba.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 4x03 – Szellem a gépezetben

2012. február 01. 12:00 - leeann

A mai szellemes találkozó a boltban indul. Ned átjön, hogy megjavítsa Melinda számítógépét, így Eli is megismeri a fiút. Számítógép legjobb kipróbálása egy second life típusú játék, aminek Eli és Ned is a függője. Mindjárt van is közös téma, de a játék egy ponton Melindának is szól. Ned csinál Mel-nek is egy avatart, így a látó is játékba kerül, de ott sem fér a bőrébe, és azonnal talál magának egy szellemet. A szellemek már a játékban vannak, hisz a spájz foglalt. Szóval Melinda bekerül a játékba, mire egy szellem kikerül a játékból, és eszét veszítve próbál kimenekülni a kis üzletből. Szegény szellem nem igazán találja a helyét idekint, úgyhogy ő a mai alany.

Melindának azonnal akad elmélete az avatar szellemről, akiről egyelőre csak annyit sejtünk, hogy az avatarként jelenik meg szellemként is, és valószínűleg játék közben halhatott meg. Persze a Neddel kiegészült nyomozó csapat már nagyjából azt is kiderítette, hogy kit követ játékos kedvű szellemünk, de a lány elveszik a szemük elől, mielőtt bármit is kérdezhetnének tőle. Este Melinda a játék közben meghaltak után nyomoz, de a mi szellemünk avatar nevén, Phoenix néven van egyelőre számon tartva, úgyhogy ez a szál nem vezet sehova.

Tovább
1 komment

Szellemekkel suttogó 4x02 – Hidegrázás

2012. január 25. 10:00 - leeann

Egy fiatal srác meghal egy parkolóban, ahol az egyik barátnője talál rá. Melinda is hivatalos a srác ravatalára, mert a gimis osztálytársa volt. Melinda nem érzi túl jól magát az eseményen, mert a ravatal beillik egy érettségi találkozónak is, és a dilis szellemlátót elég komolyan csúfolták annak idején. Mel elsőre meglepődik, hogy az egyik „menő” ravatalozására meghívták, de amikor egyikük segítséget kér tőle, azonnal kibújik a szög a zsákból. Grace az a lány, aki szeretné megtudni Melindától, hogy mit lát, vagy látja-e a halott barátot. Nagyon meg van ijedve, mert a menő srác, Lucas halálakor látott néhány olyan dolgot, amiért őt is dilisnek hinnék.

sze4x02-1.jpg

Tehát Grace nem fogja elmesélni a gazdagok és menők klubjában, hogy vérző szélvédőket lát, így Melinda segítségét kéri az ügyben. Mel az új profunkhoz, Eli-hoz megy, akivel nekilátnak felderíteni az események kusza láncolatát. Eli elsősorban a szakmájából kifolyólag kezdi megszeretni az új képességét, de mindenestre szeretné tanulmányozni, amennyire csak lehet, úgyhogy simán benne van a nyomozósdiban. Közben a háttérben az is kiderül, hogy a menők egymással sem annyira jófejek, mint ahogy az kinéz.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 4x01 - A tűzgyújtó

2012. január 18. 12:00 - leeann

A negyedik évad elején egy bazi nagy tűzhöz szalad Jim hivatalból, Mel pedig aggódásból, mert a Rockland egyetem ég. Jim segít az embereken, Melinda pedig Payne prof után érdeklődik, akinek kutya baja szerencsére. Az a prof, akinek kigyulladt az irodája, már nem volt ilyen szerencsés, mert őt Jimnek kellett visszahozni az életbe. A mentés alatt egy szellemnő komoly arccal nézi a látót, mintha csak tudná, ki ő. Melinda valamiért felfigyelt a majdnem szellemmé vált professzorra, aki Eli James pszichológia professzor.

Eli profnak be van kötve a szeme, és látszólag egy szőke nőhöz beszél, de hamar kiderül, hogy a szőke nőt csak Melinda látja, mindenki mást azt hiszi, hogy a kórházi ágyon fekvő sérült csak magában dumál. Melinda bemegy hozzá és elmondja, hogy ő is beszél a szellemekkel, de a prof nem fura mód nem érti a dolgot. Na, Mel szerint itt az ideje, hogy megtudja professzor úr, hogy beszélget a szellemekkel. Hamar, hamar ki kell tárgyalni Deliával a dolgot, bár már inkább Ned lesz a szellemekről beszélgető partner, mint Delia, de azért még vannak ötletei az aktuális üggyel kapcsolatban. Nem mindennap tűnik fel egy szellemlátó, és ha igen, annak mindig van valami oka, ezért Mel nem hagyja kicsúszni az új látót a kezéből.

Tovább
1 komment

Szellemekkel suttogó 3x18 - A családapa

2012. január 11. 12:00 - leeann

Tom Gordonnak van egy lyuk a fejében, de az orvos szerint túlélheti a lövést. Jelenleg nincs magánál az ember, de Melinda próbál beszélni vele, próbálja kitalálni, hogy mi ez itt most, és mi történik velük. Persze választ nem kap, most itt és az azonnal biztos, hogy nem, de a rész végére biztos több most még zavaros dolog értelmet nyer. Később Mel elmondja Deliának a „Paul Eastman megszállja az apámat” teóriát, ami egyelőre elég valószínűleg tűnik. A megbeszélés után Mel lemegy a bolt pincéjébe, és hangos szuszogásra lesz figyelmes. A hangos szuszogás a földalatti városból jön, ezért Mel fogja magát és bemászik a sötétbe vezető lyukon.

Itt az ideje megkeresni Paul Eastmant, úgyhogy Mel azonnal szólongatni kezdi a megégett arcú szellemet. Melinda teóriája talált, tényleg Paul Eastman bántotta Tom Gordont, és nem véletlenül. A szellem még nem mondja el a történetét, mondván Mel úgyse hinne neki, ezért egy kis utazásra invitálja őt, aminek az első lépését meg is mutatja, majd eltűnik. A látó bírja az ilyen kihívásokat, úgyhogy magassarkúban, hófehér nadrágban és szintén fehér blúzban nyomakodja át testét a szellem által mutatott lyukon anélkül, hogy egy koszfolt is megjelenne makulátlan öltözékén. Csakhamar egy másik pincébe jut, ahol egy szerencsétlen lépésnek köszönhetően egy emberi állkapocscsontot talál.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 3x17 - Béklyóban

2012. január 04. 12:00 - leeann

Melinda pihent egy kicsit, miután az előző részben egy szellem pár számot írt le egy dossziéra. Mel a profhoz szaladt a számokkal, aki megállapította, hogy ez egy bírósági aktaszám. Nos, az irány megvan, tehát innen már szinte sétagalopp lesz mentősnének kideríteni mindent, amit csak lehet erről az aktáról. Hamarosan főnyomozónk a történet felét megfejti. Az akta egy 1979-ben történt gyilkosság aktája, amit Melinda apja, Tom Gordon tárgyalt kerületi ügyészként. A vádlott Paul Eastman volt, akit elítéltek egy kisfiú megfojtásáért. Melinda azonnal kapja magát, és meglátogatja a halott kisfiú családját.

A család nem igazán akarja feltépni a régi sebeket, de Mel észreveszi, hogy a halott kisfiú még ennyi év után sem hagyta el a házat, ezért bekönyörgi magát. Pár perc múlva kiderül, hogy a mama pontosan tudja, hogy a fia szellem. Az a terv, hogy addig marad a gyerek, amíg ő is meg nem hal, és majd együtt lépnek be a fénybe. Ó ez nagyszerű, de Melnek ez a terv nem jön be, amit Deliával tárgyal ki, és tovább nyomoz az ügyben. Kiderül, hogy Paul Eastman még mindig körözés alatt áll, mert a börtönben kiütött tűzben megszökött. Mel éjszaka egy maszkos fickóval és véres lábnyomokkal álmodik.

Tovább
Szólj hozzá!

Szellemekkel suttogó 3x16 - Csapnivaló apák

2011. február 25. 09:00 - leeann

Nina és Ricky összefutottak egymással, és megbeszélnek egy vacsit, ahova Melinda és Jim is hivatalos, mert Ricky kicsit fél a 10 éve nem látott Ninától. Úgy tűnik, ebben a részben Rick Payne szerelmi élete van az étlapon, mert a vacsi alatt megjelenik a halott feleség is, és nem tetszik neki a régi románc újraéledése. Nina roppant dekoratív, és esik-kel, ami egyértelműen Kate-nek, a feleségnek köszönhető. Melinda próbálja rábeszélni Kate-et a fényre, de a feleség szerint sokkal jobb Nina és a férje alá tenni, mint a fénybe lépni muri nélkül.

Másnap Melinda elmondja Payne-nek, hogy helyes a bőgés, tényleg egy szellem csapódott hozzájuk, csak nem Ninához érkezett, hanem kedvenc profunkhoz. Szóval Nina az egyetemen is megjelenik, de csak búcsúzni jött, amit a prof Kate számlájára így. Melindának sem fenékig tejfel a dolog, mert Payne és Kate nem kér a segítségből, a rossz álmokban megjelenő álarcos ember miatt pedig aludni sem tud. Jim aggódik az asszonyért, aki a neten folyamatosan az álarcos fickó után kutat, egyelőre sikertelenül. Jim egy magánnyomozó haverját ajánlgatja az asszonynak probléma megoldónak.

Tovább
2 komment

Szellemekkel suttogó 3x15 - Horror Show

2011. február 18. 14:00 - leeann

Melinda a profnál van, aki egy közgazdász lányt akar rásózni a látóra. A lány segítsége elkel, mert az antik bolt könyvelése katasztrófa, de a lány nagyon elkésik, és ez nem túl jó ómen egy bemutatkozó találkozón. Payne nem csak jófej akar lenni, hanem segíteni is akar, mert lehet, hogy a lányt kísértik. Mel nem akar tovább várni, de amikor a lány kísérettel érkezik, elgondolkodik a dolgon. A lány apja jóbarátja és mentora volt Payne-nek, ezért foglalkozik a prof komolyabban Kylie esetével, mint bárki máséval.

Másnap a lány megjelenik az üzletben, de megtámadja őt egy csapat légy, és a nagy hessegetésben átesik a az ajtó üvegén. Delia szalad Jimért, aki ellátja a lányt. Természetesen a szellem okozta a riadalmat, sőt közli, hogy fejezd be. Jó, de mit és ki? Ez még majd úgyis kiderül. Szóval nem meglepő módon a szokásos forgatókönyv lapjait vélem felfedezni a történetben. Vagyis a lány megijed a kínos kérdésektől és elszalad, majd másnap Mel elmondja, hogy látja a szellemeket, ami kiváltja a szokásos menekülést minden fura mondat elől, amiben szerepel a szellem szó.

Tovább
1 komment

Szellemekkel suttogó 3x14 - A sírőrző

2010. december 19. 14:00 - leeann

Melinda arra érkezik a boltba, hogy a „boszorkányság” felirat díszeleg a bejáratra festve. A látó bajban van, és az ok Justin, a kotnyeles, fotós egyetemista. Justin nem fér a bőrébe, és indított Melről egy blogot, ami nem használ a szellemlátónak. Mel és Payne elmennek Justinhoz, hogy beszéljenek vele. A fiú nem akar kifejezetten ártani a látónak, de a blogot sem akarja megszüntetni. Másnap éjjel Justin felriad éjszaka, és a szobájában minden fejjel lefelé áll, még az ágy is, amin fekszik. Jim a rendőrség bevonását szorgalmazza, de Mel szerint nem biztos, hogy ez a falfirka ennyire komoly dolog lenne. Persze másnap megismétlődik, most egy fura rajz csúfítja el a bolt kirakatüvegét.

Delia is a rendőrséget javasolja, de Mel szerint jobb, ha ők deríti ki ki, hogy ki csinálja ezt. Delia beveti a kameráját, hogy fülön csípjék a firkálót. Justin is úgy dönt, hogy megörökíti a fejjel lefelé bútorok titkát. Másnap reggel Melinda és Delia szalad a videokamerához, mert most a „gyilkos” szó szerepel a kirakaton nagy piros betűkkel. A videón Justin látható, amint Picassonak képzeli magát, és pingál ezerrel. Melinda és Delia szembesítik a srácot a tettével, de az egy másik videót mutat arról, ahogy alva járt, és mindent felforgat a saját szobájában. Melinda egy vagon gyógyszerre lesz figyelmes az éjjeli szekrényen.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása