Hogy volt?

Mad Dogs - Kutyaütők 1x10 - A tűk (ÉVADZÁRÓ)

2016. június 02. 07:04 - Hoppancs

Amíg Lexet műtik, Cobi annyira unatkozik Gus nélkül, hogy kimegy bajba keveredni. Ezt egy percen belül sikerül is abszolválnia, amikor szájon vágja az utcán kedves ismerősét, a tolvaj tinit. A gyerekverésre érzékeny népe kiadós lincseléssel honorálná a tettet. Gus kedvenc jogi dumáiból ad elő válogatást Tullnak, akit ez sem tántorít el attól, hogy kihallgassa a követség egyik kényelmes irodájában. Mielőtt félrevonulnának, Gus egy olimpiai bronzérmes amerikai íjász halálhíréről értesül a tévéből, ami nem volna olyan érdekes, ha nem Aaronról lenne szó. A gyepálásnak alávetett Cobi életét a rendőrség menti meg. Viszont cserébe be is viszik. Lex operáció alatt a gasztronómiáról értekező dokik vidám csevejére ébred, és magában nehezményezi, hogy megjegyzést tesznek a barbiturátok iránt kialakult toleranciájára. Pedig hálás is lehetne, mert ez azt jelenti, nekik is feltűnt, hogy nem alszik, és időben intézkednek. Joel még nem sejti, hogy Aaron már az örök vadászmezőkön nyilazza a macskákat, ezért csodálkozik, hogy egy fegyveres nő, bizonyos Paris fogadja helyette. „Hassal a földre!”, üdvözli utóbbi udvariasan, majd közli a szomorú hírt. Ő volt egyébként Aaron egyik főnöke, és már az elején ellenezte a kattant fickó alkalmazását. Mivel Joelnek még van agyműködése, Paris azt feltételezi, hogy igent mondott Jazmin ajánlatára. A további utasításokra lenne kíváncsi, amire Joel válaszul a fenekét mutatja. Pontosabban a farzsebét, amelyben a Jazminnal közösen összenyálazott sárga boríték lapul, benne három mesebeli tárggyal.bscap0000_9.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x09 - Csikóhal

2016. május 27. 15:00 - Hoppancs

Amíg Lex a kocsiban kialussza éjjeli látomását, Cobi leveti a lelkiismeretére nehezedő terhet, és bevallja Joelnek, hogy Guatemalában bizony el kellett költenie negyvenezer eurót. Nem szólt senkinek, mert minek is keltette volna a hangulatot. Joel úgy véli, most már nem is kéne, hadd éljenek abban a boldog tudatban, hogy minden a legnagyobb rendben lesz a pszichopata drogbáróval. Cobi szeretne visszafordulni, ő sem tudja, merre, csak valahogy Jesús irányába nem kívánkozik. Megértjük. A kötelező erdei menetelés közben Gus észleli, hogy a csomag bomladozik, ezért indítványozza, hogy akkor már rásegíthetnének egy kicsit, és belekukkanthatnának. Így a küldetés vége felé egyedül Lex nem tartja jó ötletnek a helyzet súlyosbítását, de őt leszavazzák. Cobi szóba hozza a vegyi fegyver lehetőségét, de már ez sem állíthatja meg az önfeledt tapogatásba kezdő Joelt, aki valami ruhaneműt érez. Lawrence a Macska temetésén részvétet nyilvánít a szemrehányóan szuszogó özvegynek, aztán felfedez egy bajszos fickót, aki nem sírni jött. Inkább a hátul letakart hullákat és az őt kérdőre vonó dílert fényképezi.

bscap0000_8.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x08 - A halkeltető

2016. május 19. 09:00 - Hoppancs

A Macska tehát átment a szivárványhídon, ami Lawrence-t nem dobja fel túlzottan, mert mégiscsak szerette, vagy mi. Joel nyögdécselve heveredik le a nehéz nap után, majd megköszöni kedves barátainak, hogy eljöttek érte. Mindenki bágyadtan néz. Lex megdicséri a fejsebét ápolgató Gus óráját, mire utóbbi elmeséli, hogy a nejének, Evának is vett egy ugyanolyat, de az unokahúga ellopta. Ebből balhé kerekedett, mert az asszony azt hitte, Gus csapta zaciba, aztán kettőt pislogtak, és már váltak is. Lex bánatosan hallgatja a sztorit. Reggel Cobiék éppen a néma fiú üveglebegtetési képességeit csodálják (később kiderül, hogy mégsem varázsló), amikor hivatalosan is ébresztőt fúj a Macskát kiiktató helyi amcsi fenegyerek, Aaron. A fickó olyan benyomást kelt, mint egy túlságosan magabiztos egykori életmódtréner, akitől senki sem meri megkérdezni, miért rúgták ki az állásából. Pár másodperc alatt azonosítja a srácokat, elsüt egy poént a Macska elfogyott életeiről és mellékesen a Cobi lábán található viszkető izéket is diagnosztizálja. (Bársonyatkák, ha valakit érdekel.) Ezután bicajra ugrik, a többieket meg az autóval tovainduló Lawrence követésére utasítja. Elvileg ő juttatja majd haza hőseinket.

bscap0000_7.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x07 - A fagyi

2016. május 13. 09:00 - Hoppancs

Minden jel arra utal, hogy Lawrence körül megnémulnak a gyerekek. Joelnek is egy szótlan fiú hoz fagyit, amelynek összetevőire a férfi igen kíváncsi lenne. A kissrác továbbra is hallgat, a „vendéglátó” pedig kiadja az evési parancsot, mert nem lenne jó, ha elolvadna a cucc. Mialatt Joel kanalaz, Cobi átutalást intéz, és a bankos fazon – mivel nem ma kezdte a szakmát – azonnal vágja, hogy a milliókat nem vak árvák gyógyításával kuporgatta össze évtizedek alatt. A kényes helyzet miatt a tranzakció igen drága lesz, így Cobinak már nem csak az fáj, hogy a pasast nem izgatja, mi az a pénzügyi tanácsadó. A desszertet gyorsan eltüntető Joelt arról faggatja Lawrence, hogy tudták-e, mi volt a csomagban, illetve hogy számít(hat)-e a barátai segítségére. Hát, igazából nem, vagy igen, de akármi lesz, tök mindegy, mert az élet szar, reagál Joel, majd bevisz egy övön alulit: „oszt’ veled mi lesz, drága Lawrence-em, ha nem szállítod se a zsét, se a csomagot”? Erre a kisfiú is elmosolyodik, de az öreg megigazítja az arcát.

bscap0000_6.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x06 - Leslie

2016. május 06. 13:00 - Hoppancs

Jöhet a vidám karanténba vonulás az ikerlánykák társaságában, akikről az előző rész végén azt hittem, hogy simán össze voltak bújva, erre most kiderül, hogy szegények monstra duplicában szenvednek. Gus ijedtében jogászrohamot kap, miezazeljárás, miértfotóznak, orvosemaga, csak a szokásos. Hamarosan tájékoztatást kapnak a fekete himlőről, amit lehet, hogy mind benyaltak a fertőzött területre sodródott halászhajón. A védőruhás népek azon dolgoznak, hogy a kór ne érje el Guatemalát, úgyhogy szépen vért vesznek mindenkitől, aztán lehet imádkozni. A srácok igen beszarnak, főleg Lex, akit más színű pecséttel jelölnek meg, mint a többieket, és egyelőre a fantáziájára bízzák, hogy miért. Néz is drámaian. Cobi elindít egy oltásokról szóló konzultációt, aminek következtében reményteljesen kezdik magukon keresni a gyerekkori heget, ami az idegen DNS jelenlétét jelzi. Ja nem, az egy másik sorozat. Boldogan konstatálják, hogy a szüleik abban a boldog békeidőben éltek, amikor még nem terjedtek a neten oltásellenes teóriák, ezért elméletileg védve vannak a vírus ellen. Egy maszkos fickó letöri az össznépi lelkesedést, közölve, hogy a himlő sajna mutálódott, úgyhogy be lehet fejezni a vállmutogatást.

bscap0001_5.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x05 - A kalap

2016. április 28. 15:00 - Hoppancs

A követségre tartó csapatot eléggé megviseli, hogy bár egy befolyásos politikus sem bulizott náluk, mégis női holttest van a medencéjükben. A kínzó emlékeket lerázandó, Cobi az útra hajítja az áldozat divatos kalapját, miközben a helyzet súlyához méltó csend honol az autóban. A gazdátlan dolog tulajdonjoga egy boldog helyi lakosra száll át. A hivatalos helyiségben is síri hangulat uralkodik, a titkárnő szipogva vezeti elcsigázott hőseinket az irodába, ahol egy bohókás benyomást keltő ifjú hölgy, bizonyos Rochelle fogadja őket. Mivel elsőre Morenót is takarítónőnek gondolták, Rochelle-ből sem nézik ki, hogy ő az ideiglenes ügyvivő, pedig de. Legalábbis addig, amíg a helyettes a temetésen van, a nagykövet meg teljesen halott. A nem kifejezetten feminista társaságnak kell pár másodperc, amíg összeszedi magát, mielőtt bősz macskázásba és jesusozásba fog. Mindennek hallatán Rochelle olyan biztató mondatokat villant fel kis füzetkéjében, mint az „itt nincsenek biztonságban” és a „Jesús mindenhol ott van”. Ennyit a Kánaánról.

bscap0000_4.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x04 - A jelzőfények

2016. április 22. 15:00 - Hoppancs

A fiúk valamitől roppant érzelmesek lettek, mert éppen egy kamerába üzennek a családnak, mindenféle ilyenkor szokásos dolgokat. Gus bölcselkedik, Lex kegyes hazugságba bonyolódik, Cobi praktikusan tájékoztat, csak Joel bámul úgy, mintha elfelejtette volna a szövegét a sorozat meghallgatásán. A gép mögötti hang arra biztatja, mondja el a gyerekeinek, hogy szereti őket, de aztán inkább a „legyetek önmagatok” tanács csúszik ki a száján. Visszaugrunk a törpe kútba hajítását követő pillanatokhoz, amikor éppen az volt a fő dilemma, hogy a gyanús tatyóval, vagy anélkül sétáljanak be a vallásos tisztelet övezte amerikai nagykövetségre. Joel marad az autóban a pénz és egy távolból figyelő barátságos öregúr társaságában, majd transzba esik egy műkedvelő utcai opera-énekesnőtől. Éppen a hölgy hasitasijába pottyant néhány petákot, amikor egy bolond zombiasszony hányásszerű löttyel borítja be a kocsit. A bizarr művelet részeként autómosásra emlékeztető mozdulatsort végez, a „mocskos” szót hörögve. Joel a lehető legudvariasabban célozgat a "munka" szükségtelenségére. 

bscap0000_3.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x03 - A kút

2016. április 14. 14:20 - Hoppancs

Lex zaklatottan jelenti a még mindig Milón ügyködő Cobinak és Joelnek, hogy a megtörni látszó Gus miatt beengedte Morenót, majd lazaságot tettetve érdeklődik a hölgy kedves egészsége felől. Míg odakint zajlik a bájcsevej, a komikus páros a fagyasztóban kívánja elhelyezni a hullát. A kritikus helyzet a csonkítás felvetésére készteti Cobit, aki biztos benne, hogy egy ilyen szép, modern konyhában lábnyisszantásra való kés is akad. Joel először döbbenten meregetni a szemét, majd annyira belejön, hogy már a holt haver fejének esne neki. Mivel ennek kivitelezésére a harmatos lelkű Cobi mégsem képes, maradnak a csülköknél. Moreno mindenáron be akar menni a házba, mert fázik a kinti kánikulában, vagy csak nem teljesen hülye. Gus rávilágít, hogy Milo még mindig nincs itthon, a többiek pedig már az igazak álmát alusszák, ezért jobb lenne kint maradni, nehogy zavarják szegényeket. Ekkor zúg fel a fűrész, aminek hallatán Gus egész higgadtan állapítja meg, hogy jééé, a srácok felkeltek és éppen koktélt kevernek. Remek, akkor igyunk, mosolyog Moreno, és kopasz kísérőjével el is indul befelé. Milo két lábfeje szomorkásan figyel a hűtőben.

bscap0000_2.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Mad Dogs - Kutyaütők 1x02 - A hajó

2016. április 07. 16:00 - Hoppancs

Az urak azon tanakodnak, vajon mikor is kezdődött az a huszonnégy óra, amin belül le kell szállítaniuk a hajót, de nem is ők lennének, ha közben nem kapnának össze. Többek között azon, hogy Cobi majdnem megajándékozta Jesust és a helyi zsarukat néhány kompromittáló felvétellel. Sikeresen összeszedik a kamerát, de nem ringatózhatnak nyugodtan a zöld vízen, mert még rengeteg a dolguk. Például nyomeltakarítás, aminek jegyében Gus szép ívesen a habok közé hajítja az ujjlenyomatos üvegeket, és nem izgatja, hogy szegény kis halak mennyi szennyeződést nyelnek be így. Nem akar böribe menni, na. Lexnek sikerül az, amire senki sem számított, és beindítja a motort, amivel általános ovációt vált ki. Az öröm ideiglenes, hamarosan ugyanis egy házaspár érkezik, üzleti ügyben. A négy haver igyekszik úgy tenni, mintha tudná, miről van szó. Joel különösen jól alakít, alig rebben a szeme a padló alól elővarázsolt raklapnyi kokó láttán, ráadásul még azt is odaveti hanyagul, hogy „mind megvan”. Ismét bebizonyosodik, hogy Lex a társaság gentlemanje, amikor segítőkészen felkap pár zacskót. A kissé bunkócska nő nem értékeli a gesztust, de ez érthető az ő felelősségteljes munkakörében. „Ti amúgy kik vagytok?” érdeklődik partnere, és hőseinknek gőze sincs, hogy erre mi a helyes (nem mészárlással végződő) válasz.bscap0000_1.jpg

Tovább
1 komment

Mad Dogs - Kutyaütők 1x01

2016. március 31. 16:00 - Hoppancs

Az első pillanatokban négy harci díszbe öltözött fickót látunk, amint pisztollyal és más fegyvernek látszó tárgyakkal rohannak egy luxusvilla felé. Mielőtt pánikba esnénk, hogy máris elvesztettük a fonalat, visszarepítenek bennünket négy nappal korábbra, amikor előbbiek - még konszolidált állapotban - a közép-amerikai Belize-be érkeztek. Az eltérő mentalitású barátok (?) az utazás céljairól számolnak be a reptéren, miközben meghívójuk, Milo (Billy Zane) egy medence alján üldögélve feledi a gondot. A szerencsésen egy csapatba verődött vendégek alig fogták fel, hogy pontosan melyik országban vannak, máris beszippantja őket egy valószínűtlenül hosszú limuzin. Miközben az autó szigorú tekintetű helyieket és helyes disznókat kerülget oldott hangulatú utasaival, egy-két információt is elejtenek a szereplőkről. Beszélgetésükből kiderül, hogy Lexet (Michael Imperioli) kivéve senkinek nem volt annyi esze, hogy ajándékot hozzon az őt házába invitáló, rég látott havernak. Ezeket sem francia kisasszony nevelte, az tuti. A mulasztást egy gyanús bazárban pótolják, majd irány Milo tengerparti rezidenciája, amelyet néhány jópofa gyíkkal oszt meg. Kiderül, hogy a frissen nyugdíjba vonult üzletember egy hirtelen jött, előnyös ajánlatnak köszönheti az extrém jólétet.

bscap0000.jpg

Tovább
Szólj hozzá!