Amíg Lexet műtik, Cobi annyira unatkozik Gus nélkül, hogy kimegy bajba keveredni. Ezt egy percen belül sikerül is abszolválnia, amikor szájon vágja az utcán kedves ismerősét, a tolvaj tinit. A gyerekverésre érzékeny népe kiadós lincseléssel honorálná a tettet. Gus kedvenc jogi dumáiból ad elő válogatást Tullnak, akit ez sem tántorít el attól, hogy kihallgassa a követség egyik kényelmes irodájában. Mielőtt félrevonulnának, Gus egy olimpiai bronzérmes amerikai íjász halálhíréről értesül a tévéből, ami nem volna olyan érdekes, ha nem Aaronról lenne szó. A gyepálásnak alávetett Cobi életét a rendőrség menti meg. Viszont cserébe be is viszik. Lex operáció alatt a gasztronómiáról értekező dokik vidám csevejére ébred, és magában nehezményezi, hogy megjegyzést tesznek a barbiturátok iránt kialakult toleranciájára. Pedig hálás is lehetne, mert ez azt jelenti, nekik is feltűnt, hogy nem alszik, és időben intézkednek. Joel még nem sejti, hogy Aaron már az örök vadászmezőkön nyilazza a macskákat, ezért csodálkozik, hogy egy fegyveres nő, bizonyos Paris fogadja helyette. „Hassal a földre!”, üdvözli utóbbi udvariasan, majd közli a szomorú hírt. Ő volt egyébként Aaron egyik főnöke, és már az elején ellenezte a kattant fickó alkalmazását. Mivel Joelnek még van agyműködése, Paris azt feltételezi, hogy igent mondott Jazmin ajánlatára. A további utasításokra lenne kíváncsi, amire Joel válaszul a fenekét mutatja. Pontosabban a farzsebét, amelyben a Jazminnal közösen összenyálazott sárga boríték lapul, benne három mesebeli tárggyal.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.