A nyitó képen Travis ordít teli szájjal, de nem valami rémisztő Halloween bulin vagy esetleg fogorvosnál, hanem az új csoport foglalkozásán dr Van Waalnál. Haragterápia a mai téma, a doki West is felkéri egy kiadós ordításra, a szőke nyomozó azonban nem hajlandó erre, úgy meg pláne nem, hogy Van Waal arra biztatja, gondoljon közben az előző terapeutájára, aki elhúzta előtte a mézesmadzagot aztán lógva hagyta. Később a doki behoz egy nagy dobozt: Most pedig a volt feleségem iratait nézzük át közösen, keressenek bennük könyvelési szabálytalanságokat, szólítja fel a csoportot. Mi van?, néz össze Wes és Travis, mi köze ennek a terápiához? Nem akarok 200 dolcsit fizetni a könyvelőmaffiának, válaszol az őszinte pszichiáter. Majd félrevonja a nyomozókat, és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz nekik: nem kell többet megjelenniük a terápián, pár hónap múlva ő majd azt jelenti Sutton parancsnoknak, hogy az emberei rendbejöttek, így mindenki jól jár. Win-win szituáció, Wesék elégedetten bólintanak.

A cím alapján hosszú esszével kellene nyitni a hogyvoltot a tanárok iránti szexuális fantáziákról, de ettől most mégis inkább tekintsünk el, úgyis mindenkinek volt ilyen tapasztalata, akinek meg nem, annak küldöm nagy kedvencem, a Van Halen témába vágó videóját. Wes érkezik elsőnek a terápiára, könnyed csevegésbe kezd dr. Ryannal arról, hogy eleinte mennyire utálta ezt, de most már hasznosnak találja. Ennek örülök, akkor lépjünk tovább a privát foglalkozás irányába, mosolyog a dokinéni, és különösebb teketória nélkül Wes ölébe ül! A szőke nyomozó hitetlenkedve pislog, nem mondom, hogy nem cserélnék vele, közben a távolból egyre erősödő telefoncsörgés hallatszik, majd kiderül, hogy Wes telója az, hajnali fél hét van és a hívással Travis ébreszti. Akkor csak álom volt az egész, de annak legalább nedves, nyomjuk vissza kigúvadt szemünket a helyére.

Parkolóházban nyitunk véres csendélettel: szétlőtt kocsik, szétlőtt pénzesbőrönd, szétszóródott papírpénz, közte elszórtan négy hulla. Védőmellényes zsaruk érkeznek a helyszínre, vezetőjük Dan Noone, szakállas kemény zsaru, akit a Lostban még Frank Lapidusnak hívtak, de azóta nyilván pályát módosított. Az egyik kocsi alól rémült szemtanú mászik elő, a kocsijában szundikált és arra ébredt, hogy ismeretlenek spanyolul kiabálnak egymással majd heves lövöldözésbe kezdenek. Neki már az emléktől is felkavarodik a gyomra, gyorsan el is rohan a klotyóba hányni egy jót. Dan szolgálati laposüveget vesz elő a zsebéből és jól meghúzza, hát igen, elkél ide a védőital.

Furcsa párok, utal a cím Neil Simon darabjára, a többes szám viszont jelzi, hogy most nem csak kedvenc nyomozóinkról lesz szó, hanem más alanyokról is, lássuk. A terápiára elsőnek érkeznek a fiúk, Wes szerint ez így helyes, inkább előbb kell odaérni valahová, mert aki pontosan kiszámítva akar megérkezni, az könnyen elkéshet. Travis szerint ez hülyeség, ő mindig időben szeret mindenhová érkezni, tessék, így most várhatnak a többiekre, addig ő inkább szundít kicsit. Erre azonban nincs lehetőség, mert érkezik a dokinéni, aki örömmel konstatálja, hogy a fiúk mindenkit megelőztek. Hát igen, én úgy vagyok vele, hogy aki pontosan kiszámítva akar megérkezni valahová, az könnyen elkéshet, húzza ki magát Travis, Wes csak hápog. Amúgy a mai téma a szex, melyik pár hányszor egy héten, röpködnek a számok, majd mindenki Wesék felé fordul, akik zavarba is esnek: Mi nem vagyunk igazi pár, tudják, egymással még sosem...

A csoportterápián kezdünk, kedvenc dokinénink szokásos dögös rucijainak egyikében vezeti a beszélgetést, aminek mostani témája a felelősségvállalás. Wes ezt kihasználva fel is veti, hogy Travis mennyire figyelmetlen, nem tud vigyázni semmire, például pár hét alatt már az ötödik tűzőgépet hagyja el az irodában, ezért mindig az övét kéri el. Ő meg persze nem adja neki oda, nevelési célzatból. A többiek arra lyukadnak ki, hogy Wes így próbálja irányítani a társát, ha már a saját életét nem sikerül neki, dr. Ryan meg úgy fogalmaz, West zavarja Travis lazasága. Travis hevesen bólogat, a szőke nyomozó viszont egy emberként tiltakozik.

Ismét a Wes Chryslerében ücsörgő nyomozókkal nyitunk, parancsot várnak egy gyanús furgon üldözésére, közben a sikeres üldözés mikéntje és hogyanja a téma közöttük. A parancs hamarosan meg is érkezik, Wes a gázra lép és bekapcsolt villogóval száguld a megadott autópálya-feljáró felé. Travis legnagyobb megdöbbenésére Wes valami pörgős zene helyett klasszikus jazzt hoz be az üldözéshez a rádión, hogy lehet ilyen zenére száguldani, kérdezi Travis és már nyomja is át hip-hopra. Egymás kezére csapkodva váltogatnak a két adó között, talán inkább az útra kéne figyelni, arról nem beszélve, hogy üldözéshez legjobb az Iron Maiden Live After Death c. koncertlemeze, jegyzem meg magamban. Végül a jazz győz, engem ez tüzel fel, mondja a halvérű Wes, aki közben arra is rájön, hogy a kérdéses felhajtó építkezés miatt le van zárva, így elég, ha leparkolnak előtte és várnak. Így is lesz, hamarosan befut a furgon, szó szerint, és nagy csattanással nekiütközik az útblokádnak. Wes stukkert szegezve kipattan a kocsiból, Travis kicsit lomhábban követi, mert előtte még visszakapcsol a hip-hip adóra. Elfogás ötös, óvodás viselkedés ötös, zenei ízlés kettes alá, vonok mérleget az akció után.

Kedves páciensek, mai témánk a teljesítési kényszer, amint arra az epizód címe is utal, nézzük, hogy áll ezzel kedvenc nyomozópárosunk. Most éppen valami feltételezett rabló után nyomoznak egy parkolóház előtt várakozva, Travis szerint tutira erre fog jönni a fazon, neki mindig megbízhatóak az információi. Wes fogadást ajánl, 20 dolcsi a tét, de alighogy kimondja, feltűnik a gyanúsított, nyomában szirénázó rendőrautó. Wesék kiugranak a saját kocsijukból és üldözőbe veszik a felső szint felé menekülőt, aki kétségbeesésében át akar ugrani a szomszédos háztetőre, de nem sikerül neki teljes mértékben és lógva marad a tető szélébe kapaszkodva. Rugóláb nyomozóink persze sikeresen megugorják a távot és a kétségbeesetten csimpaszkodó gyanúsított fölött azon kezdenek vitatkozni, melyikük ugrott messzebbre. A felérkező rendőrök sürgetnék a férfi kimentését, de Travis ezt elintézi egy „kevesebb a papírmunka, ha lezuhan” beszólással. A gyanúsított ekkora közöny láttán mindent bevall, csak mentsék már meg, a beismerés jutalmaként végül Wes és Travis nagylelkűen felhúzza a tetőre és bilincset kattint a megkönnyebbült bűnöző csuklójára.

Akcióval nyitunk, emberrablás van a mi utcánkban, a tettes kirabolt egy italboltot majd az egyik női alkalmazottat túszul ejtve felmenekült egy ház harmadik emeletére, onnan hadonászik pisztollyal. Az utca tele zsarukkal, Wes és Travis is megérkezik védőmellényben, a különleges egység is bevetésre kész, de addig kis időre el kellene vonni a túszejtő figyelmét. Wes megszavazza, hogy ehhez Travis ért legjobban, és bár társa nem túl lelkes a feladattól, a kezébe nyom egy hangosanbeszélőt, hajrá. Be van ez kapcsolva?, kérdezi Travis, a házfalak visszhangozva verik vissza a szavait. Tehát be van, konstatálja barátunk és belevág a beszédbe. A túszejtő a zsaru jó szándékának igazolására kéri, hogy Travis tegye le fegyverét és védőmellényét, így tárgyaljon vele.  A nyomozó teljesíti a kérést és miközben beszél, közelebb lép a házhoz. A túszejtő azonban be van kattanva, tovább fenyegetőzik, majd rálő a fegyvertelen zsarura. Wes rémülten rohan oda társához, aki falfehér arccal közli, eltalálták. Csak rád lőttek, nagy különbség, nyugtatja meg Wes, és ujját átdugja a Travis leffegő ingén ütötte lyukon. Az elterelés viszont sikeres volt, a rohamcsapat a lövöldözés alatt behatolt az épületbe és lekapcsolta a túszejtőt. Travis lába azonban még mindig remeg, nem csodálom.

Kissé elhanyagoltuk egymással folyton csipkelődő nyomozóinkat, viszont úgy tűnik, nem sokat változott köztük a viszony, most is éppen azon vitatkoznak, hogy hol kajáljanak: salátabár vagy sushizó. Nem könnyű megegyezni, de végül kompromisszum születik, egy út menti hamburgeresnél nyomják be az aznapi kalóriaszegény tápot. Az ellentétek persze tovább fortyognak a mélyben és kaja közben elő is törnek, ketchup, mustár, saláta és egyéb köretek landolnak a zakókon, hajzatokon, én utoljára talán kiscsoportos óvodásként fejeztem ki ilyen módon a nemtetszésemet, de nem is lettem nyomozó Los Angelesben, az is igaz. Az afférról már a terápián értesülünk, ahová Wes és Travis mustárfoltosan érkezik és egymásnak háttal ülve meséli el az esetet. Dr. Ryan nem igazán hisz a szemének, nem sok ilyen alulfejlett pácienssel találkozhatott eddig, az egyik csoporttag meg is kérdezi tőle: Volt már olyan, hogy valamelyik párnak azt javasolta, inkább szakítsanak?

Kertvárosi pörgős akcióval nyitunk, Travis érkezik egy ház elé, leugrik a motorról és fegyvert szegezve oson a bokrok között a kert felé. Wes már régebbről ott lapul, jelzésképpen valami dürrögéshez hasonló hangot ad ki magából, én nem vagyok egy vadász alkat, de szerintem ez inkább a bokorban rejtőző rendőr hívójele volt, mint dürrögés, de mindegy. Mindenesetre Travis maghallja, odalopakodik a társához és megegyeznek, hogy pisztoly helyett sokkolót fognak használni a célpont ellen. Feltépik a hátsó ajtót, az áldozat meg is ijed és rémülten iszkolni kezd kifelé, egyenesen az előre odakészített rácsos hordozóba. Nem drogbáró, hanem egy csinos mosómedve ellen irányult az akció, cukiságfaktor rulez. Előkerül Alex (cukiságfaktor fokozódik, kiegészülve a jónő kategóriával), így már hárman szemlélik minden bajok okozóját. Az a kis szenya ugyanis lyukat rágott a tetőbe és szétrágta a vezetékeket, de az állatbarát nyomozók nem veszik vérét, hanem inkább elszállítják a városon kívülre. Majd később beugrok és megjavítom a vezetékeket, búcsúzik Wes, Alex hiába tiltakozik, hogy majd ő keres valami szerelőt a szaknévsorban.