Ott hagytuk ugye abba, hogy Bones erősen sulykolja a mellbe lőtt Boothba, hogy rendben lesz, pedig láthatón nincs rendben. Ehhez képest hősnőnk most Zack társaságában vizsgál egy több száz éves csontvázat a Jeffersonianben. Egészen addig, míg a kis csapat többi tagja meg nem jelenik, hogy menni kéne, de Brennan közli, hogy ő bizony nem megy. Mármint Booth temetésére, és még Sweetset is kijavítja, hogy nem egy szerettét veszítette el, hanem a társát. Még jó, hogy ez a tiltakozás és a visszaalakulás(i próbálkozás) teljesen érzelemmentes tudóssá pont az állítás ellenkezőjét igazolja. Hiába veszi elő Sweets a legfinomabb pszichológusi modorát, Brennan nem nagyon látja miért lesz jobb neki attól, ha körbeállnak egy földbe vájt gödröt. Az ilyen esetekre van kéznél Angela, aki rábeszéli, hogy őt, mint gyászoló barátot kísérje el.
A temetésen Caroline dicséri az elhunytat, miközben Brennan karba font kézzel tesz hangos megjegyzéseket az önfeláldozás szükségtelenségére és Isten hollétére vonatkozóan. Az FBI nem fukarkodott, egy egész osztag díszhuszár készül sortüzet lőni, és nézzenek oda, az egyik maga Booth. Ha van rá lehetőség, a saját temetés megtekintését elfogadom érthető emberi kíváncsiságnak, ne de azért az „aktív” szerepvállalás - a megszokottól elérő persze - már mégis csak pofátlanság. Booth azonban még a csöndes háttérmunkás szerepével sem elégszik meg, ugyanis gyászoló barátai során áttörve, rátámad az egyik ismeretlen résztvevőre. Dulakodás közben felborítják a koporsót, de a benne lévő bábu karjával Brennan legalább leütheti az ismeretlent. Aztán egy lendületes jobbossal földre küldi frissen feltámadt társát és dühösen elviharzik.