Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 3x13 - Ítélethirdetés

2010. szeptember 02. 10:00 - Llew

Most nincs közös kocsikázás, Booth már a helyszínen fogadja társát a hírrel, hogy ezt nem fogja elhinni, de most tényleg. És valóban még a sokat látott antropológusnő is meglepődik a karikába hajtott csontváz láttán. Booth poénkodik, hogy biztos szőnyegbe tekerték, az meg elbomlott, és ezt Bones valamiért különösen viccesnek találja. Talán először nevet a sorozatban, és hogy egyáltalán képes ilyesmire az még a helyszínre érkező Carolinet is meglepi. Az ügyésznő azért jött, hogy hazazavarja Brennant, mert kitűzték a fater tárgyalását, és addig nem dolgozhatnak együtt, mivel Booth tartóztatta le az öreget. Ennyit az érdekes ügyről.

Párterápiával egybekötött reggeli következik, ahol Sweets (az előző részben hol volt? Az is 1. évados maradék volt?) győzködheti Brennant, hogy minél racionálisabb, annál jobban zavarja, hogy a társa tartóztatta le a faterját, aztán mikor faképnél hagyják, kesereghet magában, hogy nem végzett jó munkát. A Brennan család apu tárgyalására készül a sitten. Úgy tűnik csak egy ügyvéd van a környéken, mert Maxet is Caroline exférje védi, és mivel Tempe érintett az ügyben, Clark Edison lesz a védelem antropológus szakértője.

Max azonban túl fiatalnak találja, és hiába bizonygatja Clark, hogy a borotválkozás, a jogsi birtoklás, a megnyert ökölharcok, az életmentés, a nővel hálás, a svindlerkedés, az apja akaratával való szembeszállás, a szívek összetörése, és összetört szíve alapján a társadalom minden normája szerint felnőttnek tekinthető, azért az öreg még megpróbálkozik egy kinek erősebb a kézfogása teszttel. Aztán Brennan ad még egy szürke nyakkendőt a faternak, hogy komoly, és jól szituált gyilkosnak tűnjön, meg érzelgősködnek egy sort.

Mivel a többi agyas továbbra is a vád csapatában játszik, kénytelenek az emelvény mellől figyelni, amint a védelem megvizsgálja az ügyben érintett maradványokat. Angelának nagyon nem tetszik, hogy a barátjukat magára hagyták, és ellene dolgoznak, míg Zack, a kis földönkívüli nem érti mi a gond, hisz Brennan nincs egyedül, hisz vele vannak az afro-amerikaiak (max ügyvédje és Clark), de úgysincs semmi esélyük. Mr. Barronnak közben meg kell győznie Brennant, hogy felejtse el, hogy az apja szerinte bűnös, mert nem az kell bizonyítaniuk, hogy ő a Télapó, hanem, hogy megcáfolniuk az ellene hozott vádakat. Ebben pedig nagy segítségükre lesz Clark, mert egy hétköznapi ember számára érthetőbb, vagyis meggyőzőbb, mint Zack.

A vád is felkészül. Először ugyan belekötnek Carolineba, mondván, ha kihangsúlyozza, hogy ez az ügy nem más, azt pont azt sugallja, hogy igen, de aztán az ügyésznő kiosztja a feladatokat. Booth ne viseljen kirívó övcsatot, Hodgins lázadásra buzdító kitűzőt, Zack ne maga nyírja a haját, Angela legyen kicsit csúnyább, Sweets beszéljen úgy, mint egy felnőtt, Cam pedig egyen, hogy a korgó gyomra ne zavarja a tárgyalást. A gond csak az, hogy Angela közli, hogy ő nem fog tanúskodni, törvény ide vagy oda. A többiek sem szívesen, Hodgins csak Brennan hozzájárulásával hajlandó megtenni.

Teljesen átmegyünk ügyvédes sorozatba, ugrunk is a bíróságra, ahol a bíró keménykedik egy sort, hogy az is tudja ki a főnök a teremben, aki még sosem látott ilyesmit, aztán belecsapunk a nyitóbeszédekbe. A vád szerint Max kegyetlen meggyilkolta Kirby FBI igazgató helyettest, a védelem szerint meg persze csak balszerencsés, hogy a közvetett bizonyítékok pont rá mutatnak. Brennan közben meg, mint valami rossz kisdiák, a szomszéd padban ülő Boothszal dumál, mire a bíró meg csúnyán néz rájuk. Szünetben meg két kávéspohárral álcázva magukat, megbeszélik, hogy akkor most Angelának van-e igaza, aki nem tanúskodik, vagy a többieknek, mert bár nem örülnek neki, de megteszik.

A tárgyalás a tanúvallomásokkal folytatódik. Booth feszengve válaszolgat és tekinget Brennan felé, Cam tárgyilagos, Zack hozza a legnagyobb szakértő kocka formáját, és Hodgins is szakszavak özönét zúdítja az esküdtekre. Max tényleg nem egy kiscserkész, a jelek szerint egy kihegyezett csővel ölte meg Kirbyt, mielőtt kibelezte és felgyújtotta, ez a fegyver pedig a védjegye volt, mióta egyszer fiatalon ilyennel védte meg a magát a sitten. Bár akkor nem is ölt meg senkit. Carolin azt hitte Angela csak blöffölt, pedig nem, ezért a bíró most lecsukatja, miután hiába hivatkozik összevissza mindenféle alkotmány kiegészítésekre. Max nincs megelégedve az ügy állásával, szeretne a saját védelmében tanúskodni, ami azon túl, hogy rögtön azt kérdeznék tőle, hogy ő tette-e azért is rossz, mert a saját gyerekei sem hinnék el a választ. A másik opció Russ, aki állítja, hogy nem volt jelen a gyilkosságnál, bár hisz a nővérének, aki szerint a fater bűnös. Max szinte be is vallja, bár a lelkiismerete tiszta.

Ahogy Brennan végzett a faternál a börtönben, mehet a fogdába a barátnőjéhez. Angelának vagy protekciója, vagy mázlija van, mert nem egy rakás prosti közé csukták be, hanem külön cellája van, így kényelmesen megbeszélhetik, hogy azért nem tanúskodik, mert szerinte Maxék veszítni fognak, ő meg nem akar segíteni a legjobb barátnője apját halálra ítélni. Másnap Sweets a tanú, de a délelőtt elmegy azzal, hogy az iskoláit, meg a doktorátusait felsorolja, amiken mindenki meglepődik. Booth el is poénkodik rajta, mire a bíró szétülteti őket Brennannel. Sweets vallomása már nem annyira vicces, mert véleménye szerint Max nem törődik a bevett etikai normákkal, hanem azt teszi, ami szerinte helyes, ezért minden bizonnyal képes gyilkolni, anélkül, hogy bűntudata lenne. Mindezt persze nem sikerül teljesen felnőtt szókincscsel előadni.

Russ vallomása sem alakul igazán jól, mert kiderül, hogy az apja szervezett neki egy állásinterjút a gyilkosság idejére, mintha csak távol akarta volna tartani a lánya lakásától. Clarke a laborban vizsgálja a koponyát, Zack fürkésző szemei előtt és a jelek szerint talál is valami érdekeset. Eközben Sweets megkéri Brennanéket, hogy had tanulmányozhassa továbbra is a párosukat, mert ír egy könyvet a hatékonyságról, ők pedig a különbözőségük ellenére jól együttműködnek. Szerintük azonban csak nem akarja bevallani, hogy megkedvelte őket, és velük akar továbbra is lógni. Ha ezentől is készít nekik profilt a gyanúsítottakról, akkor cserébe továbbra is eljárnak a heti szeánszra.

Clarke nem hiába kuksolt a laborban, a bíróságon lenyomja Zacket és sikeresen megcáfolja, hogy a cső a gyilkos fegyver, amivel alapjaiban ringatja meg a vádat. A jelek szerint Brennan mégsem annyira tudja különválasztani a dolgokat, mint állította, mert bár örül, hogy a fater talán mégsem megy sittre, viszont nem tudja elfelejteni, hogy mégis csak bűnös. Szerencsére Booth újabb bizonyíték keresés kapcsán meglátogatja és felvidítja, bár csak időlegesen, mert miközben ők beszélgetnek, Zack megtalálja a valódi gyilkos fegyvert a lakásban, egy réz dísztőr képében. Ezután már nem fárasztanak minket a tárgyalással, csak egy zenés bejátszás alatt fut le pár kép, ahogy a csapat színes grafikonokat, meg képeket mutogatva az új fegyverhez igazítja az eddigi tényeket, miközben a védelem letörten képpel hallgatja őket.

Egy börtönvacsora keretében aztán tovább bombázzák egymást negatív hullámokkal. Russ szerint az apjának el kellett volna menekülni, de ő a lánya miatt maradt és vállalta, hogy elkapják. Az ügyvéd szerint a bizonyítékok most már támadhatatlanok, így nincs más megoldás, mint egy hihető, de a vádétól eltérő történetbe helyezni őket. Brennan el is szalad, mert eszébe jut valami, de valószínűleg gyalog megy hazáig, mert csak reggel találkozik Boothszal, hogy megerősítést kérjen tőle, hogy hamis tanúzás és egyéb illegális trükközés nélkül kétséget ébresszenek az esküdtekben. A védelem végül arra épít, hogy mivel Brennan is köthető valamennyi bizonyítékhoz, valamint volt ideje, indítéka a gyilkosságra, és azt a nagy racionalitásával még teljesen logikusan meg is tudja magának indokolni, így ugyan annyira lehetne vádlott, mint az apja. Az esküdteket természetesen meggyőzi az érvelés, Maxet felmentik, Brennan pedig előbb Booth, majd az apja nyakába borulhat a bíróság lépcsőjén, az örömködő társaság gyűrűjében.

Címkék: dr. csont
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nautilus64 2010.09.03. 11:49:25

hát vegyesek az érzelmeim ezzel a résszel szemben... de legalább Sweets jópofa volt, és Brennan is jól elröhögött magában az elején... :D jó ez az amerikai igazságszolgáltatás. bár én megértem, hogy miért tette Max amit tett (családjáért), de hogy kiszabaduljon a börtönből... na mindegy. jó volt a hogyvolt!

timii95 (törölt) · http://www.the-mentalist.mlap.hu 2010.09.05. 18:16:12

nem is tudom, nekem ez a rész is tetszett. :) persze nem az igazi nyomozós epizód volt ez, de kellenek az ilyenek is. a humor persze maradt a régi, az nagyon vicces volt, mikor Max (asszem ő) tükörtojásszeműnek titulálta Zack-et xD Llew, köszi, hogy folytatod a hogyvoltozást. :D
süti beállítások módosítása