Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Dr. Csont 3x12 - A kis túlélő

2010. augusztus 30. 14:00 - Llew

Az elmaradás

Hőseink az éjszakai Washingtonban autókáznak valahová, a beszédtémát pedig ezúttal az anyagi helyzetük jelenti. Leginkább Bonesé, mert Booth nem nagyon tudja átérezni a problémát, amit pár millió zöldhasú Kajmán-szigeteken történő elhelyezése jelent. Ebből lesz is egy kis durci, Brennan kikéri magának, hogy társa mutassa be a helyszínen őket fogadó középkorú, dagadt, bajszos, klissé seriffnek. A helyszín egy baleset, ők azért jöttek, mert az útról lerohant kocsi sofőrjét utólag felgyújtották. Húsz év körüli nő, aki már szült. A csomagtartóban találnak is gyerekholmit, és annak ellenére, hogy jó ideje tele a környék rendőrökkel és tűzoltókkal, Booth az egyetlen, aki gyereksírást hall. Brennan szerint macska, de aztán megtalálják a gyereket. Gyerekülésestől egy fa tetején.

Sértetlen, ami a seriff szerint csoda, Brennan szerintem viszont a biztonságiülést erre találták ki. Aztán mikor rá, mint egy szem nőre bíznák a gyereket, tiltakozik, hogy csak mert melle van, nem jelenti, hogy máris értenie kéne hozzájuk. Így aztán Booth pótapáskodik, és a seriff észrevétele alapján, társa asszisztálásával neki áll tisztába tenni a kis srácot. Bones pelenka keresés közben egy elrejtett kulcsot talál a táskában, de amíg Booth elszalad bizonyíték zacskóért és hintőporért, addig nem figyel eléggé és a gyerek lenyeli. Ez pedig azt jelenti, hogy a gyerek addig velük marad, míg a kulcs elő nem kerül. Nekünk meg azt, hogy a szokásosnál is kevesebb szó lesz a bűntényről, és a mi lenne, ha Bonesnak gyereke lenne kérdés lesz körbejárva.

A Jeffersonianben az egész társaság a jobb híjján egy boncasztalon fekvő gyerkőc körül sürög, és Zack kérdése kapcsán megtudjuk, hogy minden józan ész ellenére Brennan lett a hivatalos gyám, mivel Russ kérésére regisztráltatta magát nevelőszülőnek, mikor a bátyó bevonult a sittre. Amíg a hullaszakértők dolgoznak, Angela megy babázni, Hodgins pedig a kezdeti lelkesedés után kicsit aggódva képzeli el a jövőt a "millió ilyet akarok" kijelentés kapcsán. Egy kolléga tájékoztatja Booth, hogy a kocsit azonosították, de elvileg már rég egy bontóban kéne lennie, majd megkérdezi, hogy igaz-e a hír Dr. Brennanről és a gyámságról, mert hajlandó lenne fizetni is, hogy ezt láthassa. Az áldozat a sérülései alapján a balesetben halt meg és nem a tűzben, a gyerek viszont rózsaszínűt produkál, ami nem igazán szokványos, bár Zacknek van erről egy sztorija.

Bones komolyan veszi a gyámságot és egy bébiőrzővel mászkál az intézetben, bár amikor sírást hall rajta, nem nagyon akar vele foglalkozni. Hodgins közben a csontok izotópos vizsgálatával és denevér ürülék elemzéssel kiderítette, hogy az áldozat a nyugat-virginiai Tucker megyéből való, míg Angela megrajzolta az arcát, amit a gyerek gyakorlatilag azonosít is. Így aztán Bones, Booth és a gyerek, mint valami kis család, kocsiba ülnek és elindulnak kirándulni, hogy aztán egy lepukkant kisvárosban némi kormányellenesség céltáblájaként szolgálva megtalálják az áldozat barátait. Akiktől aztán már megtudják az áldozat és a gyerek nevét. Meg Taylor és Andy. A nő lakókocsijában Booth összefut az alkoholista és gyakorlott börtönlakó apával, míg Bones a kocsiban szórakoztatja a gyereket.

A laborban Angela tájékozatja Camet, hogy a röntgenképek alapján az Andyben lévő kulcs egy banki értékmegőrzőé lehet, majd a gyerek kérdésre terelődik a szó, és míg a rajzoló sok-sok gyereket szeretne, addig a korboncnok nőnek elég az az ordítozás meg testnedv mennyiség, amivel a munkahelyen van dolga, ilyesmiért nem adná föl az alakját. A rózsaszín kakit egy gyógyszer színezéke okozta, amit orvos írt fel a gyereknek, és rohamok ellen használják. Zack vizsgálatai alapján a az áldozatnak komoly fájdalommal járó sérülései voltak, de nem szedett gyógyszert, feltehetően, hogy azok a szoptatás során ne kerüljenek Andy szervezetébe. Booth nem nagyon szeretne női mellekről beszélni Bonesszal, így még Meg munkahelyén is kerüli a szót. A főnök és a munkatársak szerint a nő összejött a cég egyik washingtoni könyvelőjével.

A kérdezősködés után Andy arckifejezése azt sugallja Bonesnak, hogy eljött az ideje egy újabb pelenkázásnak, amit persze nem ő végez el. Előkerült a lenyelt kulcs is, de saját rossz tapasztalatai miatt úgy dönt, addig nem mond le a gyámságról, amíg nem biztos benne, hogy a gyerek jó helyre kerül. A kulcs alapján megvan a bank, az értékmegőrzőben pedig egy pisztoly, amivel a jelek szerint nemrég lőttek. Egy kis kémiatudással visszavarázsolják a kireszelt sorozatszámot, aztán előkerítik a pisztoly tulaját, aki szintén a gumifeldolgozóban dolgozott. Csakhogy ő már régen – illegálisan – zaciba adta a stukkert. Hodgins valamilyen port talál rajta, Zack meg koponya darabokat a csőben. A ravaszon égett bőr volt (ez hogy a francba jön össze?), amiből Cam kereshet DNS-t.

Bones politikai kapcsolatait bevetve próbálja kideríteni miért nem építettek újra egy hidat Huntsvilleben, közben nevelés technikai vitába keveredi Boothszal. Cam férfiként azonosította a ravaszon maradt bőr gazdáját, és a hitelkártya figyelés alapján előkerül a gumifeldolgozó könyvelője. Majdnem, mert egy hajléktalan használta, aki egy véres táskában találta egy szemétdombon, és aki nem örül, hogy elkobozzák a zsákmányát, ráadásul még be sem akarják csukni pár napra. Kiderül, hogy a pisztolyban lévő koponya darabok a könyvelő fejéből valók, mivel a DNS egyezik az ő táskáján lévő vérrel. Utóbbiban volt egy pendrive is, amit Angelának kell használható állapotba hoznia.

Brennan aggódó anyukát játszik, mert Cam gyerekorvos barátja még nem jött meg, hogy megvizsgálja Andyt. Angela rájön, hogy kicsit elhamarkodottan jelentette be a millió gyereket akar ötletét, mikor nem is tudja, hogy Hodgins akar-e egyáltalán. Mint kiderül igen, bár megelégedne kettővel. Azonban nem akarja megbántani barátnőjét, inkább a nekem sok gyerek után is tetszeni fogsz, sőt vágjunk bele most ötlettel eléri, hogy a nő visszakozzon. A pisztolyon talált por a gumifeldolgozóból származik, ahol aztán aprítógépet látva Bones rájön, hogy itt nem lesz újabb holttest. A gumi örlemény között viszont megtalálják a könyvelő csontdarabjait.

Angela közben kideríti, hogy a pendriveon a cég könyvelése van, ami viszont nem egyezik a központba küldött jelentésekkel. Innen aztán nem tart sokból összerakni a részleteket. Valaki sikkasztott, a könyvelő rájött, erre kinyírták. A nő láthatta, ezért őt is. A főnök váratlanul hazaszaladt, így a tettes kilétét sem kell sokáig találgatni. Rövid és béna menekülés után el is fogják, hogy aztán mindenki a kerítésnek lökdöshesse és csúnyán nézve, keményen megmondhassa neki, hogy nagyon nem volt szép, amit tett.

Cam barátja megvizsgálta Andyt és egy örökletes, de gyógyítható betegséget fedezett fel nála. Bones anyu és Booth apu megnyugodhat. Az FBI egy levelet talált Meg lakókocsijában, amiben a gyermektelen baráti házaspárra bízza a fiát, ha vele valami történne. Így eljött a búcsú ideje, de Brennan láthatóan megszerette a pótszülőséget. Ezt ki is beszélik egy erdei kávézás során, ahol a gyerekvállalási szándékra való rákérdezés kapcsán, Booth éppen csak nem jelentkezik az apaszerepre. A válasz elkerülése után kiderül, hogy nem lesz szükség kajmán-szigeteki bankra, mert Bones inkább megfinanszírozza az új hidat Huntsvilleben. Sőt, ha egy házat is venne ott, akkor időnként meglátogathatnák Andyt, mint a pótszülei, tervezi máris Booth a jövőt.

Címkék: dr. csont
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kahles 2010.08.30. 16:07:44

Köszönöm Llew

Reméljük a többi is jönni fog...

Llew 2010.08.30. 17:45:17

Nincs mit. Már miért ne jönne? Pár résszel az évad vége előtt nem hagyom abba. Illetve ha megtenném már ez se készült volna el. Csak anno elmaradtam vele és nyárközepén nem volt értelme magában feltenni. Igaz, hogy a Csillagkapu kicsit hektikusan jelenik meg mostanság, de persze azt is befejezzük.
süti beállítások módosítása