Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A szökés 3x06 - Célfotó

2008. augusztus 05. 09:00 - sixx

Az előző részek tartalmát látva nyilvánvaló, hogy a heroinista Mehón ügynökkel kiemelten foglalkozunk ebben a részben, főellensége és legjobb havernője is feltűnik a montázsban. Ennek nagyon bírunk örülni, mert szegény Alex a karjából majdhogynem kilógó fecskendő lóbálásán kívül túl sokat nem tett hozzá az évadhoz. Sona, zajlik az élet, a Rendkívül Szimpatikus Rabtárs kosarazik, Szemi nálánál jóval nagyobb szakállas rabtársát merkecolja, átlagos hétfő reggelnek nézzük így első blikkre. A Kissé Idétlen És Teljesen Felesleges Történetszálat Képviselő Szerethető Rab majdnem Lecseró áldozata lesz, amikor felborít egy kosár kukoricát az idétlen labdázással, megússza a dolgot, és még csak a labdáját sem veszik el tőle, nem úgy, mint tőlem tette Kovács néni a Csapó utcán.

Májki az Újfiúval csetel IRL, hogyvót ez a kis összezördülés Visztlörrel? Hát úgy, hogy emberünk az Ambassador hotelben dolgozott (tehát nem nagykövet, sorry) sokáig, és látta ott az álhalászt. Ezen most túltesszük magunkat, mint Kalac, a Milan kapusa a Dinamó Londontól kapott ötös kolbászon, mert a terv részleteit tárgyalja az új agytröszt, azaz a tetkós, a drogos, meg a halász. Ez akár egy német vígjáték alapfelállása is lehetne mellesleg. Mehón új feladata az előző filcszerző küldetés után a kötéllétra meghosszabbítása lesz, mert az rövid, ó jaj. Link jön Májkihoz, Bellik meg az Újfiúval barátkozik, akinek ehhez nincs semmi kedve, sőt, jó hangosan be is szól neki, hogy nem, nem foglak megdugni nagydarab izzadt ember. Májki elhadarja Linknek az őr kávéjára vonatkozó utasítását, szerintem le kéne írni. Ja, és 3 óra múlva menekülés, habár a Cég azt hiszi, hogy este 9 lesz belőle. Májki a túszokról érdeklődik, Link annyira szarul hazudik, hogy az valami félelmetes, így Májki ultimátumot ad: képet tessen mutatni nekem róluk még ma, vagy nem megyek sehová. Inkább a kényelmes sitt, mi?

Tovább
Címkék: a szökés
8 komment

A szökés 3x05 - Zavaró tényezők

2008. július 29. 09:00 - sixx

Éjszaka van a sitten, mindenki alszik, csak Májki nem, mert ő a mozgásérzékelőket teszteli egy patkány segítségével, kiderül, hogy a legkisebb mozgásra is felgyulladnak a lámpák, és lelövik a szerencsétlen rágcsálót. A tetkós ettől ún. elgondolkozó arcot vág, folytatás egyelőre nincs. Reggel új rab érkezik Sonába, a csávó, akit az Enterprise legénységéből illetve a Hősökből is ismerhetünk, szegényt Szemi fogadja, Lecseró leggonoszabb samesze, szar van a levesben. Le is fejelik izomból, és lenyúlják a tárcáját. Biztos lesz valami szerepe a csávónak, egyébként miért vezetnék fel ilyen teátrálisan?

Link, a Hazug érkezik Májkihoz, mi van, öcsi, kérdi, hát nem sok, egész éjjel egy patkányt etettem csokiva, erre lelövik, szar az élet. Link nem érti, de ezen csak a sorozat elé először tegnap leülő nézők csodálkoznak. A könyv is odalett, mondja Link kissé remegő hangon, elvitte a sebhelyesarcú gecinő. Nem baj, holnap menekülünk. Igen? Holnap? És kell egy kocsi is, délután ötre, mondja Májki, merthogy nappal van a menekülés mostantól, amitől a víz is kiveri Linket, de szó szerint. Az új fickót az udvarok közben a ruhájától is megfosztották, egy szál alsóban flangál fel s alá, majd amikor meglátja Visztlört, elvigyorodik: ezt a faszt én meg ismerem, mondja. Kicsi a világ.

Tovább
Címkék: a szökés
4 komment

A szökés 3x04 - Beszervezés

2008. július 23. 17:00 - sixx

Azzal kezdünk, hogy Linkoln megy valamerre kocsival (gondolom, Májkihoz), a tesó meg egy jómunkásembert bámul, amint a kerítésen túl egy hullát földel el (Panamában is drága a koporsó), és mivel megszólal a kibaszott pánsíp, így tudjuk, hogy A Nagy Terv egy kis részletét látjuk éppen. Visztlör jő okoskodni, mit nézed a kerítést, van benne áram, de ha megúszod, az őrök lelőnek, ha menekülnél. Mintegy mellékesen azt is megjegyzi, hogy az a Linkoln a begyiben van, mert nem adja vissza a könyvet, amit Szófiától nyúlt le, és ez milyen dolog már.

Flashbackekben látjuk, amint a brutáltesó kinyitja a dobozt, amit a sebhelyes arcú nő küldött neki, de még mindig nem mutatják meg a tartalmát. Linkoln lelkiismeret furdalással küszködik, mert rájön végre, hogy mindenki, MINDENKI miatta van szarban (mondjuk Tíbeget nem ő vette rá arra, hogy kisgyermekeket erőszakoljon) és végre meglátjuk az ajándékot is: egy nő fejét. Sára meghalt. Öcsém, Májki kurva ideges lesz, ha megtudja, de nem most, mert Link nem bírja elmondani neki a dolgot. Azt azért halkan megjegyzem, hogy a kellékesek nem ezért a fejért fognak díjakat bezsebelni.

Tovább
Címkék: a szökés
12 komment

A szökés 3x03 - A kapcsolat

2008. július 15. 13:00 - sixx

Link éppen Visztlör madaras könyvét nézegeti a szállodában, és láthatóan örül annak, hogy tele van csupa aranyos kis madár rajzával (nem kell kínlódni azokkal a fránya betűkkel), igaz valami köcsög mindet kiszínezte előtte, ez annyira már nem jó. Ember jő, fekete kesztyűben (Panamában vazze!) és képetek csúsztat be az ajtó alatt: Eldzsé és Sára életben vannak, legalábbis még ma reggel. A könnyes szemű Szukre jelenik meg a szobában, és a részét kéri Díbíkúper első évadban megemlített, és másodikban előásott kincséből. Muhaha, kispofám, mondja Link, annak lőttek. Szukre sír, mert így nem vehet új ruhát Keresztes Máriának, aki így minden bizonnyal pucéron ténfereg majd Chicago utcáin naphosszat.

A sitten Lecseró ünnepnapi lila ingébe öltözött, és így bámulja, ahogy Szemi, a főkidobója agyonvág valami lúzert. Bellik egy nagyon erőszakos meleg úrba botlik a udvaron, de megszerzi az áhított papucscipő egyik felét a hulla lábáról, néha az ilyen kis dolgoknak is örülni kell. Májki audienciára megy Lecseróhoz, aki szépen elmagyarázza neki, hogy mi is a nagy büdös helyzet: Májki ánusza addig érintetlen, míg Lecseró úgy nem dönt, hogy ideje betörni. A lélekemelő társalgás után Link érkezik beszélőre, információcsere jön a madaras könyvről és bemutatásra kerül Sára fotója is, amin a csaj egy kisváros nevét mutogatja a reggeli újságon, ebből terv lesz. Sajna Link az ötletgazda, így túl sok jóval a kiszabadítási kísérlet nem kecsegtet. Májki ideges, mert nem tudja, hogyan kell kiszabadulni a börtönből. Hát igen, elővigyázatosabb emberek mindent magukra tetoválnak, ebből most tanultál.

Tovább
Címkék: a szökés
14 komment

A szökés 3x02 - Tűz és víz

2008. július 10. 12:53 - sixx

Sona, vidám hétköznapok, Májkül az előző részben bemutatott, ún. Szimpatiuks Rabbal beszélget, aki kosárlabda-fanatikus, és ez már most kezd az agyunkra menni. Belliknek továbbra is szar napja van, úgy néz ki a túlméretes alsógatyában, mint egy agyonvert perverz állat, akinek az a heppje, hogy csecsemőnek öltözik a csaja előtt. Májkül megtudja, hogy tavaly óta nem működik a vízhálózat, mert a kedves rabok egy vidám pillanatban széjjelvertek valami csövet, és azt is, hogy ez a Whistler nevű tag, akit ki kell szabadítania, nagyon népszerű odabent, mindenki őt kajtatja, mert kinyírta Panama City polgármesterét.

Szemi, Lecseró főembere felborítja a vizeshordót, aminek az a vége, hogy a zemberek idegesek leszenek, mert víz az ugye a fasorban sem. Na, majd a mérnökúr tesz róla, hogy legyen, csak úgy forognak a kerekek abban az okos fejiben. Elkapja Belliket egy körre (nem úgy) és megkérdezi tőle, hogy miért rejtett egy kódolt üzenetet a zsebibe - az infó ára egy kis víz, de megéri, hiszen megvan Whistler, akit pedig az egész sitt keres már mióta. Na, az ilyen faszságok miatt mondom én, hogy ez nem akció, hanem sci-fi sorozat. Májkül bemutatkozik a befalazott Visztlörnek, aki annyira nem akar kijönni önkéntes börtönéből (értsd: a falból, ahol a patkányok folyamatos táplálékforrást jelentenek.)

Tovább
Címkék: a szökés
12 komment

A szökés 3x01 - Zsarolási hadjárat

2008. július 01. 09:02 - sixx

Itt vannak a tesók és a slepp ismét, míg az első évadban a sittről lógtak meg, a másodikban mindent elkövettek, hogy mindenképpen visszakerüljenek, és Szukre, Sára, Linkoln és elmebajnok fia, ElDzsé kivételével sikerült is: Májkül az előző évad katartikus zárójelenetében átlépte a stilizált Pokol kapuját és bekerült Sonába, a világ legkeményebb börtönébe, ahová még Jack Bauer is csak Chuck Norris álarcban merne közlekedni, már ha. Ezzel szemben egy csajjal nyitunk, öltözködik, és hasonlók, a fején sokat sejtető forradás, vele meg mi történt? Nem érünk rá ezen filózni, mert azonnal a sittre ugrunk, ahol Májkül éppen egy rögtönzött börtönviadal kellős közepén találja magát, a háttérben Mehón figyeli, ahogy két sittes valami csirkelábbal bohóckodik, és készül agyonvágni egymást.

Link odakint (Panamában), a követségen próbálja kibulizni, hogy Májkit kiengedjék, mert ártatlan (na persze, a fegyveres rablás az smafu? meg a szökés? meg a gyilkosság?), ha nem így történik, átváltozik nagydarab ideges emberré, és legyalulja az épületet, ami első ránzésre engem egy szovjet párttikár legvadabb rémálmára emlékeztet, de lehet, velem van a baj. A konzul csak reggel jön, mondja az esti ügyeletes, aki a Sona név hallatán kézségesen elmeséli, hogy egy éve volt valami börtönlázadás, ami után az őrök úgy döntöttek, hogy havi hatvanér' nem veretik agyon magukat a lakosokkal, és kivonultak testületileg, húztak egy kerítést a kockaház köré, és hagyják, hadd menjenek a dolgok maguktól. Közben vágóképeket kapunk a verekedésről, kellemes, egy feka kitöri egy másik nyakát és közben Shakespeare-t olvas, mert a nyaktörés nem volt elég megerőltető.

Tovább
Címkék: a szökés
14 komment

A szökés 2x22 - Önvédelem

2008. február 01. 21:01 - sixx

Kezdjük azzal, hogy aki az epizód címét magyarosította, megérdemelné, hogy cápafogas APEH-ellenőrökkel teli medencébe dobjuk, miközben az Igazságügyminisztérium portásainak amatőr sramlizenekara Kozsó slágereket játszik a parton, numetál stílben. SONA - ez volt a címe. A kurva életbe. Az előző részben mindenki eljutott oda, ahol lennie kell egy ütős fináléban, Mehónnak hajó és pénz kell, Szukrénak Keresztes Mária, Májkinak Link, Tíbegnek még egy kéz, Belliknek egy csoda.

Májki a hajón idegeskedik, és felidézi magában Link eddigi tetteit, lehet, hogy ezt nosztalgikus visszaemlékezésnek szánták, mi inkább az "én hülye, miért nem ütöttem le, adtam fel postára, most nyugodtan hajókáznék" arckifejezést véljük feltűnni a tetovált szuperember arcán. Májki nem bízik Mehónban, kinyírtad Abrúzit, a Zakkantat és Tvínert is, mi a garancia, hogy nem kúrsz át, te idegbeteg ember? Engemet elárult a Cég, Májkül, keres az FBI, hidd el, nem váglak át. Na jó, hol vagy? Egy kikötőben (hogy? eddig a városban hédereztek), gyere oda a hajóval. Aztán felhívja MiszterKimet, A geciláda.

Tovább
Címkék: a szökés
35 komment

A szökés 2x21 - Kutyaszorítóban

2008. január 26. 10:21 - sixx

A szerializált drámák évadainak utolsó előtti epizódjaira az a jellemző, hogy faszán felvezetik az évadzárót, megnyitnak egy rakás szálat, kisebb-nagyobb cliffhangerekkel idegesítik a jónépet, hogy aztán a befejező epizódban sok mindent megoldjanak, de hagyjanak elég kiskaput ahhoz, hogy a néző visszajöjjön a övetkező évadra. A szökés írói hajszálpontosan ezt az irányt követték az eheti epizóddal, de lássuk miből élünk.


Májkül ugye elindul Panama Citybe rendet tenni, mert Tíbeg barátunk odacsalta Mehón segítségével, aki meg MiszterKim utasítására cserkészi be a tetkóst meg fogyatékos bátyját. Szukre és Bellik is pont ide igyekszik, így kell ügyesen a főbb szálakat az évad végére egy marokba venni, és rángatni bolond módon. A hajón nyitunk, Link elmélyülten nézegeti Májki blackberryjét, majd elindul utána, most az egyszer azt hiszem magától támadt értelmesnek hitt gondolata. Tíbeg a szállodában dekkol, és meglehetősen ideges, menne inkább kurvákat vagy kisgyerekeket hentelni, de nem lehet.

Tovább
Címkék: a szökés
12 komment

A szökés 2x20 - Üzenet Panamából

2008. január 18. 10:16 - sixx

Kicsit elúsztunk a heti programokkal, így ez a hogyvolt sokkal rövidebb lesz, mint a többi, de jövő héten mindenkit kárpótol majd az utolsó előtti, igencsak izgalmasra sikerült epizód összefoglalója, jó lesz, tessék elhinni. Kezdjük ott, hogy a rövidebbet Sára húzza ma, mert míg a tetkós és a másik elhajóznak a teherhajón Panamába, és a hajuk lobog a tengeri szélben (muhaha), őt elkapja Mehón, aki idegbeteg, és csak azért nem toporzékol, mert ezt méltóságán alulinak érzi.


Színót ránézésre normális FBI-ügynökökkel tárgyal, és közli velük, hogy egyszer már kötött üzletet egy normálisnak tűnő FBI-ügynökkel, oszt mi lett a vége, szóval ne jöjjenek neki a minden rendben lesz dumával, tanuvédelmi programot akar, meg élni, békében. Egy kis fogcsikorgatés után belemennek, Színót sorsa és történetszála ezzel lezárulni látszik, jobban járt, mint pár mellékszereplő, kis családjával balra el.

Tovább
Címkék: a szökés
22 komment

A szökés 2x19 - Édes Caroline

2008. január 11. 10:05 - sixx

A cím túl sok titkot már nem tartogat az epizód tartalmát illetően: középpontban az elnöknő, és a körülötte zajló események, azaz a mexikói bagázs (Szukre Keresztes Máriával súlyosbítva, az odafelé repülő Bellik meg Tíbeg) megy a háttérbe, csakúgy, mint a előző rész végén szó szerint lógva hagyott Színót. Végül is mindegy kire fókuszálnának, ebben a részben kivétel nélkül mindenki szopóágra került. Nu, Színót ne menjen hóhérnak, egy kurva kötelet nem tud rendesen a nyaka köré applikálni, pedig. Jönnek, sietnek, kiabálnak, levágják - volt valaki aki azt hitte tényleg meghal? Ugyan már.

Ugrunk Chicagóra, ahol Kellerman tizennyolc másodpercre van attól, hogy kajakra golyót eresszen az USA (geci) elnökének a fejébe. Májkül, Sára és Link meg sokkot kapott, hiszen a csudahangfelvétel csak nem jó semmire, mert másolat, Mehón meg szalad fel a lépcsőn. Mivel csak a 2. percben vagyunk, nincs az az isten, hogy a szobában találja a tesókat. Nem is, mindketten leléptek, Sára az ágy alá bújik, pont amikor Mehón úgy rúgja be a szobaajtót, mint Bugrács a budiét a Videó presszóban. Körülnézés, mű elmenés, Sára ágy alól kijövés, lebukás. Ez sem néz tévét ezek szerint, ilyen trükkel kit lehet átbaszni? Mehón kissé ideges, izzad, remeg, hadar, klasszikus én-drogos-vagyok-és-nem-kaptam-anyagot-régen karaktert hoz meggyőzően, olyannyira, hogy Sára arcán látjuk: megsajnálja ezt az embert valahol.

Tovább
Címkék: a szökés
7 komment
süti beállítások módosítása