Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Gifted - Kiválasztottak 1x01 - Leleplezés

2017. november 02. 11:00 - Alicia Bailey

In medias res kezdünk. Hétköznapinak tűnő krimi jelenettel indul a pilot, szirénázó rendőrautók, a háttérben a diszpécser instruál. A rendőrök előtt egy lány szalad – az Egyszer volt, hol nem volt sorozat Mulánja, csak mondom –, de hamar zsákutcába kerül. Ha nem tudnám, hogy a Marvel univerzumban játszódik a történet, lerágnám az összes körmöm, főleg amikor a lány kissé eszelősnek tűnő tekintettel elkezd az egymáshoz közelítő kezeinek könyörögni. Hogy mit várhatunk tőlük, még nem tudjuk, de innen már sejthető, hogy nem lesz itt baj. Kis szikrázás után a kezei között fény gyúl, majd egyre nagyobbá válik, míg meg nem nyit egy kaput, amin át, huss, el is tűnik a rend éber őrei elől. Azok meg csak pislognak, mint hal a szatyorban.

the_gifted_1.jpg

Vágás jön, három alak áll az éjszakában, két pasi meg egy csaj. A kigyúrt srác tapogatja az aszfaltot, felszikrázik a karján lévő sastetkó, mire a képessége beindul, és lelki szemei előtt látja, merre menekült Mulán. A mögötte lévő két barátja – egy csapzott hajú csaj meg egy borostás, bajszos srác – kissé szkeptikusan húzza az agyát… Nem először hitegette őket azzal, hogy a lány közelébe kerültek. Szóval csak óvatosan fogadják az infót. A bajszos felemeli a kezét, ami erre világítani kezd. Most, hogy már látnak is valamit az éjszakában, egy leszakadt szirénát találnak a közelben, ez némileg igazolja a nyomkövető állítását, erre járt az ismeretlen mutáns. A csapzott csaj és a kis bajszos között megy egy kis flört, aminek során kiderül, nem csak arra jó a tenyérbe beépített zseblámpa, hogy a sötétben lásson, de melegíteni is képes. Gondolom, ennek később még lesz jelentősége.

the_gifted_1_2.jpg

A Nyomkeresőnk paraszemeivel meglátja, hol bujkál Mulán, ehhez persze be kell törni egy zsúfolt, félhomályban fürdő raktárba. A szökevény nem viseli túl jól a látogatókat, nem is csodálom, elég nagy a kupi. A helyében én sem venném jónéven, ha itt kellene vendégeket fogadnom. Repül is pár teáscsésze meg ez-az a fejükhöz, amik elől ügyesen kitérnek. Gyorsan tisztázzák ki kicsoda. Ennek kapcsán megtudjuk, hogy Mulán épp most szökött el a mutánsfogházból, a beépített zseblámpás pasi pedig elmondja, hogy nem zsaruk, segíteni jöttek, menedéket ajánlanak. Hogy lássa, hasonszőrűekkel van dolga, a csapzott lány felemeli a kezét, mire a Mulán kezében lévő védekezésre szánt tűzőgép átrepül hozzá. Gyanítom mágneses a lányka keze, de ez egyelőre csak egy merész tipp, simán lehet, hogy ennél jóval többet tud és telekinetikus képessége van. Épp kezdenének összehaverkodni, amikor beszalad a Nyomkereső, mert beütött a krach, jönnek a zsaruk.

the_gifted_2.jpg

Villany leolt, naná, hogy a csapzott hajú lány, valódi nevén Lorna, képességének segítségével. Ez bizony telekinetika lesz. Mindegy, lapozzunk. A rendőrök körbevették az épületet. Ekkor Lorna kiáll az egyik ablak elé, mintha meg akarná adni magát, de az egész csak trükk, hogy ki tudja sütni a rendőrautók elektronikáját. A zsarukat az sem érdekli, hogy nem az, akit üldöznek, mondjuk sokat nem is látni a piszkos üvegen át, tüzelni kezdenek. A Nyomkereső golyózáporban futásnak ered kiutat keresni. Lorna közben állja a sarat, kocsikat mozgat, golyókat állít meg, és kicsavarja a fakabátok kezéből a pisztolyt. A bajszos, Marcos, látja, hogy így baj lesz, Lorna nem bír el egyedül ezzel a túlerővel, ezért feláll, és mindkét tenyerével elvakítja a rendőröket, hogy a lány közben fedezékbe tudjon vonulni.

the_gifted_2_2.jpg

A Nyomkeresőnk közben talált egy kijáratot, arra tereli a szökevényt, közvetlenül mögöttük pedig ott jön Lorna és Marcos. Kilépnek az épületből, de hiába vannak négyen, senki nem figyel arra, van-e valaki mögöttük. Marcos be is kap egy golyót emiatt. Mint kiderül, belül csupa fény az egész pasi, mert ahol becsapódott a lövedék, ugyanúgy világít, mint a tenyere. Lorna persze dühbe jön, szerelmi szálat sejtek, de nincs idő megállni romantikázni, mert menekülni kell, no meg persze, jól megbosszulni azt a golyót. Párszor a falhoz csapkodja az elkövetőt az ereje segítségével, de úgy rendesen dühből. Marcos hiába kapálózik a Nyomkereső kezei között és kiabál, hogy húzódjon fedezékbe, Lorna nem hallgat rá, csak a dühe vezeti. Észre sem veszi az oldalról kiözönlő rendőröket, és mire már igen, addigra sokkolóval le is terítik. Na, jön a főcím. Nem mondom, eddig elég ütős a kezdet!

the_gifted_3_1.jpg

Ugrunk a Belleview Acres Gimnáziumba, 14 óra telt el az előzőek óta. Egy srác ül a folyosón és valamit írogat. Közben apu, anyu benn vannak az iskolapszichológusnál, mert a gyereket, Andyt bántalmazzák a suliban. A pszichomókusnak van is erre egy jó módszere, hagyja, hogy a srácok simítsák el egymás között az ilyesmit. Nevet is adott neki, KREK, Kommunikál, Rendbe hoz, Elsimít, Kidomborít. Bullshit! Ezt apa is érzi, és figyelmezteti, ha nem kap segítséget a fia, akkor pert akaszt a suli nyakába. Ezen még anyu is meglepődik egy kicsit. A pszichopasi elmegy keríteni valakit, mert neki eddig terjedt az eszköztára. Amint becsukódik mögötte az ajtó, a szülők összemosolyognak: Túltoltam? Á, csak rá hoztad a frászt. Apu egyébként fontos ember lehet, most is rezeg a telója, és nem ez az első nem fogadott hívás rajta. Mennie kell, részt kell vennie egy gyanúsított meghallgatásán. Anyu megérti, a gyerekeknél is elsikálja majd a dolgot, mert Apa a nemzet hőse, ő vigyáz rájuk. Love, csók stb.

the_gifted_3.jpg

Újabb helyszínváltás: Struckerék otthonában vagyunk, Észak-Atlantában. Szöszi tini lány – a suliban írogató Andy tesója – videochat-el a pasijával, és választ vár, melyik pulcsi állna neki jobban az esti bálon. Innen mondom, ne várj csodát, kislány… Marhára nem érdekli, hogy kék vagy narancssárga a pulcsid. Családi vacsi, ugye apa nélkül. Kedélyes beszélgetés indul arról, kinek milyen napja volt. Andy elmondja, hogy a szociális tanulmányok óráján vita indult az X-gén kötelező tesztjéről. Ezek szerint itt ellenőrzik, kiben van mutáns gén, és durván fellépnek ellene, ha valakiben megtalálják. Ezután az asztalnál is vitázni kezd a két gyerek, a szöszi szerint rasszizmus mutkósnak nevezni a mutánsokat. Anyu igyekszik rövidre zárni a dolgot. Ennek ellenére, de ne legyen igazam, úgy sejtem, hasonló helyzet áll majd elő, mint a Hősökben. Ezt az ügynökapu-szőke kislány felállást láttuk már, és biztosan nem véletlenül adták a tudtunkra már a pilotban, hogy hogyan is áll a mutáns kérdéshez a kislány.

the_gifted_3_2.png

A Garland Javítóintézet Mutáns részlegébe ugrunk. Immár a kicsit sem csapzott Lorna sétálgat összekötözött kezekkel, narancssárga börtönszerkóban egy üvegfalú cellában. Komolyan mondom, ha tudtam volna, hogy ilyen jót tesz a hajnak a sokkoló én is beszereztem volna már egyet. Apu, tisztes nevén Reed Stucker, sétál be egy nővel a mellette lévő cellába. Kötelező körök, ki kicsoda, kis arcoskodás Lorna részéről, ilyesmi… Ismertetik a vádat, két zsaru ellen gyilkossági kísérlet tetézve azzal, hogy mutáns géneket használt ehhez. Lorna fejében persze más a mozi, ő ártatlan, csak sétálgatott az esőben, amikor a zsaruk rálőttek. Apu nem is bírja ki mosolygás nélkül. Tud róla, hogy Lorna egy földalatti mozgalom tagja, és több száz menekülőnek segített már.

the_gifted_4_1.png

Együttműködést szeretne. Hogy megmutassa milyen kemény csávó, kinyitja a köztük lévő ajtót, amitől a társa kis híján szívrohamot kap. De ez őt nem tartja vissza, pedig lehet, hogy nem ártana. Helyette ”józsarura” vált, segíteni szeretne, mert nagyon durva a vád, és nem venné a szívére, ha örökre narancssárgában látná a kis barnát. Na, tessék, egy pasi, aki mégis a szívén viseli a nők ruházkodását! Szöszinek inkább hozzá kellett volna fordulnia ez ügyben. A kis telekinetikust azonban nem hatja meg ezzel a maszlaggal, épp csak a kisujját mozdítja meg, mire Strucker a térdéhez kap, csavar van benne, amit ici-picit megmozgat a mutánsunk. Aztán elmondja, mennyire nevetségesek ezek a vádak, őt is megölhetné azzal, ha kitépi a csavarokat a térdéből. Szóval easy, ha valakit meg akar ölni, az meghal, efelől ne legyenek kétségeik. Miután meghúzták a határokat, Strucker előhúzza az aduászt, egy papírt dug a lány orra elé, amitől láthatóan átrendeződnek az erőviszonyok, Lorna ugyanis elsápad. Egyelőre azonban bennünket kihagynak a buliból, nem kötik az orrunkra, mi volt a papíron. Amint becsukódik Strucker apu mögött az ajtó, Lorna visítani kezd, üvegek repednek és törnek ki, villanykörték pukkannak. De a csaj marad a helyén, Apu meg morcosan néz vissza rá.

the_gifted_4.jpg

Visszaugrunk Apu családjához, Szöszi bálba készül, de az öccse már a kocsiban ülve várja, vele akar menni. Anyu persze nem tud róla, de szöszi jófej, így mehet vele Andy is. Partytime a tornateremben, klisésebb már nem is lehetne, Szöszi, akinek végre kiderült a neve is, Lauren, összefut a pasijával, öcsi fanyalogva leakad róluk, hogy magányosan ücsörögjön a sarokban. Egészen addig, míg a bántalmazói rá nem találnak. Berángatják a fürdőbe, Szöszi épp azt a pillanatot csípi el, amikor becsukják maguk mögött az ajtót, de nem tesz semmit. Odabenn kicsit megfürdetik a srácot. Kap hideget is, meleget is, szó szerint, a gyerek kezd kiakadni, már lehet érezni, hogy itt valami történni fog… És valóban, megmozdulnak a falak, néhány csempe is leesik. A kint bulikázóknak is kezd leesni, hogy valami nem stimmel. Andy pedig közben csak ül a fürdőben és üvölt. Minél nagyobb a dühe, annál nagyobb a pusztítás. Elhajlanak a zuhanyt tartó oszlopok, megint pukkannak és szikráznak az égők. A bántalmazó srácok sorra hozzávágódnak a szekrényekhez. Az egész épület szerkezete megroggyan. Szöszit mentené a pasija, de ő ellenáll, menne az öccséhez. Mert hát hagyni, hogy egy kicsit megverjék, vagy hogy rászakadjon az épület az azért mégsem ugyanaz. Szöszi az utóbbinál húzza meg a határt. Miközben rohan a fürdők felé, épp előtte készül eldőlni egy reflektor, de amint észreveszi, valami történik vele, amit ha megölnek sem tudok beazonosítani. A lényeg, hogy valami, víz vagy levegőbuborékhoz hasonlók megtámasztják, míg elhalad mellette. Majd védőpajzsként is használja a leomló plafon ellen, amit a menekülő bántalmazó srácok persze meglátnak. De Szöszi nem foglalkozik velük, rohan tovább Andyhez. Versenyt üvöltenek, de a gyerek nem tud leállni. A csaj kicsit megrángatja az öccsét, mire az végre lenyugszik. Egymásba kapaszkodva mennek ki, a tekintetük összevillan az egyik még a padlón fekvő bántalmazó sráccal.

the_gifted_5.jpg

Kicsit kezdek szédülni a sok ugrálástól, de most megint új helyszín jön. A Mutáns Mozgalom Központja, egy kerítéssel körbevett, őrszemekkel teli lepukkant épület. Épp Mulánt kérdezgetik, ki ő, van-e hová mennie… Végre megtudjuk, hogy Clarice-nek hívják. Most, világosban végre jól látszik a szeme, a legparább zöld szemek, amiket valaha láttam. Így nehéz lesz titkolni, ki is ő. Átmenetileg befogadják, aztán majd kiderül, mi lesz vele. A Nyomkereső ellátja morcos Marcost, aki már menne is Lorna után, de ezt a sastetkós nem engedi. Higgadás van, át kell ezt gondolni. A vitának egy csaj vet véget, gyertek gyorsan, helyzet van. Épp a Belleview gimiről beszélnek a hírekben, ami szerintük csak tovább bonyolítja a dolgokat.

Andy otthon sírva meséli Anyunak, mi történt, Anyu tanácstalan. Nem igazán tud mit kezdeni azzal, hogy egyik napról a másikra mutáns lett a gyereke. Kérdezgeti, voltak-e előjelei. A Szöszi próbálja képbe hozni, de nehezen megy, végül coming out-ol egyet, és elmondja, ő hozta ki Andyt a képességeivel. Merthogy ugye neki is vannak. Anyu arcán tisztán látszik az értetlenség. Szöszi csak tetézi azzal, hogy elmondja, 3 éve az ő életét is megmentette a képességével. Jönnek a kötelező körök, miért nem szólt neki, hiszen neki mindent el lehet mondani, megértő, akárcsak apa. Apa is csak a bűnöző mutánsokat csukja le, a cuki kis tornaterem összedöntő, teherautókat eltérítőket szereti. Na persze!

the_gifted_5_4.jpg

Csöngetnek. A srácok megrettennek, nem ok nélkül. Jönnek a rendőrök, vinnék a kölyköket. Anyu keménykedik, ügyvéd kell nekik, de a rendőr nem hátrál, hiszen fő a közösség biztonsága, szóval nem opció, hogy itt maradhatnak Anyuval. Erőszakosan berontanak, minek következtében Anyu elesik. Andynek persze ennyi elég, dühösen figyelmezteti a fakabátokat, az okosabbik hangnemet vált, de már hiába, csilingel a csillár, Andy képessége kitörni készül. Andy rájuk üvölt, egyre több dolog remeg a lakásban, Szöszi kapcsol, és amikor az egyik rendőr a pisztolyához kap, pajzsot képez, majd rászól az öccsére, hogy meneküljön. Hárman szállnak be a kocsiba, Anyu vezet, a zsaruk lőnek rájuk, de Szöszi pajzsa valamennyire védi őket. Viszont Anyu nem sokat lát tőle, neki is megy ennek-annak. Anyu végül egy benzinkútról hívja Aput, hogy hisztérikusan beszámoljon a történtekről. Apuban egy világ omlik össze.

the_gifted_5_1.png

Gyors váltás, nagy családegyesülés Atlanta peremvárosában egy lepukkant étkezdében. Itt derül ki, hogy nem egyszerű zsaruk keresték a gyerekeket, hanem maga az Őrszemszolgálat, ami ezek szerint valami különleges alakulat. Apu beparázik, ez már túlmegy az ő ismeretségi körének a hatáskörén. Gyorsan el is dönti, hogy nincs más lehetőség, mint Mexikóba szökni, de azonnal. Az Őrszemszolgálat ugyanis nem szarral gurigázik, utoljára a gyanúsítottat eltüntette. Az Őrszemszolgálat sem vesztegette az idejét, már ott is van Központi Bíróság Irodájában, kérnek minden aktát Strucker ügyésztől – á, szóval nem ügynök Apu, hanem ügyész –, közben Strucker apu is ott van már az épülettel szemközt, a társától kér telefonon keresztül segítséget. A földalatti mozgalom aktáira lenne szüksége, hogy biztonságban tudhassa a családját.

the_gifted_7.jpg

Egy kis hotel folyosójára ugrunk, ott beszélget Szöszi és az öccse. Végre kiderült Szöszi képessége, össze tudja nyomni a vizet és a levegőt, ebből áll a pajzsa. Szöszi megígéri, hogy segít Andynek irányítani a képességeit. Gyors bemutatót is tart egy rágcsaautomatánál. Andynek is sikerül a trükk, de sajnos képtelen ennél megállni, bevillan neki, ahogyan bántalmazták, és elengedi a gyeplőt. Gyakorlatilag szétrobbantja az automatát. Szöszi is megsérül.

the_gifted_8.jpg

Újra a Mutáns Földalatti Mozgalom Központjába kerülünk. Marcos egy páncélteremben heggeszt puszta kézzel. Nem mondom, jól tolja! Mulán, azaz Clarice kérdezősködik a mozgalomról. Kiderül, hogy az X-Men eltűnése után jött létre, és országos, szóval ez csak egy kis sejtje a nagy szervezetnek. Marcos fejébe szöget üt a gondolat, hogy Clarice képessége, miszerint kaput képes nyitni egyik helyről a másikra, jól jönne Lorna kiszabadításánál. De a lány elmondja, hogy ez kockázatos, amennyiben olyan helyre kell kaput nyitnia, amit még nem látott. Demonstrálja is, Marcos kutyusának játékával, ami tönkre is megy emiatt. Strucker apu épp ezt a pillanatot választja, és felhívja Marcost. Elejét veszi a dolgoknak, és tökösen bevallja, hogy ő készítette elő Marcos és társai perét, de most fordult a kocka, neki van szüksége segítségre. Marcos teljes joggal felkapja a vizet. De hamar leszereli Apu, ugyanis cserébe azt ígéri, segít kivinni Lornát. És csak hogy legyen még min pörgetnie magát Marcosnak, közli vele, hogy Lorna terhes. Apu és Anyu reggel épp beszélgetnek, amikor Apu kinéz az ablakon, és meglátja, hogy drónok közelednek. Azonnal indulniuk kell, az Őrszemszolgálat rájuk talált, mert elfelejtettek kocsit váltani. Szöszi segítségével gyorsan ellopnak egy furgont, aztán balra el.

the_gifted_9.jpg

Marcos a sarki kis büdösben, egy kocsmában várja Strucker aput, közben egy képet nézeget Lornáról és magáról. Apu megérkezik, Marcos világosság teszi számára, hogy ez az ő terepe, itt neki esélye sincs, mivel a kocsmában lévők mutánsok. Kis farokméregetés után megegyeznek, este tali családostól. A családnak új helyet szerez Marcos, de Apunak maradnia kell, amíg Lornát ki nem szabadították.

the_gifted_10.jpg

A Mutáns Mozgalom Központjában Clarice odasündörög a Nyomkeresőhöz, és elköpi, hogy Marcos egyedül találkozott valakivel, aki veszélyes lehet, de segítségre szorul. Nyomkereső – polgári nevén John – egyből rohan is, hogy megkeresse morcos Marcost. Marcos közben találkozik a Strucker családdal, Anyu akadékoskodik. A találkozót az Őrszemszolgálat felbukkanása akasztja meg. Két oldalról bekerítik őket. Kivesznek egy böhöm bőröndöt, amiben Marcos tudja, hogy mi van, de persze, nem mondja meg. Ekkor jelenik meg oldalról Nyomkereső John Mulánnal együtt. Menekülnek. John különleges képességével meglátja, amint bevetik a fegyvert, ezért más útvonalra tereli a menekülőket. Andy elesik, John és Anyu kapnak utána, de Johnt elkapja a fegyverként használt pókszerű robotok egyike.

the_gifted_1_final.jpg

Marcos megpróbálja lesütni a lábáról. Első blikkre úgy tűnik sikerült is, de aztán újra feláll a robot. Nincs mese, futni kell. De hiába minden, sarokba szorítják őket. Szöszi és Marcos mindent megtesznek, de az kevés. Próbálják rávenni Mulánt, nyisson kaput. Persze a lány pánikol, nem fog menni stb. Aztán csak rászánja magát. A csapat nagy része át is jut, Andy pedig, amíg a sorára vár a képességével még szétkap néhány robotot. Aztán mikor már csak Apu és Mulán vannak odaát, Aput meglövik. Mulán átugrik, Apu viszont már nem tud ééés vége az első résznek. Ha a következő rész is tartja ezt a feszes tempót, izgalmas sorozat lesz ez!

Címkék: The Gifted
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása