Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Gifted – Kiválasztottak 1x08 – Elfojtás

2018. január 11. 11:00 - Alicia Bailey

1952-ben járunk Londonban. Egy srác képeslapot ír éppen a szeretteinek arról, hogy megérkeztek és jól vannak, csak bujkálniuk kell, ami egy kissé ront az összképen, de no para. Közben újságcikkek kúsznak be a képbe, mind ugyanarról szól, egy szökésben lévő mutáns testvérpárról. Megcsörren a telefon, mire egy szőke nő idegesen megkérdezi, ki ismerheti a telefonszámukat. A srác felveszi a kagylót, de feleslegesen, mert senki nem szól bele. Ekkor odakintről fékcsikorgás hallatszik, aztán betör hozzájuk az Interpol és fegyvert fognak rájuk. Ők meg megfogják egymás kezét, amiből fény árad ki, és már csak a fekete öltönyösök sikolyai hallatszanak.

tg_1.jpg

A jelenbe visszatérve a Mutáns Mozgalomnál Apu családi kupaktanácsot tart. Messziről indul neki. Mesél nekik a csúnya, gonosz Trask vállalatról, ami kihasználja az elfogott mutánsokat és a sajátjaik ellen fordítja őket. Aztán áttér az apjára, aki nagyon, de nagyon gonosz volt, ezért is nem hallottak még eddig róla a gyerekei. És hát egy ilyen gonosz ember, hol máshol is dolgozhatna, ha nem a Trask vállalatnál. Most Apunak nagyon nehéz, mert meg kell látogatnia az apját, és el kell vele beszélgetnie a volt munkahelyéről. Szöszi együttérez, Anyu ijedezik, de azért elfogadják, hogy ez az új missön.

tg_2.jpg

Lorna a Marcusszal közös lakásában játszadozik egy késsel. Az erejével felemeli azt, aztán meg visszaejti a mellkasához. Marcos utálja ezt, de Lorna depis és morcos, ezért játszhat ilyet, és különben is ma a kanapén alszik, na, ez a bünti. Marcos megint megkísérli elmagyarázni a csajának, hogy csak miatta rohant Carmen karjaiba, és nem önszántából tette, de Lorna mindent látott, és nem hisz neki. Marcos szerint meg elég egy háború egyszerre, nem kellene még a kartellel is belekezdeni egybe. De Lorna nem enged, már babázni sem akar, mert szar ez a világ. Marcos meg a változatosság kedvéért morci.

tg_3.jpg

Másnap reggel Nyomkereső a menekültek ügyét próbálja intézni, ellátmányt kell vinniük egy újabb csoport menekültnek. Ekkor találja meg Apu azzal, hogy elmenne az apjához. Nyomkereső áldását adja rá, sőt, ha elvitték a cuccokat a menekülteknek, akkor vele is megy. Aztán összefut Morcos Marcosszal, aki amiatt búslakodik, hogy Lorna nem megy velük. Nyomkereső hirtelen petefészket növeszt – lehet, hogy ez egy újabb szuperképesség –, és leáll egy „csajos” beszélgetésre, azt várja, hogy a barátja kiöntse neki a szívét, de a szomorú fiúnak nincs kedve most beszélgetni.

Vöröske hogy hogy nem, felkeresi Mulánt, hogy megtudja, maradt-e Mulánban tüske. Mert tudod, egy helyen lakunk, egy pasin osztozunk, nehogy már haragudjunk egymásra. Lassan megalakul a Marvel Univerzum mormon egyháza is neki köszönhetően. Mulán kiakad, már hogy a fenébe ne haragudna, de nyugi, ő csak bosszút állni van itt, és nem, nem Vöröskén, hanem a nevelőszülei halálát okozó Őrszemszolgálaton. Szóval nem lesznek öribarik, se feleségtársak, csak együtt harcolnak, ennyi.

tg_4.jpg

Marcosék megérkeznek az Örök Kegyelem Egyházához, ahol a pap bujtatja a menekült mutánsokat. Vagy egy tucatnyian rejtőznek a parókia udvarán lévő szerszámoskamrában, köztük gyerekek is. Az egyik kislány hátra marad, nem mer kimenni. Mulán próbál vele szót érteni, és ki is édesgeti. Közben egy szőke, csini csaj rohan oda Nyomkeresőhöz azzal, hogy ő telepata és az egyik menekülttől nagyon furcsa gondolatok jönnek. Nyomkereső egyből intézkedni kezd, faggatni kezdi a gyanús nőt, aki nem felel egyetlen kérdésére sem, és a karján is ott a tetkó, ami Hullám karján is ott volt. A nő támadásba lendül, csak úgy hajigálja a mutánsokat. Annyira gyors, hogy nem bírnak vele. Végül Nyomkeresőnek sikerül leterítenie Mulán segítségével, aki a nő fölött portált nyit neki, hogy rávetődhessen.

tg_5.jpg

A támadó mutánst rács mögé zárják, és úgy nézegetik, mint a cirkuszban a szakállas nőt. Jeladó volt a nőnél, amit még idejében megtaláltak és hatástalanítottak. Zsálya azonnal lezárná a menekült programot, de Nyomkereső nem ért vele egyet. Aztán kiadja Apunak a parancsot, hogy indulás a nagyfaterhez, a többiek meg szedjenek ki mindent a fogolyból, amit lehet.

Apu búcsúzkodik, Anyunak bűntudata van, amiért nem lesz Apu mellett ezekben a nehéz percekben. Mintha ez lenne most a legnagyobb gondjuk. De Apu nagyfiú, és a csapat érdekében bevállalja a beszélgetést az apjával. Némi ’büszke vagyok’ rád után Anyu végül útjára bocsátja.

tg_6.jpg

Mulán megint megpróbál beszélgetni a megmentett kislánnyal, Norahval, aki magába roskadva üldögél egy padon. De annak nincs kedve ehhez. Kicsit érdektelen ez a szál… Ezért lapozunk is.

Anyu közben annak a kisfiúnak rakja helyre a karját, akit a támadó mutáns elhajított. Szöszi segít neki. Aztán Anyu megy is tovább a telepatához. Miközben a karját ölti össze, kedélyes kis beszélgetésbe elegyednek. Anyu gondolatolvasást kér. A csaj szemei átmennek neonkékbe, és elcsacsogja Anyu gondolatait: legnagyobb bánata a mutáns-ember válság, és attól fél, hogy ő meg az ura a gyerekeik ellen fordulnak. Anyu ez utóbbi hallatán lefagy, de azért még barátkoznak. Végre megtudjuk a telepata nevét is, Esme. A telepata, ha már lehet, akkor benyal csontig az önbizalom hiányos Anyunak, és elmondja, mennyire nagyra értékelik őt a mutánsok.

tg_7.jpg

A támadó mutáns ide-oda cikázik a cellájában. Lorna megkéri Vöröskét, hogy ugyan szedje már ki a nőből, kicsoda. De az nem adja olcsón magát. Így ez a megoldás felejtős. Lornának nincs jókedve, ezért késeket bűvöl be a cellába, hogy sakkban tartsa vele a titokzatos nőt. Ekkor érkezik meg Marcos, és kiakad. Lorna még mindig pipa rá, a szemére hányja, hogy csak Carmennek tesz meg piszkos dolgokat, nekik bezzeg nem, aztán meg jól faképnél hagyja a pasiját.

tg_8.jpg

Apu és Nyomkereső megérkeznek Chattanoogába, a nagyfater régiség botjához. Az öreg azonnal felismeri rég nem látott kisfiát.

Lorna és Marcos tovább veszekednek azon, hogy Marcos mennyire puhapöcs, amiért nem kínozza meg a foglyot az információért cserébe. De a fiú már jó útra tért, és nem akar visszafordulni. A fogoly zajongni kezd, Marcosnak meg feltűnnek rajta az elvonási tünetek. Iderendelik gyorsan Anyut, Aki igazolja Marcos hipotézisét, és már ki is gyógyítaná a foglyot menten. De Lornának ez sem tetszik, mert veszekedhetnéke van.

tg_9.jpg

Mulán újra barátkozna a megmentett kislánnyal, aki épp kutyázik. Próbál bizalmat ébreszteni a gyerekben azzal, hogy mindketten a külsejükön is hordozzák a mutánslét jellemzőit, ezért ők különlegesek. És be is jön neki. A kislány mesélni kezd a múltjáról. Kiderül, hogy ugyanabban az árvaházban volt, ahol régen Mulán is. Részletesen elmeséli, hogyan törtek rájuk a fegyveresek. Mulán lelkifurdalása meg az egeket nyaldossa.

tg_10.jpg

Visszatérünk Apuékhoz. Érdektelen vita megy arról, ki kicsoda ebben a harcban. Aztán nagypapi kipakol, őt is kihallgatta az unokái miatt az Őrszemszolgálat. Szóval mindent tud. Aztán a fia a Trask vállaltról kérdezi. De ő nem akar csacsogni, mert az titkos, és különben is már bezárt. Apu felvilágosítja, hogy nagyon is nyitva van és mutáns ellenes kutatásokat végeznek ott. Nagypapi megdöbben. Aztán felhívja az emeletre a fiát. Nyomkereső meg lent marad addig.

Odafenn, ahelyett hogy dalolna a történtekről és a vállalatról, a gyerekekről és az exfeleségéről kérdezősködik. Kéreti még magát egy darabig, de Apu már türelmetlen. Az öreg végre kötélnek áll, először a gyerekek képességei érdeklik, de mikor meghallja, mire képesek, kiakad. Bennünket meg lógva hagynak ismét…

tg_11.jpg

Campbell most kapja meg a jelentést, a beépített mutánsuk az Örök Kegyelem Egyházánál eltűnt és a jeladója sem aktív. De sebaj, küldjenek újat.

A fogoly továbbra is mérgezett egérként rohangászik a cellájában. Szöszinek bevillan egy ötlet, majd ő meg Andy megfékezik, Anyu meg akkor kikezelheti. Marcos és Lorna ott van mellettük, ha bármi balul sülne el. Az akció sikeres. Egy vasasztalra fektetik az eszméletlen mutánst, Marcos vaspántokat heggeszt, hogy kellőképpen lefogják. Anyu szerint egy darabig segít majd rajta a drog, amit bead neki, de már most a végét járja a nő, szóval ez az utolsó esélyük, hogy megtudják, mi folyik itt.

tg_12.jpg

Végre megint visszatérünk a nagypapihoz. Régi fotókat mutogat a fiának a film elején látott testvérpárról, akik közül a férfi Apu nagypapája volt. Rémes emberek voltak ezek ketten, ezt bizonyítják a régi újságcikkek is. Apu elszörnyed, pedig még nem ért véget az információáradat. Ugyanis a tesóknak ugyanolyan képességeik voltak, mint most Szöszinek és Andynek. Külön-külön nem volt vészes az erejük, de együtt, az maga a pokol volt. Apunak lassan leesik, hogy ez akkor azt jelenti, hogy a vérvonaluk mégsem olyan tiszta, mint azt ő gondolta. Az apja pedig meg is erősíti ezt, bizony ő is mutáns… Viszont nem akarta, hogy a fia is az legyen, ezért is csatlakozott a Trask vállalathoz. Megpróbálta a fiából kiiktatni vagy legalábbis hatástalanítani a mutánsgént. Ezért volt olyan beteg Apu gyerekkorában, mert megkapta a szérumot, amit az apja fejlesztett ki. És be is vált nála.

tg_13.jpg

Néhány mutáns a Mozgalomnál nekiesik Szöszinek, amiért kihozták a cellából az áruló mutánst. Mondjuk azt nem értem, miért Szöszi áll bele a vitába, és miért nem lép közbe egy felnőtt sem. Főként miután csak Andy olyan tökös, hogy segítsen neki. Az erejével hamar elbátortalanítja a lázadókat.

Zsálya egy darab nyomtatott lapot lobogtatva érkezik meg Lornáékhoz. A lapon a fogoly, eredeti nevén Cloe adatai vannak. Eszerint ő is csak egy áldozat. A gyereke beteg lett, orvoshoz vitte, de a doki nem látott el mutánsokat, ezért ő porig rombolta a rendelőt. Az Őrszemszolgálat meg bekasznizta ezért.

Cloe magához tér, próbálnak beszélgetni vele, de nem tud beszélni. A telepatát hívják segítségül.

tg_14.jpg

Apu közben rádöbben, hogy az apja mégsem az a szörnyeteg, akinek hitte. Viszont a gyerekei még veszélyesek lehetnek.

Campbellék megérkeznek, Hullám is velük van, szóval Nyomkövető tehetetlen. Nagypapi azért lemegy, de előtte még figyelmezteti a fiát, a gyerekeitől meg kell védeni a világot, és ez az ő feladata lesz.

Campbell udvariaskodik odalent, és beszél arról, miként folytatta az ő kutatásait. Aztán bejelenti, hogy átkutatják a házát. Ekkor nagypapi akcióba lép, Hullám képessége ellenére, ami ugye egy határon belül kiiktat minden különleges képességet, lángcsóvák törnek elő a kezeiből. Campbell és a zsoldosai megijednek, és belelőnek az öregbe, de ezzel csak azt érik el, hogy az öreg ereje kirobban, és pusztít, amit tud.

tg_15.jpg

Campbell megsérült, ezért a csatlósai elszállítják onnan. Így már Apu és Nyomkereső is lejöhetnek. Míg Apu nagypapit gyászolja, addig Nyomkereső Hullámhoz rohan, aki utolsó leheletével még ki tudja nyögni, hogy sajnálja ezt az egészet. Nyomkereső pedig bosszút ígér neki.

A Mozgalomnál végre odaér a telepata a fogolyhoz és tolmácsolja a gondolatait. Megtudják, hogy megölték a férjét, és elvitték a gyerekét. Mutat neki egy képet is a Trask laborjáról, ami alapján a telepata megtalálhatja. De ennyi, mert ez fel is emészti Cloe erejét, és meghal.

tg_16.jpg

Ezúttal Mulán keresi fel Vöröskét, aki épp kertészkedik. Szeretné, ha elvenné a kislány emlékeit, hogy ne kínozzák őt. Vöröske belemegy. A kislány végre megszabadul a kellemetlen emlékektől.

Apu és Nyomkereső eltemetik Hullámot és nagypapit, Apu egy fotót is hagy a sírjánál, ami szerintem nagy butaság, bár lehet, hogy nem oszt, nem szoroz.

Lorna végre felfogja, hogy Marcos valóban az ő érdekében tette, amit tett.

Apu pedig végre hazaér, de képtelen elmesélni azt, ami történt. Anyu viszont szavak nélkül is megérti és átöleli. Szöszi és Andy pedig vigaszt keresve megfogják egymás kezét.

A ő összefonódó kezeikkel záródik a rész, amit ha baljós jelnek szántak, akkor most mondom, hogy elég gyengécskére sikerült.

Címkék: The Gifted
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása