Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Gifted - Kiválasztottak 1x07 - Titkosítás

2017. december 15. 13:00 - Alicia Bailey

Három évvel korábbra ugrunk vissza, Marcos talpig kinyalva, maffia üzemmódban, öltönyben érkezik egy kávézóba, ahol Nyomkereső és Lorna már várnak rá. Mint kiderül Lorna és Marcus ekkor találkoznak először. A fiúka elég kimért és kissé flegma, de határozottan nem olyan morcos, mint napjainkban. Lorna kedélyesen kavargatja az ereje segítségével a kávéját. Marcosnak meg tetszik a csaj, ezért spanyolul bókol neki, de Nyomkereső lehűti a kedélyeket. Azért hívta oda Maffiózó Marcost, mert be akarja szervezni a mozgalomba. Tudják, hogy időnként, ha van hely a drog mellett, egy-két mutánst is átvisz a határon, és ezt tolhatná akár teljes munkaidőben is. Marcos szabadkozik, a maffia mellett nem nagyon van helye ilyesminek, és a főnök lánya is rendesen leszívja az erejét. Lorna szerint pedig egyszerű a képlet, dobja a Maffiababát, és keressen egy tisztességes lányt, ezzel minden megoldódna. Épp csak nem jelentkezik a szerepre. Nyomkereső viszont magasabb szintre emeli a társalgást, amikor olyan beszédet rittyent, amit még a legnagyobbak is megirigyelnének tőle: közeleg a háború, az X-Menek elmentek, otthagyták őket, így nekik kell megharcolniuk ezt a harcot, és nem kis tétje van a dolognak, rajtuk múlik a mutánsok jövője.

tg_1.jpg

A jelenbe visszatérve folytatódik Marcos és Carmen éjszakai telefonbeszélgetése. Marcos nem akar menni, Carmen szerint meg ilyen opció nincs. Ő segített megmenteni Mágneslánykát, Marcos meg ezzel eladta neki a lelkét, ennyike. Szóval emelje fel a seggét, és holnap tolja oda a képét. Marcos totál kész van, elővesz egy dobozt, amiben a halál képével megspékelt bross vagy mifene van, és azt nézegeti. Biztos jelent valamit, de egyelőre nem tudjuk, mit.

tg_1_1.jpg

Másnap reggel Nyomkereső jelent, az Őrszemszolgálat már a határon túl is zaklatja a mutánsokat. Lorna már így is kivan, nem tudnak több éhes szájat etetni, fullon vannak. Marcos önként jelentkezik, hogy hoz még kaját, és bár Lorna is menne vele, ezt nem engedi. Gondolom, mert ennek keretében akar kiruccanni Carmenhez is. Apu és Zsálya is beszámol arról, mi a helyzet az ellopott meghajtókkal. Nem sokra jutottak egyelőre, de tuti van rajta valami fontos, ha már megérte titkosítani. Ekkor dobja be Nyomkereső, hogy ő elmegy megkeresni Mulánt. Vöröske elsápad: azt meg minek? De Nyomkereső szerint veszélyes, ha kint kóvályog, még a végén megtalálják és kiszedik belőle a Központ helyét. Persze ez csak falduma szerintem, és ahogy látom, Vöröske szerint is. Lorna megint felajánlja, hogy Marcusszal megy, de az lerázza, és ez szöget üt a lány fejébe,

tg_3.jpg

Wes Szöszivel a tetőn romantikázna a házhoz épített állványon, de Szösszentyű fél, mert tilosban járnak. Ennek ellenére csak kötélnek áll, és kimerészkedik a korláthoz. A fiúka megint kreál egy illúziót, Szöszi meg kitárt karokkal, csukott szemmel várja, ezúttal milyen képet alkot a gyerek… Mikor kinyitja egy hegyekkel körülvett folyó felett repülnek kéz a kézben. Szöszi elalél, és csókra nyújtja a kis száját, de jön Andy és belerondít az egészbe. No de, nem ez a kisöcsik dolga?

tg_4.jpg

Meg is érkeznek ebédre, Andy csaknem lebuktatja Szöszit, de még időben észbe kap. Anyu felhozza a leckeírást, amihez Andynek nem fűlik a foga, mert nehogy már még itt is tanulni kelljen. De Anyu hajthatatlan.

Közben Apu Zsályával a meghajtókon dolgozik, ahogy elnézem a csaj szemeinek elváltozásából, neki ezzel kapcsolatos az ereje. Apu megtalálja a mutánsok aktáit, de ez csak sima mezei aktákat tartalmaz, sehol semmi titkos. Ettől függetlenül itt is vannak besorolások, ezek alapján Apu rájön, hogy a képességeik alapján választják ki a mutánsokat, akiket a saját oldalukra állítanak. Mondjuk ehhez nem kellett sok ész, de még csak akták sem, annyira egyértelmű. A film mindenesetre hülyebiztosba kezd átmenni. Szóval miközben nézelődik, rábukkan Wes aktájára is, de nem tudom, mit kell rajta nézni, mert csak alapadatok vannak rajta, mint a szeme, haja színe, magassága stb. És még egy nyomorult fotó sincs róla, csak egy grafitrajz. Meg ugye a képessége, ami a látvány manipulálása. Erre harap rá Apu és rögtön idegállapotba jön.

tg_5.jpg

Bekukkantunk az Őrszemszolgálathoz is, ahol a folyosón lépkedő Turner ügynök fejében non-stop sztereóban megy az, amikor az asszonykája újfent elmondta, hogy a kislányuk halott. Csórikámat komolyan sajnálom, ez így borzalmas lehet. Dr. Campbell már vár rá egy teremben, még kávét is hozott, valamit nagyon akarhat. És elő is hozakodik vele, nehezményezi, hogy Turner nem engedett bepillantást a megfigyelő program működésébe. Turner szabadkozik, furmányosak ezek ott a Mozgalomnál, álneveket, eldobható mobilokat használnak, és még a műszereket is zavarják. De Campbellnek lenne egy javaslata ennek orvosolására, kiküldené terepre a mutánshadseregét. Turnernek vannak kétségei ezt illetően, nem szeretné, ha beépülnének a Mozgalomba, mert nem bízik bennük. Campbellnek erre is van megoldása természetesen. Mutat Turnernek egy videót. Korábban már beépült pár mutáns a börtönökben lévők közé, és egészen jól ment nekik, mindaddig észrevétlenek maradtak, míg nem aktiválták őket. Jelentsen ez bármit is. Utána viszont kiütötték a csúnya mutánsokat.

tg_6.jpg

Marcos megérkezik Carmenhez. Kicsit kóstolgatják egymást, aztán a csaj a lényegre tér, együttműködést akar a mutánsokkal, hiszen ugyanaz az ellenségük, a hatóságuk. A mutánsok erejével és az ő pénzével sokra vihetnék. De Marcost sem ejtették fejre kiskorában, szerinte ez egyet jelentene a halállal vagy a sittel, neki meg valahogy most nincs kedve ehhez.

tg_7.jpg

Ugrunk Anyu csodás biológia órájára, a genetikáról tartana épp kiselőadást, amikor Apu elhívja, hogy Wes ellen áskálódjon. Az a kölyök csalással kereste a kenyerét, még rendőrségi aktája is van! Már nem azért, de olyan a gyerekeinek is van, és nem is akármiért, csaknem a fél iskolára ráborították a tornatermet. Anyu sem érti a lényeget, szerinte ez nem katasztrófa. Ennek ellenére Apu beszélni akar Wesszel, Anyu szerint meg inkább a lányával üljön le dumálni, és vele is csak finoman.

Közben zajlik a tini mutánsok kiképzése, Lorna ezúttal bekötötte a szemüket, és téglákkal dobálja őket. Andy szépen veszi a kihívást. Apu erre jön be, de ő nem akad ki ezen annyira, mint a múltkor Anyu. Infó kell neki Andytől, hogy merre kószál Szöszi, mert nagy bajban van. Atyai szigor várható.

tg_8.jpg

Mulán valami romos helyen hajléktalankodik. De nem túl ügyes benne, a háziasszony hajléktalan módra kezdőknek kurzuson is elbukna, lásd a konzervleves is a földön landolt. Zajt hall és nem kockáztat, már nyitja is a portált, amikor Nyomkereső belép. Mulán becsukja a portált és idegbeteg módjára pakolászni kezd. Nyomkereső úgy közelít hozzá, mintha azt várná, bármelyik pillanatban tüzet okád rá a lány. Bocsánatot kér tőle, de ez nem sokat segít Mulánon, mert a fejében erotikus képek vannak a fiúról és ebből már rohadtul elege van. Nyomkereső ennek ellenére szeretné visszahívni a Központba, mert szükségük lenne rá. Ez megint nem tetszik a csajnak, nem akar visszamenni. Más dolga van. Amikor beteg volt mindig ugyanoda nyitott kaput, egy útra. Most ezt a helyet keresi, mert bár nem tudja, mit jelent számára, de szerinte van jelentősége. Nyomkereső felajánlja nyomolvasó szolgálatait. Mulán meg megadja magát. Ha engem kérdeztek, nem annyira a segítség miatt, amit kapna tőle, hanem mert fülig odavan érte, és ennek semmi köze Vöröske emlékeihez.

tg_9.jpg

Turner szervezkedik az Őrszemszolgálatnál. Úgy tűnik megalkudott Dr. Campbellel, mert utasításokat osztogat az embereinek, erősítés kell és túlórában nyomják. Ekkor jön a társa vagy beosztottja, nem tudom, melyik, mert feszt a seggében van, de főnöknek hívja. Jött egy spiné a D.O.G.-től (díódzsinek mondják, de leírva viccesebb), és vele akar beszélni. A nő számon kéri tőle az akciótervet, amit előre illett volna vele egyeztetni. A terroristatörvényre hivatkoznának, de a nő szerint erről szó sincs, ez Atlanta az ég szerelmére. Különben se merészeljenek Dr. Campbellel együtt dolgozni. Ezzel befejezettnek is tekintené a beszélgetést, de Turner nincs engedelmes kedvében, ő küzd ezért a tervért.

tg_10.jpg

Lorna megdicséri a tiniket, ügyes kis mutánsok voltak, csak gyakoroljanak serényen, és próbáljanak meg kisebb pusztítást okozni. Ez különösen Andyre igaz. Aztán Pókhálófejűtől érdeklődik Marcos után, de nincs hír felőle. Felhívja hát azt a helyet, ahová elvileg az ellátmányért ment, de nemcsak hogy ott nem hallottak felőle, de ellátmány sem érkezett hozzájuk már jó régen. Lorna bedühödik.

Vöröske épp jótékonykodik, takarókat osztogat a menekülteknek, amikor odarongyol hozzá Lorna, mert beszélniük kell. Marcos egy féreg, hazudott neki. Ezért átkutatta a szobáját (ez ám a jó barátnő), és nem volt a helyén az érme (szóval akkor nem bross, ahogy hittem) a halál védőszentjével. Pedig az a régi kabalája, szóval a mocsok visszamehetett a kartellhez.

tg_11.jpg

Marcos Carment kérdezgeti, mi lesz a dolga. Carmenéknek gondot okoznak az oroszok, példát kell hát statuálni, egy másnapi szállítmányt kellene porig égetni. Marcos lefekteti az alapszabályokat: nem öl. Ez a nőnek is okés, csak a drogot kell elégetni, nincs itt baj, és még pénzt is kap érte. Marcos belemegy.

tg_12.jpg

Apu és Anyu leülnek Szöszi szőke kis buksijával beszélni. Szöszi azt hiszi, a szüleinek az a bajuk Wesszel, hogy mutáns, és ezért nem szeretnék, ha randizna vele. De Apu átnyújtja neki a fiú kinyomtatott aktáját. Szöszi hangja beremegősödik, szerinte ez nem Wes, de látszik, hogy ezt maga sem hiszi. Persze azért kiáll mellette, szerinte ők sem jobbak, ők is törvényt szegtek. De Apu lát különbséget, ők csak menekültek, Wes meg bűnözött agyba-főbe. Szöszi hisztériázni kezd, leüvölti az apja fejét, aztán elrohan, Anyu meg utána.

tg_13.jpg

Nyomkereső nyomolvasó üzemmódba helyezi magát, de nem jut semmire. Mulán nem emlékszik a helyre, így jobb lenne szerinte, ha Johny maga idézné fel, mit is látott a portálon keresztül. Már nem azért, de ott fegyveresek is voltak, és ha lenne egy csepp eszük, az Őrszemszolgálat vagy más hatóságok adatbázisában keresnék a helyet. De ez láthatóan eszükbe sem jut. Vagyis de, de azt Johny szerint jól elfedik. Mulán nem elégedett, még sincs alku, húzzon a vérbe Nyomkereső, őt meg hagyja békén. Ekkor új tervvel áll elő Johny, Mulánban megvan a hely nyoma, ha azt kiszedhetnék belőle, akkor ő megtalálná. Ehhez viszont nyilván Vöröskére lenne szükség, de egyelőre, nagyon okosan még nem említi meg a fiú.

tg_14.jpg

Az Őrszemszolgálatnál a D.O.G.-s nő összehívta az ügynököket, mert nem tetszik neki Turner és Dr. Campbell baromsága. Turner és a nő egymásnak feszül. Campbell Turner minden szavára bólogat, de a nő hajthatatlan. Mutánsok mutánsok ellen nem mehetnek, és különben sem terroristák, hanem állampolgárok. Campbell láthatóan megelégeli az egészet, jelentőségteljesen bólint a kis mutáns kísérőjének, aki erre csinál valamit, amitől a nő rosszul lesz. Köhög, vérezni kezd az orra és összeesik. Campbell a jódoki szerepében odaaraszol, szerinte ez szélütés. Turner közben kiszúrja azt, amit a nő is korábban, a doki mutánsának a keze végig ökölbe volt szorítva, tehát ő csinált vele valamit.

tg_15.jpg

Az eset után Campbell a kocsijában ücsörög, amikor megcsörren a telefonja. Kelletlenül veszi fel, Turner az, és tudni akarja, mi a fene történt. Campbell megpróbál kamuzni, de Turner már szagot fogott, nem lehet mismásolni. Végül nem játssza tovább az agyát, és elmondja, hogy ez most jól jött nekik, így hetekbe telik, mire kiküld mást a D.O.G., ők meg addig dolgozhatnak nyugodtan. Végül még a tőrt meg is forgatja Turnerben, amikor azt mondja, tetszett neki a szenvedélyessége, Grace, a lánya büszke lenne rá. És ezzel leteszi a telefont.

tg_16.jpg

Újra a mutánsok központjában vagyunk, Zsálya próbálja elérni a titkosított adatokat, Apu meg unatkozik, mert ő már végzett az aktákkal. Beszélgetni akar a nővel, tudja, hogy ő fogadja a Központban az újonnan érkezőket és érdekelné, mi alapján dönt, hiszen a legtöbbjük bűnöző. A nő szerint vannak bocsánatos és nem bocsánatos bűnök, ez utóbbi a gyilkosság, az erőszak és mások bántalmazása. De a legfontosabb szempont az őszinteség, ha az nincs meg, akkor mehet, ki merre lát. Apu fejében a gondolatok csak úgy pörögnek, látszik, hogy mérlegeli annak lehetőségét, hogy érdemes lenne-e kidobatni innen West. De egyelőre nem mond semmit.

tg_17.jpg

Szöszi gyanúsan méregeti West, miközben araszolgat felé. Veszett kutyához közelítenek így, nem egy szimpatikus sráchoz. Komolyan mondom, túl van lihegve ez az egész! Aztán felvezeti, hogy az apukája talált egy aktát a fiúról, abban meg ilyen izé, furi dolgok voltak. A srác értetlenkedik, de Szöszi végül bátor lesz, és felteszi a kérdést, bűnöző vagy? A gyereknek az arcára van írva a válasz. Szöszi meg sem akarja hallgatni, helyette amint a fiú feláll, ő hátrálni kezd. Aztán mégis marad. Wes elmagyarázza, hogy a szülei kidobták, az utcán élt, szemetet evett, amikor egy banda rátalált, és bevették maguk közé. De Szöszit velem ellentétben nem lehet meggyőzni, szerinte már rég színt kellett volna vallania. Csak hogy mikor, azt nem tudom, mert kb. két perce ismerik egymást. Csajozós dumának nem lett volna nyerő! Mindenesetre Szöszi vérig van sértve, és elnyargal.

tg_18.jpg

Carmenék bulija indul! Fegyveres ombrék vonulnak le a villa lépcsőjén, Marcos is golyóállómellényt húz magára. A csaj meg nem bír magával, folyamatosan zrikálja a pasit a régi szép időkkel, amik csak számára tűnnek szépnek. Carmen elmondja a tervet, odamennek, egy hústorony legyűri az őröket, Marcos meg gyújtogat.

Mulánék közben az utakat róják, hátha rátalálnak az ő útjára. Közben Nyomkereső kérdezgeti a gyerekkoráról. Kiderül, hogy egy kis mutáns árvaházban élt, ahonnan tiniként dobbantott, mert nem tetszett neki, hogy elzárják a külvilágtól. Végre talál egy kaput, ami ismerősnek tűnik számára, és mögötte ott lapul a ház is. Mulán már rohan is felé, de Nyomkereső megállítja, mert a képességével katonákat lát, akik fegyverekkel rohannak be a házba. Nyilván ez nem most volt, de attól még veszélyes lehet a hely. Ennek ellenére a lány csak még gyorsabban kezd rohanni felé, Nyomkereső meg utána. Az ajtó be van zárva, le van pecsételve, de Nyomkereső az öklével áttöri. Mulán odabenn neveket kezd el kiáltozni, hátha itt vannak az ismerősei, mert azt reméli, hogy időben el tudtak szökni, de a hátsó ajtó szitává van lőve, ami ennek ellenkezőjére utal. No meg vér is van a földön. A lány sírva fakad, Nyomkereső meg jó kiscserkész módra magához húzza.

tg_19.jpg

Lorna és Vöröske közben megérkeznek Carmen villájához. Vöröske szerint ez nem volt jó ötlet, de Lorna tökös csaj, és meg akarja menteni a fiúját. A kapunál bizalomgerjesztő fegyveres fickókba futnak, magukhoz édesgetik őket, aztán Lorna az erejével egyiket a puskája szíjjával a nyakánál fogva emeli a levegőbe, mire a másik tüzelni kezd, de a lány a golyókat is megállítja, és hátralöki a fegyverest. A másikat kikérdezi, hol van Marcos és Carmen. A válasz persze nem kielégítő, ekkor jön Vöröske és beveti magát.

tg_20.jpg

Apu gondterhelten ül az egyik ágyon, amikor Anyu jön. Apu Szöszit kereste, de az kerüli őt, pedig ő csak óvni akarja a kicsi lányát. Anyu megérti, de jobb lenne, ha Apu átváltana az ügyész szerepből az apa szerepre, amikor Szöszivel akaszt tengelyt.

Wes a Központ előtt búslakodik, Apu kimegy hozzá. Nagy beszélgetés lesz itten. Apu felvezeti az ügyet, jófej próbál lenni. Kisbeszédet mond a múltról, amikor ő volt a nagy ügyész, az igazság bajnoka, aki nem tűrte a szabályszegést. Na, ez már a múlté, de ennek ellenére most sem tűri a szabályszegést. A fiú pedig rossz dolgokat tett, Apu kíváncsi rá, tudja-e ezt Wes is. Persze, hogy tudja, és rákérdez, mit szóltak hozzá a többiek. Apu megnyugtatja, nem szólt senkinek, de döntsön, továbbra is fél, hogy kiderül-e valaha, vagy bevall mindent.

tg_21.jpg

Nyomkereső kimegy Mulánhoz, és elmondja, a jelek szerint a házaspár, aki az árvákat gondozta úgy halt meg, hogy őket védték. A lánynak bűntudata van, mert az átjárója hozta ide a katonákat. Nyomkereső szerint meg az Őrszemszolgálatosok a tehetnek mindenről. És hogy ezt nyomatékossá tegye, megint ölelgetni kezdi.

Marcos és Carmen távcsővel figyeli az oroszok raktárát, a fiú türelmetlen. Végre itt az idő, két nagy kocsival áttörik a kerítést. A hústorony, akinek le kell szednie az őröket, csak a karját nyújtja ki az autóból, mire mindenki megáll. Mutáns a csávó, és mozdulatlanná dermesztette az őröket. Marcos vad tekintettel megy végig köztük. Carmen meg élveteget figyeli. Marcos elkezd gyújtogatni, ebben a pillanatban ér oda Lorna és Vöröske. Marcos végez, és elmosolyodik. Igaza volt Carmennek, ő ezt élvezi. Ám mire visszafordul már megint komor a tekintete. A maffiacsaj puszival és öleléssel várja. Naná, hogy ezt is látja Lorna, aki rohadt dühös lesz erre, és elindul a kocsi felé. Szerinte rá itt már nincs szükség, Marcos tud vigyázni magára. Ez lassan rosszabb, mint egy szappanopera!

tg_22.jpg

Lorna aztán otthon várja Marcost, aki dobozokat cipel be éppen. Rákérdez milyen volt Mariettában, ahonnan az ellátmányt hozta. Marcos kamuzik persze, jó volt, csak volt egy kis késlekedés. De sikerült pénzt is szereznie egy régi haverjától. Lorna ekkor a fiú inge alá nyúl és kihúzza a halál védőszentjének érméjét, bár most már inkább medálnak mondanám, és kitépi a nyakából. Lorna megkérdi, Carmen hogy van. Marcos magyarázkodna, de Lorna rohadt dühös. Ennek ellenére végighallgatja. Marcos mindent elmond, Lorna meg dühösen elhajítja a medált, és elviharzik.

tg_23.jpg

A Strucker család kínos csendben vacsizik, amikor bekopogtat Wes, és elmondja, mindent bevallott a Központ vezetőinek, akik megértőek voltak vele, és adtak neki egy kis haladékot. Szöszi boldog, Apu is megereszt egy féloldalas mosolyt. A lány megkérdezi, marad-e itt a srác. A válasz nem, másnap elmegy egy csoporttal Augustába. Szöszi és Anyu szomorú, Apunak meg talán bűntudata van, de lehet, hogy ő csak így örül.Tudja a fene!

Mulán és Nyomkereső hazajönnek. Vöröske nyomban ott terem, és lekapja Nyomkeresőt, gondolom, csak a miheztartás végett. De Nyomkeresőn látszik, hogy azt sem tudja, mit csináljon ezzel a két nővel. És szerintem nincs oda Vöröskéért.

tg_24.jpg

Lorna pihenget, mögötte meg Marcos ül az ágyon, és a Carmentől kapott sms-ét olvasgatja: Szép munka volt. Jó, hogy visszatértél. Marcosnak nincs jókedve tőle.

Apu és Anyu ölelkeznek az ágyban.

West reggel a kisbusznál Szöszi nekifutásból meglepi egy búcsúcsókkal.

tg_25.jpg

Zsályának sikerült feltörnie a kódok nagy részét. Épp beszámol róla Nyomkeresőnek és Apunak, aki – csak mondom –, kurva gyorsan bekerült a bizalmi körbe. Itt mind a programba bekerült mutánsok adatai vannak. Arról nincs infó, hol vannak, mert ezek nem az Őrszemszolgálat aktái, hanem a Trask vállalaté, ami egy privát katonai cég. Apu erre felkapja a fejét, azt már 2006-ban bezárták. Ő csak tudja, az apja több mint 30 éven át ott dolgozott. Nyomkeresőt érdekelné, lehet-e valami köze ehhez az apjának, de Apu erre nem tud válaszolni.

Dr. Campbell Turnernek örömködik, végre mutánsokat építhetnek be a Mozgalomba. Közben egy folyosón haladnak. Turner szkeptikus, nem hisz a sikerben. Benyitnak egy ajtón, mögötte pedig katonás sorban felsorakozva ott állnak a mutánsok vagy húszan-harmincan.

Címkék: The Gifted
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása