Harmadik X-faktor válogató jeles alkalmából Magyarország összes színitanodája és vidéki művelődési háza összefogott, és ráeresztette az RTLKlubra azokat a színészeit, akik túl hangosan énekelnek a kórusban és ezzel ellehetetlenítenek minden jelenetet, pedig csak érvényesülni szeretnének. De ez még csak később lesz, először is meg kell nézni megint egy kis montázst a múlt hét legpusztítóbb produkcióiból, meg eltaláltabb mentorbeszólásokból, pár okosság, és kezdünk. Keresztanyu azt nyilatkozza, hogy jó előadást az nyújt, akibe ő két perc alatt beszeret, MalekMiki meg azt, hogy ő az X-faktor önjelölt ízlésrendőre Ezt nem úgy kell érteni, hogy aki Crocsban, szandálzokniban, vagy neadjisten ribancrendszámmal érkezik, azt meghallgatás nélkül kihajítja, hanem zenei vonatkozásban nem tűri az ízléstelenséget.
Ilyen felvezetés, meg a műsor hagyományai után az első produkció valami kivételes szar lesz, erre egy havi fizetésemet fel merném tenni. Én lőn, fiú-lány páros érkezik, nem is tudom, volt-e ennek a felállásnak sikeres képviselője a kilencvenes évek eleje óta. Srác a húzóember a duóban, ez azonnal egyértelművé válik, amikor holt komolyan olyanokat mond, hogy ő minimum oda akar eljutni, ahova Ákos, mert ha Magyarországon ma azt mondja valaki, hogy Ákos koncertre megy, mindenki tudja, miről van szó, és ez 20 éve is így volt. 20 év múlva meg majd azt mondja mindenki, hogy Zoltán koncertre megy. Szép, sőt gyönyörű, szőke kollegina máris el van feledve, pedig még el sem indultak a sztárrá válás kemény és rögös útján. Kezdenek, amint arra a mentoroktól engedélyt kapnak, akik azonnal meg is bánják ezt a könnyelmű döntést, mert a performance pont egyformán káros a szemre és a fülre nézve is. Forognak, futnak, kergetőznek, helyet cserének gyors egymásutánban, amivel talán ki szerettek volna fejezni valamit művészileg, de azt hiszem, erre a mai kor közönsége még nem kellőképpen befogadó. Mentorok megkövült arckifejezéssel nézik és hallgatják végig a rettenetet, mert ezt határozott utasítást kapták a fülükbe, majd pár olcsó poénnal kitessékelik őket, nem mostanában fogunk Zoltán koncerten tombolni, pedig mennyire eredeti művésznév már ez.