Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-faktor 3x03 - Válogatás

2012. szeptember 18. 13:00 - candyperfumegirl

Harmadik X-faktor válogató jeles alkalmából Magyarország összes színitanodája és vidéki művelődési háza összefogott, és ráeresztette az RTLKlubra azokat a színészeit, akik túl hangosan énekelnek a kórusban és ezzel ellehetetlenítenek minden jelenetet, pedig csak érvényesülni szeretnének. De ez még csak később lesz, először is meg kell nézni megint egy kis montázst a múlt hét legpusztítóbb produkcióiból, meg eltaláltabb mentorbeszólásokból, pár okosság, és kezdünk. Keresztanyu azt nyilatkozza, hogy jó előadást az nyújt, akibe ő két perc alatt beszeret, MalekMiki meg azt, hogy ő az X-faktor önjelölt ízlésrendőre Ezt nem úgy kell érteni, hogy aki Crocsban, szandálzokniban, vagy neadjisten ribancrendszámmal érkezik, azt meghallgatás nélkül kihajítja, hanem zenei vonatkozásban nem tűri az ízléstelenséget.

01.png

Ilyen felvezetés, meg a műsor hagyományai után az első produkció valami kivételes szar lesz, erre egy havi fizetésemet fel merném tenni. Én lőn, fiú-lány páros érkezik, nem is tudom, volt-e ennek a felállásnak sikeres képviselője a kilencvenes évek eleje óta. Srác a húzóember a duóban, ez azonnal egyértelművé válik, amikor holt komolyan olyanokat mond, hogy ő minimum oda akar eljutni, ahova Ákos, mert ha Magyarországon ma azt mondja valaki, hogy Ákos koncertre megy, mindenki tudja, miről van szó, és ez 20 éve is így volt. 20 év múlva meg majd azt mondja mindenki, hogy Zoltán koncertre megy. Szép, sőt gyönyörű, szőke kollegina máris el van feledve, pedig még el sem indultak a sztárrá válás kemény és rögös útján. Kezdenek, amint arra a mentoroktól engedélyt kapnak, akik azonnal meg is bánják ezt a könnyelmű döntést, mert a performance pont egyformán káros a szemre és a fülre nézve is. Forognak, futnak, kergetőznek, helyet cserének gyors egymásutánban, amivel talán ki szerettek volna fejezni valamit művészileg, de azt hiszem, erre a mai kor közönsége még nem kellőképpen befogadó. Mentorok megkövült arckifejezéssel nézik és hallgatják végig a rettenetet, mert ezt határozott utasítást kapták a fülükbe, majd pár olcsó poénnal kitessékelik őket, nem mostanában fogunk Zoltán koncerten tombolni, pedig mennyire eredeti művésznév már ez.

Most egy Spar energiaital tölti be a teljes képernyőt, majd olyan fél perc múlva feltűnik, hogy egy versenyző is van mögötte, aki a kezében fogja a dobozt, szeretem az ilyen finoman árnyalt termékelhelyezést. Gitáros fiúka jön idételen szerelésben, az egyik nadrágszára be van tűrve valami borzasztó veszkócsizmába, a másik meg nincs, és Nórika udvarias érdeklődésére elmondja, hogy ez a cowboyoknál a szerelem jele. Ezen Gesztivel is elrugóznak pár percig, pedig aki egykor 3 XXL-es pólót húzott egymásra és bicikliláncot fölé, az inkább meg se szólaljon. Produkció egy romantikus saját szerzemény lesz, amit művészünk a barátnőjének írt. A dal az a kategória, ami már nincs is, a srác elbeszélő költeményt írt a barátnője egy átrókázott éjszakájáról, megzenésítette azt, ÉS elhozta az X-faktorba, mint versenyprodukciót, ha ez nem ér továbbjutást, akkor semmi. Legjobb az, ahogy barátnő havercsajjal összeölelkezve révedezik a Hányáson lőtt lány balladáját hallgatva, minden sort énekelve, ügyet sem vetve DevilNóri WTF pillantásaira. A határtalan romantika ilyen nagyvonalú megnyilvánulása még a kritikus mentorokat is leveszi a lábáról, Geszti és Keresztanyu lassúznak, sőt, ha jól láttam, seggtapi is volt! Értékelésre behívják a múzsát is, Feró tökéletesen hiteltelen ál-megbotránkozást ad elő, de a többi három továbbnyomja, úgyhogy lehet ünnepelni, meg hasmenésről szóló dalokat szerezni a következő körre.

02.png

Jönnek az borzalmas produkciók, meg a rémült mentortekintetek, és most veszem csak észre, hogy Keresztanyu most vagy kettővel több gombot hagyott nyitva a blúzán, mint múlt héten. A sorozatos dobhártyamerénylet után egy fiatal lány érkezik, aki azt mondja, 14 évesen a Balkán Fanatikkal énekelt, ebből lehet sejteni, hogy legalább az elviselhetőségi szintet megüti majd. Jessie J számot hoz, amit Geszti szerint mindenki ismer, tehát jól kell nyomni, hallgatható végül is, de nem túl maradandó, mindenesetre Nórika ritmustalanul lötyögött rá kicsit a backstage-ben. Mentorok lelkesednek, közönségnek meg megint állótapsot vezényelnek, ami már ROHADTUL idegesítő ezen a ponton, ebben az adásban több olyan volt, aki állótapsot kapott, mint olyan, aki nem. 4 igennel persze továbbmegy a lány, mert ideális X-faktor alapanyagnak tartják, nem is kell ezt tovább ragozni.

03.png

Az elképzelhető leghosszabb kisfilm következik most, főszereplője egy színészsrác hülye hajjal és szép fogorral, egészen popsztár-figura. Végtelen hosszú monológok, szépítkezés a sminkszobában, Táblagép reklám, ima, tehát minden fontos előkészület megvolt, lehet is színpadra menni. Előtte megmutatják még az ítészeket, amint kegyetlenül unják magukat, túl sok szart néztek ma már végig, már 5 óra, és gyerekek még az oviban... Persze érezzük a szerkesztésből, hogy olyan fog most jönni, akire NAGYON felkapják majd a fejüket ők is meg mi is, hát halljuk. Breakevent hozott a srác, ez nagy zene, de jól is kell tolni, különben minek. Hatásos a dolog, mert jól szól, a nehéz részekben is szép, kerekednek is a szemek, mentorok egységes wow-arckifejezéssel ülik végig. Miki úgy dönt, hogy erre felállhatnak, mert ez volt olyan jó, mintha lenne döntési jogosultságuk a kérdésben. Egyöntetű az imádat és a továbbjutás is persze.

04.png

Jön egy újabb színészsrác, mentorok már megint unják a fejüket, most éppen csokival tömik magukat, ez a srácnak még jól is jöhet, mert éhes vizsgázható elé soha ne állj ki, vizsgaidőszak-alapszabály. Versenyzőnk azt mondja, hogy élményeket vár az X-faktortól, Feró ezen kicsit problémázik, ide neked azért kell jönnöd, hogy élményt ADJ, és majd ha nem akarjuk levágni a fülünket a produkciód után, akkor beszélhetünk arról is, hogy neked jó legyen. Kezdjük, srác nem szarral gurigázik, simán beválasztotta a Bohemian Rhapsodyt, pont úgy, mintha nem ez lenne az egyik legjobb és egyben legnehezebb alkotása a zenetörténetnek. Elég operettesen nyomja, és indokolatlanul sokat bőg a dal közben, egyik sem emeli túlzottan a produkció élvezeti értékét. Ehhez képest dicsérő szavak hangzanak el a zsűritől, Mikit kivéve, aki szerint ez a jó hangi adottságok ellenére ízléstelen volt és ciki, Geszti szerint nem volt rossz, csak kicsit mágnásmiskás. Szavazunk, zenei szerkesztő bevágja alá az Under Pressure-t, amit jól tesz, nem csak a téma miatt, de most tényleg szüksége van a fülnek egy kis Queen eredetire. Miki a nagy nyomás ellenére sem mond igent, de a másik három szavazat is elég a továbbjutáshoz.

05.png

Ismerős arc jön, Butikos Fehér Zoltán tavalyról, fogszabályzóval, és vagy 30 kilóval könnyebben, wow. Ő volt az, akitől azért szabadultak meg tavaly, mert a mulatós jelleget erőnek erejével sem tudták kiverni a az előadásaiból, pedig nagy hangja van. Zoli azt mondja, a Tábor említésétől a mai napig ideges lesz, de megfogadta a tanácsokat, látom, hogy pl. megtanult trendin sálat kötni, de nem ez a lényeg, halljuk inkább. Cee Lo-t hozott, kiejtése továbbra is vicces, hangja még mindig van, és nem tudom, ki hogy van vele, nekem még mindig lakodalmas, de mentorok erről most említést sem tesznek. Csak dicséret, és szeretet van, meg persze továbbjutás, de  jaj, megint a Tábor következik.

06.png

Óborzalmakból összeállított ízlésgyilkos blokk következik vicces dalválasztásokkal, van itt pl. egy jampec, aki konkrétan olyan számot hozott, amiben nem kell énekelni. A mulataós kategóriát is gazdagítják páran, ahelyett, hogy végleg eltörölnék a műfajt a Föld színéről, ahogy azt kéne, Miki meg az egyik iróniára kicsit sem fogékony jelöltnek az arcába is mondja, hogy „szuper!". Mentorok gyors és súlytalan értekezést folytatnak a lakodalmas rock létjogosultságáról, napjaink zenéjében, én ezt rövidebben is el tudom intézni: nincs neki.  Most egy operaénekes érkezik, aki eleve fordítva tartja a kottát, mert azt mondták neki, elég olcsó poén volt. Saját bevallása szerint szereti látni az emberek szemében a csillogást, érdemes akkor MalekMikit figyelnie, aki az első hang után csillogó szemekkel azt mondja, hogy „köszönjük".

07.png

Újabb színész jön, a már minden magyarországi tehetségkutatót megjárt Nagy Szilárd, akit leginkább musicalekben szoktam látni, a tömeg szerepében. Ahova több ember kell, meg több hang a kórusba, oda benyomják, de úgy látszik, nagyon elege van már ebből a szerepkörből, szeretne végre egyedül is érvényesülni. Hallgatható, de annyira nem jó azért, a kórusban nem hallatszik, ha hamis, hát itt igen, pedig apuka szerint a srác évek óta a csajbálvány szerepe hajt. Miki látja benne a lehetőséget, mert popsztár fazon, ezért elnézhetők a hibák is, vacillálnak egy kicsit a mentorok, Geszti nem, de a többiek igent mondanak.

08.png

Most egy nagyon eltökélt lány következik, a feszült várakozás, ácsorgás, készülődés képeit látjuk, meg azt, ahogy a sminkszobában a „jó napot kívánok" részt gyakorolja egy hajlakkos flakonnal, ezek szerint a produkciója többi részében magabiztos. Határozott lépésekkel és pörgős szoknyában közelít, táncos, ez látszik rajta, és Mercyt hozott, ami egy újabb kiirthatatlan dal a tehetségkutatókról, én már baromira unom. Nem volt rossz egyébként, de már ott tartok, hogy ha meglátom az állótapsot, ideges leszek, és persze most is van, lány el is bőgi magát tőle, és beakad a „nagyon szépen köszönöm" –lemez. Értékelünk, mentorok csupa szépet és jót mondanak, a válasz mindenre „nagyon szépen köszönöm", aranyos. Feró azt mondja, látszott, hogy ez a produkció nagyon be volt gyakorolva, hát valóban, és valahol igaza van Gesztinek, hogy ez nem 100%-os pozitívum. Szavazzunk, négy igen, nem kérdés.

09.png

Egy 36 éves néni jön, borzasztó tupírozott frizura, és a legelőnytelenebb divatjamúlt felső, amit csak fel lehet húzni, miért teszi ezt egy nő magával?! Ő pedig baromi szexinek gondolja magát, mert olyan dalt választott, amit csakis és kizárólag ágybacsalogatásra találtak ki: Sade: Smooth Operator, bátor, hogy mást ne mondjak. A kiejtése frenetikus, szép ízes magyarsággal ejti a nehéz angol szavakat, de legalább érthető, nincsenek elharapva a szóvégek, meg hasonlók. Kisfilmjében azt nyilatkozza, táncot is fog vinni a produkcióba, mert szereti, ha a zene viszi a testét, de csak úgy, hogy ne legyen túlzás. Következő kép, amit látunk, hogy van hatot pörög helyben, majd kis híján beleül Geszti ölébe, és igézőnek szánt kígyómozgással közelít a halálra vált arcú Feró felé. Legnehezebb helyzetben DevilNóri van, aki a versenyző barátnőjével van összezárva a backstage-ben, és arcizmait próbálja fegyelmezni hatalmas erőfeszítések árán, majd megkérdezi a barátnőt, hogy „amíg sorra kerültetek, sokat álltatok a napon?" Zseni. Értékelés, Gesztinek ez egy életre szóló trauma volt, és nem találja a szavakat, versenyzőnk meg megkérdezi, hogy „ez jó jel?". Legjobb ebben a válogatós szakaszban, ahogy a jelentkezők képtelenek felismerni az iróniát és a humorba csomagolt negatív kritikát. Azért jelezném, hogy két igen szavazattal esett ki végül, ez több mint amivel a legtöbb előadó büszkélkedhet a kategóriájában, mégis sértődötten távozik.

10.png

Most jön egy vigyorgós kisfiú, nem annyira gyerek már, de nehéz megállapítani a korát, mindenesetre lelkes, és szereti meglepni az embereket, hát ez most is sikerül. Crazyt nyom, jó a hang és laza az előadás, ritka az ilyen felszabadult produkció ezen a szinten. Keresztanyut egy pillanatra le kell fogni, mert heves érzelemkitöréseivel még megrémítené a versenyzőt, és azt nem kéne még így az elején, így beéri azzal, hogy „megzabálom!!!". Többiek is imádták, Geszti kimondja, hogy erre vártunk gyerekek, tényleg meggyőző volt, abszolút színpadra termett a srác.

11.png

Mai utolsó versenyzőnk érkezik, egy szomorkás hangulatú színésznő, akit annak idején az apja beszélt volna le arról, hogy az énekléssel foglalkozzon.  Készülődés ideges perceit mutatják nagyon hosszan, bizonytalanság, kéztördelés, lámpaláz, Voice-ban az ilyen képsorokat szokták követni a legnagyobb meglepetések. Katona Klárit hozott, és nagyon megrendítően adja elő, talán volt benne egy adag színészkedés is, de igazából tényleg hatásos a dolog. Ildinek eljutott a szívéig, Geszti szerint megállt a kés a levegőben, Mikit is eltalálta ezzel, pedig több helyen volt hamis, de egy jó előadásban nem is számít az annyira. Érdekes karakter ez a lány, őt nem szabad elpoposítani, és tucatslágerekkel tukmálni, és akkor talán két héttel a műsor után is emlékezni lehet majd rá. Megbőgetik még egy kicsit a mentorok, meg próbálkoznak némi magánéleti turkálással is, de azt hagyjuk, mert le van szarva, ügyes volt és továbbjut, látjuk még, ez a lényeg. Ezzel véget is ért a harmadik válogató, és ha jól figyeltem, az első az X-faktor történetében, ahol Keresztanyu NEM sírt, na ezt jegyezzük meg.

12.png

Címkék: x faktor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

umidmerchant 2012.09.18. 13:43:57

Ha jól emlékszem, a mercy-s csajszit már említették a kommentek között, mint csobot adél párját, akivel valami erdélyi tehetségkutatót nyertek, ennek folyományaként pedig bejutottak a ziksz-factory-ba is.
Lass Bea is ismerős volt, mint akit már láttam jazz-fesztiválon énekelni...

Egyetlen kérdésem van: ha ez a műsor ennyi be nem futott, de már régóta próbálkozó énekest vonultat fel (akár színésznek titulálva, mint pl. Lass Bea, akár amatőrnek beállítva, mint Kovács Erika), akkor ki marad a Voice-ba a tv2-nek? :-)

umidmerchant 2012.09.18. 13:49:34

@umidmerchant: Ó bocs, az szász andrea volt csobot adél mellett...

lajhar 2012.09.18. 14:16:56

A "Gitáros fiúka" dala lenyúlás nem saját dal: www.youtube.com/watch?v=Bf2JXZmRpkA
Kökény Zsolt írta, zenésítette meg...

garrett27 2012.09.18. 14:18:16

Ez most amatőr tehetségkutató, vagy B és C kategóriás színészek válogatóversenye?

vitaygeorgina 2012.09.18. 14:20:27

Köszönjük az összefoglalót, nagyon jó volt!
Én túltettem magam az első két adás miatti csalódottságomon, hogy alig van egyedi hang vagy valami nagy tehetség. Vagy azért, mert lejjebb volt a mérce, vagy mert ez az adás emlékezetesebb volt, de én most jól szórakoztam.
Szilárdnál nem tudom, mikor jön el az a pont, hogy feladja, valahol tiszteletre méltó ez a kitartás, de nem elég jó a srác, az ezredik középszerre meg nincs már igény.
Szabó Dávid nekem nagy kérdés, nagyon jól énekelt, de már kétszer láttam az Operettszínházban, és nekem úgy tűnt, hogy ő már egy befutott színész, jól is játszott, nem fair ez az x-faktor dolog, ennyi erővel Dolhai is jöhetne.
A Crazy-s srác nagyon kellemes meglepetés, rá szerintem emlékezni fogok egy darabig, az utolsó csaj meg egyedi volt, de ilyen szabálytalan arccal nem lesz egy közönségkedvenc. Nekem tetszik, de nincs popsztár feje. Remélem, nem ez lesz a veszte.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.09.18. 14:25:17

Örülök, hogy a nyálon lőtt lány balladája másnak is eszébe jutott.
Az utolsó csajt meg nem értem, hogy miért istenítik mindenhol (jó, itt nem annyira). Elénekelt középszerűen egy középszerű dalt, és az volt a lényeg, hogy ő NAGYON ideges és szomorú és sír és úristenderosszneki. Kislány, ez itt nem a Megtört Szívek Klubja, hanem egy énekesverseny. A lelki nyavajádat viddd máshova, köszi!

SemBoga 2012.09.18. 14:52:28

@Yooha:

azokat a dalokat nagyon szokták szeretnia népek, amikben sok lelki nyavaja van, mert a hallgatókban is az van, így könnyen tudnak azonosulni, átélni és megélni a dalt

sircharles81 2012.09.18. 14:56:57

A srác sehol nem mondta, h saját dala. Ezt a cikkíró valahol nagyon félreértette.

Styxx 2012.09.18. 15:15:15

Nem nagyon értem, hogy egy összefoglalóban (ami egyébként rendben van) miért kell egy műfajt, mint a mulatós zenét folyamatosan ekézni?
Neked nem az eseted, okés, csak hát ezt a szerencsétlen-luzer műfajt Magyarországon az ág is húzza, és végső soron az (okkal) agyonhájpolt kubai Buena Vistás öregek, meg a Gipsy Kings, stb. is ezt művelték.
Egy ilyen nagy olvasottságú közegen nem kellene ekézni, van neked nem tetsző zenei műfaj, az egy dolog, de ezt nem én, hanem egy "igazi" okos ember mondta, hogy minden műfajon belül lehet jót és rosszat alkotni: "Jobb a jó punk, mint a rossz szimfónia."

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.18. 15:23:24

Nekem nem a nyálon lőtt lány balladája jutott az eszembe, hanem az, amikor Nagy Nati énekelte anno a L'art pour L'art-ban, hogy "Hánytam, őszintén hánytam, beleremegett a táncterem"... Sajnos nem találtam meg egyik videómegosztón sem.

"Geszti szerint megállt a kés a levegőben, Mikit is eltalálta ezzel"

Na most akkor megállt az a kés, vagy eltalálta a Mikit, vagy most mi van? :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.18. 15:25:39

Azt viszont továbbra se tudom felfogni, hogy bőven túl a húszon, diplomával, kiépült egszisztenciával (lásd. pl. az operaénekes építészt) MIÉRT MEGY ODA VALAKI MAGÁT ÉGETNI?

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.09.18. 16:02:39

Sajnos ebben az adásban nem volt ukulele :).

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.09.18. 16:02:40

Sajnos ebben az adásban nem volt ukulele :).

möhönce 2012.09.18. 16:04:31

Jaj, de vártam már a hogyvoltot, köszi!

Annyira túljátszott volt az utolsó lány rinyálása, gondolom, ő kapta erre a válogatásra a neurotikus 30-as művész szerepet. Talán már azt is jobban viselem, ha valaki egyszerűen csak ripacs, és frissen elárvult kiskutyafejjel tolja végig a Bohemian Rhapsody Mama, just killed a man sorát.

Andie 2012.09.18. 16:07:28

@Yooha: @möhönce: Jajj, dehát most lehet izgulni és körmötrágni, hogy vajh mi van az anyukával, jajj, mi történt szegény kislánnyal, mi a családi tragédia, stb stb - ezt jónéhány adáson át majd elcsöpögtetik. Kell az ilyen, sok 40 feletti nő csak emiatt fog rá szavazni. Kell az a tábor is.
Mostmár csak azt nem tudom, ki lesz a kötelező szerelmes pár?...

AnnaKarenina 2012.09.18. 16:19:47

Az utolsó lány borzalom volt, hamis hangok, összevissza hang - mellyen színésznőcske ez? És a mentorok a dal tartalmi részét dicsérték, hogy jön ez a teljesítményhez?
Erdélyi leány valóban mm-re kiszámolt mindent, csak legalább több variáció lett volna benne, mert uncsi lett.
Bohém rapszódiás egy színésznőcske dettó, ide-odaugrált a hangja.
Szőke gyerek szintén rossz volt, ő a szépfiú kategóriában indul?
Egyedül a Crazy-s srácban volt tehetség - érdekes műsor lett volna, ha csak őt adják.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2012.09.18. 16:49:58

@Styxx: A műfajt divat cikizni. A posztíró csak beállt a sorba. A műsorban is ezt tették. Feró próbálta védeni, de Geszty által le lett hurrogva.
Pedig egy jó vidéki buli el sem képzelhető lakodalmas nélkül.

Az utolsó előadónő tényleg pocsék volt, nem tom mit ett rajta Keresztes Ildikó.
Nem tudtam, hogy most színészkedik vagy mi van. Amúgy sem komálom a színészeket, soha nem lehet tudni mikor mondanak igazat.

Caudata 2012.09.18. 17:13:42

@lajhar:
Visszanéztem az adást és sehol nem hallom, hogy "azt bírta mondani, hogy az élet ihlette az alábbi saját szerzeményét". Csak azt mondja, hogy az élet ihlette és a barátnőjéről szól. Nem említi, hogy a sajátja lenne.

Caudata 2012.09.18. 17:14:42

comment.blog.hu-ra ment volna az utóbbi, de oda nem enged hozzászólni..

AnnaKarenina 2012.09.18. 17:21:29

@greatwideopen: Sose szerettem a magyar nótákat, de még azok is jobbak voltak natúrban, mint ezek az egyforma zenei alappal megbolondított, édeskés hangon előadott borzalmak. Elég szomorú, hogy sokaknak ez a mindennapi zenei tápláléka.

öt görög 2012.09.18. 17:41:51

egy jó poén volt: "...azt az apám írta, vigyázzá'!"

hurmazs 2012.09.18. 18:30:35

@Yooha: Szóval:Lass Bea színésznő.Méghozzá jó,amit előadott csak szerep volt,pénzt kapott érte.Nem akarja
megnyerni egyszerűen így ismertebb lesz.És hátha elmennek miatta 1-2 KOMA előadásra.A Geszti meg nem ismerte a Balkán Fanaticos csajt.Aha.

Pácsó Ármándó 2012.09.18. 18:41:58

Szabó Dávid úgy néz ki, mint Woody Harrelson fiatalon :-)

candyperfumegirl 2012.09.18. 18:42:38

@greatwideopen: semmilyen sorba nem álltam be, nem is szokásom, csak a véleményemnek adtam hangot. A hogyvolt már csak ilyen szubjektív műfaj.

candyperfumegirl 2012.09.18. 18:50:45

A hányós dalról: most visszanéztem, tényleg nem mondja a srác ki, hogy ezt a dalt ő írta, szó szerint az hangzik el, hogy "ez a dal egy igaz történet, a barátnőmről szól". Én is, és sixx is, ahogy a commentes cikket olvasom, meg szeritnem elég sokan még ebből azt szűrte le, hogy saját szerzeményként van a műsorban beállítva, mert olyan szavakat adtak a szájába/úgy vágták, de az biztos, hogy nem azzal jött, hogy XY szerzeményét fogja előadni.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.09.18. 19:21:17

@Styxx: Basszus, a Gipsy Kings az mulatós? De hát ők jók! Szóval ezt csak a magyarok tudják sz*rul csinálni, miközben lehet jól is! Most megyek és átgondolom az életem.

tb79 · http://www.ukulele.hu 2012.09.18. 20:17:42

Egyébként marhajó post, minden szavával egyetértek.

Jaguar 2012.09.18. 20:39:28

Azért ezeket nem javította ki!!!!!!!:

Geszti:".... hogy hogy tudsz másoktól dalokat énekelni..."
Malek:"... a kérdés az, hogy mennyire tudsz azonosulni másnak a dalával... "

never again 2012.09.18. 20:40:54

Az erdélyi sárga ruhás lány nem egy az egyben olyan, mint Claire Danes? :)

Jaguar 2012.09.18. 20:43:13

@candyperfumegirl: Azért ezeket nem javította ki!!!!!!!:

Geszti:".... hogy hogy tudsz másoktól dalokat énekelni..."
Malek:"... a kérdés az, hogy mennyire tudsz azonosulni másnak a dalával... "

Jaguar 2012.09.18. 20:43:47

@candyperfumegirl: Azért ezeket nem javította ki!!!!!!!:

Geszti:".... hogy hogy tudsz másoktól dalokat énekelni..."
Malek:"... a kérdés az, hogy mennyire tudsz azonosulni másnak a dalával... "

Jaguar 2012.09.18. 20:44:22

Maga mindent kétszer mond? Kétszer mond?

never again 2012.09.18. 20:46:59

Az utolsó lányról meg: szerintem ez olyan kikacsintós üzenet lehetett, amolyan társadalomnevelő célzattal, hogy vegyük észre, mennyire nem figyelünk a másikra. És mivel ez általános tünet, sokak szívéhez eljutott...

nyuszi01 2012.09.18. 20:49:32

Na most megnyugodtam, azt hittem, csak velem van a baj, hogy nem dobtam egy hátast az utolsó szenvelgős nőtől... Nem volt annyira jó, amennyire jónak próbálták beállítani, csupa színjáték volt az egész, már a kisfilmjében se volt szimpatikus. Elhiszem én, hogy sok problémája van, nekem is az van, nehéz hónapok vannak mögöttem, de azért ne egy ország előtt sírjunk már, hogy de nehéz nekem. Hamisan is énekelt, és egyáltalán nem volt olyan hű de elképesztően jó. Az élő showba biztos, hogy nem fog bejutni, de addig is kihúzzák vele, hadd fogyjanak a pletykalapok.
A Mercy-t éneklő csaj (mi is a neve?) engem kvára irritált, kinézetileg és stílusban is, a daltól pedig már sikítófrászt kapok, annyira idegesít, hogy minden második nap minimum egyszer hallom: rádióban vagy X-Faktorban. Az oké, h a hangja jó, sőt, nagyon jó, de nekem is túl precka volt, minden kicentizve, megkoreografálva. Semmi lazaság.
A két musicalszínészről elmondtam már a véleményem az előző poszt alatt, mind a kettő befutott musicalszínész, ennyi erővel jöjjön Dolhai meg Bereczki is.
A Crazy-s srác lett a kedvencem, innentől neki drukkolok, kész, pont. :D Laza, kva jó hangja van, van stílusa, tud énekelni, színpadi jelentél 5ös. Vagy ő nyer vagy nincs füle Magyarországnak. :D
A többi hallgatható volt, a szarokon meg jót röhögtem. Malek beszólásain szintén. :D
A hogyvoltot pedig nem szabad munkahelyen olvasni, mert 1-2 váratlan résznél majdnem hangosan felröhögtem. :D

SarahConnor 2012.09.18. 21:05:09

Az utolsó versenyző oltári hamis volt, a magas hangokat meg recsegve ordította. Az egyetlen jó pont, hogy egy nagyon erős, jó dalt választott. Utána jött a szokásos brühühü, előkészítették a terepet egy-két pletykalap-cikkhez, vajon ki lehet az, akiről nem beszélhetett a műsorban, és akinek énekelt, satöbbi. Ez itt nem celebműsor, itt hangra osztályozunk (vagyis arra kellene), és a csaj nem volt jó. Ennyi.

A fehér ruhás csaj a Duffy-dallal annyira megkomponált volt, hogy nem voltam képes az amúgy nagyonis jó hangjára figyelni, csak azon szorítottam, nehogy elrontson valamit. Szó szerint kínos volt ezt a túlságosan begyakorolt, viszont egyáltalán nem divatos, vagy esztétikus koreográfiát végignézni tőle. Ha egy helyben állt volna, százszor jobb lett volna. És a ruhája se passzolt, na de majd a sztájlisztok... :)

mertnem 2012.09.18. 21:51:32

A plagizálós gitáros fiúcskának a szerző, Kökény Zsolt nem engedélyezte hogy előadja a számát! Sőt, határozottan megtiltotta. Ezek után mégis ezzel lépett fel, gondolom vállalja a következményeket is..

möhönce 2012.09.18. 21:56:23

Én ezt a Butikos Fehér Zoltán (állat név, köszi) gyereket sajnálom nagyon. TUdom, tudom, hogy sóműsor az egész, szegénykémet meg bedarálták, aztán majd csámcsoghatunk itt évekig identitáson, meg minden. Mindenesetre, amikor egyedül kikullogott a stúdióból, egy szál rokon, barát, vagy Bijou Brigitte-es kolleganő nélkül, kicsit összeszorult a szívem.

Hurri Kán 2012.09.18. 21:57:37

Volt a Nyálon lőtt lány balladája is?

jet set 2012.09.19. 00:52:29

@Pandam: Mégis, milyen következménye lenne? A Queen-től kért bárki engedélyt?

hazank fia 2012.09.19. 05:47:13

@jet set: Nem. De nyilvan az RTL fizet egy jogdij atalanyt a kiadoknak az osszes lejatszott dal utan. Amibol sajat, kiadatlan szerzemenyek nem reszesulnek.

mertnem 2012.09.19. 08:11:21

@jet set: Az RTL fizet a dalok után jogdíjat.. Azért külön köszi, hogy Zsoltit a Queen-hez hasonlítod, de azért ez túlzás :-D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.19. 09:03:12

@nyuszi01: "Vagy ő nyer vagy nincs füle Magyarországnak. :D"

Na azért ne kapkodd el, nincs még vége a válogatónak...

nyuszi01 2012.09.19. 09:09:22

@Fedor: azert irtam ezt, mert nekem o a kedvencem, nem azert, mert teny lenne. De kivancsian varom a tobbi jeloltet is :)

foxglove (törölt) 2012.09.19. 09:12:41

@never again: hát, én nem kikacsintásnak nevezném, hanem profi alakításnak, ezért nem értem, miért ellenszenves sokaknak, csak a munkáját végezte, és ráadásul nagyon is jól. Én szurkolok neki:)

foxglove (törölt) 2012.09.19. 09:15:37

@Yooha: énekesverseny? az x-factor (vagy a mega)? mióta? mikről maradok le...

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.09.19. 09:58:23

Talán valamelyik hogyvolton olvastam, hogy kellene egy lista azokról az előadókról, számokról, amiket TILOS ezek után énekelni, akár selejtező, akár élő verseny van. Ugyanis már rettenetes módon elkoptatták őket. Ilyenek pl: Beyoncé, Alicia Keys, Cserháti. De lehet folytatni.

möhönce 2012.09.19. 10:13:23

@Yooha: Queen, Whitney Houston, U2.

möhönce 2012.09.19. 10:15:46

@Yooha: Ja, és természetesen Adele. Nem akarok több Adele-t, soha, semmilyet, elég volt, uuuuutálom.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.19. 11:27:20

@nyuszi01: De kedvencet csak az összes jelölt ismeretében érdemes választani :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.19. 11:29:09

@Yooha: @möhönce: Az ilyen tiltólistákkal csak az a gond, hogy akkor mit énekeljenek? Ezek legalább jó alapanyagok...

Eruka 2012.09.19. 11:47:32

@sircharles81: szerintem meg de.... azzal jött, hogy a barátnőjéről/-nek írta... Feró épp EZEN volt kiakadva, hogy hogy írhat egy ilyen dalt a saját csajának (persze ez műfelháborodás volt, ezzel egyet értek... :))

Eruka 2012.09.19. 11:52:00

@Pácsó Ármándó: ha Szabó Dávid a szöszi "szépfiú" (bocs, a neveket képtelen vagyok megjegyezni), akkor én inkább Stephen Baldwinra tenném... nekem már a múlt heti beharangozóban is azonnal ő ugrott be róla :)

Eruka 2012.09.19. 11:52:40

@Eruka: okés... többen visszanéztétek, én nem... :)) akkor engem is a "saját barátnő" emlegetése a felvezetésben zavart meg... :)

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.09.19. 12:20:39

@Fedor: A százmillió egyéb előadótól bármit. Ne mindig ugyanattól a tíztől!

möhönce 2012.09.19. 12:22:54

@Fedor: Ó, annyi minden mást lehetne még énekelni, én kifejezetten hiányolom a francia, vagy olasz számokat, és itt nem Eros Ramazzottira gondolok persze.
De legyen Queen, U2, vagy Rolling Stones nem bánom, csak ne, NE a Greatest hits állandóan játszott első három slágerét mááár!!!
Mért nincsenek merész feldolgozások? Meghallgatnék én már akármit, csak egy kicsit lenne eredeti. Ha I will always love you-t akarok hallgatni (és nem akarok, elhiheted), akkor beteszem az eredetit, mert százszor jobb, ócska karaoke verzióért meg elég elugranom Csepelre, ezért nem kell műsort csinálni.

nyuszi01 2012.09.19. 13:04:10

@Fedor: en mar valasztottam. Ne kotekedj, nem a te dolgod.

Szilvamama 2012.09.19. 13:30:59

Ez a 36 éves néni jelző eléggé mellbevágott :)))) Bár néha én is csendes elhűléssel szemlélem a korosztályomat, hogy simán magukra vesznek 10 évet a ruházkodásukkal vagy a fodrászkodásukkal.

candyperfumegirl 2012.09.19. 15:32:25

@Szilvamama: azt pontosan azért írtam, mert egy 36 éves nő (ez a nő is) lehet(ne) totál dögös és jól öltözött, ehhez képest ő annyira néninsre vette a figurát, ami már kiakasztó. Tulajdonképpen amit te is írsz, az a jelenség.

Szilvamama 2012.09.19. 17:46:30

@candyperfumegirl: Ennyi :) Remélem én még messze vagyok a nénitől :D

Pácsó Ármándó 2012.09.19. 18:11:19

@Eruka: Föntről a 4. képen a zöldkockás inges. Nekem totál Harrelson Junior :-)
mystylebell.com/2012/03/21/woody-harrelsons-hunger-games-hair-style/

@Yooha: Az első bemutatkozáskor a dalválasztáson szerintem is sok múlik. Ne legyen túl elcsépelt, de ugyanakkor ne legyen túl "különc" sem (lásd Barna Gergely). Legyen az előadójához illő és vegye figyelembe, hogy az X-faktorban nem népdalénekeseket és operaénekeseket keresnek. Táncosokat meg pláne nem :-)

sogeking 2012.09.20. 18:36:51

@gyvy: nem, csak a Santa Maria

@nyuszi01: pedig a Mercy kell az X faktorba, mert általában szimpatikus, aki énekli :) (legalábbis aki túljut pár körön)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2012.09.20. 23:49:15

@sogeking: mármint annak adja vernyákolni az RTL, akinek az a feladata, hogy tovább jusson egy pár körön?:D
süti beállítások módosítása