O’Neillék Fraiser doktornővel és a statisztákkal indulnak a CSK-13 megmentésére, Bregman pedig kísérletet tesz, hogy ebből felvehessenek valamit, de jól elhajtják a fenébe. Ezért aztán bánatában inkább elvonul a segédjével összevágni a korábbi felvételeket, amin a Csillagkapu Program nyilvánosságra kerülésének következményeiről faggatja nem túl sikeresen az őrnagyot és Danielt. Nincs megelégedve. Hatásos felvételeket akar, ehelyett csak dumáló embereket vettek fel, hiába jegyzi meg Dell őrmester, hogy ő egész nap elnézegetné Cartert.

Odaát eközben az események elég rossz fordulatot vettek, mert a kezdetben számolt hat jaffából mostanra elég sok lett, és még alkeshek, meg halálsiklók is támogatják őket. O’Neillt telibe találja egy lövés, mikor kiugrik a fedezékből. Walter Bregmannak tartott idegenvezetését egy bejövő féregjárat szakítja meg, a riportert pedig szinte úgy kell kidobni az indítócsarnokból. Egy kis trükközéssel azért sikerül felvennie, hogy az orvosi csapat elsiet egy hordágyon lévő sebesülttel.

Megpróbálja szóra bírni a véresen és feldúltan érkező Carter, de ő nincs abban a hangulatban, hogy valóságshowsat játsszon. Aztán mikor nem is engedik, hogy kövesse az őrnagyot, kiakad és az összeverődő közönségnek előadja az ez itt a sajtószabadság halála, és én is az embereket szolgálóm nagymonológot. Utána elvonul a kantinba, de még a takarító sem áll szóba vele. Itt éri utol a két stábtagja, majd a sajtótiszt is, és együtt összerakják, hogy több sebesült mellett egy halott is van, O’Neillt pedig mozdulatlanul hozták vissza miután bekapott egy lövést.

Mintha Hammond tábornoknak nem lenne elég rossz napja így is, felbukkan egy Richard Woolsey nevezetű alak is, mert Kinsey szenátornak az a kedves gondolata támadt, hogy ez a legalkalmasabb időpont a CSKP működésének teljes körű felülvizsgálatára, kezdve a sikertelen mentőakcióval. Carteren keresztül lenyomoztatja az aktakukacot az NID-s Barett ügynökkel, de nem találnak semmit, ami többre utalna egy túlbuzgó bürokratánál. A beszélgetés végén a tábornok megkéri az őrnagyot, hogy a szerdai megemlékezésen mondjon pár szót az elhunytról, majd a hogyan viseli kérdésre elmondja, hogy egyik-másik beosztottja elkerülhetetlenül fontosabb számára, de akárkit nehéz elveszíteni.

Woolsey nem vesztegeti az idejét, rögtön elkezdi a kihallgatásokat annyi emberi együttérzést tanúsítva, hogy azt a Voyager holodoktorának szerepében legrosszabb napjaiban is felülmúlta. Carterrel kezdi a katonai akció részleteit boncolgatva, majd összevágva látjuk, amint Daniel és Teal’c döntéseit is megkérdőjelezi. Jackson a megérte-e a veszteséget a romok átkutatása kérdés kapcsán rávilágít, hogyha spéci ős fegyverekkel tértek volna haza, akkor senkit nem érdekelne, hogy ki halt meg, és most nem csevegnének. Majd közli Woolsey-val, hogy magasról tesz rá, hogy lecsukják, vagy mást tesznek vele, és faképnél hagyja.

A szobájában sem lesz nyugta, mert ott meg Bregman zaklatja, hogy erősítse meg a híreit. Aztán mikor a vérfoltos kamerát látva érdeklődik, hogy felvett-e valamit, ahogy korábban kérte, flashbeckelünk a csatára, ahol Daniel Fraiser doktornőnek segítve igyekszik ellátni a CSK-13 hátba lőtt tagját, miközben előszedi a kameráját, hogy a katona üzenhessen a feleségének, mielőtt meghalna. Mikor a régész kidobná a szobából, elmeséli egy vietnámi haditudósító történetét, aminek az a lényege, hogy bármi is van a felvételen, az a történteken nem változtat, de segíthet azt feldolgozni.

Hammond tábornok leadja a jelentését Woolseynak, majd kérdőre vonja – a Barett ügynök jóvoltából megismert – a CSKP finanszírozásáról szóló anyagról, amiben dollárra váltotta a CSK tagok életét. Woolseyt azonban nem lehet kizökkenteni a bürokratikus csőlátásából. Szerinte helytelen az adófizetők millióit egy általuk nem is ismert, mindamellett semmivel sem kecsegtető háborúra költeni. A tábornok szerint azonban nyilvános akció esetén a katonáit életét sem mernék pénzre váltani, és ha Woolseyt ennyire a szívén viseli a polgártársak érdekeit, akkor véletlenül van az épületben egy riporter. Ettől a kijelentéstől azonban az aktakukac agyában bevillan a szabálykönyv, és szinte megfenyegeti, hogy ha ezt kiadja, örökre lesittelik mivel az a jelentés is, meg ez is titkos.

Bergman nem tud a seggén ülni, időközben megpróbált bejutni a gyengélkedőre, így az amúgy is feldúlt tábornok nem vacakol, kidobatja a bázisról. A hülye riporternek azonban ezek után még van képe berontani az irodájába, hogy Hammond piros telefonján járjon közbe a saját érdekében az elnöknél. Ha ezt nem is engedik neki, szerencséje van, mert a tábornok az újabb vizsgálat fényében kénytelen belátni, hogy a riporter az egyetlen, aki – Daniel felvételeit felhasználva – a folyton kicsavart, száraz jelentéseiktől eltérő szemszögből is megmutathatja a Parancsnokság munkáját.

Bergman a két stábtagjával és a sajtótiszttel nézi végig a videót, amin a sérült Wells igyekszik elbúcsúzni feleségétől két üvöltés között, miközben ellátják, de egyszer csak Fraisert eltalálja egy botfegyver lövése, Daniel pedig kétségbe esetten kiabál egy felcserért. O’Neill és Wells túlélte, de a doktornő nem. Jack hála az előző részben tesztelt új mellénynek egész jól van. Sam meglátogatja, de nem tudja kimondani, mennyire féltette, mikor O’Neillt eltalálták, így csak könnyes szemmel nézi az erősen őszülő pecást, majd egymás nyakába borulnak.

Daniel meglátogatja az összefoltozott Wellst és megpróbálja lebeszélni róla, hogy magát hibáztassa a doktornő haláláért. Teal’c Cartert vigasztalja, aki nem tudja mit mondjon a megemlékezésen, ezért a hallgatag ember oda adja neki a saját magának írt beszédet. Bergman úgy döntött nem használja fel a felvételt, de inkább csak egy lehetőséget akar adni Danielnek, hogy visszavegye azt. A régész azonban – miközben a gyengélkedőn felidézi, amint Fraiser három napig küzdött az ő életéért – úgy gondolja, a felvétel bemutatja, hogy Janet mennyi mindent tett a bázis katonáiért, így nem kéri vissza.

A megemlékezést az indító csarnokban tartják, ahol Carter rövid bevezető után felolvassa azoknak a nevét, akik Janet Fraisernek köszönhetik, hogy még életben vannak. A névsor végét már az elkészült riportfilmről látjuk, ami egy kissé érzelgős, hazafias gondolattal zárul, de a tábornok szerint pont jó, csak kár, hogy senki nem fogja látni. Elnézést kér Bergmantól amiért korábban tévesen ítélte meg, majd a riporter kérésére elintézi, hogy O’Neill is leüljön egy rendes interjúra. Daniel meglátogatja Wellséket, akik időközben megszületett lányukat Janetnek nevezték el.