Egy esős reggellel kezdünk, ami Addison nem tetszik annyira, a ruhái a teraszon, esernyőt nem hozott, így kénytelen váltóruhát vinni a központba, meg esetleg bemosóporozhatta volna a ruháit, a napi mosáson túl lenne. Eközben Violet az expasi üzenetét hallgatja, Cooper megpróbálja leállítani, de nem sok sikerrel. Naomi a lányát ölelgeti, aki Samnél fogja tölteni a hetet, aminek mindenki örül, csak Naomi nem… Kezdődhet is a gyűlés, csak Pete hiányzik. Violet szerint késni fog, amin senki nem akad fel, kivéve Addisont. Mi hamar választ kapunk a kimondatlan kérdésre, ő még várhat rá egy kicsit: Pete a felesége sírja előtt áll, de nem éppen a szokásos „szeretlek-hiányzol” szavakat mormolja, úgy tűnik, ez nem egy boldog házasság volt. Még előtte bejön a képbe az epizód egyik fő konfliktusforrása: a torta. Amiből többet is kapunk a nap folyamán, vagyis inkább Naomi kapja őket – Delltől.

Naomi szerint Maya jobban szereti az apját, Samet, mint őt, Addison meg nem kapta meg Los Angelestől, amit várt. Képbe jön a Pete-zen, miszerint: valahol mindig esik az eső. Bemutatjuk a napi betegeket: Doug, akit Violet kezel és bíztatja, hogy végre álljon a saját lábára, aminek az a vége, hogy a férfi bejelenti, elválik a feleségétől. Megérkezik Cathleen és Geoffrey, friss, boldog házasok, de kiderül, hogy nincs minden rendben. A nő 35 éves és még szűz, amin a nászéjszaka sem segített, ugyanis képtelen a szexre. Doug bejelentése egy folyamatos orrvérzést eredményezett a feleségénél, persze ez nem ilyen egyszerű, de ne ugorjunk annyira előre. Most következik a legérdekesebb eset, ami ezúttal Coopernek jutott: egy kék színű kislány. Kék. Világoskék.

Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor Miss Marple 200 oldalon keresztül azon szöszmötölt valamelyik kevésbé épkézláb barátnőjével, hogy vajon ki tehette el láb alól az úrnőt – a féltékeny szobalány vagy a sármos inas? Felgyorsult világunkban az ilyen satnya ingerekre maximum egy álmos ásítást lehet elnyomni, de hát mit lehet tenni? Többen vagyunk és sokkal gonoszabbak is, kell a vér meg a testnedv minden mennyiségen. Las Vegasban szerencsére mindkettőből özönvíznyi akad, úgyhogy innentől kezdve nem lesz megállás: tocsoghatunk a hullákban és a furmányos bűntényekben.

A Pilot részben nem is ciciznek, rögtön három főszálon fut a nyomozás. Kezdő képsorainkban – minő meglepetés – las vegasi látképek és egy pisztolyt töltő kéz váltakozik, majd a narrátor elmeséli, hogy akkor ő most jól megöngyilkolja magát, és bumm! Következzenek a helyszínelők, akiket a kedves rendőr úr rögtön le is “nerd squad”-oz, megjelenik Grissom (akit hála Istennek végül még sem Scheinbaumnak hívnak), Brass és a kádban oszladozó srác, valamint megtudjuk, hogy Grissom entomológus (aki olyan ember, aki valamilyen érthetetlen oknál fogva rovarokat szeret piszkálni), Brass viszont egy egyszerű rendőr. Az oszladozó srácnál szerencsére ott van egy magnó, amire rámondta, hogy részéről akkor ennyi volt a földi pályafutás. Grissomék nem is restek, lejátsszák a fickó családjának, sőt még képet is mutogatnak, hadd legyen egy szép emléke róla anyunak. Anyu rendesen ki is akad, de mint kiderül, leginkább attól, hogy a diktafon nem a gyermeke hangját örökítette meg…. És jöhet a főcím, ebben az évadban még nem a klasszikus Who are you című számmal.

Szőke csaj üldöz éjjel egy gonosztevőt, és nemcsak gyorsabb és erősebb nála, de a szövege is macsóbb. Ismerős, ugye? A különbség csak annyi, hogy a szőkét nem Buffy-nak, hanem Kate-nek hívják, hát, jobb, ha lassan megbarátkozunk a gondolattal (ezt főleg magamnak mondom). Kate a kihallgató-teremben vallatja a fickót, aki egy pitiáner bűnöző, de elvezetheti őt a „nagy halhoz”. A fickó egyelőre nem akar köpni, de a nő felvilágosítja, hogy addig egyikük sem kel fel innen, amíg el nem árulja, hol van az a bizonyos Kicsi Tony. Kate kemény csaj, vettük. A teljes rendőrőrs szájtátva figyeli a műsort az ablakon keresztül, de egy idő után kénytelenek közbelépni, amikor bent Kate jóvoltából már kezdenek elfajulni a dolgok. Az egyik munkatársa tudatosítja vele, hogy a rendőrség keretein belül esély nincs rá, hogy elkapják a pasast, és nem is mer senkit, aki képes lenne erre. Kate elgondolkodik, hm, ő viszont igen.

Angel éppen tekergő, nyálkás izéket aprít a csatornában. A pontos megnevezés nem ismert (óriáspolip??), viszont gusztustalan zöld trutyit árasztanak (a kötelező „alien”-elemek ezzel letudva), ami javarészt Cordelia és Doyle ruháján végzi. Cordy lázadozik, hogy Angel-nek csak arra kellenek, hogy takarítsanak utána, és mindezt anélkül, hogy bármiféle érdeklődést vagy érzéseket mutatna feléjük. Itt lenne az ideje, hogy a vámpír úgy viselkedjen végre, mint egy társas lény; témánál vagyunk. Még Kate is befut végszóra, és megbízza Angelt Tony Papazian (aka Kicsi Tony) felkutatásával.

Lemansky és Danny egy bárban biztonsági őrködik. Kern, a befutott rapper (nem a színész) buliját biztosítják. Jó a hangulat és megismerjük tehetséges barátnőjét, akit T-Bonz producertől csábított el korábban. Ünneprontásra a legkedvezőbb pillanat, hogy koboldjai körében épp most toppanjon be ez a Tanuló-Bonz gyerek. Aggyad vissza a pénzemet, ha már az (énekes)nőmet lenyúltad. Pénz kell és becsület, de leginkább kétmillió dollár. Rövid kakaskodás után Rondell - a Mackey felügyelő által  pátyolgatott járási dealer - pisztolyt ránt. A heves lövöldözésnek x és y statiszták esnek áldozatul. Pedig a névtelen halott is halott.

Vic nyomozó már javában tussolja az ügyet, mikor Aceveda százados befut. Kölcsönös fenyegetéssel cizellált párbeszédük végén visszahúzódnak a szorító sarkaiba.  Ilyenkor nem azt kell mondani, "Értettem, Százados elvtárs!?" Nem értjük a főnök-beosztott hierarchia hiányát.  „Elfogadom, hogy egy fedél alatt kell dolgoznunk, de a fedél az enyém” - mondja Aceveda. Ismerjük a stílust, „amíg az én kenyeremet eszed, fiam...”.

Juhéjj. A napibeteg régi ismerős, Dawn (azaz Rosie O’Donnell), az újgazdag asszonyság, aki, miután az egész családot összeműttette, összekeveredett Christiannel is. Vele mindig történik valami, most épp összetalálkozott Calgaryban sárkányrepülés közben egy sassal … Igen, egy sassal, aki lekapta a fél ajkát. A nagy találkozás annyira megmozgatta Dawn-t, hogy úgy döntött, az űrbe fog utazni, és mivel két és fél héten belül indul Oroszhonba, a fiúknak iparkodniuk kell. A feladatuk amúgy egészen konkrétan abból áll, hogy effektíve összevarrják Dawn ajkait, mert az úgy jó lesz neki. Különbenis miattuk jött át az USA-ba. Meg Aidan Stone miatt. Snitt.

A főcím után Seant látjuk, amint éppen Kate-et gyúrja ezerrel. Kate az eksön után szerelmet vall neki, amire dr. McNamarából kitör a doki, és lecseszi a csajt, hogy miért eszik csokis M&M-t az ágyban. Jogos. Kata persze bepörög, hogy a vékony jócsávó plasztikai sebésznek nem jön be a nagyseggű nő (pechére ezt Sean is megerősíti), aztán kiböki, hogy egész nap csak a kajára gondol. Sean erre kidobatja vele az összes édességet, és kitalálja, hogy mostantól csakis Norbiápdéten fognak élni.

Caesar serege a határ szélén tölti a telet. Posca, Caesar eszes kis görög rabszolgája a romló katonai morált ecseteli a nagyfőnöknek: az emberek nehezen bírják az egy helyben ücsörgést, egyre többen szöknek meg. Szinte mindegyik patrícius szereplőnek van egy személyi rabszolgája, aki tanácsadóként, illetve barátként funkcionál, néhanapján még be is mer szólni a gazdájának. Most is ez történik, Posca a fenemód magabiztos Caesar képébe vágja, hogy évezredes hülyeség egy idegbeteg sereggel a határ szélén kivárni, amíg lejár a konzuli megbízatása. És amikor megtudja, hogy a főnök elindította Marcus Antoniust a néptribunusi címért folyó választáson, nem sok kell ahhoz, hogy kihulljon a maradék haja is.

A következő jelenet láttán érthető az aggodalma: az emlegetett úriember egy birkapásztorlányon ügyködik a Rómába vezető út szélén, míg az illedelmesen várakozó katonái igyekeznek máshová nézni. Vorenus, Pullo és Octavianus már az életüket is elunták, saccolgatják, hogy ebben a tempóban mikor érnek haza, és hogy otthon mi vár rájuk. Eljött az idő, hogy közelebbről megismerjük Marcus Antoniust, a plebejus származású aranyifjút, akinek két legkedvesebb elfoglaltsága a harc és a dorbézolás. Stílusosan otromba modorával kábé annyira illik a finom úri társaságba, mint böhöm elefánt a Zsolnay-gyárba, de a katonái és a köznép imádják, Rómában is lelkes rajongótábor várja. A néptribunusi cím, hála a megvett szavazatoknak, garantáltan az övé, cserébe viszont végig kell ülnie az hosszadalmas, dögunalmas szakrális kinevezési ceremóniát.

Ó ezek az agrestici reggelek… Most is ezzel indítunk, Deant és Celiát látjuk, pontosabban Dean reggeli merevedését és azt vizslató Celiát látjuk. A Botwin rezidencián Nancy ébred egy valóságnál mindenképp szebb álmából a tűzjelző vijjogására. Tűz van talán? Nem ez rosszabb, fusson ki merre lát, ez kedvenc elmebeteg, perverz nagybácsink, Andy. Éppen főzött volna, csak majdnem felgyújtotta fél konyhát. Andy Alaszka messzi földjéről érkezett, megszeretgetné Lupitát, ha az hagyná (megjegyzem ő minden nőt megszeretgetne, az se baj, ha nem mozog és nincs 2 lába…) és mindenkinek hozott egy kis vásárfiát. Silas Blackberryt, Nancy vibrátort, Shane pedig nunjakut kap ajándék, hát nem édi nagybácsi, gondol mindenki egyéni igényeire. Reggeli közben kiderül, hogy uncle Andy határozatlan ideig kíván maradni, míg az életét rendbe rakja egy kicsit, Nancy nem igazán örül ennek, pedig nincs annál nagyobb móka, ha az emberhez csak úgy beköltöznek a mihaszna rokonai.

Fent Silas szobájában, Andy és Silas csapnak egy kis nagybácsi-unokaöccs beszélgetést, szóba kerül Silas barátnője, Megan, akivel láthatólag már nagyon összemelegedettek. Andy büszke az unokaöcsire, hogy már ilyen fiatalon rájött, hogy a kicsit hibás csajok királyok. Neki is volt egy deformált karú barátnője, aki istenien tudott mogyorózni. Közben berobban Shane, aki láthatólag turkált Andy cuccai között, és egy remek „Chris Died for You” feliratos sárga pólót talált. A felső Andy legutóbbi befuccsolt bizniszéből maradt, sajna malajziai gyerekmunkásoknak gondjai vannak a betűzéssel, így most rajta maradt 3200 ilyen vacak. A keresztényeknek nem kell már, mivel nem igazán jönnek be nekik a Krisztusos viccek, bezzeg a zsidóknak legalább van humorérzéke, jegyzi meg Andy, hátha nekik el tudja adni. Shanenek mindenesetre bejön a póló, ebben is megy suliba.

Ezen a héten is egy hatalmas buliba csöppenünk bele, de ezúttal a Superman-maraton helyett egy vérre menő World of Warcraft csatát láthatunk, ahol négy kedvenc kiskockánk halált megvető küzd 97 órája Elzebob kapujánál a gonosz goblinokkal Asaroth kardjáért. Az ütközet viszont rosszul alakul: Sheldon ahelyett, hogy segítene bajba jutott bajtársain, rámegy a kardra, majd mindenkit otthagyva elteleportál. Nem vagyunk nagy MMORPG huszárok, de azért azt sejtjük, hogy nem ez a legszerencsésebb viselkedés ilyen helyzetben. Ekképp haltak hősi halált geekjeink, és ekképp lett Asaroth ősi kardja Sheldon Cooper tulajdona, aki pár perccel később már sikeresen értékesítette is az ereklyét az eBayen. Wolowitznak.

A parti véget ér, a csipet-csapat rá se bír nézni az árulóra, de nem is kell, hiszen a folyosóról érkező hangok elterelik a figyelmüket: Penny hazajött. Leonard fogja is hát a lány véletlenül elvett leveleit, és felkészül a beszélgetésre, aminek köszönhetően hátha sikerül közelebb kerülnie szíve választottjához. A folyosón azonban kénytelen szembesülni azzal, hogy élete szerelmét bizony más is észrevette, és hát a fickó pont a folyosót választotta, hogy kipróbálja, milyen is ledugni a nyelvét Penny torkán. Ennyit a beszélgetésről, hősünk féltékenységgel telítve megfutamodik, és pár, a barátai csípős megjegyzéseivel eltöltött perc után elhatározza magát: hagyja a fenébe Pennyt, és végre elkezd élni (hogy ez mit jelent nála, inkább ne firtassuk). És ugye a legjobb módja egy szakítás (mégha csak képzeletbeli is) kiheverésének egy másik nő, és itt jön a képbe Leonard munkatársa, Leslie Winkle. Női kocka a láthatáron, tessék figyelni, mert ilyen se gyakran fordul elő.

Az ’An Affair To Remember’ című epizód két fontosabb történetszállal foglalkozik, és az egyik olyan szinten sokkoló, hogy nem árt előre felkészülni, és valami kapaszkodót, illetve szíverősítőt keresni. A másikkal kezdem. Richard és Jason beindítják közös vállalkozásokat, amit Emily szerint muszáj egy puccos, orosz stílusú partival ünnepelni (vodka, légkondi a maximumon, éjfélkor párbaj, ilyesmi), be is indul az Emily Gilmore partiszervíz. És ha már Lorelai és Sookie nemrég indították be a kiszállító cégüket, akkor nem kérdés, kiket fog Emily megbízni.

Sookie megállás nélkül gyártja a brokkolipamacsokat milliós tételben (csak tudnám, minek), Lorelai pedig legszívesebben milliós tételben kapkodná be a nyugtatókat, valahányszor az anyjával kell beszélnie a parti részleteiről. Azt kérte Emilytől, hogy ne úgy tekintsen rájuk, mint a lánya és a barátnője vállalkozására, hanem mint egy ismeretlen cégre, akiket megbízott. Nem ez volt Lorelai Gilmore életének legbölcsebb döntése, ez hamar kiderül. Innentől kezdve az epizód jelentős része arról szól, hogy Emily mindenbe bele köt, amibe csak emberileg lehetséges, milyen színű cérnával varrták az abroszokat, vagy milyen hosszúak a gyertyák, de milliméterre pontosan kéri ám, ő ugyanis leméri. Vajon van annyi kávé a világon, amennyivel Lorelai képes lesz mindezt elviselni?

Cordelia szerepet próbál Doyle előtt, nem is akármilyet: szemeteszsákokat reklámoz. Doyle hiába van teljesen elragadtatva a lány színészi képességeitől, a szerepet sajnos már más kapta meg. Ráadásul Cordy-t egy volt „Cordette” (Cordette=Cordelia udvartartásának egyik tagja Sunnydale-ben) is hívogatja, aki garantáltan nem éhbérért dolgozik valahol. És aki garantáltan nem olyan lerobbant koszfészekben lakik, mint ő. Ez itt a legnagyobb probléma ugyanis. Doyle felajánlja, hogy bármikor szívesen vendégül látja az otthonában egy éjszakára, de Cordy egyértelműen kijelenti, hogy nincs az az isten.

Hazatérve rájön, hogy mégis van: az egész lakást elborították az undorítóbbnál undorítóbb csótányok; na, ez már sok Cordynak. Hívná is Doyle-t, de Doyle sajnos nincs abban a helyzetben, hogy vele cseverésszen: egy nem túl megnyerő külsejű démonnal kell tárgyalnia, aki az adósságát akarja behajtani rajta.