Száz szónak is egy a vége, itt a századik poszt. Lilu, mintha csak sejtette volna, hogy a mai nap különleges, kiöltözködött, mint szarospista Jézus neve napján, strandkorlátkék blézer a nyolcvanas évekből, öklömnyi tüllös-láncos kitűzővel, diszkrét tevepata, leveletkaptamlájf fíling, ezt a vizuális csimborasszót később majd felülírja Alekosz sztriptíz jelenete, nem tudom, mi fogja feledtetni velem a retinámba égett képet, ahogy kisgatyiban mászik fel a rúdra térdzokni, fél pár bakancs kombóban, de haladjunk sorjában. A kellemes hangulatú őrség alatt egyetlen dolog nem történik, őrködés. Anikó puskával várja az ellent, Gigi szétlövi a bódét, Alekosz elmegy, körbenéz, pörköltszaftos tésztát vacsorázik. Anikó rajparancsnok úrhölgy ezt reggel úgy értékeli, semmi említésre méltó dolog nem történt, vagyis a nyugdíjas, állandó éjszakai műszakba beosztott portások szófordulatával élve esemény nem történt.
A parancsnok urak azonban mindent tudnak, megvizsgálják Gigi lábát, játszott a fegyverével? Nem uram. Én húztam meg a ravaszt. Elsütő billentyű, a ravasz az a róka. Beleakadt az ujjam. Anikó kiszabja a büntetést, tíz guggolótámasz. Alekosz enyhe nyomásra bevallja az éjszakai zabálást, meg akarta könnyíteni a mosogató dolgát, ezért termelte magába az ételt. Alekosz, fekvőtámaszba le. Mi ez, startpozíció? El akar futni?