Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV4 - 4X92

2011. március 19. 13:30 - Hódos Hajnalka

„Itt vagyunk a hogyvolton újra/Hajni blogját kommentünk sújtja/de ha a Villát nem néznénk mégis/ez maradna a legnagyobb fétis.” Ez az egyik komment (írta van-e szándék verse) abból a négyezerből, amit a hogyvolt blog vv4 törzsközössége írt a „4000 komment 24 óra alatt” elnevezésű, óriási hajcihő alatt, mert őrült mindahány. Mert bolondozni vágytak. Mert kedvelik egymást és ezt a blogot ést úgy döntöttek, ünnepelni, játszani akarnak, és tudják, hogy lehet esős, munkás hétköznapokon is ünnepelni, nem kell hozzá más, csak elszántság, lelkesedés, kitartás, napokig tartó titkos szervezkedés, az együttlét öröme, fergeteges jókedv és (élet)szeretet. Akik a négyezer kommentet összehozták: Friedmann Juci, gibson, Trevlovics, gastro vazze, Gildor Inglorion, van-e szándék, natoth, vörös áfonya, fityfiritty, nida/az ÉLET egy nagy g..i mágus, gidabiga, gangesz76, Bubis, tejfölösbableves canzone, christaylor, John May R, villanat-nyugiszoba, szédült nőszemély-forza, Hannibal22, műfű-babyiloveyou, prof. Perselus Piton, fran7, the sandwich maker, Trollseprű, K.Tomoceusz, SunnySmile, BGy, Szentpeter, mézescsók, mama ottmarad, Sarq, Ayesha, Traitor General, Zelefánt, redhaven, frea, genevieve, MegLepke, Az ős kaján, Kacat, sogeking, Albino vernyul, beebeer, gernika, hullámpapír, zoxó, csoki2, Mme Chauchat, Kivlov, Darcylla, csicserierika, egér a marsról, Peter_Cs, Lone Starr, MagasMacska, nyuszómuszó, Doktor Kotász, Bogi és Burkó, Lanois, tornapipő, Tompó, King of Shadows, supern0va, Yooha, arkangyal44, jahuu, lac64, avanivi, nyanyanya, Dr Betty Boop, jogaszlany, bukott madonna két nagy didivel, laspalmas. Köszönöm, ennél többet tegnap sem tudtam kinyögni. 

Anikó, Jerzsi és Laci Martonyiba látogat, ahhoz a családhoz, akit a jótékonysági felhívásból már ismerhetünk. Hat testvér és a nagypapa élnek együtt, az anya elhagyta a családot, az apa Esztergomban talált munkát, havonta látogat haza. A gyerekekről a legidősebb testvér, a tizennyolc éves Roxána gondoskodik. Laci már az utazás kezdetén kihúzza nálam a gyufát, feszt okoskodik, hogy a három kislánynak egy maci jut és Anikó magyarázza el nekik, mert biztosan veszekedni fognak. A család nem tud a VillaLakók érkezéséről, megszeppent arcok, a ház borzalmas állapotban, két szobát tudnak csak használni, a többi helyiség vizes, penészes, áll benn a víz. Jerzsiék ruhákat, zöldséget, üdítőt adnak ajándékba, és meghívják az egész családot a szombati gálára.

A hazaérkezéskor nagy az öröm, kisnyuszi, kispipi, kismalac, rögtön el is kezdik szerencsétlen állatokat nyomorgatni, az a naposcsibének különösen jót tesz. Mindenki izgatott, levél érkezik, a jótékonysági hét keretében holnap a Villából közvetíti élő adását az RTL Klub reggeli magazinja és a Morning Show. Juuj, bejönnek a Balázsék? De mi az a Morning Show, kérdezi Alekosz. A nagy izgalom gyorsan lelohad, mikor megtudják az ezzel kapcsolatos feladatot, alakítsanak csapatokat és mindenki írjon fel a névre szóló füzetébe két olyan titkot magáról, amit eddig még nem osztottak meg sem egymással, sem a nézőkkel. Gigi és Éva rávágják, hát nem is fogom! Amit eddig nem mondtam el, azt nem is fogom elmondani! Gigi, fel lehet úgy is fogni, hogy mondj el egy olyan dolgot, amit még nem mondtál el a Villában. Gigi olyan fagyos, mint egy vákuumcsomagolt tanyasi(nak hazudott) csirke. Gondolkodom. Meg hát, nem arra kíváncsiak, hogy te minden nap maszturbálsz, hanem olyan dologra, amit még nem mondtál el. Jerzsi szeme jobban elsötétül, mint Steven Segalé bármelyik filmben, amikor megtudta, hogy megölték a barátját/feleségét/társát/bántottak szegényeket és elesetteket/nem hangzott el a filmben elégszer, hogy „mert ő a legjobb”, és ő sem válaszol. Laci örül a legkevésbé, mert most meg kell erőltetnie a nem létező agyát, említettem már, hogy kedvelem az önkritikával bíró embereket? Gigi nem tudja, mi van Jerzsivel, amikor nincs vele, felszabadult, mikor ott van két méterre, akkor hisztizik, mint egy kis fürdős kurva.

Juj, itt az első titok, Anikó bepisilt. Nagyobb volt és fel volt fázva és és és…szerinted ez titok? Alekosznak konkrét titkai vannak. Első. Gyakran ismerkedem telefonon, találomra felhívok számokat és ha szimpatikus a női hang, akkor elmondom, miről van szó. Mindig bemutatkozom, ez a hitelesség miatt fontos. A második. Egy esküvőn, ahol zenéltem, VV Gábor volt a fotós, beszélgettünk, odaadta a névjegyét. Később úgy próbáltam csajozni, azt mondtam, jóban vagyok vele és ha összejön velem, később fotókat készít róla. Nagyon jó, visít Éva és Anikó. Szerintem beteges. Alekoszon kívül mindenkinek pisivel és kakival kapcsolatos titkai vannak, Béci egy lánnyal volt és egy szórakozóhelyre mentek. A buszon már azt hittem, behugyozok. Megfogtam, elszorítottam a végét a zsebemben, úgy, hogy ne látsszon és elengedtem magam. Ha ezt valaki részletesen elmagyarázná, megköszönném, mert én odáig jutottam, hogy egy klasszikust idézzek, és ezt így hogy? Éva keveri a dicsekvés és a titok fogalmát. Két évvel ezelőtt egy szórakozóhelyen bemutattak Talmácsi Gábornak, elkezdődött köztünk valami, bemutatott a szüleinek is. Nagyon rövid ideig tartott, egyrészt mert egyikünk részéről sem alakult ki szerelem, másrészt a versenyek miatt sokszor volt távol. Pffff Évikém, ez is valami? Na ezt figyeld. Mikor 1998-ban Siófokon, a Beach House-on fellépett a Simple Minds együttes, Jim Kerr mellettem ment el. Olyan közel, hogy súrolta a keze a kezem. Nagyon rövid ideig tartott, egyrészt ő sietett a színpadra, másrészt észre sem vett. Jerzsi tizenkét évesen, egyik reggel a suli fele robbantott egy galambot, a galamb bebarnult a gatyájába, azaz jött egy kis kaksa, mehetett haza tisztálkodni. Bár az én titkom nem olyan érdekes, azért mondok egyet. Kora tavaszi idő volt, péntek, előbb mentem haza a melóból, kívántam valami édességet, madártejet főztem. Türelmetlen voltam, hogy minél gyorsabban kihűljön, egy lavór hideg vízben kitettem a tálat az erkélyre, aztán gyorsan felmostam és felporszívóztam. Míg mosogattam, kinyitottam az erkélyajtót, hogy kiszellőzzön. Hosszú másfél percig nem tudtam rájönni, mi ez az érdekes hang, aztán bevillant. Az akkori kutyám, Argosz lefetyelte vidáman a madártejet, a pofájáról kétoldalt csurgott le a nyál. Bele a tálba. Az agyvérzés kerülgetett, bezavartam a kutyát, becsuktam az ajtót, folytattam a házimunkát, aztán leszaladtam a boltba, tejkenyércigi. Mikor hazajöttem, anyukám ült a konyhában az asztalnál, és jóízűen szürcsölgette a madártejet. Nem értette, én miért nem kérek belőle, pedig annyira finom lett, és olyan jó sűrű. Súlyos döntést hoztam és azóta sem árultam el neki, mitől volt olyan jó sűrű. Madártejet nem csináltam, és nem is ettem jó ideig.

Fokozódó izgalom, a lakók névtelenül tegyenek fel egymásnak kérdéseket. Alekosz, ha Éva a barátod és lelki társad, miért bántod mostanában? Nem bántom. Elfoglal az agyamban bizonyos területet és folyamatosan egyre több helyet foglal el az agyamban. Ahhoz, hogy az ő dolgait, habitusát, az egész Éva effektust valaki föl tudja fogni, olyan helyeket kell az agyban átcsoportosítani, magyarul kell hely hozzá. Sok-sok hely. Időre van szükségem, amíg kitakarítom az agyam, hogy legyenek új cellák, befogadó helyiségek. Ez egy fölfüggesztett állapot, de ha folyamatosan terheljük, összeomlik a rendszer. Hát így, azt hiszem, feleslegesek a szavak. Éva, mi a kifogásod egy Alekosszal való kapcsolat ellen? A szerelem vagy kialakul, vagy nem, Alekosz iránt nem szerelmet érzek. Alekosznak arra a felvetésére, hogy egy kapcsolat lehet pusztán testi is, az a válasza, ő nem csak egy test, amit ki lehet használni. Gigi és Jerzsi között mizu? Minden rendben, a mai nap kicsit káoszos. Anikó, mi a kifogásod egy Alekosszal való kapcsolat ellen? A kapcsolatunk baráti, így működik jól, nem kell ezt elrontani. Mi ezt már megbeszéltük. Jerzsi a belső énjével fogta meg Gigit és hogy mivel fogja megtartani, az majd még kialakul. Alekosz, miért genyózol egy olyan emberrel, aki a barátod? És az ki? Én. Az nincs odaírva. Én írtam, úgyhogy én vagyok. Alekosz szerint ez megint egy föltételezés. Bizonyos szinteken telítődve van, sok dologgal nem ért egyet, sok viselkedési forma nem tetszik neki. Éva felcsattan, akkor eddig miért nem mondta! Mert eddig nem voltak telítődve a rendszerek, most már kicsordul. Éva károg, miért egy ilyen feladatból kell megtudnia, miért hagyja őrlődni. Úgy viselkedsz velem, mint egy darab gané tróger fossal! Aztán belevág Alekosz szavában, ne oltogassál, nem vagy az apám, nem fogsz bántogatni és nem fogsz kikészíteni! Pont ezek zavarnak, amit prezentálsz! Gigi nem válaszol arra, mi történt a kameramentes órán, mindenki döntse el, mi történt. Miért van viszály Alekosz és Éva illetve Éva és Anikó között? Éva bevallja, hogy féltékeny Anikóra, mostanában Alekosz többet foglalkozik vele. Anikó ettől fél, és ezért már menekül. Az, hogy Alekosz Anikó társaságát keresi, annak oka van, fölfedezett valamit az Anikóban, ami neki kell. Nem, Alekosz nem lenne képes eldobni ezért a barátságát Évával, de ez egy mafla dolog, mert nincs két egyforma szerelem, nincs két egyforma női nemi szerv, nincs két ugyanolyan szint. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer végignézzem ezt az összefoglalót.

Köszönöm a képeket S-nek. 

Címkék: vv4
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tornapipő 2011.03.20. 11:33:16

@Zelefánt: benne vagyok... ;) irány a Kossuth tér... talpra magyar ahogy viki mondaná...

Zelefánt 2011.03.20. 11:33:53

@Albino vernyul:
Milyen igaz.
Ám a gyerekenek csak a szüleik tudnak mindent megadni, ám ha ők sóherek...
Kurvára ugyanazt gondoljuk/írjuk, de hol az a kib... megoldás?...

zoxó 2011.03.20. 11:35:01

@tornapipő: a tornapipők nem párban vannak? Jobb lábas vagy avagy bal lábas?

tornapipő 2011.03.20. 11:38:10

@zoxó: szerinted? általában bal lábbal kelek fel... ;) puszidobás, vállon át nézés... sztárallűr...

Zelefánt 2011.03.20. 11:38:23

@tornapipő:
Én január elsején hozzábasztam egy üres vodkásüveget a Parlamenthez -- mintegy kifejezve állampolgári elégedetlenségemet (meg persze a részegségemet is) -- de ennél azért többre lenne szükség, hogy a gyerekeink egy normális(abb) országban cseperedjenek fel, azt hiszem.
Hol a megoldás?

tornapipő 2011.03.20. 11:43:20

@Zelefánt: szép gesztus volt... tudom még egyszer megtennéd... minél több ilyen elégedett állampolgárra lenne szüksége az országnak... ha így haladunk nem lesz benne hiány...

Zelefánt 2011.03.20. 11:47:52

@tornapipő:
Józan eszű emberekre lenne szükség ebben az országban, nem harácsoló pszichopatára, baszki.
De igen nagyon, és igen hamar, mert különben...

Albino Vernyul 2011.03.20. 11:51:13

@Zelefánt: Olyan, hogy bolcsek kove nem letezik.. Altalanos, es teljes megoldas soha nem lesz.. Annyit lehet tenni, hogy javitani a felteteleken, es hosszas munkaval megadni az eselyet a kitoresre, es orulni, ha egy reszuknek sikerul.. Ez vala kerem...

Zelefánt 2011.03.20. 11:51:15

@Zelefánt:
Aki meg dobálja egy üveggel a Parlamentet, az persze hülye, s nem követendő példa.
Azt hiszem, Janus Pannonius írta az alább következőeket:
"Kell-e javítani ott, hol csapnivaló az egész?"

tornapipő 2011.03.20. 11:51:41

@Zelefánt: különben...??? ez az ország úgy szar ahogy van... és inkább vagyok pszihopata minthogy józan ésszel belegondoljak abba h. itt mi a szent szar folyik... elég kiábrándító... akkor akár fel is köthetném magam...

Mme Chauchat 2011.03.20. 11:53:58

@Zelefánt: köszönöm és köszönöm én és a magam nevében

tornapipő 2011.03.20. 11:55:43

@Zelefánt: most lehülyézted saját magadat :)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.03.20. 11:56:36

@Albino vernyul: @supern0va: Ha nem basztatnák állandóan Évát és olyan feladatokat adnának a villalakóknak, aminek értelme is van, akkor nem balhézna Éva. Éva tud sziporkázóan szórakoztató is lenni, csak nem ez kerül az összefoglalókba, az online közvetítés is gyakran megszakad ilyen esetekben. Meg akármit is csinál Éva, sokszor csak negatív sms-eket kap, ami nagyon is igazságtalan és tróger dolog!

Zelefánt 2011.03.20. 11:57:18

@tornapipő:
Az ám, csak meddig nem gondolunk bele (józan ésszel)?

traktoros domina 2011.03.20. 12:01:03

@Peter_Cs: mert Éva persze sosem provokálja a basztatást, ő szépen ül csendben és hirtelen mi történik? mindenki őt bántja.... uncsi

Mme Chauchat 2011.03.20. 12:10:53

@Zelefánt:
Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 12:13:11

@tribeca: Szia ari vagy, hogy szólsz, ez jó pont neked. Mert fontos dolog a helyesírás. Van némi ki vetni való, : ))
az én hozzászólásaimnál. Örülök, hogy a tartalom érdekel. Most írom le utoljára, elég határozott, értelmes ember vagyok. Helyesírást leszámítva. Túl tárgyaltuk itt ezt már. Szerintem lépj át, ha írnék.
Igyekszem ritkán, mert más ide író sincs feldobva. Már így is, Hajninak köszönhetem, hogy nem dobtak rám annyi jelet, az itt lakó hogy voltozók. Hogy Balázs meg mutassa nekem, melyik az utca ajtó.

tornapipő 2011.03.20. 12:14:45

@Zelefánt: gondolj bele helyettem is... talán bal pipővel keltél ma fel...??? nem bocsátkoznék ez ügyben vitába...szórakozni jöttem ide nem veszekedni...

Zelefánt 2011.03.20. 12:17:05

@tornapipő
Ez még semmi. Betévedtem egy horror-blogra, és nehezményeztem azt, hogy egy filmben csecsemőket(!) kúrnak meg, és igen sok időbe tellett, amíg kígyóbékából izévé változtam.
Még nem vagyok teljesen itt, de igyekszem felépülni.

Zelefánt 2011.03.20. 12:18:46

@Peter_Cs:
Amiben benne van a "párt", vagy a "tömörülés" kifejezés, az már nálam vesztett.

pong a ping 2011.03.20. 12:20:48

@Peter_Cs: Felreertes ne essek, kedvelem az Evat, mint jatekos karaktert. Teljesen mindegy hogy mi a szituacio, ha o ott van, garantaltan nincs unalom.

Viszont mar picit kezd sok lenni ez a megfelelesi kenyszer. Tudom, hogy visszavezetheto ez korabbi eletenek egyes szakaszaira, de egyszer ra kellene mar jonnie, hogy nem kell mindenkivel joban lenni. (Ancsa is most kezd erre raebredeni). Eva minden masodik szava az "en is", "en sem", "nekem is", "nekem sem", teljesen fuggetlenul attol, hogy mi a tema. Valahogy mindig megprobal rakontrazni a masok altal elmondottakra, bizonyitva ezaltal (szerinte), hogy mennyire "kozos nevezon vannak". Ezt koveti a parbaj elotti puncsolasok gigivel, aki persze rohog rajta, csak szegeny Eva ezt nem veszi eszre, es mindannyiszor hulyet csinal magabol. Pedig ha tudna, hogy cseppet sem kell felnie, mert az egyik legerosebb jatekos benn... De nem tudja, ezert kenyszeredetten probalja meg elkerulni a "jeleket" ezzel a teljesen felesleges huzasokkal. Mi ezt latjuk kinn, es a blikkes smsk ezt altalaban meg is emlitik, es ezen persze kiakad. Nem azert, mert bantja ot, francokat - karakan es eros csaj az Eva, leperegne rola ez alapjaban -, attol akad ki, hogy a smsek a legfajobb pontra mutatnak ra, az igazsagra.

Abban igazad van, hogy tenyleg keves pozitiv sms-t kuldenek be a szerkesztok neki, de a reteknel is tudjak, ha balhet akarnak mutatni a nezettseg miatt, akkor Evan csak meg kell nyomni a piros gombot es ihaj-csuhaj...

Sokkal szinesebb es tapasztaltabb szemely Eva, mint a bentiek tobbsege, csak erre valahogy meg nem jott ra, vagy nem akarja mutatni, nem tudom, es igy inkabb felesleges koroket fut, amivel csak ront az osszkepen.

Zelefánt 2011.03.20. 12:24:33

@Mme Chauchat:
Madame, ennek a fele sem tréfa.

Zelefánt 2011.03.20. 12:27:39

@tornapipő:
Az emberiség, ha uralkodik (magán/másokon/egymáson/a világon).
Lidércnyomás.

K Tomoceusz 2011.03.20. 12:33:30

@traktoros domina: Ráéreztél a lényegre.

"Idilli családi élet a nappaliban, Alek az élet értelméről beszél 1es és 2es számú anyókának Évának és Anikónak. A műsor meglepő és mulatságos, de hamar beüt a krach. Egy Rácz felébred és kikel az ágyából. Az élet értelmét vesztette. Egy Rácz a nappali közepén. A mi nappalink közepén, ahogy Anikó mondaná. Ráadásul a mi szőnyegünkön. A nagy dzsuvás szőrős lábaikkal."

( idézet a Minden probléma forrása című regényből )

tornapipő 2011.03.20. 12:33:37

@Zelefánt: tudod mi még a lidércnyomás... éva kuplerája...

Mme Chauchat 2011.03.20. 12:33:38

@Zelefánt:

Édes barátiság,
Kétkedő barátság,
Édes mégis-tartás,
Be jó, hogy napjaimat
Mégis-mégis tartják.

Zelefánt 2011.03.20. 12:37:25

@Mme Chauchat:
Könyvesboltot nyitottál-e már?
(Könyvekre persze nem igazán van szükség,
mert amire kíváncsiak, felmondod nekik.)

Zelefánt 2011.03.20. 12:41:58

Egy órára kiszálltam.
Tömeges hüppögés.
Ó, jaj.

Albino Vernyul 2011.03.20. 12:48:41

@supern0va: Tisztazzuk.. Evanal nem belso igeny, hogy joban legyen mindenkivel.. Ha az erdeke eppen azt diktalja, akkor probalkozik vele.. Amugy jol elvan magaval, meg a tukrokkel..;))

frea 2011.03.20. 12:57:20

Sziasztok!Annyi minden történt, sajna kimaradt 3 nap az itteni életemből. Nem is merek belekezdeni a nekem új témákba, biztos kiveséztétek mind.

genevieve 2011.03.20. 12:58:55

@frea: főleg, hogy tegnap előtt több mint 4000 komment volt:-D

frea 2011.03.20. 13:05:52

@Ari11: Szia Ari!Rá se ránts, az számít, mit írsz.Képzeld, mi áll a hegyeshalmi Paprika csárda falán:Első álamfői látogatásom első álomásán.2010.szept. 7.Schmitt Pál

Remélem, jobb kedved lett, sok puszi!

frea 2011.03.20. 13:09:14

@genevieve: Szia, sajnáltam, hogy egyet tudtam pöttyinteni, sajnos temetésre kellett menjek. Csak átfutni tudtam, nagyon derekasan dolgoztatok, ügyik vagytok!

genevieve 2011.03.20. 13:12:11

@frea: az nem jó:-(

a dicsőség inkább a többieké, én inkább csak irogatok mostanság:-)

többször visszatörlöm a kommentem, mint elküldöm:-)

frea 2011.03.20. 13:17:56

Ki a franc ez az Olivér, ő ad tanácsot az R. Kristófnak, hogy mi legyen Alkeszosszal a következő műsor?Pipa lettem, amikor röhögve mondta, jó lesz a párkereső, sokat fogunk röhögni Alekkínyón. Utóbbi úriember sem tartozik a kedvenceim közé, de mióta röhög az ember a barátján?Ilyen szitura mondják, Istenem, ments meg a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok.

frea 2011.03.20. 13:18:49

@genevieve: Miért?Jókat írsz, nem bántasz.

genevieve 2011.03.20. 13:21:10

@frea: általában gondoltam:-)

kicsit elszabadultak itten az indulatok a napokban:-)

genevieve 2011.03.20. 13:22:09

@frea: oli és alek viszonyát én nem nevezném barátságnak:-)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 13:25:41

@frea: Drága vagy, nagyon jót tett nekem ez a cikk az Index ben. Na ha Palika ilyen, én simán ráfogom, hogy ő a példa képem. Még le is vagyok maradva, mert ő többre vitte. Lefogadom, hogy tegnap nem telefonált, az egy tál ételért.

genevieve 2011.03.20. 13:26:59

@Ari11: én sem küldtem sms-t

viszont utaltam pénzt az alapítvány számlájára

frea 2011.03.20. 13:28:17

@genevieve: Én sem, de rájött, hogyan válthatná pénzre a "barátságot".Azt is gusztustalannak tartom, hogy szakértőként löki a sódert, és ocsmányul áztatja a többieket. Az az érzésem, az egész szerelmi dráma bent színjáték volt, felmérte, nyerni nem tud, de pontosan tudta, mit lehet eladni.

frea 2011.03.20. 13:31:05

@Ari11: Helyes, így kell hozzáállni. Semmi pánik!

frea 2011.03.20. 13:33:32

@genevieve: Mára is jutott egy troll. Fel nem fogom, miért jelentkezik be valaki, hogy egyet fikázzon?Ennyi frusztráltat!

genevieve 2011.03.20. 13:38:11

@frea: rossz kedve van, haragban van a világgal, valahol ki kell adnia:)

mézescsók 2011.03.20. 13:41:45

@Zelefánt: A parlamentet kellett volna a vodkásüvegedhez.
@supern0va: Éva valóban színes és érdekes személyiség, de abból a fajtából, amelyiktől mentsen meg az úristnnn. (Tudja valaki egyébként, hogy honnan van Anikónak ez az idétlen modorossága? Még, ha könnyű lenne kiejteni!). Lehet, hogy sokféle tapasztalata is van, de megfelelési kényszere az aztán nincs.
Nem is értem egyébként, ha valaki ilyen ismert a celebek világában (híres, hírhedt emberek barátsága, szerelme, VIP belépők, Őt már a Szipál is fotózta, stb.), hogy kerül a Vv-be. Már régen "karriert" kellett volna csinálnia.A hatalmas megfelelési kényszerével ez már összejöhetett volna.
Olyan sms-ket továbbítanak a villába, amilyeneket küldenek az emberek. Nem könnyű a negatívok közül kicsemegézni a jókat, ha nincsenek.

Nekem a tegnap esti öf. csúcsa Anikó és Éva teraszos beszélgetése volt. Anikó sérelmezte, hogy Jerzy róla feltételezte a "bókoló" levél írását, ami mint tudjuk, csöpögött a rosszindulattól. A levelet Éva írta. Anikó azon kapta fel a vizet, hogy miért gondolta a srác, hogy ennyire rosszindulatú. Éva pedig egyetértett vele. Utána gondolt vajon, hogy ezzel saját magáról mondta ki, hogy rosszindulatú?

Arinak! A Vöröskereszt, mint a legkézenfekvőbb megoldás, nem jutott eszembe. Olvastam az elérhetőségeket, amit tegnap este írtatok be. Köszönöm.

Albino Vernyul 2011.03.20. 13:44:02

@frea: Szerintem akkor vazoltam, hogy mikor felallt ellunk a 6-os, Oli direktbe manipulalta Anikot.. Szet akarta szedni oket.. Aztan a szerelmi "vallomast" is ugy sajtolta ki belole.. Csak aztan elvesztette az uralmat az esemenyek felett, a babuk nem ugy mozogtak, ahogy O elkepzelte, onallo eletre keltek, ettol meg a szalak rangatoja belekeveredett a haloba, es csomot kotott magara...

2011.03.20. 13:48:04

@mézescsók: ez nekem is feltűnt (Éva-Ani párbeszéd, remegve vártam, Éva mikor csattan fel, hogy de ő nem is rosszindulatú, meg nem is azért írta a levelet, stb., de ez elmaradt). De feltűnt már máskor is, hogy képtelen a sorok között olvasni, emlékezz csak alek okfejtésére: "mondanám, hogy legyél okosabb, megfontoltabb, de az nem te lennél..." vagy valami ilyesmi.

Szép jó reggelt mindenkinek! :)

Albino Vernyul 2011.03.20. 13:48:51

Ironman szepen pakolja fel a tegnap esti videokat, majd az uj posztba linkelem.. Itt csak elsikkadna mar...

frea 2011.03.20. 14:00:26

@Albino vernyul: Belenéztem egy Best-be. A kedves Oliver azt írta Anikóról, hogy szövetséges nélkül egy nulla. Alkeszosz szerinte úgy tökéletes, ahogy van. Kívánom neki, majdan egy ilyen tökéletes gyereke legyen.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 14:01:36

@mézescsók: Várj kicsit, mert itt direktben, tud valaki, egy fél Japán, ismerőst. Aki felvállalta a gyűjtést. Nekem, ez valahogy megbízhatóbb forrás. Már írtam az itt posztolónak, hogy írja meg, az elérhetőségét. Valahogy közvetlenebbnek tűnik, ha velük veszem fel a kapcsolatot.
Az egyetemista lányok is, nagyon figyeltek arra, hogy valóban óda jusson a pénz, ahová szánták. Kövesdi Anikó, az ott tanuló magyar lány, segítette ezt, és remekül sikerült. Akkor a 870.000 ft átadása, a rászorulóknak Devecserbe, és Kolontáron. Környezetemben, sokan adnának, az akkori Fókusz riport miatt. Csak várjuk, a legmegbízhatóbb lehetőséget.
Remélem meg kapom az elérhetőségüket, ha nem adom a Vöröskereszteseknek. Köszönöm, hogy reagáltál, én még várok kicsit. Biztos ami biztos. Lesem a levelezésem, várom a vissza jelzést.

Albino Vernyul 2011.03.20. 14:09:06

@frea: Miket olvasol Te...:) Aranyos egy ember, igazi galans lovag..

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 14:20:14

@genevieve: Hát, ez pont rád vall : ))).
Annyira precíz, pontos embernek, gondollak téged. Nálam, ment az SMS.
Mert itthoni volt a téma. Japán ügyben megfontoltabb vagyok.

pong a ping 2011.03.20. 14:26:00

@mézescsók: Ok. Akkor miert van az, hogy mindenre a "nekem is", "en is", stb a valasza, ha beszelget? Jo, vannak kivetelek persze, akkor jon az "en ilyen vagyok, oszinten kimondom, kimutatom", de ezt csak akkor mondja, amikor esely sincs elhitetni az ellenkezojen, miszerint "o is" :) Taktika es tudatos dolog lenne? Nem hiszem, annal sokkal ertelmesebb Eva.

genevieve 2011.03.20. 14:26:47

@Ari11: annyira azért nem:-)

csak egyrészt letiltottam minden emelt díjas szolgáltatást a telefonokról, másrészt még azt a csekély áfa tartalmat sem akarom az államnak adni ami egy sms után megy....
és talán, ha a számlára küldöm tényleg az alapítvány kapja meg:-)

frea 2011.03.20. 14:34:03

@Albino vernyul: Nem szoktam, az irodában volt, címlapon :VV Oliver kimondja. És ő ki is mondta, kinek mi a g illetve a gyenge pontja. Viszolygok ettől a palitól.

frea 2011.03.20. 14:39:37

@Albino vernyul: Nincs az RTL-nek ötlete, ilyen éceszgéberre van szüksége?

frea 2011.03.20. 14:50:47

@genevieve: Szép!Azt hittem, neki volt gyerekszobája. Szerencsétlen, még azt hiszi, lett is valaki.

frea 2011.03.20. 14:57:53

@genevieve: Erre sajnos nem lehet mit mondani. Az emberi tényező.Tragikus.

K Tomoceusz 2011.03.20. 15:05:23

Akkor ma nem állítjuk be az órákat 15 órakor. Viszont nézhetjük a királyt a jól megérdemelt háremével.
www.youtube.com/watch?v=ESihvFYbVho

mézescsók 2011.03.20. 15:05:31

@hullámpapír: és ebben Alekosznak volt igaza.
@Ari11: én is körül szoktam nézni, hogy mi a legmegbízhatóbb út. Kivárok.
@supern0va: nem vagyok lélekbúvár, de én nem megfelelési kényszernek érzem, hanem sokkal inkább dicsekvésnek, nagyzolásnak, időnként butaságnak. A megfelelési kényszernél én elvárnám legalább a hajlamot az alkalmazkodásra.
Nem nagyon szokott szimpatikus lenni - nekem természetesen - az az ember, akinek a társaságában nem lehet olyasmit mondani, amit Ő már nem tapasztalt volna, nem élt volna át, nem látott volna, stb. Ez olyan, mintha mondanád a kollégádnak, hogy érzékeny vagy a frontra és fáj a fejed, mire a harmadik közbevágna, hogy az semmi, hát még az Ő feje mennyire szokott ilyenkor fájni, sőt, nemcsak a feje, hanem... és így tovább. Lehet, hogy ezt máshol megfelelési kényszernek nevezik - ez Mme asztala, majd megmondja, ha akarja -,de én inkább túlfűtött egónak látom. Én, én, én - mindig és mindenekelőtt én!
Viszont nem vagyok szakember, lehet, hogy rosszul látom. Bármije legyen egyébként, úgy nem szeretem, ahogy van.

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 15:11:01

@genevieve: Ezt még nem olvastam, kösz. Nem lep meg, mióta ennyien élünk a földön, azóta minden galádság meg esik. Ott, Japánban is, és itthon is.
Magyar menő építési vállalkozó, bele építette a házát az erdőbe Budán. Kurvára nem izgatja, hogy nem is tartozik a telkéhez. Ezt megírják, majd valamelyik este látom a Házon kívül ben, mint hazánk, jól menő, sikeres üzlet emberét.
Persze az aktuális nője, az egyik celeb maca.
A ki pusztított erdő, kit érdekel ??
De a belváros tele az ő iroda házaival.
Mi a fenének írták meg,hogy lopta az erdőnket. Ha pár nap múlva, ő a sztár.

Zelefánt 2011.03.20. 15:11:31

@Mme Chauchat:
Volt annak jobb filmje is asmikor Robert Downey nyomta a HIV-es rákost.
Színész ám az, csak fasz,.

Mme Chauchat 2011.03.20. 15:12:11

@mézescsók: az empátia hiánya, mindenképpen, ha vki folyton maga sztorijaival áll elő, míg a másik megoszt vele valamit. Emellett önigazolás keresés, mint én-védő mechanizmus, amellyel a személyiségében eldolgozatlan problémákat akar elfedni, egyben azt védeni

K Tomoceusz 2011.03.20. 15:12:56

@genevieve: Na jó, neked is egy jó hír mielött vérnyúl kollega fellövi a vidcsiket. Bélánk végre túllépett ágytársa elvesztésén és Lacában új játszótársat talált. Imádom ezeket az alfahímzőket.

Mme Chauchat 2011.03.20. 15:14:51

@Zelefánt: ez az egyéjszakás kaland?

genevieve 2011.03.20. 15:17:21

@K.Tomoceusz: majd ha én leszek a játszótársa, akkor lesz jó hír:-D

Zelefánt 2011.03.20. 15:18:42

Nem igazán jó mostanság a hejtelenírásom, nadeneháthogy.

Albino Vernyul 2011.03.20. 15:21:45

@genevieve: Blikk cikre ne igaz alapozz (nem megbizhato ujsag semmilyen formaban), elegge kenik ossze a dolgokat.. Masfelol kozvetlenul az eromu ornyezeteben talaltak fertozott termenyeket, valoszinuleg minimalis emelkedes tobb helyen is lesz Japanban, attol fugg, merre fog epp fujni a szel, jelenleg az ocean fele mozog az aramlas... Az vicces lenne, ha Tokioban sugarfertozottt viz folyna a csapokbol.. Ezt ugy hivjak kamu... Jelen pillanatban ugy tunik, az 5-os, 6-os reaktornal a kiegett futoelem tarolokat stabilizalni tudtak, a tobbi reaktornal nincs hir romlasrol.. Ha valamit figyelemmel kovettek, akkor szerintem az Index eleg targyilagosan, frissen, es szakertoket megkerdezve tajekoztat.. Ott is neha bakiznak, de alapjaban jonak tunik a hirszolgalat..

tornapipő 2011.03.20. 15:24:24

almafelfújtat eszek baracköntettel... hízlalom a seggem...szegény gyerekek meg éheznek...

K Tomoceusz 2011.03.20. 15:28:19

@genevieve: Lacával akarsz versenyezni? Az öreg kígyóbűvölésből doktorált Irakban.

gastro vazze 2011.03.20. 15:31:34

@Ari11: még nem válaszolt, hogy hova, gondolom hétfőn fogja megnézni az emailcimét..de nem késtünk még el semmiről:)

genevieve 2011.03.20. 15:38:40

@Albino vernyul: rendben, fenntartásokkal kezelem:-)

Zelefánt 2011.03.20. 15:39:47

@Mme Chauchat:
I'm a prisoner,
capture in your eyes.
(Joe Bonamassa, mostanában.)

Ari11 · https://www.facebook.com/app_scoped_user_id/993743967324468/ 2011.03.20. 15:40:15

@gastro vazze:
Nem, várom türelemmel, mert így mások is csatlakoznának, örömmel.

Mme Chauchat 2011.03.20. 15:43:47

@Zelefánt: lefelé nincs határ. egy sem

Mme Chauchat 2011.03.20. 15:56:47

@Zelefánt: you can see them at any time

Zelefánt 2011.03.20. 16:03:01

Van itt egy nő, ki nyugtalankodik a szájbabaszott folyosón.
Kilenc évvel idősebb, mint én, de kurva jól néz ki.
Még a Pink Floyd-ot is szereti, csak sajnos engem nem.
Le is nyúlta a The Wall-DVD-met(Így kell írni, vagy hogy?), de ez nem annyira gáz.
Hanem hogy nem szeret.
Hüpp.

2011.03.20. 16:10:38

@tornapipő: itt meg a palacsintatészta várja, hogy kisüssem :) túróval, meg baracklekvárral (benne barackdarabokkal, nyami), illetve ezek elegyével lesz töltve, mi is adunk a testzsírnak :D

tornapipő 2011.03.20. 16:22:48

@hullámpapír: fini lehet szegény éhező gyerekek...jó kis neved van...bejövős...

semota · http://livewithit.blog.hu 2011.03.20. 23:11:25

@pingvinke24: @Mme Chauchat:

Gratulálok, sikerült az autizmussal és az Asperger-szindrómával kapcsolatos legoffenzívebb sztereotípiákat összefoglalni.
Nagyon más az, ha valaki *nem tudja kifejezni* az érzelmeit, mint az, ha *nincsenek érzelmei*

Gildor Inglorion · http://gildorblog.blogspot.com 2011.03.21. 10:30:16

nem az irígység szól belőlem, mert aki ilyent akar, az vigye...:

de mennyiben volt vonzóbb a a boglya számára talmácsi-vvéva kapcsolat, mint az vvalekosz-vvéva kapcsolat?

talmácsival kölcsönösen nem volt szerelem, alek esetében alek legalábbis azt mondja, hogy van, éva meg lelkitársazik...

ugye nem csak a hírnév működött, mint afrodiziákum?
süti beállítások módosítása