Hát, ez a mostani rész sem tocsogott a rothadt zombi vérben és a Halálos irambant megszégyenítő akciójelenetekkel, de ez egyáltalán nem baj. Végre egy mély értelemmel bíró évad, ahol nem valami zsebdiktátort kell iszonyat fifikásan legyakni, hanem egy normális(nak tűnő) közösségben kell levedleni a vadember jelmezt és szépen megélni. Ezért nem is fosnám feleslegesen a szót, csak nagyon röviden leírom a rész kb kétsoros cselekményét, aztán összevetem az epizód az internet rögtön ítélő bírósága által legnagyobb baromságnak odaítélt részeit a saját meglátásaimmal. Nézzük!

Rick még egy csecsemővel a karján is instant befenyít bárkit

Aaron érkezése rendesen felkavarta az állóvizet. Maggie és Sasha elvették tőle a fegyverét, a hátizsákját és beterelték a pajtába, ahol egyből nekifogott a szent beszédnek, hogy milyen jó az ő közösségük, mekkora fallal van körülvéve minden, hogy pénteken még táncház is van… Utóbbi poén volt, de senki sem nevetett. Aaron érzi, hogy mondhat itt ő bármit, Rick hűen vallja a régi Old Spice reklámszöveget, mert neki bizonyíték kell, nem ígéret. Aaron előveteti vele a táskája első zsebéből a rendkívül homályos fotókat, tovább ecseteli, hogy ez az utolsó mentsvár, az ő táborukban béke van, mire Rick felpattan, megindul felé, és lendületből kiüti. Minden különösebb ok nélkül.

Úgy látszik, hogy egy nagyon komoly két epizódos felvezető kört kapott az ötödik évad második felvonása, mert a múltkori kálvária után, hogy Beth után Tyreese is alulról szagolja az ibolyát, most egy kemény depressziós, komor hangulatú, gyászos részt kaptunk.

Daryl, Sasha és Maggie víz és élelem után kutatnak. Teljesen élettelenül, enerváltan csoszognak vissza a többiekhez, akik szintén nem találtak semmit se. Szomorú ez, de sebaj, mennek tovább. Aztán a benzin is kifogy, pont ahogy a másik kocsiból. Gyalog mennek tovább Washington felé, ami nem egy 5 perc séta, hisz még 60 mérföld hátra van…

Jaj, de megúszós rész volt ez… Előre szólok, hogy agyon részletező hogyvolttal nem tudok szolgálni a legújabb The Walking Dead epizódról, hisz az egész rész cselekménye egy post itre is elférne; a belső moralizálás pedig nagyon sematikus volt, de azért érződött, hogy ez szükségszerű volt ahhoz, hogy a az ötödik évad második etapja tényleg nagyon nyomasztó legyen. Mert a promók alapján az lesz. Vagyis azt akarják velünk elhitetni.

Andrew Lincoln:

Azt hiszem jó ideje nem láthattuk ennyire nyugodtnak és lelkileg stabilnak Ricket, mint az ötödik évadban. Az a belső vívódás, ami eddig lefoglalta, most véget ért, mert képes volt megbékélni azzal, hogy ebben a világban minden véglet elfogadható. Most azonban újra kemény helyzetek elé néz, és nem tudhatjuk, tényleg felkészült ezekre, vagy csak úgy gondolja.

Megrázó és megosztó epizódba torkollt ez a félévadzáró. A történések ismeretében most egy rendhagyó, már-már lelkizős, de leginkább picsogós hogyvolt fog következni, ha már a készítók ilyen csúnyán beleszartak ártatlan kis lelkivilágunkba.

Kicsit kusza rész jön, hogy kb 40 perc altatás után úgy küldje padlóra a kedves nézőt, hogy csak anyázni tudjon. Én rohadtul nem erre számítottam. De nézzük szépen sorjában, kezdve onnan, hogy Rickék isten házából egy erődöt csinálnak, szétkapják az orgonát, felaprítják a padokat, ahol anno még a százéve Margaret néni rikácsolta az Ave Mariát az aranytorkú kántorral kánonba. A pap elvtárs ennek nem örül és inkább elkezdi körömmel kaparni a padlóra száradt vért. Na én itt lettem rosszül, hogy mindjárt beszakad a körme... Mutatom.

A múltkori, sokak szerint töltelék rész után most egy nagyon mélyről építkezős epizód következik, ami kellően megágyaz majd a következő két résznek és a garantáltan odabaszós félévadzárónak. Ádám és Évától indul a sztori, hogy Rick szevaszt intett Carolnak, amiért a börtönben stikában felgyújtott két kóros influenzás bajtársukat. Carol nem nagyon tudott mit kezdeni magával, kicsit megzuhant, bár már épp elkezdett esővizet gyűjteni egy fogasra felkasztott kis spáros zsemlés zacskóba, amikor meglátta a füstöt… a lángokba borult börtön füstjét, ugye. Innen már sima ügy volt megtalálni Tyreese-t és a kölköket. Éles váltásba közben Atlantában vagyunk megint. Idáig követték a fehér keresztes kocsit, aztán Darylék járgánya bemondta az unalmast, merthogy a benzintartály úgy kiszáradt, mint a Góbi sivatag. Egy átmeneti szálláson kénytelenek cellázni, ami azért tud egy tengerpartra néző malibui ház komfortérzetét adja a sok lepusztult táborukhoz képest, na.

A mai részben úgy dől be Abraham kártyavára, mint annak a rendje. Ahhoz képest, hogy a rész megnézése előtt egy olyan minimális spoilerbe futottam bele, hogy ettől az epizódtól majd egy egész életre elmegy a kedvem anyám finom tyúkhúgylevesétől , nos (megvan a jelenet) bármikor tudnék bontani egy jó Vifon levest. Az irgalmatlan belezés elmaradt, de most nem is ez volt a fókuszban, hanem Abraham, akinek a megértéséhez nincs szükség a Révai összesre, de tény, hogy semmit nem lehet tudni róla. Szinte semmit. Nagyon védi Eugene-t és csak a washingtoni missziónak él, de eddig és ne tovább.

Mindentől függetlenül ki kell emelnem az epizód címét. Hagyjuk is egy kósza pillanatra, hogy mi történt Beth-szel. (De aki nagyon tudni akarja, annak tessék: az eddig szende szöszi szerepben tetszelgő csajszika most hirtelen tököt növesztett. A hogyan és mikéntre később térek rá.) Na, emlékszünk a Kórház a város szélén c. méltán híres, a kórház-sorozatok mit úttöröjének, alfájának és szerintem omegájának is kikáltható cse(h)szlovák sorozatra, ami olyan mintha a Jóban Rosszban felcsinálta volna a Szomszédok és a Kisváros vérfertőzésben született szerelemgyerekét? Na, hát innen az epizód címe. Gondolom én. Vagy onnan, hogy egy városszéli kórházban zajlanak a nagyon gyanús események, ugye. Minden esetre itt is van ármány, szerelem (?), cselszövés, intrika, szartól repülőig minden, mint a búcsúban.