Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Smallville 1x01 - Meteoreső

2008. augusztus 04. 17:07 - Tipca

A tv2-n ugyan - egyelőre - vége a heti Smallville-nek, ám én úgy döntöttem, hogy kezdem az elejéről, hátha lesz, aki olvassa. Tudom, hogy a Viasat napiban adja hétfőtől, de az az igazság, hogy a heti ötöt nem mertem bevállalni. Remélem azért még így is élvezni fogjátok a hogyvoltokat.

A sorozat – ahogyan az egy űrlény életéről szóló szériánál illik – az űrben nyit, de csak itt a szomszédban. A Hold mellett meteorok száguldanak el, köztük pedig egy űrkapszula, mely a világ leendő hősét rejti – de psszt, ezt még nem tudjuk! Gyorsan képet is váltunk, a Luthor művek helikopterébe (közben azt is megtudjuk, hogy 1989 októberében járunk), ahol a szörnyen vörös hajú Lex nem meri kinyitni a szemét. Nem csodálkozom rajta, ilyen fejjel én sem mennék ablaküveg, vagy bármi más tükröző felület közelébe… Lionel, jó szokásához híven, a fiát korholja: egy igazi Luthor nem olyan kis betoji, mint Lex. Mondja ezt tíz év múlva! (Mellesleg apró kikacsintás, mely így a későbbi évadok ismeretében máris jobban feltűnik: a Lionel kezében tartott újság főcímében a Queen Iparvállalat eltűnt vezérigazgatójáról olvashatunk.)

Lana már kislányként is elvarázsolt hercegnő volt, s az évek alatt csak romlott a helyzet. Éppen a nagynénje, Nell boltjában hadonászik varázspálcájával, mikor befut Martha és Jonathan, hogy tulipánt vegyenek. Nell egyértelműen rá van gerjedve Mr Kentre, s mindeközben durván oltogatja Marthát, aki azonban rá se bagózik. Ehelyett odamegy a kislány Lanához, akinek félelmetesen nagy szemei vannak, és – bármilyen hihetetlen – még kevésbé tud színészkedni, mint a felnőtt énje. (De neki legalább ott van az a mentség, hogy csak három éves.) Kiderül, hogy Martha mindennél jobban vágyik egy gyerekre, ám még mielőtt túlságosan belemélyednénk a témába, berobog a városba a győztes focicsapat. Lionel valami kukoricaföldet vesz meg, de nem is ez a lényeg, hanem Lex, aki sikeresen eltéved benne, és egy cölöphöz kötözött srácra bukkan. Ekkor csapódik be az első meteor, alaposan felforgatva a dolgokat Smallville-ben.

Tovább
Címkék: smallville
1 komment

Smallville 6x22 - Fantom

2008. július 21. 18:11 - Tipca

Egy nagyon hosszú és nagyon részletes összefoglalóval nyitunk, mely jóformán az egész évad tartalmát felöleli: a Fantom Zónát és annak szökevényeit, Lana és Lex házasságát, valamint volt-nincs gyerekét, Lex mutánshadseregét, Chloe meteorfertőzöttségét és Clark titkának kitudódását. Rögtön ezután Quebecbe repülünk, ahol egy eldugott vityillóban ördögűzőset játszanak. A hangulatot fokozandó beröppen a képbe a vörösen világító szemű Marsbéli Fejvadász, és nagyon zordul kezd el viselkedni. Nem sokáig, a megszállott apuka hirtelen magához tér, és miután beleöklöz a fejvadász gyomrába, egy ütéssel ki is repíti őt a képből, hogy aztán fekete szemmel vicsorogva, mint egy pedigrés zombi, a kiccsaládra támadjon. A horrorisztikus jelenetet Lex emberei szakítják félbe, akik az alakon keresztül érkeznek látogatóba. A papó majd’ kiugrik a bőréből ijedtében… sőt!

Lex – immár otthon – ideges. Mindenképpen meg akarja szerezni az élő fantomot, hogy azzal stabilizálja a mutánsseregét, viszont ez meglehetősen nehéz, ha a lény naponta új és új testbe költözik. Lionel jön kiörömködni magát a fia legújabb kudarcán, ám arcáról rögtön lefagy a mosoly, mikor Lex elmondja, hogy végig tudott a Lanával való együttműködéséről, és hogy ellopták a turistákat megölő fantom cd-jét. Lionel megemlíti Lexnek, hogy bármit is hisz, Lana egyáltalán nem szereti, mire az elzavarja a francba.

Tovább
Címkék: smallville
10 komment

Smallville 6x21 - Prototípus

2008. július 14. 09:34 - Tipca

A Kaptár című film nyitójelenetével kezdünk, csak itt a Föld körül keringő műhold Racoon City helyett Smallville-re közelít rá, azon is belül a pár résszel korábban látott víztisztító állomásra, amelynek belsejében a 33.1-es labor rejtőzik. Nagy gáz van, össze-vissza villog meg pittyeg minden: valaki behatolt a bázisra, és sorra töri át az erősen védett szinteket, mígnem eljut Lexig, aki két másik tudóssal a titkokat rejtő legbelső szobában bújt el. A behatoló szupererős, láthatatlan, s ráadásul még halott is – legalábbis a külvilág számára. Wes az, a csatornát aláaknázó tüzes menyecske kikupált férjura, aki nagyon jó eredménnyel zárja a 33.1 tesztjét, és mindössze 2 perc és 18 másodperc alatt bejutott a szigorúan őrzött laborba, és még csak meg sem izzadt.

Lanát hazaengedték a kórházból – már megint. Virágrendezéssel lopja a napot, míg be nem fut Lex, és el nem kezd kínos kérdéseket feszegetni. A lánynak szerencséje van, mert Burke szenátor érkezik, így neki távoznia kell. Burke azért jött Lexhez, hogy leállítsa a titokzatos Árész projektet, mivel a kopasz alaposan félrevezette őt, és egyetlen katonai prototípus helyett Lex tömeggyártásba kezdett. Mindezt Lana az ajtó előtt állva hallgatja ki.

Tovább
Címkék: smallville
2 komment

Smallville 6x20 - Noir

2008. július 07. 16:37 - Tipca

Chloénak sokáig bent kell maradnia a Planetben egy szenátor látogatása miatt, ezért Jimmy meglepetés randit rendez neki. Éppen belekezdenének a bekészített régi detektívfilmnek, mikor az előtérben lövés dörren. A páros kirohan, de már csak egy elmenekülő férfit látnak, akit Jimmy le is fotóz a mobiljával. A liftben ájult, vállon lőtt nő hever: Lana. Frankó, megint mehet a kórházba.

Valamivel később, mikor már zsaruktól és mentősöktől – a nézelődőket nem is említve – hemzseg a Planet, befut Clark is, akit Chloe gyorsan félrevon, miközben Jimmy fotókat készít a Lana fölé hajoló, és bocsánatot kérő Lionelről. A férfi észreveszi Jimmyt, nem nagyon örül neki, de nem szól semmit, így a srác tovább fotóz, ez alkalommal Lana táskájából a lift előtt kiszóródott holmikat. Lois is nyomozgat, miután sikertelenül próbálja elcsavarni az egyik rendőr fejét, hogy kiszedjen belőle valamit, egy ügyes csellel elcsór Lana dolgai közül egy ezüst cigarettatárcát. Ez azonban Lionel figyelmét is felkelti.

Tovább
Címkék: smallville
7 komment

Smallville 6x19 - Nemezis

2008. június 30. 14:23 - Tipca

Lex hajnali négykor a csatornában mászkál, és ez az apjának is feltűnik. A kopasz, állítása szerint, csak a terepet ellenőrzi egy építendő víztisztító bázishoz, de Lionel valamiféle titkos Árész projektet emleget. A családias csevelyt egy nő szakítja félbe, aki galád módon bombát telepített a falakra, és még fel is robbantja azt. Lionel a leomló törmelék túloldalán reked, Lexet pedig a nő leüti és elhurcolja.

A kórházban Martha és Clark már ott várják a Lionelt behozó mentőt, de az ahelyett, hogy tisztességesen haldokolna, megkéri Clarkot, hogy hozza ki Lexet a csatornából. Az odalent kész labirintus, a mentősök sosem találják meg, különösen, hogy még túszul is ejtették. Clark amolyan Barátok köztösen a távolba mered – most mit tegyek?

Tovább
Címkék: smallville
2 komment

Smallville 6x18 - Progeny

2008. június 25. 17:06 - Tipca

Gyors összefoglalóval nyitunk, amely emlékeztet bennünket, hogy Lana tudja Clark titkát, hogy Chloénak szunnyadó képessége van, hogy ugyanő megtalálta anyját egy elmegyógyintézetben, és hogy Lana és Lex összeházasodott, viszont elment a gyerek. Visszaugrunk az időben 1995-be. A kicsi Chloe boldogan szalad haza, kezében az iskolalappal, melyben lehozták a loch nessi szörnyről szóló cikkét. Az ujjai közt ezüstláncot morzsolgató anyuka azonban nem kimondottan boldog, amit meg lehet érteni, mivel a másik szobában ott várakozik egy rakás egyenruhás, hogy bevigye őt az elmegyógyba.

Tizenkét évvel később Lex éjszaka kocsikázik, mikor jön egy hívás a 33.1-es szint egyik doktorától: az egyik beteget sehogy nem tudják rávenni, hogy megmutassa a képességeit, sőt egyenesen tagadja, hogy volnának neki. Lex intézkedik, csikarjanak ki belőle valamit minden áron. Hirtelen egy szembe jövő kocsi felvillantja a reflektorait, és leszorítja az útról Lexet. A férfi hiába próbálja, nem bírja újból beindítani az autót a padkán, csakhogy hirtelen odalép valaki az ablak mellé, betöri azt, és leüti a sofőrt. Ezután a kesztyűs kéz kivesz az ájult Lex zsebéből egy flashdrive-ot, és közelebbről is megnézi. Chloe az bazz, és irtó jól áll neki a fekete!

Tovább
Címkék: smallville
1 komment

Smallville 6x17 - Combat

2008. június 17. 08:01 - Tipca

Egy ketrecharc kellős közepébe csöppenünk, van itt minden, mi szem-szájnak ingere: rácsok, vonagló női testek, őrjöngő tömeg, és flitteres ruhába bújt, Elvis imitátor paprikajancsi, aki a műsorvezető szerepét tölti be. Közben az öltözőben sem fogad sokkal csúnyább látvány, egy nagyszívű szöszi lépked ki éppen a zuhany alól, hogy komótosan öltözködni kezdjen egy kukkoló szeme láttára. Kiderül, hogy mindketten biztonsági őrök a meccsen, de nem végzik túl jól a munkájukat, mert hirtelen bekapcsol a riasztó. Odafent mindenki kétségbeesve menekül: az egyik harcos, Titán, teljesen megbolondult, és éppen leamortizálja a helyet. A nő vet egy pillantást a benti eseményekre, de aztán ő is menekülőre fogja, így csak mi látjuk, hogy akit vernek, nem más, mint Clark, aki pedig veri, tudja róla, hogy kriptoni.

Két nappal korábbra ugrunk vissza, Clark éppen telefonon kap egy tippet Olivertől, mire ő fel is vési a kis noteszébe, hogy Titán. Martha érkezik, és felrója a fiának, hogy mi ez a nagy letartóztatási hullám a városban? Clark azt feleli: most, hogy végre a Lana iránti érzelmek nem terelik el a figyelmét, a feladatára koncentrál, és segít másokon. Marthának azonban ez nem nagyon tetszik, mert szerinte Clark megváltozott az esküvő óta.

Tovább
Címkék: smallville
5 komment

Smallville 6x16 - Ígéret

2008. június 09. 17:04 - Tipca

Az epizódok végére jellemző zenés montázzsal nyitunk: mindenki készül a nagy napra, melyen egybekel Lana és Lex, a gyerek is szépen fejlődik a lány pocakjában, Clark pedig a gyászöltönyét készíti elő az alkalom örömére, aztán talál egy bekeretezett fotót magáról és Lanáról, amit dühében kihajít a pajta ablakán. Nem lennék annak a helyében, akit eltalál vele…

Esküvői próba zajlik a kihalt templomban, a jegyespár csak úgy úszik a boldogságban. Már megvolt a gyűrűcsere is, mikor hirtelen egy kés fúródik át Lex mellkasán. Clark szúrta le, aki állítása szerint csak meg akarja menteni Lanát, de az nem így gondolja, ezért megfogja a fiú kezét, benne a késsel, és hasba szúrja magát. Természetesen ez csak egy álom volt, ami meglehetősen kiborítja Clarkot.

Tovább
Címkék: smallville
Szólj hozzá!

Smallville 6x15 - Freak

2008. június 03. 14:49 - Tipca

Ez a döbbenetes felfedezések és hatalmas ködösítések epizódja lesz. Lana és Chloe lánybúcsúztatót tartanak a helyi tekepályán. Egyikük sem túl jó benne, ám megjelenik egy furcsa, tikkelő szemű fiú, aki mutat pár trükköt Lanának, így ő sorra dönti az összes bábut. Chloénak feltűnik, hogy a fiú mindig pont akkor pislog, mikor a tekegolyó csodálatos módon pályát változtat, és követi őt ki, a pálya mögötti sikátorba. Eközben azonban egy vak srác is kiszemeli a fiú másságát, így Chloénak csakhamar menekülnie kell a furgon elől, amibe pár másodperccel korábban berángatták a tikkelőst.

Másnap Chloe, immáron Clark társaságában betör a tekepályára, hátha találnak valami nyomot, amin elindulhatnának, ezalatt pedig a közelgő esküvőről beszélgetnek. Chloe próbálja meggyőzni Clarkot, hogy ha elmenne az esküvőre, azzal nem csak a többieket, de még magát is meggyőzhetné, hogy továbblépett. Clark témát terel, megkéri a lányt, hogy írja le a tikkelőst, aki ezt meg is teszi, de még a végére sem ér, mikor a srác besétál az ajtón. A páros próbálja kiszedni belőle, hogy mi történt, de a tikkelős nem emlékszik semmire, csak hogy jó sokat ivott előző este, másnap pedig az ágyában ébredt, mint máskor.

Tovább
Címkék: smallville
1 komment

Smallville 6x14 - Trespass

2008. május 26. 15:15 - Tipca

Ez az epizód a szokásos „ki a gyilkos” típusú horroroknak/thrillereknek állít emléket, s mint ilyen, természetesen egy félmeztelen, mindössze egy köntöst viselő, lefekvéshez készülődő nővel kezd, konkrétan Lanával. Fésülködés közben kedve támad nézegetni a kicsorbult vésőt (kiderült, hogy az egy véső!), amit a Kent farmról lopott. Kerreg a telefonja, MMS érkezett, egy kép, amelyen ő van a tükör előtt, amint a vésőt bámulja, és ami kábé öt másodperccel korábban készült. Lana betojik, nem is kicsit, bár ez esetben meg lehet érteni. Kirohan a folyosóra, ahol egyenesen Lex karjaiba szalad. Néhány pillanattal később már két biztonsági őr kutatja át a szobát, de sehol semmi. Lana, miután észrevétlenül sikerül eldugnia az asztalon hagyott vésőt, azt hazudja Lexnek, hogy talán csak képzelődött, az MMS-ről hallgat.

Chloénak viszont már mesél róla, miután áthurcolkodott hozzá. Lexnek ugyan el kellett utaznia, de a korábban látott két őr figyeli a Talont, nehogy bejusson valaki. Nocsak, olyan biztonsági őrök, akik csinálnak is valamit ebben a sorozatban? Ez bizony jelenthet valamit! Na mindegy, erről majd később, először Chloe is megnézi a fotót, és Lana elmondja, hogy Lexnek a feltehetően Clarkban kicsorbult véső miatt nem mutatta meg.

Tovább
Címkék: smallville
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása