Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A rejtély (Fringe) 1x17 - Bad Dreams

2009. július 14. 13:01 - Tipca

Fiatal nő tart hazafelé a kislányával a cirkuszból, de lekésik a metrót. Anyuka eldudorászik, kislány pedig kibogozza a babakocsihoz kötözött három lufi egyikét, mire a nő el akarja kapni, de a nagy nyújtózás közepette valaki odalép mögé, és belöki az éppen ekkor befutó szerelvény elé. Ahogy elmegy a metró, már azt is látjuk, ki volt a gyilkos: Olivia. De kár, ez csak álom volt, jó lett volna látni valami jellemfejlődést a baltaképű asszonyságtól. Másnap reggel Livvie döbbenten látja a tévében, hogy egy nő öngyilkosságot követett el a metróban – az a nő, akit az álmában is látott.

Irány Broyles, szeretne engedélyt kérni tőle, hogy New Yorkba utazzon, és kivizsgálja az ügyet. Broyles nem szívesen bár, de ad neki 24 órát. A Harvardon, miután Walter Geiger-számlálóval végigvizsgálja Olivia minden egyes porcikáját, és csalódottan megállapítja, hogy nem teleportált New Yorkba, tehát valószínűleg csak egy álom volt, a csapat ketté oszlik. Peter és Olivia mennek a Nagy Almába, Astrid és Walter pedig otthon maradnak. A helyszínen Olivia előre megmondja Peternek, hogy lesz a plafonon egy piros lufi, úgyhogy lassan az ifjabbik Bishop is kezdi elhinni, hogy Olivia tényleg látta álmában a nő halálát.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
8 komment

A rejtély (Fringe) 1x16 - Unleashed

2009. július 08. 12:00 - Tipca

Az eheti epizód központi témája a szörny, mint olyan, épp ezért kapunk is belőle dögivel. Kezdetnek megint bepillantunk Olivia kiccsaládjának kulisszái mögé, melynek keretében Liv néni mesét olvas a kislánynak, akinek sosem tudom a nevét, míg anyu a mosást végzi. Csörög a telefon, Peter az, Olivia lelki szemei előtt máris levitáló holttestek rémképe jelenik meg, aztán jön a hideg zuhany: Peter Rachellel akar beszélni. Sőt, mi az, hogy beszélgetni? Rachel úgy kuncog és kacarászik a kagylóba, mint egy bakfis kislány az első randiján! Olivia csak néz, a zöld szemű szörny meg a sarkon leskelődik. A feledhető nevű kislány hisztizni kezd, úgyhogy folytatódik a mese, melyben szintén egy szörny próbálja befalni a főszereplő mackót. Kislány kerekre nyílt szemekkel pillog Liv nénire: ugye szörnyetegek a valóságban nem léteznek? Olivia megnyugtatja, hogy nem, pedig az Aliens óta jól tudjuk, hogy nagyon is vannak.

Zöldek törnek be egy állatkísérleti telepre, és bőszen szabadítgatják az állatkákat, közben nem veszik észre, hogy beindítottak egy néma riasztót. A fickó, akit hajnalok hajnalán riadóztatott a mobilja, rögtön útra kel, de már késő, a természet gyermekei már mindent kiforgattak, egy fia állat sem maradt, max pár csótány a szekrények mögött. De jaj, a gazemberek benyitottak az utolsó szobába is, és kiszabadították A Szörnyet. Hogy mi az, azt nem tudjuk meg, mert az ilyen lények az első két áldozatokat mindig fal mögül kapják el, nehogy láthassuk őket, de még arra is ügyelnek, hogy amikor a harmadiktól ötödik áldozat autóval menekül, ügyesen az árnyékokban mozogjon. Lényeg a lényeg, a riadóztatott emberke és a négy zöld földi pályafutása véget ért.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
4 komment

A rejtély (Fringe) 1x15 - Inner Child

2009. június 29. 11:00 - Tipca

Építőmunkások kötik be éppen a dinamitot, csak most nem építenek, hanem rombolni készülnek. Mindenki visszatért a körútjáról, senki nincs az épületben, az egyikükön mégis rossz érzés lesz úrrá, és a visszaszámlálás megkezdése után visszarohan az épületbe. Az alaprajzot fürkészve észreveszi, hogy azon van egy szoba, ami a valóságban nincs ott, s mikor a helyszínre megy, talál egy földalatti járatot. Robbantás sztornó, néhány ember leszáll a sötétbe, hogy körülnézzenek, ám arcmászótojások helyett egy különös fiút találnak, aki teljesen kopasz, és még szemöldöke sincs. Nevezzük mondjuk Observer Jr.-nak.

Átlagos nap az FBI-nál, mindenki rohangál össze-vissza, mint a mérgezett patkány, csak egy legény elég nyugodt ahhoz, hogy sétáljon: Charlie. Csörög a telefon, egy haverja hívja, jött valami faxon. Charlie megnézi: egy meghívószerűség valami absztrakt művészi kiállításra – legalábbis ránézésre. Ez telefon után Oliviának kiderül, hogy nem erről van szó, egy bizonyos „Művész” került újra elő, egy régi ügyük. Livvie már rohanna is, de mozgalmas napja van, megint csörög a telefon. Broyles az, aki a kórházba invitálja Oliviát, a másik eset várhat.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
8 komment

A rejtély (Fringe) 1x14 - Ability

2009. június 22. 12:52 - Tipca

A rész elején gyors ismétlést kapunk a pár epizóddal korábban történtekből, mikor is a mi kedves Mr. Jonesunkat Scotty, akarom mondani Loeb ügynök és pajtásai, átsugározták a föld túlsó felére, egészen konkrétan a frankfurti börtönből a Little Hill-i mezőre. A szigorúan őrzött intézményben pedig megszeppenve pislognak az üres cellában maradt, csaknem pucérra vetkőztetett ügyvédre. Ugrunk két hetet az időben, Walter épp valami gyanúsat művel az FBI-os tehén tőgyével, mikor Olivia érkezik a hírekkel, és mivel a német kormány felkérte őt, hogy segítsen előkeríteni Jonest, még egyszer megérdeklődi Waltertől, mi is volt pontosan az a szerkezet, amit Loeb ellopott. Legutóbb az öreg azt állította, sebtében összetákolt időgép, de most pontosít: valójában egy teleportáló berendezés, habár nem a legjobb, mert például az utasnak két hétig nyomáskiegyenlítő szobában kell csücsülnie, különben jaj neki.

Jones persze ezekben a percekben mászik ki a nyomáskiegyenlítőből, és habár ránézésre nincs baja, feltűnik neki, hogy remeg a keze, márpedig egy ilyen sorozatban az ilyesmi sosem jelent túl jót. Mindenesetre már előkészíttetett egy labort, és listát íratott, bár van egy olyan érzésem, hogy nem a karácsonyi ajándékokról. Eközben a városban egy ismeretlen, gumikesztyűt viselő férfi újságot vesz, és kétdollárossal fizet. Az árus jól megtapogatja a bankót, rég látott már ilyet, mondja, majd átmegy Neóba, összeforr szeme-szája-orra, most már jöhet Smith ügynök, meg a belülről barnító biogenetikus piercingállat.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
16 komment

A rejtély (Fringe) 1x13 - The Transformation

2009. június 15. 08:25 - Tipca

A sorozat visszatér a gyökerekhez, legalábbis abban az értelemben, hogy az új epizód a pilothoz hasonlóan, egy repülőn kezdődik. Az egyik utas orra vérezni kezd, mire kitámolyog a mosdóba, és elvégez pár gyors kísérletet a nyálán. Az eredmény nem túl jó, a fickó rohan is a stewardesshez, hogy szedjen össze annyi altatót és nyugtatót a többi utastól, amennyit csak tud, és hozza utána a mosdóba. De csak akkor nyisson be utána, ha ő bentről válaszol, és a válasz emberi hangnak tűnik. A sztyuvi nem igazán pörög rá a témára, biztos nem nézett elég X-aktákat gyerekkorában, így hát csak akkor néz nagyot, mikor a mosdóból állati morgás és üvöltés hallatszik, majd az ajtó tokostól kiszakad, és az orrvérzéses fickó átalakulva, megvadult vérsün képében kezdi szedni áldozatait.

Olivia unokahúga magára aggatta a nagynéni minden ékszerét, sőt a teljes sminkkészletet is magára kente, és most a tükör előtt illegeti magát. Szép vagy, szép vagy, mondogatják neki, de most már fürödj meg egy kád hígítóban, akkor talán lejön rólad a cucc. Ella balra el, az anyja meg kezdi összepakolni a szétszórt bizsukat. Megakad a szeme John Oliviának szánt eljegyzési gyűrűjén, és kiderül, hogy mégsem tud még mindenki Liv és John viszonyáról. Mindenesetre Olivia kicsit kiakad az eset felemlegetése miatt, ám épp jókor jön az új ügy: a repülőgép földet ért – valahol egy erdő közepén.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
9 komment

A rejtély (Fringe) 1x12 - The No-Brainer

2009. június 08. 17:35 - Tipca

Srác ül a számítógép előtt, és a neten szörföl, miközben a haverjával beszélget telefonon. Egyszer csak a képernyő közepén felbukkan egy felugró ablak, rajta a már eleve gyanús „Kattints ide!” gombbal. A srác, csöppet sem logikus módon, rá is kattint, így szépen be is kap egy vírust, csakhogy ez a program nem a vinyóját cseszi szét, hanem amolyan Körösen kinyúl a monitorból, és cseppfolyósítja a gyerek agyát. Nyami.

Olivia családi életet él, amit egyébként nem említenék meg, de néha jó őt nevetni látni. Na, de térjünk rá az ügyre, Olivia úton van a Harvardra, Walter meg örül, mint majom a farkának, hiszen megint kap valami bizarr körülmények között eltávozó holttestet. Peter a reggeli postát nézegeti, jött egy levél az apjának is, de ő jó gyerekhez illőn, szarik a levéltitok intézményére, kinyitja, elolvassa, majd ugyanazzal a lendülettel összegyűri és a szemétbe hajítja. Peter és Walter jobbra el, hullanézőbe, Astrid pedig még Peternél is nagyobb tahó, kikaparja a szemetesből az összegyűrt levelet, és ő is elolvassa. Micsoda emberek dolgoznak az FBI-nál!

Tovább
Címkék: rejtély fringe
7 komment

A rejtély (Fringe) 1x11 - Bound

2009. június 02. 08:59 - Tipca

Nos tehát, ott hagytuk abba, hogy Oliviát elraboltatta a gaz Mr. Jones, és dacára annak, hogy mindez jóformán Charlie füle hallatára történt, a csapat erről csak másnap reggel értesül – Astridtól. Most komolyan, mi a fenét csinál az a Charlie az FBI-nál? Hát lépdel előre a ranglétrán, azt, ugyanis az emberrablástól tisztára bezsongott Broyles őt teszi meg helyettesévé. Eközben Oliviának harmadik típusú élményben van része, lekötözve tolják a folyosón, fölötte villózó fények, ahogy az már csak a rossz ufós filmekben lenni szokott. Azonban nem ET készül rosszaságra, hanem Loeb, a dokinak felcsapott szarkeverő ügynök, aki makkos cipőt hord – mint azt Oliviának van alkalma megfigyelni, míg fejjel lefelé lógatják.

Oliviát még a lumbálás sem állíthatja meg, hiszen kemény, mint a kő – talán épp ezért sikerült csak ilyen durván kifaragni az arcát. A több ezer éves múltra visszatekintő „adj vizet, és ültess fel” trükkel kiszabadul, a laborból termoszban elemel pár különös kinézetű fiolát (és ott hagy pár sokkal érdekesebbnek tűnő hatalmas, tüskés csigaszerűséget), aztán uzsgyi. Telefon Broylesnak, erősítést kér az egyik sarokra, hogy átkutassák a raktárépültet, ahol bezárva tartották. Mielőtt kiérkeznének az ügynökök, Olivia gondosan elássa a frissen zsákmányolt üvegcséket, gondolom elteszi ínségesebb időkre. Megérkeznek a szirénás autók, Olivia jóhiszeműen kikászálódik a saját lopott kocsijából, és már éppen kezdene parancsolgatni, ahogy szokott, mikor az egyik ügynök lelövi egy kábítópisztollyal.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
16 komment

A rejtély (Fringe) 1x10 - The Safe

2009. május 26. 13:00 - Tipca

A rész elején rögtön egy bankrablás kellős közepébe csöppenünk, őrök kiiktatva, riasztó lekapcsolva, röviden minden úgy megy, ahogy szokott. Egészen addig, míg a rablók el nem kezdik kipakolni a magával hozott cuccokat, mely még David Copperfieldnek is örömére válna. Vannak itt kötelek, a jótékonyan takaró fekete lepel, drótok, miegymás. De hoppá, az egyik rosszfiú nem más, mint Loeb ügynök, az örök szarkavaró FBI-os, és igen, a szerkezet nem csak, hogy kísértetiesen emlékeztet a két résszel korábban látott „átnyúlok-a-széf-falán” masinához, de kimondottan annak a felnagyított változata.

Loebék bekapcsolják a szerkentyűt, aztán szépen átsétálnak a falon, de nem ám aranyra, gyémántokra, és holmi földi hívságokra fáj a foguk; célirányosan a 610-es széfhez mennek, és kiszednek belőle egy… nagy fémkockát. Közben telik az idő, ahogy arra a folyamatosan bevillanó stopper képe és az egyik fickó figyelmeztet, szóval irány vissza. A kocka, Loeb és egy másik gazember kijut a páncélteremből, ám az utolsó társuk belediffundál a falba. Loeb ismét csak megvillantja specialitását, és szó nélkül fejbe lövi visongó ex-társát.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
8 komment

A rejtély (Fringe) 1x09 - The Dreamscape

2009. május 19. 17:01 - Tipca

Kapkodósan kezdődik az epizód, fickó lohol ki a liftből, különböző folyosókon át; késésben van. Fejeseknek kéne előadást tartania valami nagy újításról, de hát az a fránya forgalom… Na mindegy, megérkezik, megtartja az előadást, a fogadtatás meglehetősen jó. A prezentáció után a férfi egyedül marad a teremben, és amolyan Szellő Istvánosan pakolgatni kezdi a papírjait, mikor egy színes pillangó száll az ujjára. A pasas (Mark Young) elnézegeti egy darabig, ám aztán a lepke szárnyra kél, és a Gilette platinumot megszégyenítő élességű szárnya kis híján lenyisszant egy-két ujjpercet. A fickó – érthető módon – ideges lesz, főleg, mikor a pillangó a nyakát is csaknem elvágja. Young legyilkolja a goromba lepkét, ami viszont nem nagyon tetszik a kiccsaládnak, így csakhamar pillangóraj támad rá. Young elballetozgat egy kicsit, brékel az asztalon, és mindent megtesz, hogy elhessegesse a lepkéket, de végül kizuhan az ablakon, hogy jó filmes fogáshoz híven, ráessen egy kocsira. A kamera szép lassan távolodik, és meglátjuk, hogy a Massive Dynamic épületében voltunk.

Olivia vakációra készül, már bepakolta a tangát és bikinit is, ám ekkor lecsap rá minden sorozathősök átka, és Michael Knighthoz hasonlóan pont az utolsó pillanatban érkezik a telefon. A helyszínen Walternek feltűnik, hogy Young teste tele van vágásokkal, ami mondjuk egy felhőkarcoló ablakán való kizuhanásnál annyira nem nagy szám – mellesleg az ilyen épületeknél nem törhetetlen ablakokat használnak? –, viszont annál különösebb, hogy azokon a pár négyzetcentis területeken is ott vannak a vágások, ahol véletlenül épen maradt az ing. Míg apa és fia eldiskurálgat, Olivia megint Johnt vizionálja a nézelődők közé, épp csak egy pillanatra. Előkerül Nina Sharp is, aki sajnálkozik egy kicsit a látszat kedvéért, aztán úgy vélekedik, hogy nem úgy ismerte Youngot, mint potenciális öngyilkost, de vannak, akik összeroskadnak a rájuk szakadó felelősség súlya alatt, de persze, ezt Olivia vélhetően csak élvezné. Olivia udvariasan visszautasítja az újabb állásajánlatot, aztán kivillantja a foga fehérjét, és biztosítja Sharpot, hogy bármi legyen is a háttérben, ő kideríti.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
Szólj hozzá!

A rejtély (Fringe) 1x08 - The Equation

2009. május 11. 09:00 - Tipca

Este van, zuhog az eső, szóval tipikusan olyan idő van, amikor történik valami. Ez nem is az übermisztikus című Rejtély volna, ha most nem így volna. Zenész kissrác teljesen el van veszve a maga világában, kottákat körmöl, apuka pedig megáll egy dögös kis vörösnek, aki az útszélen ragadt. Gyors telefon az autómentőknek, aztán apuka felajánlja, hogy vet egy pillantást a kocsi motorházteteje alá. Ott aztán furcsa meglepetés várja, zöld-vörös ledek villognak a képébe, aztán bumm! Hirtelen eláll az eső, az akkor érkező autószerelő szabadkozik, hogy ilyen sokáig váratott magára, dögös nőci a kocsival sehol, gyerek dettó.

A gyerek – mellesleg a neve Ben – eltűnése nagyon is beleillik egy emberrablás-sorozatba, beleértve a vörös nőt is, csak egy a baj. Az eddigi eltűntek mind kiemelkedők voltak a maguk területén. Walter csak úgy mellesleg dünnyög a sarokban, hogy ugyebár zöld-vörös villogó fényekkel fagyasztották le aput, de a többiek ezt már fel sem veszik. Egy látogatás az apánál, és kiderül, hogy Ben mégsem lóg ki annyira a sorból: egy baleset után (amelyben az anyja meghalt) hat napig kómában feküdt, utána pedig eljátszotta a klasszikus viccet, és hazatérve zongorázni kezdett, holott korábban hozzá sem ért a hangszerhez. Ráadásul pár nappal később már saját zenét is komponált.

Tovább
Címkék: rejtély fringe
7 komment
süti beállítások módosítása