A rész elején rögtön egy bankrablás kellős közepébe csöppenünk, őrök kiiktatva, riasztó lekapcsolva, röviden minden úgy megy, ahogy szokott. Egészen addig, míg a rablók el nem kezdik kipakolni a magával hozott cuccokat, mely még David Copperfieldnek is örömére válna. Vannak itt kötelek, a jótékonyan takaró fekete lepel, drótok, miegymás. De hoppá, az egyik rosszfiú nem más, mint Loeb ügynök, az örök szarkavaró FBI-os, és igen, a szerkezet nem csak, hogy kísértetiesen emlékeztet a két résszel korábban látott „átnyúlok-a-széf-falán” masinához, de kimondottan annak a felnagyított változata.

Loebék bekapcsolják a szerkentyűt, aztán szépen átsétálnak a falon, de nem ám aranyra, gyémántokra, és holmi földi hívságokra fáj a foguk; célirányosan a 610-es széfhez mennek, és kiszednek belőle egy… nagy fémkockát. Közben telik az idő, ahogy arra a folyamatosan bevillanó stopper képe és az egyik fickó figyelmeztet, szóval irány vissza. A kocka, Loeb és egy másik gazember kijut a páncélteremből, ám az utolsó társuk belediffundál a falba. Loeb ismét csak megvillantja specialitását, és szó nélkül fejbe lövi visongó ex-társát.

A helyszínre érkezvén Peter és Olivia a lehető legfontosabb ügyet tárgyalják ki, konkrétan, hogy a nőnek sosem volt legjobb barátja, és már a suliban is „Han”-nak hívták, mert mindig „szólóban” futott. Waltert természetesen teljesen lenyűgözi a modern Kőműves Kelemen, és szeretné minél hamarabb felvagdalni a fickót. Még mielőtt azonban ez megtörténne, Olivia rájön, hogy ő ismeri az alanyt, ugyanabban a szakaszban szolgált a tengerészgyalogságnál, mint ő. Kicsi a világ. Broyles szerint egy rablássorozattal van dolguk, ez már a harmadik eset, ahol mindenféle külső nyom nélkül hatoltak be a páncélterembe, és csupán egyetlen széfet ürítettek ki. Azaz inkább kettő és feledik, hiszen a feltételek első felét most nem teljesen sikerült teljesíteni.

Gyors snittekben megtudjuk, mi van a többiekkel. Loeb éppen valami fecskendővel lövi magát, és közben a társai nyafogását hallgatja, hogy ki kellett volna hozni Lugót (a falas embert). Loeb ezzel nem ért egyet, így volt a legjobb, mondja, aztán felajánlja, hogy ha valaki ki akar szállni, az most tegye meg, mielőtt az utolsó rablásra is sor kerülne. Persze senki nem szól egy szót sem. Németországban az ügyvédje, Mr. Kohl látogatja meg Mr. Jonest a börtönben. Kohl próbál fellebbezésről, tárgyalásról és ítéletről beszélgetni, ám Jones nem nagyon akar együttműködni, csak az emberei üzenetét szeretné megkapni. Kohl kényelmetlenül feszengve közli, hogy Philadelphiai meló sikeres volt, mire Jones utasítja Kohlt, hogy utaljon át 100,000 dollárt Loebnak, és egy listát ad neki, hogy legközelebbi látogatásakor mit hozzon neki – többek között naptejet, mert a börtönben olyan nagyon le lehet égni.

Miközben Peter és Walter egy kis szerszámáruházban elektromos fűrészt vesznek a hulla feldarabolásához (és halálra rémítenek egy eladólányt, mikor ezt Walter kerek-perec közli vele), Peter meglátogatja Lugo feleségét. Kiderül, hogy a házaspár már két éve különköltözött, de a feleség nem nagyon csodálkozik rajta, hogy Raul sötét ügyekbe keveredett, mivel a seregből való kilépése után átment emósba, sokat ivott, meg a többi. Mivel a nő úgy tűnik, egyáltalán nem emlékszik Oliviára, ezért Olivia próbálja meggyőzni, hogy ők ketten egyszer együtt vacsoráztak. Minden részlet a helyén van, Olivia pontosan elmondja, hogy nézett ki a szoba az átrendezés előtt, hogy elégett a csirke, ezért étteremből rendeltek, hogy a kiszállító még a hozott kaját is tönkretette, mikor elejtette, ám Susan még mindig tagad. Rajta és a férjén kívül csupán egyetlen ember volt ott a vacsorán, Raul egyik barátja a seregből: John Scott.

Walter nem nagyon érti, hogyan keveredhetnek Olivia és John emlékei, még ha John elméjének egy része ott is van Olivia fejében. Szeretné kivizsgálni, amint lehet, de előbb Lugo levágott kezét veszi kezelésbe, hogy lássa, hogyan mehetett át a falon. Ezalatt a rosszfiúknak sikerült kinyitniuk a dobozt, amit a bankból hoztak, ám Loeb nem engedi, hogy rajta kívül más is lássa (minket is beleértve), hogy mi van benne. A Massive Dynamicnél is megy az élet, Nina Sharp még mindig a bedrótozott John Scott ex-holttestből szeretné kinyerni az emlékeket, azonban ez nem megy olyan könnyen, mint azt elsőre gondolták. Mert hát hullákból emléket nyerni egyébként olyan pofonegyszerű…

Walter egy adag rizzsel, egy játékkatonával és egy rezgő focijátékkal szemlélteti az elméletét, miszerint az egyébként szilárdnak tűnő egységekben vibrálás hatására az atomok közötti kötések felszakadhatnak, és a katonát elnyeli a rizs. Viszont a folyamat nyomot is hagy, és a „katonák” enyhén radioaktívak maradnak az eset után. Míg Peterék a laborban játszottak, Olivia nyomozott is, és kiderítette, hogy az összes kirabolt széfet 23 évvel korábban nyitották álnéven, készpénzre, szóval gyakorlatilag lehetetlen kideríteni, hogy kié voltak. Viszont az még mindig zavarja Oliviát, hogy a seregben Lugo feddhetetlen volt, utána viszont bankrabló lett belőle, úgyhogy elmegy Peterrel kocsmázni, természetesen munka ürügyén. Olivia gyorsan ledönt két duplawhiskyt, és közben egy ügyes csúsztatással kiszedi a pultosból (aki egyébként Lugo egyetemi barátja volt), hogy az öbölháború után Raul nem nagyon nézett feléje, egy veteránkórházat látogatott.

A rosszfiúk zúgolódnak egy kicsit, az egyikük belenézett Loeb papírjaiba, amik között egy Németország-térképet is talált, tele jelekkel és ábrákkal, mintha a fickó megszállásra készülődne. Közben megjön Loeb, és közli a következő célpont helyét: Providence. Az egyik gonoszember megpróbál cigire gyújtani, de annyira remeg a keze, hogy nem megy neki. Peter és Walter a kocsmában ragadtak, és sörözgetés közben kártyatrükkökkel szórakoztatják egymást. Kiderül, hogy Oliviának gyerekkora óta nagyon jó memóriája van a számokhoz, és hogy bizonyítsa, gyorsan felsorolja a főiskolai barátja kocsijának rendszámát, a gimis szekrénye kombinációját és a kirabolt széfek számát: 233, 377, 610. Peternek bevillan, hogy minden este hallja ezeket a számokat, hiszen Walter többek között ezeket ismételgeti elalvás előtt. Irány a szálloda, Waltert kiverik az ágyból, és magyarázatot követelnek. A számok mind a Fibonacci-sor tagja, de minden valószínűséggel csak véletlen egybeesés, mondja Walter, hacsak… hoppá, a kirabolt széfek mind Walteréi, most már csak arra kéne visszaemlékeznie, hogy mi volt bennük, és hol vannak még rejtett trezorjai.

Broyles kinyomozta, hogy Lugo a válása után egy washingtoni veterán kórház bentlakó betege volt fél évig, viszont az aktájában ennek nyoma sincs. Olivia szerint ott szervezték be a buliba, feltehetően egy másik páciens. A Massive Dynamices doki valami csavaros észjárással rájött, hogy John és Olivia agyhullámai összekapcsolódtak, és meglehet, hogy az emlékek, amik nekik kellenek, ott vannak az ügynöknő fejében. A veteránkórházban Olivia nemleges választ kap az orvostól, felhatalmazás nélkül nem sértheti meg az orvosi titoktartást. Már menne is a telefon Broylesnak, mikor az egyik ápoló odalép Olviához, és megemlíti, hogy Lugónak tagja volt egy négyfős sakk klubnak a bentlakása alatt. Innen már csak pár telefon, és kiderül, hogy a következő célpont Providence-ben lesz, Peter pedig egy ügyes keresztkérdéssel azt is kiszedi Walterből, hogy melyik bankban.

Épp csak pár perccel kerülik el a bankrablókat, de az utcán még sikerül elcsípni őket. Jön a szokásos fogócska, aztán mikor az egyiküket meglövik, a többiek elhajtanak. A főhadiszálláson most már konkrétan fellázadnak Loeb ellen, és követelik, hogy mutassa meg, mi van a frissen zsákmányolt dobozban. Loeb megmutatja: egy furcsa, kameraszerű valami. Ezzel aztán sokra mentünk, köszi! Eközben német honban Kohl megszerezte Jonesnak a kért holmikat, az meg közli vele, hogy volna még egy utolsó célpont, amit az embereinek meg kéne szerezniük: Olivia Dunham. Folyik az elfogott gazfickó kihallgatása, de Olivia nem sokra megy vele. Peternek azonban feltűnik a férfi remegő keze, így ő is tesz egy próbát – felsorolja a tüneteket, majd közli a pasassal, hogy sugárfertőzött, és ha nem mondja el, amit tud, akkor a saját vérében fog megfulladni belátható időn belül.

A módszer beválik, a fickó elárulja, hogy egyszer sikerült kihallgatnia a főnök (nem tudja Loeb nevét) beszélgetését, amiben valami mezőről volt szó. A térképet vizsgálgatva Oliviának feltűnik egy Little Hill mező nevezetű elhagyott leszállópálya. Márpedig Mr. Jones titkos jelszava éppen a Little Hill volt. Walter arra próbál rájönni, mi lehetett elrejtve a trezorokban, mikor Peter bűvésztrükkjétől hirtelen amolyan House-os megvilágosodásban lesz része. Eszébe jut, hogy Peter gyerekként csaknem meghalt a madárinfluenza egyik alfajában, amit eddig csupán egyetlen orvos tudott érdemben gyógyítani, Alfred Gross. Ezzel csak egyetlen bibi volt, hogy Gross 1936-ban meghalt, így hát Walter fogott pár fülpiszkálót, némi ragasztót és egy gemkapcsot, és gyorsan összedobott egy időgépet. Kipróbálni már nem volt ideje, ugyanis Peter magától helyrejött, de az elméletei szerint semmi akadálya nem volt, hogy a szerkezettel bárkit és bármit át lehessen hozni a múltból. Nem rossz!

Loeb és csapata szépen felállítják Little Hillnél az időgépet, közben Kohl a megbeszélt időben érkezik Jones fellebbezési papírjaival, de Jones nemes egyszerűséggel kitöri az ügyvéd nyakát, átöltözik a ruháiba, és magához veszi a holmikat, amiket előző nap hozott neki Kohl. Ezalatt idegenek leszorítják az útról a Little Hillhez igyekvő Oliviát, és egy kábítópisztollyal elintézik. A szerkezet beindul, Jones bekeni magát a naptejjel, majd beáll a cella sarkába, ahol hirtelen nagy fényesség támad, a következő pillanatban pedig Jones már a Little Hill-i mezőn somolyog Loebra. Végezetül Broyles felhívja a Londonban sétálgató Ninát, hogy ha megtudja, hogy bármi köze van Olivia elrablásához, akkor… de Nina sértődötten visszautasítja a vádakat. De most akkor ki rabolta el a szőkeséget? Jones vagy Sharp? Sharp vagy Jones? Nos, a jelek szerint Jones volt a gyorsabb, és alig várja, hogy beszéljen Oliviával.