Szokványos katonai akcióval kezdünk, mely során nagy gépfegyverekkel és éjjellátóval felszerelt katonák rajtaütnek egy kamionon, amely nem más szállít, mint… egy rakás plüsspandát. Loeb százados jelent Broylesnak: valaki köpött az akcióról. Az első számú gyanúsított egy bizonyos Joseph Smith, mivel ő pár hete került a céghez, rendelkezik tudományos ismeretekkel, sőt, az elmúlt évben nyolcszor járt Budapesten! Hogy ez mégis miért olyan nagy baj, azt nem tudjuk meg, ugyanis Loeb egyszer csak összeesik. A kórházban a doki felnyitja, és egy fura százlábút talál a szívére tekeredve.

Megérkezik a szupercsapat, Broyles külön megkéri Waltert, hogy mindent tegyen meg, mivel Loeb nem csak a kollégája, hanem a barátja is. Ritka érzelmes megnyilvánulás ez a sötét embertől, épp csak az rontja az összképet, hogy Walter szája büdösebb, mint a döglött kutya segge, és nem átall minden szembejövőtől cukorkát kunyerálni. Azért a fura lényre is vet egy pillantást, és totál el van ájulva tőle, sosem látott még nála szebb állatot. Vagy növényt. Vagy mit.

Sugárvédő ruhás ismeretlenek hajítanak ki egy nőt egy kisteherből. A nő szarul van, elveszetten kóvályog az úttest közepén, majd betér egy étterembe. A pincér rátukmál némi levest, de azért, jó állampolgárhoz méltón, értesíti a zsarukat is. A rendőr befut, és hétköznapi csevejnek álcázva faggatni kezdi a nőt, akinél azonban felcsapja a klasszikus amnézia kártyát. Fogalma sincs róla, ki ő, hogy kerül oda, és miért vannak a csuklóján horzsolások. Csak annyit tud, hogy időnként kék és piros gyógyszereket nyomtak le a torkán. Úgy látszik, már megint gondok vannak a mátrixban. A zsaru, jobb híján, bevinné a nőt az őrsre, de az, érthető módon, nem nagyon akar menni. Kattan a bilincs, a nő sikoltozik, de hirtelen mindenkinek, aki az étteremben van, vér kezd dőlni orrán-száján (a szemükről és fülükről már nem is beszélve), a nőnek meg szétrobban a feje. Csak így.

Másnap a helyszínen Walter megint hozza a formáját, most éppen versenyt zümmög a magasfeszültségű vezetékkel. Broyles röviden összefoglalja a történteket: adott egy Emily Kramer nevű nő, akinek két hete nyoma veszett. Előző este felbukkant, kinyírt egy étteremnyi idegent, majd ő is elhalálozott. Ugyan már, Philip, tudjuk, hogy te már minden részlettel tisztában van, mondj el mindent, aztán mehetünk haza szunyálni! Kerregnek a mérőműszerek, a hullákot halálos adag sugárzás érte, de a külön érdekesség, hogy a mért érték Emilynél háromszor akkora. Walter megvizsgálja a nő holttestét, és azonnal megállapítja, hogy egy halálos autoimmun kórban szenvedett, habár már kezdett kilábalni belőle. Peter inkább már nem is kérdezi, hogyan lehet felgyógyulni egy halálos betegségből, mert a végén Walter még válaszolna rá.

Egy Joseph nevű fickóval kezdünk, aki elkésik melóból, mivel az ébresztőórája megkergült az éjszaka. Futárcégnél, vagy legalábbis valami csomagkézbesítőnél dolgozik, ahol a héten már a második elektronikus mütyűrt vágja tönkre. A főnöke nem nagyon örül, pláne, mikor meglátja, hogy Joe munkaidőben a telefonjában lévő képeket nézegeti. A képeken egy titkárnő van, akinek Joseph csomagokat szokott vinni, és titkon szerelmes bele, mikor azonban éppen bevetné magát, és azzal próbálja elnyerni szíve hölgyének tetszését, hogy volt cserkész, kiderül, hogy a nő a főnökkel kavar. Joe pipa lesz, amitől tönkremegy Bethany számítógépe. Joseph távoztában beszáll a liftbe. (Megfigyelő riadó!)

Bethany utána megy, hogy szerezzen valami informatikust. Nem mintha az ilyesmit telefonon egyszerűbb volna elismerni, de akkor hol lenne az izgalom? Mert hogy lesz izgalom, ahhoz kétség sem férhet. Kezdve azzal, hogy a nő véletlen kiveri Joe kezéből a telefonját, mire az kinyílik. Természetesen Bethany észreveszi a róla készült fotókat, ám még mielőtt igazán kiakadhatna, a lift recsegni-ropogni kezd, majd lezuhan. Az alagsorban Joe az egyedüli, aki felkel, szörnyülködik egy sort, aztán rohanni kezd a kocsik között, mire azoknak felvillan a lámpája, és beindul a riasztója.

Idilli nap Brooklynban, mindenhonnan egy több évtizedes dal visszhangzik, feltehetően, hogy elnyomja a közeli építkezés zaját. Egy gyorsétteremben egy fura, kopasz pasi ebédel, aki vagy nem érez ízeket, vagy durván szereti a dolgokat, kezdve az egész borsszórónyi borssal, egészen a tizenegy szelet szupererős paprikáig. Mindeközben különös nyelven jegyzetel, szünet nélkül az óráját nézegeti, és időnként rá-rápillant az építkezésre a spéci, Star Warsból szalajtott messzelátójával. Egyszer csak remegni kezd a föld, robbanások rázzák meg a környéket, mindenki sikoltva rohangál, de emberünk előbb nyugodtan befejezi az ebédet, aztán átsétál a kiürült építkezésre, ahol a robbanások történtek, lenéz egy kráterbe, aztán telefont ragad. „Megérkezett” mondja valakinek. Főcím.

Walter az éjszaka közepén azzal ébreszti Petert, hogy a gyömbérsör receptjét darálja félhangosan. Peter másnap beront Oliviához: elege van az éjszakázásokból, hogy az apja nem engedi le a fürdővizet, és szeret pucéran kiselőadást tartani arról, hogyan rontotta el ő, Peter a saját életét és tanulmányait. El akar menni. Ezzel csak egy bibi van, Walter többször is kijelentette, hogy ha Peter elmegy, ő inkább visszaköltözik az elmegyógyba, nem segít többet az FBI-nak. Itt az újabb ügy: az építkezésen azért történt a robbanás, mert a föld alól egy hatalmas, vibráló kúp bújt elő. Walter tudja, mi az, de egyelőre nem hajlandó elárulni. Mivel nem ez az első eset, hogy ilyet látnak, Broyles elküldi Oliviát egy ezredeshez, aki még 1987-ben nyomozott egy hasonló ügyben.

Pasas gyónni megy, s miközben a papnak meséli, hogy különböző szörnyű dolgokat lát, flashback formájában mi is megnézhetünk egy példát erre a szörnyű dologra. A látomásban egy aktatáskás férfi száll fel a buszra, körülötte mindenki vidám és boldog, ahogy az a tömegmészárlások előtt már csak lenni szokott. A férfi egyszer csak gázálarcot vesz fel, majd beindít egy füstgránátot, vagy mit, és amíg a többi utas sikoltozva próbál menekülni, ő felkapja egy nő táskáját, majd leszáll a buszról, és beül egy a közelben várakozó kocsiba. A pap felismeri a srácot, Royt, mire az elrohan, és eldob egy rajzot, mely a buszos incidenst ábrázolja. Eközben a valós világban egy rendőr megtalálja a buszt, melyben mintha borostyánba volnának ágyazva az emberek. Jöhet Spielberg.

John Scott temetése zajlik, Olivia is jelen van, habár a szertartást követő, Charlieval folytatott beszélgetésből kitűnik, hogy nem igazán boldog, amiért az FBI hősként temeti el a hazaáruló Johnt. Broyles persze most is a legrosszabbkor érkezik, de hát dologidő van. Ezalatt Walter és Peter egy büfében ücsörögnek, jeges teát szürcsölgetnek, és Peter épp azon szörnyülködik, hogy az apja saját készítésű gyógyszerekkel tömi magát. Valahogy meg lehet érteni – mindkettejüket. Peter egy percre otthagyja Waltert az asztalnál, de csak addig, hogy elszedje a fényképezőgépe memóriáját egy fickótól, aki már napok óta követi. Valakik nem örülnek, hogy Peter anélkül tért vissza az országba, hogy szólt volna nekik.

Férfi és nő egy eldugott kis motelszobában. Enyhe déja vu érzés lengi át a nyitó képsort, hiszen így ismerkedtünk meg Oliviával és Johnnal is. Most azonban nem erről van szó, a nő prosti, a fickó meg nagyon tervez valamit, mert amíg a csaj az ágyon fekve a fél életét elmeséli neki öt perc alatt, s néha egy-egy keresetlen kérdéssel szakítja meg a mondókáját, a férfi a fürdőszobában mindenféle színes lötyiket szív fel egy injekcióba. Nem derül ki, mit akar, ugyanis a nő veszett sikoltozásba kezd, és megelevenedik minden Alien rajongó rémálma: a nő hasában mozog valami, és ki akar jönni.

A fickó, miközben a sikoltozás felveri a fél kerületet, kocsiba vágja a csajt, és már száguld is vele, de pár utcával arrébb kirakja. Mire a nő kórházba kerül, már hatalmas a hasa, és ő hiába állítja, hogy nem terhes, a dokik meg akarják kezdeni a szülést. Hirtelen azonban már késő lesz: erdőirtásra emlékeztető recsegés-ropogást követően a csaj szíve leáll, már csak a gyereket kell megmenteni. Szike villan, vér fröcsög, majd a nővér velőtrázó sikolyban tör ki. Valamiért gyanús, hogy a gyereknek esélye sincs a 2009-es babaszépségversenyen.

J.J. Abrams nem tud leszakadni a repülőgépekről, a Lost után egy újabb sorozata kezdődik a levegőben – az elődöt látva nem mintha ez akkora probléma volna. Égi háború dúl, a gép ide-oda zötykölődik, ahogy egy jó repülőkatasztrófás filmben kell, és persze az egyik utas még a többieknél is jobban be van szarva. Szakad róla a víz, ájuldozik, miegymás. Beadja magának az inzulinadagját, aztán a kapitány lámpácskájára ügyet sem vetve kicsatolja az övét, és bóklászni kezd. A stewardess utána ered, de mikor utoléri a fickót, az már csak annyit tud kinyögni: a pofám leszakad. És tényleg! A repülőn elszabadul a pokol, mindenki szétkenődött képpel sikoltozik és sugárban hány, mintha csak egy átlagos péntek este volna egy jobb szórakozóhelyen.

A földön eközben egy motelben nagyon nyikorog egy ágy. Igen, egy férfi és egy nő az, és nem, nem ugrálnak rajta. Munkatársak, akik csak így, suttyomban találkozgathatnak, mert a munkahelyükön tiltott a viszony. Éppen belekezdenének az újabb menetbe, mikor a nőnek, Oliviának berregni kezd a mobilja. Egy reptérre hívják, micsoda meglepetés, történt valami. Alighogy Olivia távozik, Scott ügynök mobilja is megcsörren.