Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Róma 2x05 - A köztársaság hősei

2012. március 24. 16:00 - G_Norton

Ötödszörre csendül fel az amúgy igen fasza főcím, sok-sok római utalással, kedvencem a „nobilitas miseria nostra”, bár az „arma” szóval ellátott óriási pénisz se rossz. A római zsinagógában járunk, szemmel láthatóan ez a római zsidóság találkahelye, nahát, itten van Levi, és vele együtt Timon is imádkozik. Váltás, Gallia Cisalpinában kajál a félig-meddig hadseregnek tekinthető felfegyverzett horda, Antonius brutálisan megszőrösödött (egy átlag római szerintem kapásból egy borotvapengével támadna a szakállára), vadászatból tér vissza egy páros ujjú patás állattal – emlékeztet arra a horrorba illő jelenetbe, amikor az osztály másik csoportjának biosztanára éccaka közepén megjelent a tábor szélén, na neki is pont ilyen szakálla volt. Antonius a patthelyzete ellenére láthatóan nagyon élvezi a helyzetet, nem nagyon akar róla tudomást venni.

Vorenus és Pullo szereztek egy szekeret is, és mindjárt Rómába érnek. Pullo szerint nem kéne visszamennie az egyesületbe Vorenusnak, mert egyrészt Antonius már nem konzul, másrészt a tolvajok és gyilkosok körébe nem feltétlenül gyereknek való hely. Vorenus nagyon fafejűen gondolkozik, hát mégis hol bánnának velük ezután tisztességesen?! Az internet korában talán még igaza is lehetne, csak Rómában nem volt wifi. Vorenus még mindig bazi tisztességes, hazudni nem hajlandó, úgy bemutatkozni költözésnél, hogy „én maffiavezér voltam, a lányom kurva volt, a másik kettő rabszolga, de megmentettem őket a procurator kibelezésével” az elég húzós, a Született feleségek asszonykái sütivel nem kínálnák már meg. Néhány katona torlaszt okozott az úton, Vorenus katonásan odapattintja, hogy húzzanak már el. No nem úgy van az, Octavianus Caesar katonáiról van szó, maga az érintett előző nap táborozott le Róma mellett, a Mars-mezőn, a hadseregével együtt. A gyerekei máris szöknének tőle, ezt csak úgy suttyomban jegyzem meg.

Cicero mélyen benyal a szokásos modorában Caesarnak, „a köztársaság megbecsült hősei” meg ilyenek, fogalmam sincs, hogy bírták ezt kortársai elviselni huzamosabb ideig. Szóval a diadalmenetet nem tarthatja meg, mert rómaiakat vertek le, és a Hirtius-Pansa duó jobban megérdemelné, csak már halottak hozzá, Caesar szerint azonban a csata célja a túlélés, hát ők elbuktak, evvan. Közben Lepidust északra küldték, hogy verje meg Antoniust, Octavianus joggal kiakad, hisz Antonius volt legatusáról van szó, Cicero nyilván pont ezért küldte utána. Rendben, akkor konzul lennék, az megfelel? Hát 19 évesen kissé fiatal lenne hozzá Cicero szerint is, de Agrippa finoman emlékezteti arra a tényre, hogy 15 ezer katona van körötte, úgyhogy Cicero baszhatja, hogy mik a szokások – Octavianus Caesar lesz a konzul, oszt jónapot. Persze szívesen hallgat majd Cicero bölcs tanácsaira. Cicero mindent lezsíroz később, mert hát egy fiatal kölyök csak nem tud sok kárt okozni, Cicero optimizmusát nem értem, elvégre a végrehajtói hatalmat adta a kezébe.

Octavia készülödik, meglátogatja öccsét a táborában, közben Atiát fűzi, hátha sikerül őt is elráncigálni az öcsihez. Atia nem megy el, csak egy üzenetet küld, hogy az adósságot tessék mán kifizetni, amibe a családot belerángatta Octavianus. Közben Mascius boldogan tivornyázik a székházban, élvezi, hogy ő az első ember az egyesületben, de ennek vége, visszatért Vorenus, és Pullo. Vorenus rögtön tisztázza a gyerekei helyzetét, hát nem vannak tőle elragadtatva. Vorenus kinézte nekik az egyik szobát, szépen kitakarítják nekik, ha tetszik nekik. Az idősebbik Vorena beletörődötten válaszol mindenre igennel, Vorenus mindent elölről kezd, a múlt el van felejtve, most már boldogok lesznek.

Octavia szerintem is inkább sovány, mint karcsú, de azért jól néz ki, mindenféle triviális dologról társalognak. Atia is szóba kerül, eljönne ő, csak nem enged, de Octavianus sem. Octavia megbékélést szeretne, kinek ártanának azzal, ámdbe Octavianus lelkében mély nyomott hagyott az a tény, hogy a szeretőjével verette meg kölyökkorában, nem tudok vele vitatkozni. Octavia szerint túl van lihegve a dolog, és különben is az milyen dolog már, hogy a családot adósságokba kergette, hogy Octavianus katonásdit játszhasson, a falat kaparászom, hogy mennyire nem látják át a képet, de Octavianus sem várja el tőle, hogy megértse a céljait. Addig be sem lép a városba, ameddig a szenátus be nem iktatja konzulnak, aztán Caesar villájában fog élni, egyébként hová tűnt onnan Calpurnia? Octavianus elég hűvös hivatalossággal elküldi a nővérét, aki mérgesen kiviharzik.

Mascius sokat melózott, de a túlóráért nem kapott jutalmat, visszaáll a régi rend, Vorenus az első, Pullo a második, Mascius a harmadik. Mascius erősködik, hogy ő legalább második szeretne lenni, mert a sok szart neki kellett állnia, egyetértek vele. Vorenus tesz erre magasról, marad a régi rend, ha ő vagy Pullo meghal, Mascius szintet lép. Lyde is előkerül, papnőnek ment, megtudja, hogy a gyerekek jól vannak. A gyerekek is nagyon örülnek Lydének, valahogy több örömet mutatnak, mint az apjuknak, Vorenus is erre gondolhat a háttérben állva. Pullo is visszatalál Eirenehez, aki féltékenykedik, mert szerinte Pullo Vorenust szereti, nem őt. Pullo cáfolja ezen híreszteléseket, sőt, a lányt mentené ki a folyóból, ha úgy hozza szükség, az eredmény a békülő szex.

Atia mégis rávette magát, hogy előbb menjen Octavianushoz, mint a fia őhozzá. A nő rimánkodik egy sort térden állva, bocsánatért könyörög, amit Octavianus megad neki, összeölelkeznek, de valahogy nem tűnik Atia őszintének. Vorenus megtisztítja a gyerekeket egy pappal, no nem úgy, de leveszi róluk az átkot, meg a rosszat. Lepidus Antoniushoz megy tökegyedül, naná hogy a katonái átálltak Antoniushoz egy pillanat alatt, a legszarabb az az ő életében, hogy még egyszer ugyanezt át kell majd élnie, csak akkor kb 20 légió sorolt át Octavianushoz, life is a bitch. Antonius szerint az ő stílusát jobban kedvelik a katonák, mint Lepidus karót nyelt merevségét, hát ebben lehet valami. Büntetés helyett a jobbkezivé teszi meg Lepidust, aki máshogy nem nagyon cselekedhet, így elfogadja a dolgot. A szenátus épületénél Octavianus és Pullo jól elbeszélgetnek a házasságról, Octavianus is házasodni szeretne. Pullo gratulál az ifjú dominusnak, tudta ő, hogy sokra viszi majd.

A szenátusban Cicero bejelenti, hogy Octavianus lesz az új konzul, és punktum, tessenek elfogadni ezt az indítványt. Az újdonsült konzul első indítványától kicsit felhörög a szenátus, mert Cassiust és Brutust szeretné gyilkosoknak minősíteni, ezzel a jogalapot ismét megszerezve az ő megbüntetésükhöz, ugyanakkor sok szenátor támogatná még őket jelenleg. Megy a susmus a szenátorok közt, kb úgy reagálnak, mint egyszeri fideszes az ügynöktörvényre, nem fűlik hozzá a foguk, na. Octavianus sok választási lehetőséget nem ad, mert bejön néhány katona, finoman jelezve, hogy itten ne legyen ellenvetés, mert csak. Cicero előreszalad, hogy nem ez volt megbeszélve, mire Octavianus egy tömör „teszek rá”-val válaszol. Mivel az indítvány ellen senki sem mer felszólalni, Brutus és Cassius bűnösnek számítanak, ám Cicerót nem ilyen könnyű kicselezni: gyorsan levelet írat a köztársaság hőseinek, hogy jöjjenek haza, mert probléma van.

Vorenus gyerekei nem tettek le a szökésről, csak épp apuci zavar közbe. Vorenus láthatóan feszeng köztük, jobb híján egy törött kerekű elefánt javítgatásával próbálja megtörni a rossz hangulatot – különben feltűnt valakinek, hogy a kicsi Lucius még mindig nem beszél? Vorenus kimegy, a kisebbik Vorena utána köp, nem valami szívderítő tett. Vorenus ikeázik a matchbox elefánttal, Gaia törleszkedik hozzá, nincs kereke az elefántnak, hát valóban nincs, és jó nagy dögök, erről megy a beszélgetés. Az ismerkedés következő fázisa, hogy Gaia felkínálkozik egy menetre, Vorenus el is fogadja. A dugás után Vorenus kvázi kurvának veszi Gaiát, aki nem akarja elvenni a pénzt az asztalról, de Vorenus ráparancsol, és a nő elveszi, Vorenus is da boss.

Nu, úgyis hiány volt egy orgiás jelenetben, egy ilyenbe kapunk betekintést. Agrippa nem igazán élvezi a bulit, Maecenas marasztalni próbálja először, majd inkább küldi, nehogy elcsessze a hangulatot, na húzzámá. Agrippa távozás közben észreveszi Octaviát és Jocastát, akiknek igen durva vízióik vannak már az ópiumtól, Hunter Thompson kurvára élvezte volna az ügyvédjével, ezt már most megmondom. Agrippa gálánsan kimenti a teljesen bekómált Octaviát, és viszi a Julius-házba. Ott persze beleütköznek Atiába, aki furcsállja Octavia állítását, hogy Agrippa elrabolta, mert miért hozná őt haza? Atia megkérdezi, hogy hol sétafikált, Octavia bevallja, hogy egy orgián volt, amire anyja joggal kiakad, Agrippa azért közbeszúrja, hogy a korai szakaszban voltak, még szerencse. Majd gyorsan szerelmet vall a lánynak, és megfenyegeti Atiát, hogy ha még egyszer így beszél Octaviával, akkor nagyon bepipul. Hm.

Brutusról és Cassiusról nem rohad le a katonai egyenruha, nagyon örömködnek, mert megjött Cicero SOS-levele. Van rengeteg légiójuk, Octavianus Caesar és Marcus Antonius acsarkodnak egymásra, mi kell még a győzelemhez? Rögtön levelet írnak Cicerónak, hogy azonnal indulnak, és megint megmentik a köztársaságot. Róma alávalóbb részében újabb donmíting van, mivel Vorenus visszatért, ideje beszüntetni a háborúskodást. Osciából nem enged, de a többi kikötőt hagyja nekik, osszák el egymás közt, nem szól bele. A béke ezennel megköttetik, és ahogy Vorenus számított rá, azonnal puhapöcsnek tartják, ugyanakkor szintén nagyon meglepő módon már elkezdtek vitázni a kikötők felosztásán, amivel az Aventinus időt nyer, hogy megcombosítsa magát.

A gyerekek most már tényleg elhatározták a nagy szökést, és szaladnak Lydéhez a templomba. Lyde azonban nem engedi oda őket, mert Vorenus mondta neki, hogy nála kell, hogy maradjanak a gyerekek, megszakadna a szíve, ha nem így lenne, azt meg nem biztos, hogy el tudná viselni az amúgy is csúnyán megtépázott lelke. A gyerekek nem akarnak visszamenni, mert megölte az anyjukat, megátkozta őket, ami miatt egy rabszolgatelepen kötöttek ki, eddig 1-1 az állás, csak a győztes találat nincs meg.

Cicerónak a levele után van még képe Octavianushoz látogatni, és elregélni a helyzetet: hát bizony Cassius és Brutus, ki tudja miféle okból, de Róma felé menetelnek 20 légióval, igen, jól hallottad, HÚSZ légióval, majd örömittasan távozik. Octavianus egy kicsit leforrázva üldögél a székében, nyilván túlzott a 20 légióval Agrippa szerint, de nekik csak 4 nyamvadt légiójuk van, amelyek legyenek bármennyire veteránok, simán bezúzzák őket egy nyílt csatában. Atia épp a legjobbkor jelenik meg, szerintem mindenkinek kigyúlt a villanykörte a feje fölött, hát persze! A régen látott Servilia levelet ír Brutusnak, és mellékeli apja gyűrűjét, ami a legenda szerint Tarquinius Superbus, az utolsó római király koronájának aranyából készült, elég faszájos családi legenda, nem mondom.

Szőr Antonius egy térkép felett elmélkedi, hogy akkor mostan mi legyen, és hogyan, amikor fehér lovon megérkezik Atia. Rögtön lezavarnak egy menetet, majd rátérnek a diplomáciára, mert Atia nem egyedül jött, hanem a teljes Caesar-slepp is vele van. Másnap reggel a hadsereg szeme láttára látványosan összeölelkeznek, bódottá’ van, ideje a két gonosztevővel elbánni. Az epizód zárójelenete egy családi vacsora Vorenuséknál, a gyerekek kedvesek, jó étvágyat kíván Vorena az apjának – közben pedig a háta mögött cornát mutat, a tisztességtelenség jeleként.

Címkék: róma
4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thomas Dantes 2012.03.24. 21:53:34

Ez a egyik legnagyobb benne. Octavianus kijátssza a bölcs Cicero-t...hehehe...

Épp ez a poén az egészben. Caesar-t is többször alábecsülték ellenfelei.

Octavianus-t is, buta kölyöknek tartják...de hát ő Caesar örököse! Ez mindent elmond...

A másik ami tetszett, az orgia. Hm, rég láttam ezt a részt, de tanulmányaimból, ez egy Bakkhanália lett volna? Mert akkor az nagyon érdekes.

2012.03.25. 17:16:29

Megszűnt a több évtizedes munkahelyem.
Saját kezembe kellett venni a sorsom alakulását, ezért kezdtem el keresni az interneten. Így bukkantam rá a KMD által kínált lehetősére, melyet mindenkinek ajánlok a mellékelt honlapon:

http:/kmdholding.com/hub3p3a

Amennyiben gyorsabban szeretnél a pénzkeresetben előrelépni és nem igényled a segítséget, a következő oldalon rögtön megkezdheted a regísztrációt és a dollárok keresését!
FM0204.iwowwe.com/

G_Norton 2012.03.26. 12:06:16

@Thomas Dantes: Az oké, addig nekem is tiszta, hogy simán lenézte a gyereket Cicero. De elvileg ő volt az ingadozók ki nem mondott vezetője, akik után a többiek birkaként mennek - tipikusan egy olyan ember, aki hajszálpontosan próbál mindent kiszámítani, nekem ezért volt furcsa, hogy simán beleegyezett a konzulságba.

Ugyanakkor meg hozzávehető az is, hogy megöregedett, körötte volt egy 15 ezer fős hadsereg - és mivel addig a két pólus egyetlen fontosabb képviselője sem volt a városban, addig ő volt Róma első embere, és ez elkényelmesíthette.

Igen, ez egy bakkhanália volt, patakokban ömlik a bor, és mindig volt kéznél valami drog. Egy ilyenről én is idő előtt kisétáltam volna.:)

Count di Luna 2017.07.16. 04:41:39

Maecenas mennyire be volt szíva már, bazmeg :D Az a fej.
süti beállítások módosítása