Hogy volt?

Pan Am 1x14 - 1964 (sorozatzáró)

2012. május 23. 14:00 - CYR

Az évad utolsó részét hogyvoltozzuk, és mivel szó sincs róla sehol, hogy lenne második szezon, így jó közelítéssel kimondhatjuk, hogy míg a Pan Am légitársaságként több évtizedet, tévésorozatként csak egyetlen, eléggé kínos évet élt meg. Utolsó emlékezés: Vöröske a CIA kötelékében egy ügynökök – köztük Bridzsit – nevét tartalmazó lista biztonságba helyezésén fáradozik, Szőke Kapitány Franciska mellett tenné le a voksát, de az meg inkább egy arabus herceget lőtt magának, Tepsihomlokot csempészbizniszbe próbálják beszervezni, Első Tiszt menyasszonya, Amanda meg bevallotta, hogy leszbikus, de ez nem tántorítja el a frigytől, még abban is benne lenne, hogy férjeura Címlaplánnyal dugjon.

01.jpg

A levegőben kezdünk: Omár herceg fordított napot játszik Franciskával, kibérelte az egész első osztályt, és ő szolgálja ki a légilányt. A Légipszichológus Indiánnal kiegészült pilótacsapat a cockpitben azon öblöget, hogy a lepuffantott JFK után nevezik el a repteret, és ez milyen gáz már, mert a légikikötőket helyek után szokták. Ugye, kedves Liszt Ferenc és de Gaulle? ET aztán arról beszél, hogy Amanda nyitott házasságra adott engedélyt, és pont ekkor lép be maga a legalizált csábító, Címlaplány a kávéval. Tepsihomlokot Csempész Dzsordzs állítja meg heves semmittevése közepette: át kéne vinni a vámon némi műkincset. Tepsi úgy reagál, mintha már egy ideje tartós munkakapcsolatban lennének, szóval lehet, hogy már rég tilosban jár, csak nekünk nem mondták meg.

Tovább
Címkék: pan am
1 komment

Pan Am 1x13 - Romance Languages

2012. május 14. 15:00 - CYR

Emlékezzünk: Szőke Kapitány korábban összefeküdt a Pan Am alelnökének nőjével (aka Courvoisier), az afférról Tepsihomlok beszámolt a fejesnek, hogy a saját seggét mentse, Címlaplány erősen barátkozni kezdett a fényképezőgéppel és a Life magazin fotósával, Vöröske Nikó nevű jugoszláv megbízatásából szerelem lett.

01.jpg

És akkor most menjen a jó francba az egész Pan Am stáb: ezen a ponton borul a forgatókönyvi bili, hogy a gyári sorrend szerinti a jelen rész néhány korábbi előtt zajlik. Legyenek átkozottak hetedíziglen, még egy pont a sorozat közelgő kaszája mellé, és akkor nézzük, hová szúrunk be még néhány történést.

Tovább
Címkék: pan am
2 komment

Pan Am 1x12 - New Frontiers

2012. május 08. 10:00 - CYR

Eddig: Vöröskét a CIA előléptetné futárból ügynökké, a csapathoz csapódott Dzsordzs, aki Légiisten a Pan Amnél és emellett csempész, Szőke Kapitány Bridzsittel dugott, de Franciskát szereti, Címlaplány ledobta a textilt egy fotósnak, Első Tiszt pozitív kimenetelű lánykérést hajtott végre a Múltbéli Barnájánál, aki egyébként anyakönyvileg az Amanda nevet viseli, és aki röviddel a boldogító igen kimondása után az elkámpicsorodott Tepsihomlokot vigasztalta leszbicsókkal.

01.jpg

Vöröskét egy ódon hangulatú téren zsebtolvajlani tanítja a New Yorki-i Titkosügynök, mert ez kell neki a következő megbízatásához. Az ápgrédelt kémnőnek Rómában, egy űrügyi konferencián kel visszacsennie egy amerikai rakétaterveket tartalmazó mikrofilmet egy egykori olasz titkosszolgától, aki persze a cuccost a szovjeteknek adná, nehogy Kennedy-ék előbb jussanak a Holdra.

Tovább
Címkék: pan am
1 komment

Pan Am 1x11 - Diplomatic Relations

2012. április 30. 15:00 - CYR

Emlékeztetőül: Vöröskét meghazugságvizsgálózták ügynöki munkaköréből kifolyólag, Első Tiszt már az eljegyzést tervezgeti Múltbéli Barnával, Tepsihomlok egy republikánus honatyával enyeleg, Szőke Kapitány két nőt helyezett vízszintbe: az érte visszatérő Bridzsitet hanyatt, az érte epekedő Franciskát pofára.

01.jpg

London. Szőke Kapitány a reggeli hotelszobában üldögél a fotöjben, és Bridzsit korábbi, kémmelóból adódott hazugságait fejti vissza, a szőkeség ehhez az ágyból asszisztál. Ahhoz képest, hogy végigdugták az éjszakát, SZK még mindig ott van leragadva, hogy semmi sem volt igaz a nőből, és hiba volt az éjjel összefeküdni vele. Bridzsit hozza a szokásosat: szeretlek, hadd legyek SZKné, SZK-t viszont telefonon hívják New York-ba a Pan Am elnökéhez, mítingre.

Tovább
Címkék: pan am
7 komment

Pan Am 1x10 - Secrets and Lies

2012. április 23. 17:00 - CYR

Eddig: Tepsi megpocsíkoltatta magát egy atompárti republikánus képviselővel, Bridzsit visszautasította Szőke Kapitány egy életre szóló pocsíkolási ajánlatát, Első Tiszt egy múltjabeli nőt pocsíkolt Címlaplány helyett, Franciska alig hiszi SZK-nak, hogy ő lenne élete pocsíkja, Vöröske a CIA ügynökeként pisztollyal odapocsíkolt egy ellennek. Elég ebből a szóból.

01.jpg

Disclaimer: a FEM3 egy ideje eltért az epizódok gyári sorrendjétől. Tudom. Hidegen hagy. Legfeljebb tekintsd a hogyvoltot hogylesznek, vagy olvasd el jövő héten.

Vöröskével térünk vissza, aki Londonban ledurrantotta a Brit Titkosügynök megöléséhez közel járó maffiaékszerészt. Botcsinálta Bond nem hálát rebeg az életéért a pisztolyos amazonnak, hanem követendő protokollokat emleget, hogy alibi kell Vöröskének, meg zúzni kezdi az ékszeres vitrineket, hogy az ügynöki tevékenység rablógyilkosságnak látszódjék, és felhívja a légilány figyelmét, hogy menekülni köllene. A vörös fut is elfele, egészen egy héttel későbbig, amikor is New York-i otthonában a tejbetökmód vigyorgó Bridzsitnek nyit ajtót egy álmos hajnalon. Vöröske kérdi, hogy mégis mit keres a küszöbén, mire a halálból visszatért szőkeség zavarba jön, hogy igazából erre Vöröskétől várt választ.

Tovább
Címkék: pan am
1 komment

Pan Am 1x09 - Kiss Kiss Bang Bang

2012. április 16. 13:00 - CYR

Pillanatok a múltból: Tepsihomlok a bölcsész bojfrendjének bizonygatja, hogy világot kell látnia, Szőke Kapitány pofára esett házassági ajánlatával az azóta felszívódott Bridzsitnél, aki azonban figyelmeztette Vöröskét, hogy a CIA nem fogja egykönnyen elengedni, ha egyszer nekik kezd tevékenykedni. SZK az iménti kosarat Franciska ajkain való csüngéssel feledi, Első Tiszt Címlaplányéin csüngene, de az nem engedi a szükséges közelségbe még JFK megindító berlini beszédén sem.

01.jpg

NYT Vöröskénél kopogtat, aki kelletlenül engedi be, mert úgy érzi, hogy ő már kiszállt a bizniszből. NYT felvilágosítja, hogy most akkor vagy elvisz egy hamis ügynöklistát Londonba a brit titkosügynöknek, amivel majd jól bebuktatnak egy másik kémet, aki eladná az amerikai titkosembereket a szovjeteknek, és a légies kémnő majd akkor száll ki, amikor a hírszerzéssel közös az ebbéli szándékuk, vagy kibaszarinttatják a Pan Am-től, ha ezzel ellentétes véleményen volna a CIA-vel. Vöröske ráérez, hogy Bridzsittel hasonló röppályára került, de ezt NYT nem kommentálja.

Tovább
Címkék: pan am
10 komment

Pan Am 1x08 - Unscheduled Departure

2012. április 09. 15:00 - CYR

Mostanáig: Szőke Kapitány New York-ra korlátozta légyottjait Courvoisier-val, Vöröske Nikója kötelességtudatból Jugoszláviába távozott talán örökre, Franciska három éves volt, amikor a nácik lerohanták Franciaországot, cserébe viszont repülőleckéket vehetett SZK-tól, akinek korai kapitányosodása miatt párszor már húzta a száját Első Tiszt.

01.jpg

A reptéren ET egy Chuck-nak keresztelt új, ideiglenes navigátort mutat be Címlaplánynak. Azért megy velük Csakk Venezuelába, mert Indián, a légipszichológus rokonlátogatóban van Bombay-ben. Csakk stíröli Címlapot, vicceskedik, nyomul, ET rá is szól, hogy lohadjon, mert a szőke léginő elérhetetlen. SZK közben arra jut, hogy szar az idő délnek menet, egy Ginny nevű hurrikán vár rájuk. ET lelkesen szórja a humorbonbonokat SZK-nak annak kapcsán, hogy Courvoisier-t is így hívják anyakönyvileg.

Tovább
Címkék: pan am
2 komment

Pan Am 1x07 - Truth Or Dare

2012. április 02. 14:00 - CYR

Így vagyunk: a matarészeg Szőke Kapitány Párizsban Franciskával táncolt a nyílt éjszakában, Címlaplány átbútorozott Tepsihomlokhoz, Vöröske Nikó nevű követségi jugóval létesített párkapcsolatot, akit meg kéne térítenie amcsi kémnek titkosügynökileg.

01.jpg

Címlaplány tömött, füstös házibulin denszel, józansága minimum kétséges. A vendégseregben rátalál a berlini repülőútjukról ismerős ifjú riporterre, akit lepasszol az odacsapódó Tepsihomloknak, hogy utána mindjárt alig két szót váltson egy feka tengerészgyalogossal, akit pedig ezt követően Tepsi filozófus barátjára hagyományoz. Az angolszász party-szaknyelv az ilyen magatartást úgy ismeri, hogy „mingle”. A zajos összejövetel Tepsi összes termeiben tartatik, akit az iménti ifjú riporter támasztana a falnak, miközben azon morgolódik, hogy amikor a fejben extrém léginő áthívta estére, zártkörűbb rendezvényre számított. Ebből csókolózás fakad. Smár máshol is történik, Nikó Vöröskét keresi fel otthonában ilyen célzattal.

Tovább
Címkék: pan am
6 komment

Pan Am 1x06 - The Genuine Article

2012. március 26. 12:00 - CYR

Eddig: Szőke Kapitány meghúzta a Pan Am alelnökének luvnyáját, Vöröske a kémkedős mellékes által bepasizott, Tepsihomlok beszólt a reptéri sztyuvimérleg mellett acsarkodó Hitlerinának.

01.jpg

Szőke Kapitány Courvoisier ágyában ébred, amelynek éjjeli szekrénykéjén a nimfomán nőszemély és a Pan Am alelnökének negédes közös képe foglal helyet bájos rámában. Tepsihomlok Hitlerina és néhány illetékes oszt.vez. előtt izzad, amiért korábban vegzálta a légikisasszonyok súlyát felügyelő pitbullt. Tepsi minden megalázkodása ellenére a verdikt az, hogy egy hajszál választja el a kirúgástól, és amíg ezt a vezetőség át nem gondolja, addig a szájalós stewardess csak a földön illegetheti a terebélyes homlokát. Tepsi azért annyit kisír, hogy a két óra múlva induló brazil járaton még szolgálhasson, mivel köztudottan a csapatból csak ő tud portugálul. Ettől még lesz változás a személyzetben: Vöröskét a reptéren arról értesítik, hogy elveszett a himlő elleni oltásának igazolása, így ő viszont bukta a mostani utat, ellenben rögtön átadnak neki egy üzenetet, hogy csőtörés volt otthon, és a Richard nevű főbérlője kéri, hogy rögtön pattanjon haza. Vöröskének leesik, hogy Richard, az a New York-i Titkosügynök, szóval konspira van. Eközben pár méterrel odébb Címlaplányt fotózza a Life magazin, mert annyira jó volt múltkor, hogy most is tőle várják a példányszám növekedését, ezért egész úton elkísérik. Tepsi elhatározza, hogy nem marad ki a jóból, és bekerül a magazinba, hogy ezzel javítsa rönoméját a cégnél.

Tovább
Címkék: pan am
Szólj hozzá!

Pan Am 1x05 - One Coin In A Fountain

2012. március 19. 10:00 - CYR

Aki elfelejtette volna: Címlaplány meglógott a saját menyegzője, egyszersmind vőlegénye elől, Szőke Kapitány románca kútba esett élete Bridgetjével, miután utóbbi felszívódott, Vöröske a CIA-nek fusizik, Első Tiszt meg féltékeny Szőke Kapitány ifjú kapitányi mivoltára.

01_1.jpg

Címlaplányt egy zálogház előtt találjuk, amint könyörög a zacis embernek, hogy adja vissza az eljegyzési gyűrűjét, amit pénzszűkében nála helyezett el, de most rendkívül vissza akarja adni faképnél hagyott exvőlegényének. A 60 napos határidő azonban kegyetlen dolog: minthogy túl vagyunk rajta, a gyűrű már elkelt. Ezen nincs mit sokat magyarázni, váltunk is a reptérre, ahol ugyanezen Címlaplányt testvére, Vöröske faggatja érdeklődően abból az alkalomból, hogy előbbi kiköltözött nővérétől (ez mindenkit otthagy, esküszöm), és Tepsihomlokkal bútorozott össze. A téma eleve kellemetlen, hát még, hogy az aggódó testvér rákérdez, hogyan sikerült húgának a gyűrűvisszaadós találkozó az egykori vőlegénnyel. Címlaplány valami rosszulléte hivatkozik, hogy azért ugrott a randi, majd szorult helyzetét Első Tiszt rontja tovább, aki lovagiasan a rágóba lépett léginő támasza kíván lenni a topán letakarításáig. Egyúttal az elmúlt éjszakáról akar beszélni vele, de Címlaplány feldúltan elhajtja. Dugtak ezek, vagy mi?

Tovább
Címkék: pan am
2 komment