Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

House 8x03 – Jótékony ügy (Charity case)

2012. március 15. 17:00 - PuffCinq

Aktuális hetibetegünk szerintem nem is olyan régen még a Szökésben játszott fontos szerepet. Abból a sorozatból azonban én egy fél képkockánál többet nem láttam, úgyhogy majd Ti megmondjátok, igazam van-e. Az biztos, hogy a férfit most Benjaminnak hívják és nincs túl jó színben. A ruhája kopott, drogproblémái vannak, nincs munkája és lányát is egyedül neveli. Tudnak gyerekfelügyeletet biztosítani, amíg én munkát keresek, kérdezi a szociális központban egy nagyon segítőkész nőtől. Sajnos nem, nincs rá keret, sóhajt a nő. Ekkor csörög a telefonja, amit muszáj fölvennie. Benjamin távozik, de az ajtó felé menet még a földre ejt egy borítékot. A nő fölveszi és elakad a lélegzete. Egymillió dolláros csekk a Benjamin Byrd alapítványtól. Most már lesz pénz gyerekfelügyeletre. A nő rohan Benjamin után és milyen jól teszi. Benjamin ugyanis összeesett az utcán, nincs eszméleténél.

Álruhás jótevőnket természetesen a Princeton-Plainsboro Oktatókórházba szállítják. Ahol az egyik férfimosdóban House éppen a haját nyírja. Azért ott, mert így nem neki kell majd takarítani. Kedves. De akkor is. Végre megszabadul a hosszú hajától. Innen is köszönöm, House. Lássuk be, ami jól áll Chase-nek, nem áll jól a mesterének. Park értetlenkedve érkezik. Miért is kell nekünk ez az eset? Benjamin nem reggelizett és sokat gyalogolt egy meleg napon. Egyértelmű: kiszáradt. Miért érdekes ez? Mert House tudja, hogy a sürgősségiek elnéztek valamit, azért. Ja, és mert Benjamin kőgazdag. Ha House meggyógyítja, mérhetetlen nagy háláját egy mérhetetlen nagy adománnyal fejezi majd ki. Akkor pedig az ortopédia megy végre a fenébe, és jön vissza Chase, Taub és 13! Szuper! Kivéve Parknak, aki kezdi félteni az állását.

Tovább
Címkék: house
9 komment

House 8x02 - Átültetés (Transplant)

2012. március 08. 13:00 - PuffCinq

House még mindig a börtönben. Az őr ébreszti éppen, látogató jött. De House még aludna, és egyébként is. Semmi kedve az igazgatónővel csevegni, köszöni szépen. Haha, az igazgató úr mondta, hogy így fogsz reagálni, mondja az őr. House fölnéz. Én meg kezdek félni. És igen, kézenfekvő, de fájdalmasan unalmas megoldás született: Dr. Eric Foreman lett a kórház új igazgatója. Cuddy egy nappal azután távozott, hogy House visszaadta neki a hajkeféjét. Foreman arckifejezése mit sem változott, amióta utoljára láttuk. Bár azt lefogadom, hogy olyan lelkesen jelentkezett az állásért, hogy azt még Hermione Granger is megirigyelte volna. Foreman most azért jött, mert sürgős szüksége van a Mester (az elnevezést ezúton is köszönjük Candynek) segítségére. House azonnal elhagyhatja a börtönt. Igaz, nem mehet máshova csak a kórházba meg a lakására, mostantól pedig Foreman a főnöke. House nem repes az örömtől, meg is értem. Nem akar visszamenni a régi életébe és a szobát is előre kifizette. És ekkor kiderül: egy tüdőt kellene kezelnie. Se pulzus, se test, se fárasztó kérdések. A 8. évad 2. részében Dr. Gregory House megkapta a számára tökéletes beteget.

Senki nem tudja, mi lehet a baja a tüdőnek, ami egy motorbalesetben meghalt 18 éves, Steve nevű fiúé volt. Már éppen átültették volna, amikor kiderült, hogy nincs minden rendben. Az idő tehát szorít. A kórházban House-t nem várja torta és ünneplés. Az irodáját az ortopédia kapta (ebből még háború lesz, érzem), Chase, Taub és 13 sehol, Foreman annyira komolyan gondolja, hogy ő a főnök, hogy azt nem lehet röhögés nélkül kibírni. Az új csapat pedig…egy emberből áll! Dr. Chi Park lány és még gyakornok. A nemzetiségét csak azért tudjuk megállapítani, mert megmondja. Az apja koreai, az anyja fillipinó. A szemüvege még elmegy, de a frizurájára nincsenek szavak. A hangja kifejezéstelen, mégis idegesítő. Azért került House mellé, mert megütötte a főnökét, miután az megfogta a fenekét. Hoppá. Dr. Chi Park tehát megtámadta a főnökét. House máris érzi, hogy lesz miről társalogniuk.

Tovább
Címkék: house
18 komment

House 8x01 - Húsz vikodin

2012. február 29. 14:00 - PuffCinq

Candyperfumegirl továbbra is ír House-hogyvoltot, amikor tud, de a sorozat utolsó, 8. évada hozzám került. Kezdjünk is bele, gyorsuljunk 88 mérföldes sebességre és ugorjunk egyet az időben.

A 7. évadban House és Cuddy végre összejöttek, csak hogy Cuddy gyorsan dobhassa is House-t. Én erre, ha csak rágondolok, dühös leszek Cuddyra meg a sorozat készítőire. House is így van ezzel. Azt, hogy David Shore ebédlőjével mi a helyzet, nem tudom, de az biztos, hogy a 7. évad utolsó részében House belehajtott az autójával Cuddy ebédlőjébe, visszaadta neki a hajkeféjét majd elsétált. Most pedig börtönben ül. A borostájából szakáll lett, és az ügyes fodrászoknak hála a haja is jól megnőtt. Nyolc hónapot már letöltött egyéves büntetéséből, jó(nak mondható) magaviselettel. Ha még öt napig nem kerül bajba, szabadulhat. Most hétfő van. Péntekig kell kibírni. Lehet fogadni, hogy sikerül-e.

Hétfőn House arra ébred, hogy a cellatársa bámul rá meredten és rémisztően. Ez a hét is jól kezdődik. Később kiderül, a cellatárs mást sem tud csinálni, csak rémisztően bámulni és gyilkolni. Hogy a világból mennyit fog föl, azt nem tudjuk. House mindenesetre mindig ügyel rá, hogy rendesen bevegye a gyógyszereit. Aktuális gyógyszerosztásnál House mellé lép az egyik bandavezér, Mendelson. Neki van a legnagyobb hatalma a rabok között és felett. Büszkén mutatja House-nak a legújabb tetoválását. Koponya, horogkereszttel, jó mi? Szuper, főleg, hogy én meleg néger cigány vagyok, feleli House. Mendelson értetlenül néz, de azért nagyon félelmetesnek érzi magát. House megy a cellája felé, útközben megáll egy ajtókeretben (ajtók nincsenek a szűk cellákon és ez nyomasztóbb, mintha rácsok lennének), bemond egy sakklépést egy másik rabnak és megy tovább. Egy fiatal srác támadja le, hogy fáj a könyöke és hallotta, hogy House orvos. House-t kevésbé nem is érdekelhetné a dolog („elismerem, össze lehet engem téveszteni a betegszobával, én is nagy vagyok, mint a kórterem”), ebből is lehet tudni, hogy a srác lesz a hetibeteg. A neve Nick. House a betegszobába érkezik, összeszedni a szemetet. Nick már ott ül az egyik ágyon, csinos, fiatal doktornő vizsgálja. Ceftriaxont adna neki. House arcán látszik, hogy belül azt üvölti, IDIÓTA, IDIÓTA, IDIÓTA. De hatalmas önuralommal hangosan csak annyit mond, biztos nem nemi betegség. A ceftriaxon nem lesz jó. A doktornő elképed, honnan tud maga ilyen szavakat? (Még nem találkozott House-szal? Ez most komoly?)

House valaha orvos volt, mondja a betegeszoba vezetője, egy kicsit sem szimpatikus férfi. Ahogy House-ról beszél, hangjából hiányzik a kellő tisztelet. Egyáltalán nem tetszik nekem. Ne nézzen így rám, mondja House a doktornőnek. Ez itt Amerika. Az orvosoknak is joguk van baromságot csinálni. Egyébként sem leszek újra orvos, ha egyszer kijutok innen. Hogy a betegről is mondjunk valamit, House szerint lupusa van (na, ne már), hiszen hiányzik a szemöldöke egy része. Egyértelmű, hogy lupus. Még néhány jól irányzott sértés a doktornő felé (persze nem annyi, hogy a szabadulását veszélyeztesse), és House távozik is. Időközben kiderül, hogy a celláját "te pénteken már úgyis elmész innen" felkiáltással két rab is kifosztaná. House mesteri módon ugrasztja őket egymásnak, majd elégedetten hátra dől. Ez most tényleg ügyes volt, ő maga nem került bajba. De lesz elég trükkje péntekig?

Kedden House tücsökciripelésre ébred. Éppen egy profi fültövön pöccintéssel intézné el szegény állatot, amikor a cellatársa a vállára teszi a kezét és azt mondja: ne! Eközben természetesen rémisztően néz. De úgy látszik, az állatokat szereti. A múltkor is rossz vége lett, amikor háziállatot tartottál, kezdi House. A cellatársa azonban hajthatatlan. Legalábbis még mindig rémisztően néz. A tücsök megmenekül. Napközben House Nickhez megy lupusra utaló kiütéseket keresni, csak hogy bebizonyíthassa, mekkora barom a doktornő. Már ezért megéri foglalkozni az esettel. Nicknek nyolc hónap alatt nem sikerült megismernie House-t, így a szerelmi gondjairól kezd beszélni neki. House látványosabban nem is unhatná a témát. Megy is gyorsan a doktornőhöz újságolni, hogy kiütéseket talált. Most már biztos, hogy lupus. De a párbeszédben végül Nick és a betegsége lesz a legkevésbé fontos. A doktornő nyomozott House után és nagyon kíváncsi, hogy egy ilyen szuper zseniális orvos hogyan kerülhetett börtönbe. A doktornő tippje az, hogy receptet hamisított, és gyógyszert lopott. House ráhagyja. Ő pedig elmondja, hogy a doktornő gazdag és okos, azért dolgozik mégis itt, mert meg akarta váltani a világot. Mostanában persze inkább csak unja az egész világot. De ez az eset végre izgalmas. Csillog tőle a doktornő szeme. Ezért fogja a Nicket úgy kezelni, ahogy House mondja.

House-t Mendelson hívatja. Nem is mondtad, hogy pénteken szabadlábra helyeznek. Enye. Ezért még többel tartozol. Péntekig 20 vikodin kell. És ha bármit trükközöl, a kinti embereim megtalálnak. House most aztán tényleg bajba kerülhet. Neki senkije sincs odakint. Észrevettétek, hogy még Wilson sem küldött tortába sütött reszelőt? De még egy levelet sem. Nick közben csontját töri, úgy, hogy nem is verik meg, csak megbotlik. Mégsem lupus lesz ez. De miért is lenne? Még csak kedd van. Szerdára virradóra House nem sokat alszik, fáj a lába. Már csak attól a tudattól is, hogy mindössze egy darab vikodinja van. Beteg, szólal meg a cellatársa a fölötte lévő ágyról. Nem, nem House hogyléte felől érdeklődik. A tücsökre céloz. Mert az bizony nem mozdul. House gyógyítsa meg. De House egyelőre a doktornőhöz megy, mert biztos benne, hogy Nicknek tüdőrákja van. A doktornő kezdheti is a kezelést. Csak így? Na, nem. Előbb bizonyíték kell. Majd pénteken nálunk lesz a röntgengép, akkor megtudjuk, tényleg rákja van-e. House-nak ebben a percben nagyon hiányzik a modern, jól felszerelt kórház, ahol naponta akár ötven vizsgálatot is elrendelhet. De én pénteken már nem leszek itt, esik kétségbe. Persze csak egy pillanatra. Aztán már megy is a bizonyítékboltba. Mert ő House, minden orvosi felszerelés nélkül meghallja, hogy Nick tüdejével nincs minden rendben. Még úgy is, hogy a srác közben folyamatosan és hangosan sajnálja magát, amiért darabokra törték a szívét.

A doktornő le van nyűgözve, de még mindig nem teljesen elégedett. Belevág Nick fülcimpájába, ha kicsit vérzik, minden rendben, ha a vér útja teljesen elzáródik, az rákra utal. Mialatt az eredményre várnak, a doktornő Wilson-üzemmódba kapcsol. Tökéletes hobbipszichológus lesz belőle. Arról faggatja House-t, ugyan miért adná föl az orvoslást, ha egyszer ilyen eszméletlenül tehetséges benne, és csak kiszúrna az emberekkel, ha nem gyógyítana többé. Az eszméletlenül nagy orvosi tehetségem juttatott ide, mondja House. Ideje mást kipróbálnom, nem? Igen, például mit? És ekkor House elmondja, hogy az orvoslás előtt a fizika érdekelte. Egészen pontosan a sötét anyag rejtélye. A galaxisokban hatszor annyi anyag van, mint amennyit érzékelni tudunk. Mindezt elméletben már megfogalmazták, csak bizonyítani kellene. House nagyon szívesen bizonyítaná. House és a sötét anyag rejtélye. Akár igaz, akár nem, meggyőző. Csak nézzünk már rá Nickre is, kérem szépen. Ömlik a vér a füléből! WTF? Nem az ellenkezőjének kellene történnie? Ez nagyon ijesztő! Legalábbis szerintem. A doktornő szerint cool. És úgy néz, mint akinek gyerekkori álma vált valóra. Eszem megáll. House, javaslom, vedd föl ezt a nőt a csapatodba, de rögtön! Mondjuk 13 helyére.

 

Csütörtök reggel House lelkesen gyógyítja a tücsköt. Szegényke bizony rovarirtó mérgezésben szenved, de csak egy kis szénsav kell ide, és máris ciripelhet tovább vígan. Cellatárs nem szól, csak rémisztően néz, de szerintem azért örül, hogy a tücsök él és virul. House már Nicktől tudakolná, milyen olyan anyaggal érintkezhetett, ami véralvadási-zavart okoz. De a srác inkább a barátnőjének telefonálna. Jaj, hagyd már ezt, fakad ki House. Szerencsétlen börtöntöltelék vagy, a kinti életednek vége. A barátnőd, a munkatársaid mind tovább léptek már. Saját magáról beszél persze, de Nick így is bedühödik. Hagyja őt House békén! Ezek után House a doktornőhöz megy, differenciál diagnózis kell alvadási zavarra. De a nő is morcos. Mi van itt? A doktornő sértődött és csalódott. House nem mondta el neki őszintén, hogy miért ül. És egyáltalán, miért nem felfüggesztett büntetést kapott? Hiszen nem ártott senkinek. Csak nem bűnhődni akar? Többet nem beszélnek, az esetről sem. House menjen el.

A dolgok ezután csak még rosszabbra fordulnak. Alighogy House belép a cellájába fejét a falba verik és megjelenik Mendelson. Ezúttal tényleg félelmetes. House nem is gúnyolódik vele. Kell az a 20 vikodin péntekig, különben House nem biztos, hogy élve jut ki a börtönből. Szerencse, hogy House ügyesen tud tüzet okozni, a tűz okozta káoszban pedig gond nélkül megszerzi mind a 20 vikodint. Már nem is akar mást, csak megadni a tartozását és szabadulni. Nick békülni akar, de pár perccel azután, hogy megérkezik House-hoz, rohamot kap.

Péntek reggelre már csak 15 vikodin marad. House így természetesen védőőrizetet kér. Illetve kérne, ha nem éppen az epizódnak ezen a pontján jönne rá, hogy mi baja Nicknek. A gőzölgő kávé látványa elég volt hozzá, hogy most már biztosan tudja, a fiúnak masztocitózisa van, azaz a hízósejtjei kórosan elszaporodtak valamelyik szervében. A tüneteit a kávé melege hozta elő. A masztocitózis gyógyítható, már csak bizonyítani kellene, hogy tényleg arról van szó. Ennek legegyszerűbb módja, ha a beteg bevesz 5 aszpirint, amitől újabb rohama lesz. Utána már lehet is kezelni. A betegszoba vezetője azonban hallani sem akar az 5 aszpirinről. House-nak meg kell tanulnia végre, hogy nem lehet mindig minden úgy, ahogy ő akarja. Majd vérvizsgálattal igazolják a diagnózist. House szerint a főnök egy gyáva barom. A vérvizsgálat lehet, hogy nem mutat ki semmit, ellenben az 5 aszpirin hatására azonnal kiderülne, mi a helyzet. Nick egy újabb spontán rohamba belehalhat.

A doktornő már teljesen House mellett áll, de a főnökét nem lehet meggyőzni. Még az sem érdekli, hogy Nick is szeretné bevenni az 5 aszpirint. Nem és nem. House menjen is ki innen. A doktornő is megy House után. Már nem haragszik rá. Már nemcsak az eset miatt csillog a szeme. Tudja, hogy miért volt a tűz. Tudja, hogy House-t fenyegetik. Már adja is a vikodint, amennyi csak kell. Vigyázzon magára, mondja búcsúzásképp, egészen őszintén. House már Mendelson előtt áll, tenyerében 20 vikodin. Hirtelen mindent eldobja. A hatás nem marad el. Hatalmas tömegverekedés tör ki, ahogy kell. House cellatársa leterít mindenkit, aki House-ra támad. Milyen jó, hogy az a tücsök életben maradt. Közben még a rohamosztag is megjelenik. Mégis mire volt ez jó? Persze, hogy House vissza akar jutni a betegszobába, hogy a diagnózisát igazolja. Nem hagyhatja veszni a tehetségét. A sötét anyag rejtélye még várhat. Most az 5 aszpirin a lényeg. De mire odaadná őket Nicknek, jönnek az őrök és leteperik. Még jó, hogy a doktornő végül igazi House-rajnogó lett. Ő odaadja a gyógyszereket Nicknek. Azonnal kirúgják. És a roham nem jön.

Szombat van. House sárga rabruhában. A magánzárkában. Valaki ételt csúsztat be az ajtó alatt. A tálcán levél is van. "Igaza volt." House mosolyog. Úgy, ahogy csak ő tud. Minden megérte. Igaza volt.

Címkék: house
17 komment

House 6x20 - A döntés (The Choice)

2012. február 24. 16:00 - candyperfumegirl

Érdekes módon -zsinórban már másodszor- újabb olyan eset akad House horgára, aminek kapcsán házasságról és kapcsolatokról lehet elmélkedni, akarnak valamit üzenni ezzel a készítők? Mármint azon kívül, hogy Taub egy házasságtörő rohadék, mert úgy tűnik, erről a csontról képtelenek leakadni, pedig már vagy fél éve nincs rajta semmi rágnivaló, és hol van még a vége. Lássuk az aktuális esetet, ifjú pár az oltár előtt, igen? Igen? Menyasszony részéről igen, vőlegény viszont fullad, krákog, elmegy a hangja és lilul a feje rendesen. Vagy nagyon szar és nagyon rosszul időzített humora van, vagy most kell hívni a 911-et, de rekordsebességgel ám.

Eközben House szokatlan környezetben ébred, játékok, mesekönyvek, úrhajós ágynemű, és ha nem változtatott életmódot és/vagy érdeklődési kört a tudtunk nélkül, akkor az a legvalószínűbb magyarázat, hogy a szomszéd kissrác ágyában kötött ki egy éjszakai eltévedés folytán. Pár sikollyal, és „takarodjon a fiam ágyából mocskos perverz!” –zel később már két rendőr szállítmányozza haza szerencsétlen Jimmynek az erősen macskajajos élettársát, aki rezignáltan veszi tudomásul, hogy ma se lesz reggeli ágytorna Sammel. Ezek után House tetemes késéssel, falrengető fejfájással és sötét napszemüvegben érkezik a bányába, Cuddy aggódik, és már jönnének a kellemetlen kérdések, amikor feltűnik a horizonton Chase, és House könyörög neki egy esetért, amit az ausszi szemrebbenés nélkül szállít is. Így kell ezt csinálni, ilyen egy jó alkalmazott, és House már csúsztatná az aprót hű wombata zsebébe, de a helyzet az, hogy valóban eset van, House mehet szemrevételezni a megnémult vőlegényt.

Tovább
Címkék: house
3 komment

House 6x19 - Nyitottság (Open and Shut)

2012. február 02. 16:00 - candyperfumegirl

Lássuk végre hol tart House a hetibetegekkel, a botjával meg a Jimmyvel való élettársi közösségével így a 6. évad vége felé közeledve. Pont egy neki való eset érkezik most, ahol a betegség kiderítésén kívül lehet egy kicsit kapcsolatokról és monogámiáról filozofálgatni, meg magánéletekben vájkálni unaloműzés végett, de miért is? Azért, mert egy érdekes házaspárral van dolgunk, az asszonyka (azon kívül, hogy eléggé elítélhető módon még mindig nem lett zombivacsora, de ez egy másik történet) nyitott házasságban él a férjével, de roppant civilizált módon, kölcsönös megegyezéses alapon. Férj és szerető udvarias, szeméremsértő szavaktól mentes mondatokban képesek kommunikálni, még akkor is, amikor férj a szeretőt álló farokkal leli az asszony ágyában. Majd meglátjuk, mennyire működőképes ez a szituáció így a feleknek, de most fontosabb az, hogy feleség rosszul lesz, férj és szerető közelharcot vívhatnak a 911 hívásának jogáért.

Lássuk, mi zajlik közben egy másik kapcsolatban, Jimmy nem szarozik sokat, megkéri Samet, hogy költözzön hozzá, mielőtt még közbejönne egy randa buszbaleset, vagy hasonló. House eközben meglátja az első repedést a kapcsolaton, Sam rossz helyre rakta a tejet a hűtőben, Jimmy így képtelen lesz nyugodtan aludni, House meg próbál nem túl feltűnően vigyorogni. Kórházban a csapat csillogó szemekkel prezentálja House-nak az ügyet, a „nyitott házasság” kifejezést használva csalinak, House csak legyint, uncsi, vagyis nem hisz az egész koncepcióban. Taub persze rögtön felkapja a fejét a témára, hiába dobálózik Chase holmi bélelzáródással, meg próbálkoznak a többiek valami diagnosztizálásra emlékeztető tevékenységet folytatni, Kisember már azon kattog, hogy vehetné rá ő is a feleségét valami ilyesmire. House rövidre zárja az agyalást, ő maga megy váliumos beöntést megy adni a betegnek, amire önként vállalkozik ráadásul, van egy olyan érzésem, hogy abban semmilyen szinten nem lesz köszönet.

Tovább
Címkék: house
4 komment

House 6x18 - A bukott lovag (Knight Fall)

2011. szeptember 30. 12:00 - candyperfumegirl

Kellőképpen hosszú felvezetést kap ez az epizód, hogy átérezzük, mennyire nem mindennapi környezetből érkezik az aktuális hetibetegünk. Egy reneszánsz vásáron vagyunk, pontosan olyan, amilyennek elképzelnénk: árnyékszék, buggyos ujjú, korhűnek tűnni akaró ruhák, meg sok hülyén beszélő fazon, monarchia imitálása és persze lovagi torna. Hangsúlyos dekoltázsú királyné egy kicsit csenevész lovagot választ, hogy mérkőzzön meg a nagy és félelmetes fekete páncélos lovaggal, ha akarnának, se tudnának több közhelyet belepréselni ebbe a jelenetbe. Királyné kedvence győz, de az ünneplést megszakítja, hogy rosszul lesz, ráadásul a szeme is bevérzik, vajon vérprofi diagnoszta is van a búcsúban, vagy ezúttal kénytelenek leszek külső segítséget hívni?

Ezalatt House otthon éppen meztelenül reggelizik (Ibuprofent), mint rendesen, amikor belefut Jimmy aktuális csajába, legalább a kínos bemutatásos köröket kihagyhatják. Az új nő egyébként Libby, de itt most az első ex-Mrs. Wilson, persze ezt még House nem tudja, mert Jimmy csak 13-at avatta be egyelőre, hogy kölcsönösen lájkolták egymást az ex-asszonnyal. House ezek után magára húz némi textilt, és egy bazinagy karddal állít be a diagnosztikára, amit a lovagtól zsákmányolt, szerintem már csak azért is vállalta az esetet, hogy megmutathassa csapatának, mekkora spíler a karddal is. A differenciál végén valami csodával határos módon mindenkinek a nyakán van még a feje, és azt is sikerül kisütni, hogy a véres szem valami allergiás reakció lehet, úgyhogy House Foremant és Frodót küldi Középföldére kutakodni, ami ez esetben Foremant és 13-at jelenti. „Jól van na, gyantázás előtt vagyok” –mentegezőzne 13 az analógia miatt, de fölösleges, Chase jelzi, hogy fogalma nincs, miről van szó, mert ő inkább dugott a gimiben, miközben mások Gyűrűk urát olvastak.

Tovább
Címkék: house
10 komment

House 6x17 - Vesztegzár (Lockdown)

2011. szeptember 15. 09:00 - candyperfumegirl

Ez az az első, és máig egyetlen House epizód, amit Hugh Laurie rendezett, ezt érdemes róla tudni. A rendezésben nincs is hiba, de ha az írói szobában továbbra is ilyen dögunalmas történetszálak tudnak csak születni, mint itt néhány, nagyon komoly bajok lesznek. Hogy igazságos legyek, azért el kell mondanom, hogy az epizód 5 szálon fut, melyeknek nem mindegyike unalmas, de ezt abba is hagyom, majd úgyis mindenki eldönti maga, merre billen a mérleg, lelkizni fogunk, sokat. Alapszituáció, hogy egy házaspár újszülött gyermeke nyomtalanul eltűnik a kórházban, mialatt az apa elmegy kaját venni. Cuddy azonnal kézbe veszi az ügyet, kisbaba karkötőjében érzékelő van, ezért tudják, hogy nem hagyta el a kórházat, és hogy megtalálják, Főnöknéni vesztegzárat rendel el, mostantól senki se ki, se be, és marad mindenki ott, ahol éppen van, és azzal, akivel éppen van.

Innen lesz érdekes a dolog, pl. Chase-nek, akit pont a vesztegzár előtti utolsó percekben látogat meg váratlanul a még-mindig-nem-ex-felesége, hogy lesz szíves végre aláírni a válási papírokat. (Jó Jennifer Morrisont viszontlátni, ezt csak így zárójelben jegyzem meg.) A Chase-ek beviharzanak egy hangulatos üres vizsgálóba, hogy megbeszéljék dolgaikat, amikor remek dramaturgiai húzásként lezárják a kórházat, természetesen az ő részlegüket pont úgy, hogy össze legyenek zárva. Kettesben. Na, ez már egy jó alapszitu. Hasonlóképpen jó helyen találja magát a vesztegzár alatt Taub és Foreman, ők az irattárban rekednek édes kettesben, majdcsak kitalálják, hogy töltsék el itt hasznosan az időt. A soha nem dolgozó Jimmy nem túl meglepő módon most sem az onkológián olvasgatja a betegek kartonjait, hanem a menzán tankol, ahol pár jelentéktelen statisztán kívül ott van még 13 is, most majd kicsit behatóbban is megismerkedhetnek egymással. Cuddy természetesen az eltűnt baba után nyomoz elementáris erővel, őt ismerve max. 20 perc, és előkeríti, és mehet is mindenki haza Aranypartot nézni. House az elfekvőn egy haldokló szobájában próbálna tévézni, és legnagyobb pechjére a haldokló nagyon is magánál van, és beszélgethetnékje támad, most majd szórakoztathatja House az epizód végéig, és tudjuk, abban mekkora nagymester. Ezzel a létszámellenőrzés végére is értünk, mindenki megvan, lássuk, ki mit hoz ki ebből a 42 perces be- és összezártságból.

Tovább
Címkék: house
4 komment

House 6x16 - Fekete lyuk (Black Hole)

2011. szeptember 05. 14:00 - candyperfumegirl

Az epizód, melynek címe Fekete lyuk, nem túl eredeti módon a planeáriumban (köszi South Park, ez már nálam így marad) nyit. Helyes gimis szerelmespár vodkázgat kedélyesen a hátsó sorban, srác szeretné a kapcsolatuk jövőjére terelni a szót, de barátnőjének most nincs az ilyen csevejhez hangulata, mert éppen valami nagyon furcsa rohama van, beájul és közben meghatározhatatlan állagú és nagyon visszataszító színű folyadék szivárog a szájából, ennyit a romantikáról.

Eközben a House/Wilson háztartásban a már rendszeressé váló reggeli vita tárgya az, hogy a lakás bútorzata még mindig csipán a beépített konyhapultból, Jimmy plazmatévéjéből, a House által, választott randa kanapéból (amit House már reggelizőasztalnak is felavatott), meg a Chorus Line poszterből áll. Jimmy szerint House-nak kéne lépnie az ügyben, ha már itt lóg a nyakán, House viszont ebből is, mint mindenből elvi kérdést csinál. Jimmy válaszon bútort, mert még szűz ezen a téren, eddigi lakásaiban mindig az aktuális Mrs. Wilson látta el a lakberendezői feladatokat, és számára sokat elárul egy ember jelleméről, milyen bútorokkal veszi körbe magát. Jimmynek tehát át kell esnie a tűzkeresztségen, hacsak nem akarnak House pornóiból posztmodern szekrénysort építeni, ami egyébként szerintem megfontolandó lenne, tekintve, hogy ennél ötletesebb mellékszálra ebben az epizódban nem futotta.

Tovább
Címkék: house
2 komment

House 6x15 - Magánéletek (Private Lives)

2011. augusztus 24. 12:00 - candyperfumegirl

House aktuális hetibetegének nincs sok titka. Igazi exhibicionista blogger a nő, az a fajta, aki posztol akkor, ha elszakadt a bugyigumija, akkor, ha felmentek a gázárak, akkor, ha elviselhetetlen izzadtságszag volt a négyeshatoson, akkor, ha a pasija nem akarta megdugni, szóval a világon MINDENRŐL. Gondolnánk, hogy igazi jutalomjáték ez a diagnosztikának, kórtörténetet máris kipipálhatjuk, hiszen jegyzett minden köhintést, Chase-t ráállítjuk a szakirodalomra, és kész. House persze elvből közelébe nem megy ennek a betegnek, mert aki mindent ilyen pofátlan módon kitereget, abban semmi érdekes nem lehet, különben is van neki ennél jobb dolga is.

Most éppen Jimmyt lecseszni, amiért a pótfelesége lakótársa eldugta előle a pornóDVD-it. Jimmynek erre több oka is volt, először is eleve gáznak tartja, hogy valaki még tékába jár pornót kölcsönözni, ez kb. annyira retro, mint a discman, meg különben is, mire való az internet? Egyéb okait egyelőre homály fedi, House-nak meg nem kell a süket duma, kéri a filmeket vissza, de nagy sebességgel, ellenkező esetben ülősztrájkkal, munkabeszüntetéssel és további stílustalan bútordarabok beszerzésével fenyeget. Jimmy meg alternatív programjavaslatot tesz országos cimborájának, hátha fárad már a csuklója, miért nem kíséri el pl. a rapidrandira, amire készül? Először is azért, mert erről a kifejezésről House-nak max az jut eszébe, hogy speed hatása alatt randizni, ami amúgy nem lenne ellenére, de ha Jimmy ötletének bármi köze van úgy 50 idegen nővel folytatott egyperces könnyű kis csevegéshez kedvenc színekről meg preferált szexuális pozitúrákról, akkor a maga részéről passzolná ezt a programot.

Tovább
Címkék: house
5 komment

House 6x14 - 5-től 9-ig (5 to 9)

2011. július 25. 09:00 - candyperfumegirl

Ebben a rendhagyó részben Dr. Cuddy egy napját követjük nyomon, végre meglátjuk az érem másik oldalát is. Azt, hogy van élet ebben a kórházban House-on túl is, és hogy mennyire nehéz egyszerre jó orvosnak, jó főnöknek, jó anyának és jó nőnek lenni, és hogy lehet mindezt elképesztő keménységgel és eleganciával művelni. Cuddy napja pontosan úgy indul, ahogy az enyém, óracsörgéssel reggel 5-kor, és „bazz, hova tűnt az éjszaka?” –homlokráncolással. A hasonlóság itt ér véget, Cuddy ezek után jógázik, babázik, tüsténkedik, miközben gyakorlott mozdulatokkal lazán bombanővé varázsolja magát, és már pont menetkész lenne, amikor képes beállítani Lucas álló farokkal. Két teljes percig vonaglik rajta, majd lanyhán félregurul, megesik az ilyesmi, mondja szánakozó arccal Cuddy, miközben arra gondol, fogadta volna inákbb House hívását, ami a két perces gyenge próbálkozás közepén érkezett.

Kórházban már az érkezéseikor teljes a műszak, és akármennyire is tudom szidni a főnökeimet, valahol sajnálom is őket az olyan dolgokért, amiket Cuddy most azonnal átél. Az összes okvetetlenkedő alkalmazottja betalálja a lehető legbanálisabb dolgokkal, és persze mindegyik világválságként éli meg saját kis nyűgjét, amit csakis Lisa Cuddy tud megoldani, na és erre kéne valami mást reagálni kisimult arccal, mint azt, hogy „ki a faszt érdekel a bajod?” Embert próbáló feladat, pláne 10 centis tűsarkokon. Ez amúgy sem lesz egy könnyű nap, a kórház biztosítása lejár, a biztosító nyeregben érzi magát, és eszében nincs jobb ajánlatot adni az eddiginél, Cuddy pedig 12% emelést kért, mert egy olyan penge kórház egy olyan világbajnok diagnosztikai teammel, mint az övék, ez a minimum, amit megérdemel. Munkaidő végéig egyezségre kell jutniuk, tik tak, tik tak…

Tovább
Címkék: house
17 komment
süti beállítások módosítása