Ebben az epizódban is van egy ismerős, a hetibeteg férje, akit őstulokra némileg hajazó fizimiskájáról, tetovált öcsikéjéről, és börtönből szökdösős szokásairól ismerünk általában. Lincoln itt most igazi mintaférj, a feleségével pedig valami nagyon nagy baj van, mert napok óta mást se csinál, csak alszik, furcsán bunkó vele, és szex helyett is inkább pofán törli, hogy hagyja már békén. Elgondolkodtató, bár ha ehhez a tulokhoz mentem volna hozzá, talán én is hasonlóan tennék, de ő azért hívja a mentőket, biztos ami biztos. Az esetet Cameron tukmálja rá House-ra, akiről még mindig nem sikerült kideríteni, mi a nagy titka, ami miatt orvosira ment, talán ez az eset majd fényt derít pár dologra az ő múltjából is.

Ami a klinikát illeti, House-nak szerencsés napja van. Egy feleség jön hozzá akkora mellekkel, hogy most azonnal rá kéne adni egy Baywatch úszódresszt, és elküldeni lassított felvételben futkározni a tengerpartra. Dokink szemei majd kiugranak a helyükről, és ha már így alakult, behívja konzultálni Jimmyt is, hadd legyen nős haverjának is egy jó napja. Hetibetegnek és a férjnek viszont nagyon rossz napja van, mert a csapatnak nincs semmi használható ötlete, és ilyenkor általában két dolgot csinálnak: vagy MR-t, vagy koponyát lékelnek, a páciens nagy szerencséjére ezúttal az előbbi.

A hetibeteg ezúttal egy skizofrén anyuka, akit a tizenéves fia nevel, és egyik pillanatról a másikra mélyvénás trombózist kap. Csodával határos módon már ennyi is elég ahhoz, hogy House-t érdekelje az eset, vagy csak annyira unatkozott a kórházi váróban, hogy kellett neki egy új játék, mert már az összes újságot elolvasta. Skizóanyu aggódó fiacskája zaklatja éppen az intenzíves orvost és vadul jegyzetel közben, mert ő ilyen kis pedáns gyerek, House meg kagylózik, és egy alkalmas pillanatban lecsap. Kell neki az eset, hogy miért, az a csapat és Wilson számára még nem egészen tiszta, de most legalább kiderül egy újabb érdekesség House-ról: kedveli az őrületeket, ami talán nem is olyan meglepő, és számára itt most az a legizgalmasabb, hogy a skizofréniát bele kell-e venni a diagnózisba., vagy sem. És mivel a mélyvénás trombózis menetrendszerűen az ember ötvenes éveiben szokott jelentkezni, a beteg meg csak 38, House majd elbeszélget vele, hátha hall tőle valami érdekeset.

A csapat azóta sem heverte ki azt a megrázkódtatást, amit az a tény okozott, hogy House önként bement beszélgetni egy beteghez, és senki sem csavarta hátra a karját, vagy fenyegette a vikodinja elkobzásával. House és skizóanyu egész kellemesen elbeszélgetnek, érdemi információt ugyan nem sikerül kiszedni belőle, de most legalább megvan az aktuális pletykatéma a nővérszobában egy hétre.

Sajátos hangulatú jelenettel indít a sorozat első karácsonyi epizódja: House és Wilson a klinikán kórlapokat szortíroznak (vagyis csak Jimmy, House inkább papírgalacsinokkal dobálózik), és a pokol bugyrairól beszélgetnek, miközben a Rudolph The Red-nosed Raindeer szól. Tökéletes hangulati aláfestéás egy karácsonyi epizódhoz. Érkezik Cuddy magához képest is feltűnően mély dekoltázzsal, House be is célozza egy papírgalacsinnal. Főnöknéni az ilyesmit már fel sem veszi, House múltját tekintve ez még kimondottan érett megmozdulás volt tőle, de ő most azért jött, hogy bezavarja az egyes vizsgálóba, mert már órák óta vár rá egy beteg. A vizsgálóban három apáca várakozik, és a fej, amit House vág, amikor meglátja őket, díjnyertes. A beteg apáca pedig kedves ismerős, őt is inkább dokinéniként szoktuk meg, különös ismertetőjegye a kifürkészhetetlen tekintet azokkal a jellegzetesen kék szemekkel, a hobbija pedig gerincsebészek vegzálása trópusi szigeteken, na melyik külsővel ismerősebb?

Juliskát most el lehet felejteni 43 percre, mert jelen esetben apáca, és kiütései vannak, House egy fél pillantásból megállapítja, hogy ez allergiás reakció, felír egy szert és tökéletes elégedettségben távozik, hogy kivételesen ennyire kevés baja volt egy beteggel. Jön viszont utána az egyik apáca, hogy megköszönje House kedvességét, amitől Jimmy halálra rémül, hirtelen azt hitte, kapu nyílt egy párhuzamos univerzumra. Ó nem, ez nagyon is valós, és az apáca tényleg House-hoz beszél, hihetetlen. Érkezik viszont a másik apáca is jelenteni, hogy Juliskával a hetibeteggel baj van, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy allergiás a szerre, amit House-tól kapott, adrenalint neki. Na ez sem volt éppen az év ötlete, mert most meg leáll a szíve, újra kell indítani, House bajban vagy.

A sorozat negyedik epizódja máris rendhagyó, mert nincs egy konkrét heibeteg, van helyette viszont járvány az újszülött osztályon. Erről House egyelőre még nem tud, mert éppen a munkaidő kellős közepén tökéletes lelki nyugalomban mereszti a seggét a szülészek plazmatévéje előtt a szülészeti társalgóban, ráadásul kizabálja a kaját is a hűtőjükből. Végül is érthető, a szappanopera-dokik röhejes frizuráját és még annál is röhejesebb sminkjét ekkora felbontásban sokkal jobban ki lehet elemezni. És ha már a sztorira úgysem kell odafigyelnie –mert a diagnózist nyilván az epizód első 5 percéből felállítja- hallgathatja közben a szülészek beszélgetését, amiből kiderül, hogy egy baba megbetegedet, és a rejtély-radarja azonnal bejelez, úgyhogy már söpör is az újszülött osztályra újabb beteg babákat keresni.

Hogy ennyiből House számára hogy következik az, hogy járvány van, ahhoz nyilván az ő agyában kéne lenni, ne firtassuk. Jimmy pedig éppen azt a sokkoló tényt próbálja feldolgozni, hogy House képes egy helyiségben tartózkodni a beteggel, minimum 4 jelenet lesz, mire felépül ebből a lelki megrázkódtatásból. House azt mondja, hogy addig nincs baja a betegekkel, amíg nem nő ki a foguk, igazán érdekelne, ki harapta meg. És az egyetemes törvényszerűség, hogy House sejtéseire nagyobb összegben fogadni is lehetne, ismét beigazolódik, valóban van még egy beteg baba. Igaz, hogy teljesen mások a tünetei mint az elsőnek, de House szerint ez csak azért van, mert hozzá nem értő unott szülészorvosok hülyeségeket irkáltak a kórlapokra, szóval ezt ő figyelembe sem veszi. Lehet menni Cuddyhoz, hogy adjon engedélyt a járvány kivizsgálására.

A sorozat harmadik epizódja klasszikus kollégiumi idillel nyit: hetibeteg fiúka beadja a tanárának, hogy beteg, csak hogy szexelhessen a barátnőjével. Ez csak félig hazugság, mert valóban köhög, sőt kiütései is vannak, de a barátnőt egyik sem tudja leállítani, pillanatokon belül Richter skála szerinti 8-as erősségű rengések észlelhetők a szobában, a srác pedig kidől. Szó szerint. Ide House kell, aki meglepően kevés fanyalgás után el is vállalja az esetet, Jimmy megtanult nagyon szépen mosolyogni, amikor egy beteg aktáját tolja haverja orra alá. Mehet is a brainstorming, a fehér tábla már az elején tele van tünetekkel, ezért jöjjön most egy kis antibiotikumos kezelés, hátha le lehet majd törölni párat.

House most sem ússza meg a klinikai ügyeletet, és hogy az egész kevésbé legyen unalmas, tart egy remek rögtönzött monológot a várakozó betegeknek, amiben tökéletesen összefoglalja az ars poetica-ját. „Én Gregory House vagyok, elismert zseni, a klinikai szolgálatot utálom, mint a szart, de mit csináljak, ez a szadista itt tűsarkúban kényszerít rá. Ha már végképp nem bírlak titeket elviselni, bekapok párat ebből a vikodinból, amit a fájdalomra szedek, de lehet, hogy nincs is fájdalmam, csak már annyira be vagyok állva, hogy azt se tudom, hol vagyok. Ha ezek után is van köztetek olyan, aki meg akarja vizsgáltatni magát velem, az egyes vizsgálóban leszek.” –kb. ezek a sarkalatos pontjai a beszédnek. Úgy láttam, páran már a második mondatnál menekülőre fogták a dolgok, az ott maradottak csak bambán pislognak, Cuddy viszont rendkívül gyakorlatiasan beküldi az első beteget House-hoz, ez nem kívánságműsor.

Itt is van a Házdoki második epizódja, és ezzel indul be igazán a sorozat, itt már nagyon érezték. Klasszikus jelenetek, az ocsmány sárga színezés is eltűnt, sőt még a stylist is mintha kezdene magára találni, ez lesz az. A második hetibeteg egy 16 éves sportoló gyerek, aki a számomra tökéletesen érthetetlen Lacrosse-t űzi, rémálmai vannak, de Greg bácsi még nem tud róla, ugyanis éppen a klinikai szolgálatot próbálja elbliccelni pletykalap-olvasással a kettes vizsgálóban. A változatosság kedvéért Jimmy buktatja le, némi filozofálgatás következik unatkozó beosztottakról, totál fölösleges klinikai ügyeletről, és a nyolcvanas évek kihalóban levő hajviseleteiről, amik már csak a princetoni onkológusoknál fedezhetők fel. Na jó, ez az utóbbi csak az én fejemben, pedig talán House szóba hozhatta volna. Egyébként még ugyanitt megcsodálhatjuk az egész sorozat egyik legkirályabb beállítását. COOL:

House pontban 4.03-kor menekülne haza, de a szülők letámadják a klinikán, ezek tudnak valamit. Sőt, állítólag időpontjuk van, ami már önmagában közröhej, de hoppá, House orra alá tolnak egy levelet Gregory House aláírással, miszerint szeretettel várja őket beteg kisfiukkal együtt egy kivizsgálásra, ez vicces. Persze kilométerekről ordít a levélről, hogy hamisítvány, ami nem is csoda, a kislányos aláírás minimum árulkodó, de most már legalább tudjuk, hogy Cameron mivel töltötte az idejét, mialatt a csapat betegek híján haldoklott az unalomtól. A hetibeteg legnagyobb szerencséjére viszont Cameron „mentsük meg szegény kisfiút” –szónoklatában elhangzik a varázsszó, aminek hatására House azonnal szuperdoki és esetmegoldó zseni- üzemmódba kapcsol, és meg sem áll minimum 14 lumbárpunkcióig, 2 koponyabiopsziáig és 23 kontrasztos MR-ig. A varázsszó a „rémálom” volt, szegény srácnak szörnyek vannak a szekrényében, és el kell ismerni, hogy 16 évesen ez elég aggasztó jelenség.

Szeretnék most minden House rajongót egy kis nyári darára csábítani, ezért most visszamegyünk a legelejére. Pl. emlékeztek még milyen volt House első botja, Jimmy első frizurája, Chase első nyakkendője, vagy hogy Cuddynak még szemüvege volt az első részben? Volt itt a sorozat kezdetén pár dolog, ami még erősen alakulóban volt, volt, ami kevésbé bizonyult jó ötletnek, de a formula, a humor, a beszólogatás és az általános királyság azért már helyén van a Pilotban is. Nosztalgiázzunk. Az első hetibeteg Robin Tunney, óvónénit alakít, akinek egyik pillanatról a másikra elmegy a hangja, és csak gügyög. És itt a sorozat elején még nem olyan egyszerű a koreográfia, hogy valakinek hülye tünete van, House felveszi, megy a differenciál, majd a lumbálás és a „szerintem ez lupusz”, itt kapásból az első lépéssel bajok vannak: House le se szarja az esetet.

A kórházi kezdés ígéretes, két férfihang vitatja meg a beteg esetét. Az egyik nagyon empatikus, nagyon édes és nagyon aggódik, igazi mintadoki, általában az ilyenekről szólnak a kórházsorozatok. A másikat meg nem is érdekelhetné kevésbé a páciens és az orvoslás, mint olyan, félvállról beszél, és egy botra görnyed, helyben vagyunk. Jimmy szóvá teszi, hogy House távolról sem emlékeztet orvosra civil ruhában meg a botjával (bezzeg neki vagy hat toll is virít mindig a makulátlan fehér köpenyének a zsebében), és kiderül, hogy éppen ez a cél. Dr. Gregory House nem akarja, hogy a betegek tudják, hogy ő az orvosuk, és kerüli is őket, mint a pestist. Jimmy pedig mindent bevet, hogy Greg ezt az esetet vállalja el, még az a megkérdőjelezhető állítás is elhangzik, hogy a beteg az unokanővére. Ráadásul van egy túlképzett dokikból álló csapata House-nak, akik jelenleg napi 8 munkaórában szétunják az agyukat, kapjanak már egy új játékot.

Elérkeztünk a 3. évad záró epizódjához, el is morzsoltam egy könnycseppet. A hetibeteg nem éppen szokványos módon érkezik most House-hoz. Egy házaspár egészen Kubából jött New Jersey-be, először motorcsónakkal, majd evezővel, az utolsó métereken már úszva, majd helikopteres segítséggel, mert ennyire király orvos Greg House. Az öreg Fidel ilyen spílereket nem tud felmutatni. A feleség a beteg, de annyi baja van már érkezéskor, hogy teljesen megtölti a sok nyavalya fehér táblát, na ebből lesz nagy mutatvány kihozni valamit.

Boreman felmondási idejének utolsó napjait tölti, és kurva jól érzi magát, aminek csak 2 oka lehet: vagy az, hogy elhúz végre, vagy, hogy amőbák vannak az agyában, de mivel ezt ellőtték már a 2. évadban, ezért én mégis az elsőre tippelek. House körül Jimmy és Chase azért nyüzsög, hogy ereszkedjen már térdre Boreman előtt, és mondja meg neki, hogy nélkülözhetetlen, különben ELMEGY (no shit), és attól biztosan kifordulna a világ a négy sarkából. Azt várhatják.

Megvan az a South Park epizód, amikor Cartman bemegy valami Maunika jellegű show-ba „kezelhetetlen a gyerekem” témában, és még vagy 10 lapáttal rádob az alapból is antiszociális paraszt stílusára? Na, a mostani hetibeteg pont ilyen. Mert nem House-ra vonatkozik a cím, félreértés ne essék, a kis köcsög hetibeteg még rajta is túltesz geciségben. A kis rohadék (nem csak én becézgetem, a csapat is hasonló jelzőkkel illeti) pokoli fejfájással kerül be hozzájuk, miután egy sakkversenyen kis híján agyonverte a legyőzött ellenfelét a sakkórával, azt hiszem, a fair play díjról is lecsúszott. Ezek után persze a fehér táblán az első tünet a személyiségtorzulás, amit 150-es betűtípussal kellőképpen hangsúlyossá is tesznek, főleg miután az első vizsgálat alatt a kis gennyláda olyanokat szólt be a saját anyjának és Chase-nek, amiktől még a House mellett edződött ausszinak is a padlón koppant az álla.

Ezek után Chase zsigerből rühelli a kölköt persze, House-t viszont éppen ezért érdekli. Foreman (aki sajnos még mindig Boreman) már csak a felmondási idejét tölti, így magasról tesz az egészre, de csak addig, amíg a büdös kölök le nem buzizza. Ezek után már ő is adna neki egy végbéltükrözést csak úgy a poén kedvéért. De először a srác fájdalmaival kéne kezdeni valamit, mert már nem csak a feje, hanem mindene fáj, főleg az ujjai, de ez lehet attól is, hogy már minden osztálytársát agyonverte legalább egyszer, márpedig az ilyesmi nem kimondottan kíméli az ízületeket.

A cím nem árul zsákbamacskát, az epizód valóban Foreman lemondásáról szól. (Akit mellesleg mostantól Boremannek fogok hívni, egészen addig, amíg meg nem szűnik olyan unalmas faroknak lenni, mint ebben az epizódban.) Cuddy könnyek nélkül útjára engedi, Chase és Cameron meg őszinte megrökönyödéssel fogadja, hogy van ember, aki önként itt akarja hagyni ezt az isteni munkahelyet. Van közben egy hetibetegük is, akit ha kivégzőosztag elő állítottak volna, sem tudtam volna felidézni, mielőtt újranéztem volna, annyira jellegtelen. Címszavakban: 19 éves egyetemista csajszi, aki teljesen egészségesnek tűnik, csakhogy vért köhög fel, és egy boxedzésen kis híján agyonveri az ellenfelét. House szerint ez fertőzés lesz, és egész jó ivójátékot lehetne játszani ezzel az epizóddal, ugyanis ha innánk minden alkalommal, amikor House azt mondja ebben a részben, hogy „szerintem ez fertőzés lesz”, annak ritka csúnya vége lenne.

Chase-t roppantul érdekli, mi az oka Boreman felmondásának, House-módszerel próbálja analizálni, de Boreman elhárítja, egy „soha nem kedveltelek és soha nem is foglak”-kal. Megjegyzem, attól, hogy valaki tuskó ahhoz, aki kedves hozzá, még nem lesz House, ahhoz először is emberfeletti zsenialitás kéne. Boreman kimondottam emó vonalat követ mostanában, élvezettel dagonyázik az önsajnálatban, és azon sír, hogy el kell mennie innen, mert nem akar olyanná válni, mint House. Itt lenne az ideje, hogy valaki közölje vele, hogy ez a veszély még csak véletlen sem fenyegeti, de inkább hagyja mindenki, hadd szenvedjen.