Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Törtetők 1x08 - New York

2007. november 27. 11:00 - bakfitty

Szezonzáró következik, Vinnie az első pillanatban már egy soha nem látott csajtól vesz könnyes-nyálas búcsút, míg a többiek a padkán ülve malmoznak. Szerencsétlen Vince már fejben sem tudja tartani, hogy hány asszonytól kellene búcsúzni mielőtt dobbantanak New Yorkba, de hogy, hogynem csak és kizárólag Scarlett Johansson érdekli, szekálja E-t, hogyan áll a dolog vele, mert szeretne már találkozni azzal a lánnyal. E csak a száját húzza, hogy ez azért nem így megy, másrészt meg kellene szervezni a búcsúbulit a forgatás előtt. E-t még basztatják egy kicsit, amiért semmit nem képes elintézni (szerencsétlen filmsztár a QB-t is bagóért csinálja), de hálistennek a sopánkodásra talál magának más közönséget estére, és már Kristennek sírja el a gondjait vacsorafőzés közben. Kristen levágja, hogy E már Vince rabja lett, és nem bír nélküle élni, és ha nincs vele akkor meg teljesen kikészül. Férfiszerelem? Lóg a levegőben, mit ne mondjak.

Ari irodájában éppen Larry David (Félig üres, Seinfeld írója, két lábon járó cinikus keserűség) ordibál éppen Arinak, halál impro az egész beszélgetés, Jeremy Piven nyomja a kokós süketelést, Larry David meg csak rekedten értetlenkedik, egy büdös mukkot nem lehet érteni abból, hogy mi a vita tárgya. De Drama feloldja a feszkót, megöleli Larryt, már ismerik egymást régebb óra ezek szerint, mert nem kap egy viszontpofont rögtön, elmotyognak egymással, aztán Larry le is lép. Drama aztán ottmarad egyedül, de jön a saját ügynöke, Adam, hogy levigye az irodájába. Drama szarul áll a szerepek tekintetében, de kaphat egy mellékszerepet a CSI: Minneapolis pilotjában. Na Drama? Én ugranék rá, főleg, hogy Don Johnson a főarc. De a gáz az, hogy egy időben van a QB, aminél igaz, hogy semmi pénzt nem kap, de hát a nagy kiugrás lenne Vince mellett. Drama még otthon picsog egy kicsit, hogy micsoda dilemma ez kérem szépen, Vince ígérget neki fűt-fát, hogyha a QB-t választja, de Drama inkább megy golfozni a tetőre. Turtle közben meg a partiról hadovál összevissza, hogy ő majd intézi a reklámokat meg a belépőket. E aztán belemegy, jól van, legyen parti, nem tudom ki szart bele ennek az embernek a müzlijébe aznap reggel, de hogy pozitív energiából keveset szivárogtat, az tuti. Arra is kibukik, hogy Vinnie egész nap csak Scarlett miatt sír.

Tovább
Szólj hozzá!

Tűzvonalban 01x11 - Velem, vagy ellenem

2007. november 23. 13:06 - kiricsiz

Intro. Úgy látszik, Bordás igent mondott Szabó ezredes meghívására, habár nem hajtás lett a dologból, csak agyaggalamb lövészet, no de e közben is lehet nyugodtan diskurálgatni. Szabó valamiért úgy döntött, őszinte lesz. Első körben azt árulja el Bordásnak, hogy Kolonics igenis tud a megfigyelésekről. Aztán azt, hogy Kolonics szólt rá Gergő bácsira, hogy ne baszkurálja Bordást, mert neki, ha törik, ha szakad, az őrsön kell maradnia. Aztán Szabó ezredes újabb kemény ütése: Zsuzsa lehet, hogy be van avatva az akcióba. Nehezen hihető, hogy a belső ellenőrzés feje felett zajlik az egész. De Bordás szerint kizárt, hogy Zsuzsa benne lenne, ugyanis az ő lakása is tele van hintve poloskával. Bordás elkezdi szívatni Szabó ezredest, hogy akkor most rögtön felhívja Kolonicsot, és rákérdez. Persze csak Zsuzsát hívja és megkéri, hogy nézzen utána Kolonics titkosszolgálati múltjának.


Johnny és Pircsi próbálnak. Pontosabban Pircsi próbálja az új előadás szövegét, Johnny csak segít neki. Bordás viszont megint megtalálta Móriczot. Most éppen amiatt basztatja, hogy Kálmán bát Móricz betegszabadságra küldte. Persze Kálmán bá azóta "nem érzi jól magát", amióta szabadon engedte a lányát, és persze Móricz volt az ügyeletes, amikor "elszökött" a kurva, szóval fedezik egymást. A végén Bordás brutálisan ordítani kezd Móricz-cal, egyre durvább a hangulat az őrsön. Szerencsétlen Móricz meg csak néz ki az arcából. Az ember már kezdi sajnálni ezt a Móriczkát, habár mindannyian ismerjük ezt az oktondi, mindent jobban tudó típust, ritka idegesítő állatfajta.

Tovább
24 komment

Írja meg a Született feleségeket helyettünk!

2007. október 02. 14:39 - szabóZ

Na most elárulunk egy titkot. Utálunk dolgozni, inkább egész nap ücsörögnénk az őszi napsütésben, bámulnánk az Indexszel szemben folyó építkezést. Mert nincs is szebb annál, mint dolgozó embereket nézegetni, ahogy serénykednek, izzadnak, gürcölnek.

Éppen ezért ezennel delegálnánk a munkát, igen nyájas blogolvasó, Önnek. Írja meg Ön helyettünk a Született feleségek heti összefoglalóját a Hogy volt blogra, legyen a vendégbloggerünk, rajongjon vagy cinikusan szúrjon közbe, vitázzon a többi olvasóval, amíg bírja cérnával.

(Persze ez csak egy álkemény kamu, valójában nagyon is szeretünk dolgozni, csak annyira webkettesek vagyunk, hogy gondoltuk a blog még csak most alakuló közösségét is bevonjuk az alkotás folyamatába).

Tovább
45 komment

Hogy volt: Törtetők 1x02 - A kritika

2007. október 02. 11:22 - bakfitty

Naszóval ott hagytuk abba, hogy az ifjonc színészreménység, Vince Chase első filmje bemutatásra került, de lecsúszott egy nagy filmszerepről, ami végül Colin Farrellnek jutott, és vett egy kutyát, Arnoldot. Lássuk ő és a sleppje mihez kezd ezzel a rengeteg élménnyel.

Ismét a böszme citromsárga Hummerrel kezdünk, tényleg impozáns autó, de biztos száll rá a sok szúnyog meg a muslica. Turtle beáll a kocsival a házba, ahol Drama már gyakorolja a színésziskolához a Vagina Monológokat, Vince rájön, hogy kellene neki egy Mercedes, Turtle pedig E kezébe nyomja az friss-ropogós Variety-t, az első kritikával Vince új filmjéről. E felolvassa, pedig látszik az arcán, hogy nem fog ez jólesni senkinek. Igaza is van, a kritika földbe döngöli („Annyira erőlködik járás és beszéd közben, bárcsak valaki hagyná pihenni.”), de Vince-t ez nem érdekli, legalább azt is írták, hogy jóképű. De nincs idő keseregni, indulás Ari irodájába.

Tovább
6 komment

Hogy volt: Lost 3x01 - Két város története

2007. október 01. 00:10 - sixx

Na, kérem szépen, ismét itt vannak a szigetlakó barátaink és a gonosz ádörök bandája, akik rongyokban járnak a műsor kedvéért, pedig ennél sokkal, de sokkal jobb helyzetben vannak. Erről majd később. Ott hagytuk abba vagy hat hónapja, hogy a parton Lokkbácsi addig okoskodott, míg fel nem robbant a bunker, lilába nem öltözött az ég, és mindenki meg nem süketült kis híján. A kopaszembert nem szabad gombok közelébe engedni, ezt tessék megjegyezni. Ezalatt Dzsekk, Szójer és Katinka NemHenrigél fogságába esett, Hörli gyalogolhat vissza a partra hírt vinni róluk (szopás), Májkül meg Vólt pedig elhajókáztak valahová. Szájid, Szán és Dzsin Dezmond hajóján henyélnek valahol a sziget partjainál.

Egy szemmel nyitunk, női, az máris látszik, zenét hallgat és süt valamit, igen, szőkecsaj az, kedves, műtött orral, és sírós arckifejezéssel. A szobáját rendezgeti, odaágeti a sütit, sírdogál egy sort és könyvklubot vezet, ahol a sznob köcsögök lekutyázzák Stephen Kinget, pedig. Aztán egyszer csak valami nagy robaj, kiszaladás, és bazmeg, ott van NemHenrigél a vizenyős szemivel, mi meg rádöbbenünk, hogy ez a flashback nem a való világban játszódik, hanem a szigeten, egészen pontosan Ádörfalván, mert itt laknak a rohadékok, központi fűtéssel és árammal felszerelve.

Tovább
15 komment

Hogy volt: A szökés 2x05 - A kincses térkép

2007. október 01. 00:07 - sixx

Mivel az előző rész végén mindenki elindult Utah felé, sejthető volt, hogy ebben a részben el is érünk oda. Közben a bodycount megindult: Abrúzi és zsíros haja eltávozott közülünk, és ha Mehón ügynökön múlik a dolog, akkor hamarosan még kevesebben leszünk. A tesók kocsiznak, és egy rádióhír nyomán konstatálják, hogy egy olasz maffiózóval kevesebb. Májki kikészül, a lóvé kell neki, amit Díbíkúper hagyott kvázi rá, de persze ezzel nem csak ő van így, Színót is erre pályázik.

Neki éppen gondja akad egy kalauzzal, aki a magyar szokásokkal ellentétben nem kurvaanyázza le, még csak testi fenyítést sem helyez kilátásba, hanem látszólag elhiszi a meséjét az elveszett jegyről. Ugrás Tvínerre, aki posztkoitális nyugalomban heverészik apja árnyékából kitörni vágyó csaja mellett, és szépeket mond neki, de erre kopognak az ajtón, és jönnek a rendőrök, Tvínert keresni, helyes kis körözési fotóval. A csaj nem köp, mert SZERELMES.

Tovább
11 komment

Hogy volt: 24 2x03 - 10:00-11:00

2007. október 01. 00:06 - Bruti

10 óra. Nézzük csak, mivel is fejeztük be. Mason lekoccolt, Jack úton, hogy felrobbantsa a CTU-t régi-új haverjaival, Szöszi valahol elhagyta a kisszöszit. Keresi is rendesen, de nem csak ő, hanem a kiérkező rendőrség is. Apu (fején a csavarkulcs inverze.. hahaha) kicsit ideges, de a mentők ápolják.

Ez a fosgép Mason, már kocsiban ül és minél messzebb akarja magát tudni a bombától, de Tony kibaszik vele, rányom egy melót, ha én megdöglök, dögölj meg te is alapon. Na mehet vissza a városba. Szőke végre megtalálja a kiscsajt, még időben, mert már fürtökben lógtak rajta a pedofilok. Jack kocsikázik és kérdezget. Közben csörög a teló, a Szöszi hívja, hogy gond van. Most bezzeg tud rinyálni, mikor baj van, addig meg le se szarta az apját. Jack nem tud beszélni, így elküldi a nagynénihez. Szöszi hívja a CTU-t, Tony beavatja, hogy az apja éppen dolgozik, ezért rázta le, de a vonal szarakodik, így a két szőkénk busszal indul a CTU-ba.

Tovább
7 komment

Hogy volt: 24 2x02 - 9:00-10:00

2007. október 01. 00:05 - Bruti

Kilenc óra van. Ott hagytuk abba, hogy L.A.-ben nem jó lakni. Az arabok mindig kitalálnak valamit, hogy elbasszák az átlag amerikai hétköznapjait, a bébiszitter szakma se a régi már, ezer veszély leselkedik rád, minden kiságy és búgócsiga mellől, különösen, ha szőke vagy és Kim Bauernek hívnak. Jacknek is megint agyon kellett lőnie egy rosszarcút, szóval szarul indult ez a nap is.

Mr. President még mindig a lehetséges hullák számán mekeng, az arabok meg fenik a kést.. izé a bombát. Kim Bauer - ezentúl egyszerűség(e) kedvéért, hívjuk csak Szöszinek - tehát Szöszi, úgy dönt, hogy nem várja meg a következő maflást, inkább lelép a kisszöszivel. Apu komolyabb retorziókat helyez kilátásba, de Szöszi csak rohan és fut, még a fasza kis 3310-es Nokiáját is otthon hagyta.. haha. Anyámnak még mindig olyan van és működik! Jack kis tatyójával elindul Joe Wald bandájához. Régi ismerősök ők, Jack volt a beépült ügynök náluk, most is ezt a kártyát játszák ki mivel a CTU-nak gyanús a fickó. Na most az van, hogy akit Jack mellbelőtt, az lett volna a koronatanú a banda ellen így Jack azt bírta kitalálni, hogy tálcán szatyorban viszi el az ürge fejét, afféle ajándék gyanánt… ehh.. horror vazze! Már értem minek kellett a fűrész. Tikk…takk… Tikk…takk…

Tovább
3 komment

Hogy volt: A szökés 2x04 - Nyolcból egy

2007. szeptember 20. 11:54 - sixx

Az előző, Tíbeg-light epizód után (amiben a tesók felrobbantották a meneküléshez használt gépjárművet Mehón átbaszása céljából, és más nem is nagyon történt, hacsak Kellerman ügynök dokinő-becserkészési manőverét nem tartanánk fontosnak, de annak tartjuk) most egy sokkal szadistább epizódra várunk, vért akarunk, és a déli tuskó sorozatgyilkos hajlamának előtörését.

Tesókkal kezdünk, a cseh kurvával kocsiznak, mögöttük Bellik és egykori fegyőr kollégája, akik hiányoztak a "hogyan kövessünk valakit észrevétlenül" óráról, és azonnal nekimennek Májküléknek, amint erre lehetőség adódik. Kis üldözés után Nika kocsija leamortizálódik, fának megy, Bellik elfogja a két csibészt, és irány Utah, mert ugye a dagi rab az előző részben köpött a lóvéról. Go, Bellik! Fegyőr bárátaink a krimik dramaturgiájának megfelelő dolgokat teszik szépen sorban: 1. megfenyegetik Májkült, hogy lehántják a plüss melegítőfelsőt a cseh kurtizánról, ha nem segít nekik és 2. a nagy csöcsnézegetésben elfeledkeznek Linkről, aki a kocsiból kitép egy kis darabot, és szabotálja a jobb első kereket, jól.

Tovább
18 komment

Hogy volt: A szökés 2x03 - Vezércsel

2007. szeptember 15. 11:40 - sixx

Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: a világ legokosabb embere menekül, nyomában a második legokosabb, a sokkal hülyébbek meg mind csatlakoznak valahol, és Utah felé igy ekeznek (kiváve Héjvájört, aki erről nem tud semmit, és piros sisakkal a fején kerekezik valahol a pusztában). Egy kissé félrevezető képsorral nyitunk, Mehón és a zsaruk egy kiégett kocsi mellett állnak, "micsoda ostobaság így meghalni" mondja az egyik, és nekünk most azt kéne hinnünk, hogy Májkül meg Link odaveszett a tűzben, de mi okosabbak vagyunk egy frissen kinevezett államtitkárnál is, ezért csak röhögünk, majd később nem fogunk, mert ezt a trükköt még hatszázszor bevetik, nem vicc, tényleg.

12 órát ugrunk vissza, Mehón az irodában nézegeti a rabok képeit, enyhe homoszexuális felhangot hoz a szellő, de mire eldönthetné, hogy melyikkel akar egy vegasi hétvégét kettesben, hír jő, Link, a sebesült ember, nem ment kórházban, és most nekünk sokkolva kellene lennünk, de nem, ki az a barom, aki szökött rab létére kórházba megy, tébékártya sincs nála eleve, vizitdíjat semigen tud fizetni, hátakkormeg? Arról most elegánsan hallgassunk, hogy az előző részben az üldözők már majdnem beérték a tesókat, és teljesen érthetetlen, hogy miért nem követték a Link sebéből patakzó vért mondjuk kutyákkal, mert ha minden ilyen szarságon kiakadunk, az életben nem lesz vége a hogyvoltnak.

Tovább
25 komment
süti beállítások módosítása