Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Hogy volt: Lost 3x01 - Két város története

2007. október 01. 00:10 - sixx

Na, kérem szépen, ismét itt vannak a szigetlakó barátaink és a gonosz ádörök bandája, akik rongyokban járnak a műsor kedvéért, pedig ennél sokkal, de sokkal jobb helyzetben vannak. Erről majd később. Ott hagytuk abba vagy hat hónapja, hogy a parton Lokkbácsi addig okoskodott, míg fel nem robbant a bunker, lilába nem öltözött az ég, és mindenki meg nem süketült kis híján. A kopaszembert nem szabad gombok közelébe engedni, ezt tessék megjegyezni. Ezalatt Dzsekk, Szójer és Katinka NemHenrigél fogságába esett, Hörli gyalogolhat vissza a partra hírt vinni róluk (szopás), Májkül meg Vólt pedig elhajókáztak valahová. Szájid, Szán és Dzsin Dezmond hajóján henyélnek valahol a sziget partjainál.

Egy szemmel nyitunk, női, az máris látszik, zenét hallgat és süt valamit, igen, szőkecsaj az, kedves, műtött orral, és sírós arckifejezéssel. A szobáját rendezgeti, odaágeti a sütit, sírdogál egy sort és könyvklubot vezet, ahol a sznob köcsögök lekutyázzák Stephen Kinget, pedig. Aztán egyszer csak valami nagy robaj, kiszaladás, és bazmeg, ott van NemHenrigél a vizenyős szemivel, mi meg rádöbbenünk, hogy ez a flashback nem a való világban játszódik, hanem a szigeten, egészen pontosan Ádörfalván, mert itt laknak a rohadékok, központi fűtéssel és árammal felszerelve.

Bennel (mert NemHenrigélnek ez a böcsületes neve) együtt a szőjecsaj is megdöbbenve látja, amint Dzsekkék repülője kettészakad a falu egén átsasszézva, szóval két évadnyit ugrottunk vissza. Nem sokat szarozik (mert ő a főnök, az nyilvánvaló) Gudvint és Ítönromot küldi a két roncshoz, vegyüljenek el és hozzanak listát, nevekkel. Michael Emerson olyan szuggesztív jelenség a képernyőn, hogy ihaj. A kamera lassan kinyit, és fentről látjuk a szigetet, annak közepén Ádörfalvát és a partokon füstölgő roncsokat. Főcím.

Dzsekkel nyitunk, kocsiban ül, kávét vedel és fáradt, ezt a borosta és Matthew Fox homloktörölgetése jelzi, megvan, köszonjük. Exnejét lesi, aki nagyon jól elvan a suliban, ahol tanít, még nevetgél is hozzá egy kollégával, ezt nem kéne, mert Dzsekk le fogja ütni azon nyomban. Snitt, láncok, koszos Dzsekk és sötétség, ismét a szigeten, illetve ott, ahová hurcolták hőseinket. Dzsekk be van zárva, egy üvegfallal kettéválaszott cella egyik felébe, a másikban egy lélek sem. Rugsossa kicsinyég az üveget, kiabál is, de minek.

Vágunk, Katinka fekszik egy zuhanyzóban, és ZZ Top bámulja meredten, eredj zuhanyozni kispofám, mondja. Hoppácsak, lesz csöcs? Nem lesz, pedig. Megkapjuk Szójert is, akiről tudjuk, hogy Dzsémszford, de akkor is így hívjuk. Egy ketrecben ébred, és meglát egy kollégát a szemben levőben, aki le sem szarja. Szójer a tettek embere, lálel egy nagy piros gombra, amin egy villa meg egy kés van, ez biztos az állatok kedvéért került oda, mert még a végén félreértenék a jelentését. Megnyomja egy párszor, mire megrázza az áram, erre mondjuk figyelmeztette Karl a másik ketrecből, de Szójernek aztán beszélhet.

Dzsekk és láncok megint, hiábavaló küzdelem a kiszabadulásért, aztán megjelenik valaki az üvegfal túloldalán, Juliet az, a szőkenő az első jelenetből. Dzsekk flashbackkel egyet, ügyvéd, válás, ki a faszid bazmeg, mondd meg azonnal, nem mondom, majd megtudom akkor, dögöljél meg. Megint sziget, megint Dzsekk, megint láncok, kiabálás, beszélgetés. Juliet leszarja Dzsekk üvöltözését, ne rángasd a láncot, mert addig nem kapsz enni, köcsög, kábé  ennyi van az arcára írva.

Katinka felfrissült, mocskos göncei helyett szép nyári ruhát kapott, virágosat, és fel is veszi, a fene esne bele. ZZ Top jő, viszi Benhez, aki "már vár", ez nem hangzik valami biztatóan. A tengerpartra mennek, Ben helyes kis pikniket rendezett be pálmalevelekkel fedett, nyitott oldalú kunyhóban, rántotta, tojás, kávé, villa, kés, meg egy bilincs, amit fel kell venni, mert csak. Katinka kávéfüggő, és azonnal magára kattintja a karperecet. Ben reggeli közben manipulálja egy kicsit, miért fontosabb neked Szójer, mint Dzsekk, pulykatojás? A világítás a jelenet alatt elég furán változik, lehet jobb lett volna egyben felvenni a dolgot. Ja, és beígér egy nagyon kellemetlen két hetet Katinkának.

Flashback, Dzsekk a neje részletes telefonszámláján megy keresztül, keresi a gaz csábítót, mert agyon akarja vágni. Bejön fater, és megszólal a telefonja, hoppácsak, az exnej őt is hivogatta? Dzsekk kiakad, dugtad, mi? Rohadékalkoholistaszemétláda. Matt Fox szerintem elég nevetséges a jelenetben, inkább nézzen keményen, a férfihiszti nem áll neki jól. Szigetelés, Dzsekk a mennyezetről lecsöpögő vizet issza, és az apja hangját hallucinálja a fali hangszóróba, eh. Juliet jő a Dharma-címkés vizespalackal, kapsz kaját, idegbeteg paraszt, ha leülsz a seggedre, és nem ütsz le. Nem kell neki, miért is kéne, keménycsávó. Juliet kérdezgeti, mivel foglalkozol Dzsekk? Nem, mintha nem tudnánk, hogy pontosan tudja, mivel foglalkozik. Dzsekk kamuzik egy nagyon gyengét, de valami ott motoszkál Juliet tekintetében, tetszik neki Dzsekk. Katinka ki fogja kaparni a szemét.

Vissza Szójerhez, aki rájött az etető működtetésére, és kap egy halas (Dharma) kekszet cserébe. Karl a partinépségről érdeklődik, jó emberek laknak ott? na persze, mondja Szójer, engem egy iraki majdnem halálra kínzott. Hehe. A halas keksz várhat egy kicsit, mert Karlnak van kulcsa a ketrechez, és kiszabadítja a kissé zavarodott Szójert, aki elszalad balra, na nem sokáig jut, mert Juliet nemes egyszerűséggel nyakon lövi egy sokkoló izével. Már nem mosolyog, de ettől még rohadt szimpatikus. Vissza a ketrecbe.

Éhségsztrájkoló Dzsekk és szendvicses Juliet, aki figyelmezteti konok macsónkat, hogy ennie kell, mert hallucinálni fog hamarosan. Addig dumál neki, míg Dzsekk belemegy a dologba, és leül a sarokba, hogy a csaj behozhassa a kaját. Muhaha, tervet forral, mi már tudjuk. Flashback, Dzsekk egy beteggel foglalkozik, illetve nem, mert a fater telefonja megszólal, és elborul az agya, kit érdekel egy haldokló vénember, most lebuktatom a rohadékot! Követi egy szállodához, rátöri az ajtót, és mit lát? Alkoholista-gyűlést, ahol nem kicsit csinál hülyét magából, leüti a fatert, átrendezi a berendezést, és mindenki előtt azt üvölti, hogy a fater dugja az exnejét.

Sziget, Juliet jő a kajával, Dzsekk azonnal felpattan, elveszi tőle a tányért, és azzal fenyegeti, hogy elvágja a torkát. A tányérral. Muhaha. Elindulnak kifelé a cellából, hiába mondja Juliet, hogy nem jutnak sehová. Egy ajtónál Dzsekk arra utasítja a szőkecsajt, hogy azonnal nyissa ki, de nem lehet, ez annyira nem jön be a dokinak, dehogynem lehet, csak akarni kell. Ekkor jelenik meg Ben, akit hiába fenyeget Dzsekk (megölöm a nőt, bazmeg), csak annyit mond, oké. Ez Julietnek annyira nem jön be, de mindegy, mert ha kinyílik az ajtó, mindenki meghal. Mit csinál erre Dzsekk? Kinyitja az ajtót, amin betódul az összes víz a környékről, tenger alatt vagyunk! A fürdőzés közben valahogy sikerül visszazárni az ajtót, majd Juliet iszonyatosan pofánvágja Dzsekket, ennek mi örülünk.

Szójerre vágunk, aki egyre szofisztikáltabb módszerrel kerít magának kaját, és nagyon büszke az eredményre (halas keksz és takarmány). Katinka is megjelenik, megy Karl elárvult ketrecébe, és nagyon sírós fejet vág. ZZ Top megjegyzi, hogy a medvék két óra alatt rájöttek a kajaszerzés módjára, ez vicces volt. Szójer vicceskedik Katinkával, és udvarol is egy sort, kedves déli úriember ez.

Megint Dzsekk, megint lánc, megint cella. Juliet egy aktát tanulmányoz, és elmondja Dzseknek, hogy a Hidra állomáson vagyunk, víz alatt, és a Dharma dolog? Na, az nagyon régen volt. Juliet mindent tud Dzsekkről, még a neje új faszijának a nevét is. Dzsekk ettől kissé ideges állapotba kerül, minek hatására flashbackel egyet, a neje teszi le érte az óvadékot a faterral folytatott verekedés után, és hoppácsak, faszival van, akinek az istennek nem mondja meg a nevét, a kurvaéletbe, Kovács Jánosnak hívják, vízvezetékszerelő Anagyalföldön, most jobb? Dzsekk monomániája kiborító, DE az epizód végére tanul valamit, és Juliettől nem kérdezi meg a faszi nevét, pedig megtudhatná.

Az utolsó jelenetben az eddig szimpatikusnak tűnő Juliet és a továbbra is geciember Ben dumcsiznak egy kicsit, szép munka, mondja a főnök, amire csak egy nagyon erőltetett köszönöm a válasz. Mi a fasz van ezek között? Jövő héten jövünk vissza.

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

villa 2007.10.01. 00:27:58

jaj de jó, hogy lett hogyvolt blog!!
és jó ez a lostos hogy volt is ám, nagyon.

Gabba 2007.10.01. 00:41:11

Szóval legalább annyi kiderült, hogy Adörfalván Ben a Hókuszpók.
Amúgy Juliettel kettesben én is részt vennék egy könyvklubos szeánszon...

Candy Perfume Girl 2007.10.01. 00:46:56

Végre újra Lost és hogyvoltok, és a blognak is nayon örülök, csak így tovább!

Istenkirály ez az évadnyitó epizód mellesleg.

EasyFriend 2007.10.01. 02:53:36

Hát annál a reggelizős résznél valóban furcsák voltak a fényviszonyok. Amíg ki nem mondták, hogy reggeli, frankón azt hittem, hogy alkonyat van.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.10.01. 05:06:58

easy: a dvd-re pont most fordítottam az epizód kommentárját, és Lindelof azt mondta, hogy valóban ott vették fel a parton, semmi stgúdió, meg odavetítés nem volt benne - mondjuk azt nem mondta, hogy melyik napszakban. Nekem úgy tűnt, hogy amikor Katinka közeleg, akkor reggel van, de Ben közeli képeit tuti alkonyatkor vették fel.

reminder 2007.10.01. 07:47:16

Hát mondjuk én nem szívesen futnék össze Bennel egy sötét sikátorban. Kiráz tőle a hideg, brrr...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.01. 08:16:47

Azért az a telefonos sztori nekem nem volt kerek ("Dzsekk a neje részletes telefonszámláján megy keresztül, keresi a gaz csábítót, mert agyon akarja vágni. Bejön fater, és megszólal a telefonja, hoppácsak, az exnej őt is hivogatta? Dzsekk kiakad, dugtad, mi?"). Kérdéseim:

1. Az amerikai mobilokban nem lehet nevet rendelni a számokhoz? Csak úgy lehet megtudni, hogy kié, ha felhívod?

2. Dzsekk nem ismeri az apja mobiljának a számát? Rányom, és csodálkozik, hogy a fater zsebe csörren meg?

3. Ha a feleségemnek megvan az apám száma, az az egyetlen válasz erre a "rejtélyre", hogy biztos félrekefélnek? Más kapcsolat már nem is lehet egy nő és az apósa között? Vagy csak én vagyok túl naív? :-)

reminder 2007.10.01. 08:41:14

Szerintem meg igenis kúrogatta az öreg a nejét. Ápolták a családi kapcsolatokat, na.

derelye vágó 2007.10.01. 08:43:31

Lesz ments meg hogy volt?

papugaja 2007.10.01. 14:37:37

Azért ügyesen ingázott a Szőkecsaj meg Nemhenry a vízalatti bázis, meg az állatkert között.
Hipp-hopp kangurek?

papugaja 2007.10.01. 14:39:02

Juliet és Ben. Bocsi.

johevi 2007.10.01. 14:55:10

Jó volt, de ennyire részletesen nem kéne. Ez nem hogyvolt volt, hanem konkrét forgatókönyv...

limbekcs 2007.10.01. 15:56:57

az első képen azt látjuk, hogy a repülőgépet a fekete füst kapja szét?

majika 2007.10.03. 12:58:30

Végre indulnak a jó kis sorozat hogyvoltok, már nagyon vártam.

Amúgy nekem külön tetszik, hogy ilyen részletes a Lost beszámoló, sose legyen kevesebb. :)
süti beállítások módosítása