Bear Grylls ezúttal Utahban él túl, bár szerintem arrafelé az az igazi túlélő, aki mormonként kihúzza három feleséggel a tripla aranylagziig. Ezúttal kommandósunk nem ejtőernyővel ugrik a tájra, hanem egy világháborús szállítógépből pattan ki, miközben az egy picit leszáll, de nem áll meg, mert úgy nem lenne abban semmi izgalmas. Egy kötélen csúszik a porban a gép mögött egy ideig, mintha az Indiana Jones egyik olyan jelenetét látnánk, amit végül nem forgattak le, mert a kaszkadőrök szakszervezete nem engedélyezte. Mert túl veszélyes.

De Bearnek ez semmi, ugyan kicsit szétszakad rajta a szponzorkabát, de máris felpattan és rohanva távozik. Minta túlélni csak futva lenne érdemes. A Sziklás-hegységben egy fontos szabályt kell megtanulnunk: mindig lefelé érdemes menni, mert fent csak ritka levegő, medvék, pumák és kurva sok fa van, lejjebb pedig ott van Salt Lake City, egy rakás McDonald’s, KFC, Burger King és Wendys.

Bear Grylls visszatért Új-Zélandra, de nem azért, hogy az előző dzsungelben, hegyen és jéghideg vízben szopás után bosszút álljon a természeten, és napalmmal alakítsa Tesco-parkolóvá az egész, rohadt, soha véget nem érő, érintetlen erdőt. Dehogy, az exkommandós imádja a természetet, védi ahol csak tudja, és szemmel láthatóan soha nem érzi azt, amit Cartman a brazil dzsungelben: hogy szép dolog a környezetvédelem, de azért a fűtött McDonald’sban Big Macet enni még jobb, és egyébként is ha még egy bogár abúzálni próbál, akkor lángszóróval irtom ki a flórát és a faunát.

Most az északi szigetre érkezik Bear, a maorik földjére, ahol évente több tucat turista téved el. Ezúttal nem ejtőernyővel ereszkedik alá, hanem egy robogó motorcsónakból ugrik fejet egy folyóba. Ezt látva rögtön két kérdés hasít belém:

• Hogy mégis hogyan van az, hogy ruhástul, cipőbe úszik mindig ez a fickó, és még csak át sem öltözik, amikor partra evickél? Utoljára a GI Joe eksönfiguráim csináltak ilyet, de ugye ők nem tudnak kihűlni, ráadásul az egész felszerelés rájuk van fröccsöntve.

• Hogy van az, hogy amikor kiugrik, akkor nincs vele az operatőr, amikor a vízbe ér, viszont már ott liheg a nyakában a kamera. Kétszer ugrott, először a szembekamerának, aztán a fickónak aki vele ugrik? Közben ruhát cserélt, vagy van egy gyártásvezető-asszisztens, aki hajszárítóval szárazra fújja?

Bear Gryllst ezúttal Mordor felett dobják ki, bár nincsen gyűrű, és nem a Végzet-hegye felé tart, hanem épp az ellenkező irányba. De hát Bear túlélő típus, nem várhatjuk el tőle, hogy öngyilkos küldetést vállaljon. Új-Zéland felett repülünk, alattunk a Déli-Alpok, ami ugyanolyan csipkézett, havas hegyormokat kínál, mint az európai hegyvidék, csak a lábánál nem Milka-teheneket, meg sramlizó bőrnadrágos svábokat találunk, hanem eső áztatta erdőket és mocsarat.

Amikor Bear ejtőernyővel ugrik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az ejtőernyő utolsó karabinerének is jut majd feladat a túlélésben, tulajdonképpen a sorozat egyetlen, igazi tanulsága, hogy ejtőernyő nélkül nem is érdemes belevágni a túlélésbe. Mert ha ejtőernyőnk van, akkor van kötelünk, hálózsákunk, felfújható tutajunk, hámunk és kézi atomerőművünk is. De legalábbis tudunk ilyesmit barkácsolni.

Bear egy bazi nagy hegylánc aljában, egy tisztáson landol, a táj tényleg olyan, mint a Gyűrűk Urában, szinte drukkolunk neki, hogy még azelőtt össze tudja csomagolni az ejtőernyőt, hogy megérkeznének az első ork hordák. De legalábbis az idegesen gesztikuláló Peter Jackson, akit felbőszített, hogy egy ismeretlen ejtőernyős miatt kell félbeszakítani a Hobbit forgatását.

Bear rögtön elmondja a túlélés egyik fontos alapszabályát: az egyenes út nem mindig a legbiztonságosabb út, és még csak nem is a leggyorsabb. Éppen ezért nem vág neki egyenesen egy hófödte hegycsúcsnak, inkább megpróbál átjárót keresni a hegyek között. Aztán persze egy hirtelen bal kanyarral beveszi magát az erdőbe, mondván az ösvényeket levágva néha gyorsabb. Két egymásnak látszólag ellentmondó szabály, de persze az ellentmondás csak látszólagos. Ha valaki nem érti miért, hát magyarázza el neki a Szijjártó Péter.

A Discovery Channel a felújított roncsautók, az épületköltöztetés, a cápák és a szénbányászat rejtelmei mellett az élet nagy kérdéseit is körüljárja. A Kíváncsiság című sorozat különlegesen nagyszabású: öt év alatt összesen hatvan epizódot láthatnak a tévénézők, tömérdek amerikai hírességgel. A sorozat elején járunk most, eddig néhány rész ment le.

Gondolkoztál már például azon orgazmus közben, hogy most éppen miért jó? Vagy milyen lehetett ősemberként élni? Esetleg arról, mi történne, ha a Függetlenség Napja valósággá válna, és megjelennének az idegenek az égbolton? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vizsgál a Kíváncsiság, az egész projekt kezdeményezője pedig maga John Hendricks, a Discovery Networks alapítója. A műsorok házigazdái között olyan arcok tűnnek fel, mint Stephen Hawking, Robin Williams, Samuel L. Jackson és Maggie Gyllenhaal, szóval tényleg nem aprózták el ezt a műsort.

Ezúttal Bear Grillst nem dobják ki a helikopterből, nem kell túlélnie sem a forró sivatagban, sem az áthatolhatatlan dzsungelben, de még Los Angeles Külsőn sem, csak ücsörög a vágószobában, és megmutatja, hogy milyen felvételeket dobtak az elmúlt évadokból. Amolyan bestof ez, a túlélés legnagyobb slágerei bicskával metszett pánsípra és kókuszháncsból eszkábált hegedűre hangszerelve. Persze ez nem csak egy amolyan recyling epizód, hanem összefoglaló is: alapfokú túlélés negyven percben a Discovery műsorán, hogy aztán továbbléphessünk a felsőbb osztályokba. Vagyis, ha valaki last minute utat tervez Egyiptomba, Thaiföldre, Erdélybe, esetleg Szibériába, akkor elég csak ezt az egyetlen egy részt megnéznie, és túlélhet, ha elveszti az élénk színű esernyőt lóbáló idegenvezetőt, és lemarad a csoporttól.

A trópusi övezeten kezdünk, kommandósunk elmondja, hogy hát amilyen paradicsomi a táj, olyan veszélyes is, de azért leginkább paradicsomi, éhen halni nem fogunk, legfeljebb szomjan döglünk a pálmafák alatt, a ragyogó fehér homokban, a Tui prospektust idéző naplementét nézve. Ételt a tengerből szerezhetünk, a tengerben meg úgy látunk, ha tenyerünket a homlokunk elé rakjuk, és gyorsan kifújjuk a levegőt, így ugyanis pár másodpercre légbuborék keletkezik a szemünk előtt, így egy pillantást vethetünk a tengerfenéken megbúvó kagylókra, vagy megbizonyosodhatunk arról, hogy tényleg leráztuk-e azt a rossz arcú cápát, amelyik követett minket.

A Discovery Channel mindenkire gondol: a vérért, gyilokért, illetve a bérgyilkosságok mögötti történetekért rajongó nézőket sem hagyja értékes Discovery-ajándékcsomag nélkül. Megunta a férjét? Követelőzik a szeretője? Szívózik a kedves papa? Túl nagy arca van a botcsinálta gengszternek? Minderre megoldás egy megbízható, szavatartó, diszkrét bérgyilkos. Léon, a profi óta tudjuk, hogy a megbízást márpedig mindenáron végre kell hajtani.

A műsor testközelből mutatja be, hogyan mennek a dolgok a bérgyilkos-iparban. A megbízó-bérgyilkos-áldozat trió főszereplésével minden részben más-más sötét sztori elevenedik meg: családi drámák, kisiklott életek, hazugság, ármány, csalás – és egy biztos kezű hivatásos gyilkos, aki a történet végére vérrel tesz pontot. A történeteket a verőemberek és hangtompítók világában bennfentesnek tekinthető házigazdával, Steve Schirripával ismerhetjük meg az Ez csak üzlet epizódjaiban, hétfőnként 22.00 órától a Discovery Channel műsorán.

Hát akkor most a maláj szigetvilágban próbál túlélni Bear Grylls, de nem az allinclusive nászutas resortok világában, hanem ott ahol nincs semmi, csak óceán dzsungel, és a kettő között egy rakás korallzátony. Ezúttal háromezer méterről veti alá magát a helikopterből az exkommandós, és egyenesen a tengerben landol, hogy utána drámaian megjegyezze, hogy nagyon gyorsan kell ám kiúszni a partra, mert bármi megtörténhet. De tényleg bármi. Még az is.

Mondjuk egy kicsit visszavesz a helyzet drámaiságából, hogy közben az operatőr orvul megmutatja, hogy leér a lába a vízben. De persze ez még mindig kevésbé kínos, mintha azzal akarta volna növelni a feszültséget, hogy mélyen a kamerába nézve freitamásozik egyet, és elmondja, hogy milyen messze van a sziget a legközelebbi éjjel-nappal nyitva tartó Burger Kingtől. Centiméterben.

Bear Grylls mindenhol túlél, legyen az az Amazonas-menti esőerdő, a szibériai tajga, esetleg egy ötcsillagos szálloda feszített víztükrű medencéjének partja Rióban, vagy Moszkvában. Az egykori kommandós showműsorrá szelídítette az élet-halál harcot, és a legdrámaibb percekben is képes úgy suttogni a kamerába, ahogy Frei Tamás soha nem tudott megtanulni. Persze, röhöghetünk, hogy napi nyolc órában túlél a világ bármely részén, aztán blokkol, és irány az első luxushotel, de azért én csendben megjegyezném, hogy tőlem várhat este pezsgős rákvacsora, meg jacuzzi, nem biztos, hogy megélném a műszak végét.

Arizonában például kizárt. Három óra alatt kiszáradnék, és light kóláért, jégért, és citromkarikáért könyörögve múlnék ki a porban. Nem úgy Bear Grylls, aki mélyen a kamerába néz, és elmondja, hogy ezt itt százezer négyzetmérföld, és kurva meleg van, aztán meg kurva hideg, elhangzanak számok is, de tök mindegy, a lényeg, hogy az arizonai sivatag nappal a Szahara, este meg az Antarktisz. A háttérben feltűnnek az amerikai légierő itt felejtett repülőgépei, több ezer bombázó és szállító jármű rohad csendben a melegben, ahol akkora a szárazság, amit már a rozsda sem nagyon visel el. De hoppá a mi kis kommandósunk már ki is ugrott egy helikopterből, de nem ám ejtőernyőben, frászt, egy tűzpiros repülőruhában, amiben úgy néz ki, mint Superman, és Mickey Egér szerelemgyermeke.

Ma este indul a Túlélás törvényei, avagy Man vs. Wild című túlélőemberes reality (nálunk) legfrissebb évada, ami nagyjából az amerikai hatodik és hetedik egyfajta hibridje lesz. Ennek mi annyira megörültünk, hogy egyrészt meghogyvoltozzuk a sorozatot, másrészt meg kisorsolunk EGY szerencsés olvasót, aki, ha egy egyszerű kérdésre helyesen válaszol, kap tőlünk egy (kisebb) zsákot, benne egy órával, zseblámpába eszkábált hőmérővel támadó iránytűt és egy páldányt Bear legújabb könyvéből, amit nekem dedikált a szerző személyesen, a krokodilok belére masnit kötő jobb kezével, bizony.

A kérdés: miből mit eszkábál Bear a mai epizódban, és hová megy vele? Sejthető, hogy a választ csak akkor tudjuk majd, ha láttuk az epizódot, szóval hajrá, tessék megnézni, és a helyes választ BEAR tárggyal elküldeni a hogyvolt kukac gmail pont com címre péntek (szeptember 2.) este nyolcig. A nyeremény a fenti képen látható. (Kommentek addig lesznek, míg valaki be nem írja a megoldást, onnantól letiltjuk őket.)

Október van a Porcupine-folyó mellett. Ez Alaszkában pedig azt jelenti, hogy bármikor lecsaphat a tél, ami nem hoz mást csak sötétséget, fagyot és havat. És még több havat. Hoffmanék nyakig pufidzsekiben tapicskolnak a sárban, a környéken már minden aranybánya bezárt, így joggal merül fel a televíziótörténeti kérdés: Miért éppen Alaszka? Ha teszem azt, Floridában keresnének aranyat, akkor most ordáneré pálmákkal díszített hawaii ingben ülhetnének a markológép kabinjában, és jeges Pina Coladát szürcsölgethetnének a műszak után.

Eddig alig több, mint 8 ezer dollárnyi aranyat kapartak ki az oregoni lúzerek, ami ugye a 270 ezer dollárnyi költséggel szembeállítva azt jelenti, hogy nagyobbat buktak, mintha minden vagyonuk ll Ferro autómatricákra költötték volna. A főcímzene minden eddiginél hangosabb, és drámaibb, vagy csak az idegeim játszanak velem: ez az évadzáró, tizedik rész.