Bear Grylls mindenhol túlél, legyen az az Amazonas-menti esőerdő, a szibériai tajga, esetleg egy ötcsillagos szálloda feszített víztükrű medencéjének partja Rióban, vagy Moszkvában. Az egykori kommandós showműsorrá szelídítette az élet-halál harcot, és a legdrámaibb percekben is képes úgy suttogni a kamerába, ahogy Frei Tamás soha nem tudott megtanulni. Persze, röhöghetünk, hogy napi nyolc órában túlél a világ bármely részén, aztán blokkol, és irány az első luxushotel, de azért én csendben megjegyezném, hogy tőlem várhat este pezsgős rákvacsora, meg jacuzzi, nem biztos, hogy megélném a műszak végét.
Arizonában például kizárt. Három óra alatt kiszáradnék, és light kóláért, jégért, és citromkarikáért könyörögve múlnék ki a porban. Nem úgy Bear Grylls, aki mélyen a kamerába néz, és elmondja, hogy ezt itt százezer négyzetmérföld, és kurva meleg van, aztán meg kurva hideg, elhangzanak számok is, de tök mindegy, a lényeg, hogy az arizonai sivatag nappal a Szahara, este meg az Antarktisz. A háttérben feltűnnek az amerikai légierő itt felejtett repülőgépei, több ezer bombázó és szállító jármű rohad csendben a melegben, ahol akkora a szárazság, amit már a rozsda sem nagyon visel el. De hoppá a mi kis kommandósunk már ki is ugrott egy helikopterből, de nem ám ejtőernyőben, frászt, egy tűzpiros repülőruhában, amiben úgy néz ki, mint Superman, és Mickey Egér szerelemgyermeke.
Amikor leérkezik persze már várja az operatőr és a forróság, megtanuljuk, hogy a vészhelyzet nemzetközi jele a háromszög, ilyet véssünk fel a földbe, bárhol is vagyunk, a helikopterpilóták pedig tudni fogják, hogy éppen eltévedtünk, vagy Bear Grylls forgat a közelben. A kommandós ezután el is indul egy közeli hegy felé, hiszen ott fent akár három fokkal is hűvösebb lehet, és ezért megéri felmászni, leizzadni, és egy szikláról alábucskázva szörnyet halni is. Elhangzik a túlélés alapszabálya,miszerint levegő nélkül 3 percig, víz nélkül 3 napig, étel nélkül 3 hét húzza az ember, de persze Arizonában egyáltalán nem érvényes ez a szabály, hiába olyan frappáns, itt egy nap alatt végünk behűtött sör nélkül.
Beat Grylls először egy gödörbe néz be vízért, de egy akkorába, amit egy egyszerű ember biztos elkerülni, hiszen, ha le is tud mászni, fel már biztos nem, de persze kommandósunk úgy ugrál felfelé a sziklákon, mintha csak a Prince of Persia pixelhőse lenne.
Később egy kiszáradt folyót kerget, amit meggyötört csokimikulásra hasonlító sár jelez, és végül meg is találja a régóta vágyott vizet: vagyis inkább egy kisebb marék nedves homokot. De hát már csak egy büdös zoknira van szükség, hiszen a zokniba töltött homokból már ki lehet csavarni azt a pár csepp nedvességet, ami az életben maradáshoz kell. Undorító szaga lehet, de hát a túlélésért ha kell, zoknit is nyalogat egy elszánt ember.
Bear továbbhalad, erőltetett menetben, amikor is hirtelen ráakad egy homokfutó roncsaira: pár kerék, néhány vascső, egy megtépázott vitorla, amit minden bizonnyal a kellékesek és a díszletezők helyeztek el ilyen nagy műgonddal a sivatag kellős közepén. De a lényeg, hogy egy jó kommandós bármikor átmegy technika tanárba, és néhány erős madzag segítségével újból összeállítja a darabjaira esett homokfutót, hogy azután pótejtőernyőjével a szélbe kapaszkodva kivontassa magát ebből a kemencéből. Mielőtt még extra feltét nem lesz egy iszonyatosan nagy, lávakövön sült pizzán.
Persze az őrült száguldás nem tart sokáig, hiszen messze még a műsor vége, Bear nagyot bukik, de legalább közelebb került egy nagyobb hegyhez, a hegy árnyékához, és az árnyékos mélyedésekben esetleg megbúvó vízgyűjtőkhöz.
Irányba is áll, és még egy csörgőkígyó sem tudja eltántorítani, meg is találja a gödröt, benne a zöldes-sárgás vízzel, nevezzük nagylelkűen tavacskának, pedig leginkább csak egy nagy, büdös pocsolya az. De Bear Grylls nem ijed meg, tudja hogy egy kis vascső, némi fű, meg szén kell csak, és már kész is az aktív szűrő, amivel még a pocsolya is biztonságos, frissítő Evianná válik. Citromkarikával, előhűtött kristálypohárban.
Most hogy már teleitta magát, sőt a kulacsát is csurig köpködte házilag tisztított vízzel, Bear Grylls nekivág a hegynek, a homokfutó egy kis fémpöckét hegymászó csákányként használva megy egyre magasabbra a lába alatt porladozó hegyen. Aztán egy ponton elakad, így hát mit is tehetne, minthogy az ejtőernyő zsinórját egy kiugró pont köré tekerve ide-oda ugráljon, mint egy beszívott Pókember? Na, de mégis, milyen más megoldást választhatott volna? Mondjuk én csendben sírdogálva pusztultam volna el a sziklafal közepén, se fel, se le, míg a keselyük ki nem eszik a májam, de hát nincs is saját tévéműsorom, amiben túlélek a világ minden pontján.
A veszélyes hintázás után Bear olyan magasra mászik, hogy az már nem is sivatag, hanem szub-alpesti erdő. Az ok, hogy harminc méterenként 3 és fél fokot estik a hőmérséklet, de azért sramliről és Milka-tehenekről nem volt szó. Na de a lényeg, hogy a kommandósra új kihívások várnak, tűzet kell gyújtania és csapdát kell állítania egy bundás, cuki kis lénynek, akit nyársra tűzhet és félig nyersen szétmarcangolhat még a reklámblokk előtt.
A tűzcsiholásban is a homokfutó két alkatrésze segít, most már látszik, hogy a kellékesek nem hiába vacakoltak annyit, a csövek, pöckök és kerekek nélkül még Bear Grylls is elpusztult volna, vagyis a legfontosabb tanúság: ha lezuhansz a sivatag közepén azonnal keress valamit, aminek kereke van.
A tűz után jön a kaja, de hiába állított csapdát a kommandós, vissza se néz oda, mivel útközben talál egy fél megcsócsált vaddisznót, amit állítólag egy fekete medve vagy egy hegyi oroszlán hagyott ott (igen, így szerepel a magyar változatban, és igen, pumának hívják ezt nálunk a természettudósok). Ráveti a tűzre, és hagyja hogy kicsit megkapja a sertésfejet a barbecue-íz. A fekete medvéktől félve Bear inkább fellógatja magát az egyik sziklaszírt föle az ejtőernyőben éjszakára. Mondjuk én inkább bevállaltam volna a szétmarcangolást, minthogy egész éjszaka a szakadó zsinórok hangja miatt rettegjek. De Bear csak annyit mond erre, hogy nem kell foglalkozni a hangokkal, mert csak beleőrülhetünk, aztán oldalra fordul és elalszik.
Másnap már csak egy bozótoson kell átvágnia, aztán íjat készít fűzfából, csak azért, hogy két szikla közé kötelet feszítve levágjon pár száz méternyi szakadékot. A nyíl meg ugye a kötél átlövésére kell. Majd felrohan még egy fél hegyen, mire feltárul előtte a csodálatos, lenyűgöző civilizáció: az esti csúcsforgalomban araszoló autók sora.
A benzingőz felé tartva azért meg csendben megjegyzi, hogy amíg nincs életveszély, ne öljünk meg egy állatot sem, mert a világra a legnagyobb veszélyt még mindig az emberiség jelenti. Aztán gondolom beül egy extra nagy SUV-ba, és kövér gázt adva hazahajtat a feleségéhez.
Facebook kommentek