Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 2x03 - Világok gyilkosa

2008. augusztus 31. 16:38 - the black ball

Egy esőerdőben járunk, vagy amit annak hazudnak. O’Neill rühelli már a fákat, úgyhogy húzzunk haza, de Daniel szerint jobban körül kell néznünk, szóval a szokásos. Mivel Carter megerősíti, hogy a fejlett civilizációra utaló posztapokaliptikus gázfelhőknek és a helyi Stephen Colbert műsorának nincs jele, Jack győz, elmegyünk. De ekkor feltűnik valami Roshure nevű fickó, és segítséget kér, mert a csúnya Taldur üldözi itten a fák között. Az biztos valami rossz dolog, úgyhogy segítünk. Aztán megvilágítanak minket az égből, és hirtelen egy sötét helyre kerülünk. Kapunk itt is egy reflektort a fejünk fölé, aminek a fényét Teal’c viaszos feje csak erősíti. Egy hang közli, hogy gratula, rabok lettünk, amiért segítettünk a fickónak. Ugyanis gyilkolt. Hiába érvelünk ügyesen, hogy nem tudtunk róla, bűnösök vagyunk, azt jónapot. Daniel agyán átvillan, hogy a Taldur azt jelenti igazság. Szépen elnézést kér, többet nem fordul elő. A hang közli, hogy átküld minket a kapun. Na az tök jó. Igen...egyenesen Hadante börtönébe.

 

Természetesen életfogytiglanit kapunk, ha már lúd. Odaát O’Neill teljes nyugodtsággal közli, hogy szarban vagyunk. Egy ilyen földalatti hely ez a börtön, a rabok rögtön elkezdenek fütyülni, és még nem is látták Cartert. A kapu előtt találunk egy pár füstölgő bakancsot, úgy látszik, valakit meglökött a csillagkapu ajtaja. Egy ürge elcsórja a cipőket, Carter meg dumálni akar vele valamilyen bizarr okból kifolyólag. De egy bazi nagy, Vishnur nevű hegyi troll felkapja és jól megszorongatja. A birkózásnak egy Linea nevű öregasszony vet véget, akármilyen hihetetlen is ez. Ráadásul védelmet ad Carternek, szóval nem lehet kiszavazni. Na, de most már azért lépnénk, egy probléma van: sehol egy tárcsázó.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 2x02 – Vadászat

2008. augusztus 30. 14:00 - Llew

Faragott szoborral és a háttérben szép tóval nyitunk. Majd robbanást, rohanó embereket és halálsiklókat kapunk. Hőseink jobb sorsra érdemes népeket menekítenek át a kapun a goa’uldok elől. Sam lemarad egy fickót újra éleszteni, de mikor lélegeztetni kezdi, az elkapja a nyakát, és mire kiszabadul a szorításból, már villogó szemekkel tekint a világba. Az akkor érkező O’Neillnek hazudik egy nagyot, majd átrohannak a kapun.

 

A megbeszélésén a csapat arra próbál rájönni, hogy mi lehetett a támadás oka, mert a goa’uldok már 300 éve nem mutatkoztak a bolygón. Teal’c megjegyzi, hogy nem mindig kell nekik ok, mire Carter tőle szokatlan nagyképűséggel megjegyzi, hogy mit tudhat arról ő, hisz csak egy jaffa. Később tesz még pár megjegyzést, amit furcsálló tekintetek követnek a többiektől, de ennyiben maradnak. A megbeszélés végén Jack megjegyzi a századosnak, hogy ideje lenne felkeresni a dokit, mert már hiányolja a szokásos vizsgálatok miatt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!

Csillagkapu 2x01 - Kígyófészek

2008. augusztus 24. 14:30 - the black ball

Száguldunk tovább a második évaddal. Ugye teleplasztikoztuk Klorel hajóját, akit mellesleg O’Neill ki is lyuggatott. Közeledünk a Föld felé, nagy az izgalom, a visszaszámláló 24 órára van beállítva, de mi manuálisan akarjuk belobbantani a repülő piramist. Jacknek nem jut eszébe semmi hatásvadász végszó, úgyhogy megnyomjuk a gombot. Illetve megnyomnánk, de ekkor feltűnik előttünk Apofisz hajója. Van rajta védőpajzs, szóval a Klorelhajó robbanása nem hat ki rá. Rendben, új terv kell. De előbb még leszedünk pár jaffát, aztán azok bedobnak valami goa’uld gömbizét, ami vijjogva elvakít minket. Egy cellába kerülünk, és nyugtázzuk, hogy megvakultunk. Majd elmúlik. Carter reflexből kiharap egy darabot O’Neill kezéből, amikor az felé nyúl. Ezalatt a jaffák beteszik Klorelt a szarkofágba, mert ugye egy isten mégse halhat meg két golyótól.

Odahaza a köcsög Samuels megjelenik a Parancsnokságon. Hammond nem érti, miért nem riadóztattak mindenhol. Samuels közli, hogy a Pentagon nem szeretné, hogy kiderüljön, hogy tudunk a goa’uld hajókról. Samuels szerint van egy új fegyver, amit bevethetünk ellenük. Az 51-es körzetben készítették, á la Maybourne. Egy pléhdobozos jaffa érkezik Apofiszhoz, és parancsot kap, hogy végezzen a CSK-1-gyel. Aztán ha Klorel instant feltámadt, akkor támadnak. A jaffa kinyitja a cellát, felnyitja a kígyósapkát, és tádá: ez bizony Bra’tac! Jól lecsesz minket, hogy mi a francot keresünk itt. Semmi különös, csak megmentenénk a bolygónkat.

Tovább
Címkék: csillagkapu
4 komment

Csillagkapu 1x21 - A kígyó szorításában

2008. augusztus 23. 08:30 - Llew

Haladunk tovább az előző részekben megkezdett vonalon. Kinsey szenátor elérte célját, a bázist bezárják. O’Neill ellenkezik, de Hammond tábornok szerint nincs mit tenni, így ő készül a nyugdíjas napokra. A CSK-1 csapatgyűlést tart, és kis hezitálás után mindenki úgy dönt, hogy ők bizony megmentik a bolygót, ha akarják a fejesek, ha nem. Felöltik a titkos akciós, fekete kommandós egyenruhát és megcélozzák a Daniel által hozott címet.

Egyenesen egy goa’uld épület raktárába jutnak. Na, sebaj, a zatnikitel képében legalább találnak pár új játékot maguknak. Daniel visszaküldi a szondát a kapun, majd jön a pofára esés, ami szó szerint értendő, mert egy lökéshullám leveri a csapatot a lábáról. Egyetlen legényként Teal’c marad a talpán, de neki meg nagyon rossz érzése támad és javasolja, hogy azonnal tűnjenek haza. Az viszont nem megy, mert a kapu nem működik. Nincs sok idejük agyalni, mert nyílik a raktár ajtó és jaffák jönnek. Egy nagy gömböt lebegetnek a kapu közepébe, majd távoznak. Teal’c szerint ez valami goa’uld házi mozi.

Tovább
Címkék: csillagkapu
4 komment

Csillagkapu 1x20 - Politika

2008. augusztus 17. 14:45 - the black ball

Az előző eszméletlenül jó rész után visszaveszünk egy kicsit a pörgésből. Beleöltek egy csomó flashback-et, arról hadd ne hogyvoltozzunk újra, majd hivatkozunk szépen. Szóval. Daniel a gyengélkedőn az előző részben szerzett koordinátákkal dobálózik. Ez valóság, hinni kell neki, mert különben botfegyverekkel a hátsónkban végezhetjük. Carter az egyetlen, aki nyitott a párhuzamos világ elméletére. Amíg meg nem tudja, hogy odaát éppen Jack-kel készült házasodni. Sam szerint ekkora eltérések miatt más lehet a két világ történelme. Daniel szerint egy közös ponton múlik, Ré halálán, az meg ott is végbement. O’Neill még a házassággal van elfoglalva, mert az szabályellenes. Megjelenik Samuels alezredes. Ő ráncigálta vissza parancsra Jacket az első részben a programba. Amúgy ellenzi ezt az egész hóbelevancot. A marha. Azt makogja, hogy valami meghallgatásra jött. Egy Kinsey nevű szenátor ugyanis erre tart. Érdekli a programunk, de nem nyerte el a tetszését. Van ilyen ember?

Ez a Kinsey a Költségvetési Bizottság elnöke, még az elnök sem bírálhatja felül. Ez történik, ha a pénzre építed az országod, hehe. Az elnök szerint ha bevonjuk a szenátort, akkor megértő lesz, és kipengeti továbbra is az évi 7 milliárdos rezsinket. Nos, nem lett megértő. Daniel már jön is a friss goa’uldos-leigázós sztorijával. O’Neill szerint ezt hagyjuk meg végső fegyvernek. Megjön Kinsey, leülünk. O’Neill kerül a szenátorral szembe, szegény Hammond meg Teal’c bicepsze mellett kapkod a levegőért. Kinsey egy kicsit nyalja a saját hátsóját, mert megteheti. Mi inkább belerúgnánk, de mi nem tehetjük meg. O’Neill meggyanúsítja Samuelst, hogy direkt félrevezette Kinsey-t a programmal kapcsolatban. Még nem tudja, hogy a szenátorunk alapból idióta. Carter beveti azt, amihez a legjobban ért: a sokat felfedő kis trikók világát tudományt.

Tovább
Címkék: csillagkapu
3 komment

Csillagkapu 1x19 – Isteni kegyelem

2008. augusztus 16. 17:00 - Llew

A CSK-1 egy sötét csarnokba érkezik. Sehol egy lélek, de a terem tele van izékkel meg hogyishívjákokkal, szóval megy a bámészkodás. Daniel átment dokumentumfilmesbe és mindent videóra vesz. Amíg Sammel egy kisebb szobát vizsgál át, addig Teal’c egy ismerős jelre figyel fel, mely szerint a bolygó sugárfertőzött. O’Neill lefújja a kirándulást. Irány haza. Daniel gyorsan szuveníreket kezd gyűjteni, és bekapcsol egy fura, kőkeretes TV-t. Közelebb lépve megtapasztalja, hogy mit érezhet egy vámpír, ugyanis a szoba tükörképét látja benne, a sajátját viszont nem. Hozzá ér és egy áramütés fut rajta végig. Visszatérve a csarnokba nem talál senkit. Kicsit kiabál, majd haza tárcsáz. Alig lép ki a kapun, máris egy csapat G. I. Joe szegezi rá a fegyverét. Befut Hammond tábornok, de ettől a helyzet nem javul, mert úgy csinál, mint aki nem ismeri meg Jacksont, ráadásul le is fokozták, mert csak ezredes.

Danielt megbilincselik, lenyugtatózzák és megvizsgálják nem e goa’uld. Miután összerugdosta a cella ajtót, ahol magához tért, látogatót kap Catherine Langford személyében. A nő habár tudja ki Daniel, nem úgy tűnik, mint aki ismeri. Arról faggatja, hogy miként került a bázisra, majd a magyarázat után előadja, hogy Jackson sose járt még itt, és a kapu titkát se ő fejtette meg. Daniel kezdi úgy érezni, mint aki elvesztette az eszét, és minden lehetséges eszközzel próbálja Catherint meggyőzni a saját igazáról. Ernest nevére a nő egy WTF arckifejezéssel reagál, majd elmegy O’Neill tábornokhoz(!) és javasolja, hogy hallgassák meg a foglyot, mert fura dolgokat beszél.

Tovább
Címkék: csillagkapu
5 komment

Csillagkapu 1x18 - Bádogember

2008. augusztus 10. 14:00 - the black ball

Egy neoszovjet gyárszerűségbe érkezünk a kapun át. Mindenhol csövek, meg ilyen gyári cuccok, amiről a büdös életben nem tudja meg senki, hogy mire is valók. Aztán találunk egy számítógépet, hurrá! Carter éppen feltelepítene egy vindózt, erre valami vadul csikorogni kezd. Ja, azért a számítógépnek is vannak érzései. O’Neill lefújja a küldetést, de ekkor valami megbénítja őket, és összeesnek. Később magukhoz térnek. Mindenki kapott egy jópofa tréningruhát. Aztán megjelenik Danny DeVito elfeledett testvére, Harlan, és azt mondja, hogy komtrájjá. Szevasz, mi meg a CSK-1 vagyunk, kumbájá. Ez a Harlan a bolygó utolsó túlélője. Itt él a föld alatt, mert a felszín lakhatatlan lett. 99.270.000 órája. Jack rávágja, hogy az 11.000 év. Ööö, honnan is tudta? Harlan örül magának, hogy mindenünk sokkal jobb lett, még az agyunk is. Feljavított minket. Az...jó. De mi inkább hazamegyünk.

Harlan szerint nem mehetünk el, úgyis vissza fogunk jönni. Beszél ez itt össze-vissza. Otthon Fraisert kicsit bántja, hogy Jacknek nincs pulzusa. Nem baj, vegyünk vért. Vére sincs! Aztarohadt. Valami fehér trutyi jön belőle. O’Neill felvágja egy szikével a karját, és... Nos, aki már hallott a Terminátorról, vagy Luke Skywalker jobb kezéről, az nem lepődik meg. Teal’cnek még a kukaca is eltűnt. Fraiser azonnal riadóztat. O’Neill Hammond családjával bizonygatja, hogy ő O’Neill. A tábornok át akar küldeni egy másik csapatot, de mi közöljük, hogy Harlan őket is átalakítaná. Mellesleg ő is robot. Aztán mindannyian összeesnek, kapkodnak a levegőért, meg ilyenek. Harlannak igaza volt, vissza fognak menni.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 1x17 – A jég fogságában

2008. augusztus 09. 09:00 - Llew

Utazó érkezik!” harsogja Walter a hangosbemondóba. Ez eléggé meglepi Hammondot, mert 24 órán belül nem vártak vissza senkit. Az azonosító szerint a CSK-1 jön. A féregjárat furcsán villog és rohamos tempóban nő a kapu fogyasztása. Danielt és Teal’cet szabályosan kilövi magából, majd kiveri a biztosítékot, és a féregjárat megszakad. Carter egy jégbarlangba nyíló csillagkapu előtt tér magához O’Neillel az oldalán.

Jackson eszméletlen, a tábornok, pedig Teal’cet faggatja a történtekről. A bolygón tüzet nyitottak rájuk energia fegyverekből. Ők visszavonultak. Bár a karja fel van kötve, de ő már indulna a mentő akcióra. Erre azonban kicsit várni kell, mert a kapu javításra szorul. Hammond 12 órát ad a javításra, de Siler őrmester szerint ez nem így megy, és ragaszkodik a 24 órához. Hát, ha a tábornok látott volna pár Star Trek részt, akkor felvilágosíthatná az őrmestert, hogy ez nem így, mert nem a szerelő szabja a határidőt. De nem látott, így ráhagyja.

Tovább
Címkék: csillagkapu
1 komment

Csillagkapu 1x16 - A titokzatosak

2008. augusztus 03. 14:30 - the black ball

Ebben a részben két, később még sokszor visszatérő szereplőt ismerünk meg, és egy high-tech fajt, na hajrá. Ma egy olyan bolygóra érkezünk, amit éppen egy vulkánkitörés fenyeget. A kapu körül emberek vannak, akik megfulladtak a hamuesőben. Néhány azonban még él. Az egyik észreveszi Cartert, tiszta angyal feeling, aztán közli, hogy ne mentsék meg őket. Na ne szórakozzál édes fiam, akkor is megmentünk titeket. A tárgyalóban Hammond gratulál, hogy 10 embert mentettünk meg a biztos haláltól, pacsi. Valami szerkezetek is voltak a ruháikon, de fogalmunk sincs, mik azok. Daniel szerint sokkal fejlettebbek nálunk. Hammond kéri, hogy ne röhögtesse már, minden ember a Földről származik, nem lehetnek nálunk fejlettebbek. De Daniel szerint náluk nem volt „sötét” középkor, amikor minden tudomány tiltott volt. Menjünk, beszéljünk a vezetőjükkel.

Az illetőt Omocnak hívják. Mondjuk neki, hogy mi mentettük meg a hátsóját, de szerinte nem így van. Egy mentőhajó már ment értük. Aztán rohadt nagy sznob lesz, és leprimitívez minket, csodálja, hogy egyáltalán használni tudjuk a kaput. Bárcsak itt lenne McKay! Teal’c közli, hogy itt sokat ér az élet. Omoc meg beszól neki, hogy mit izgatja ez egy jaffát. Hammond legalább erre felfigyel, ha már a primitívre nem. Megtudjuk, hogy ők a Tollanról jöttek. A tábornok a goa’uldokról kérdez. Ismerik őket, de nem érdeklik. Hammond szerint akkor van egy közös ellenségük. Kár, hogy egy szóval sem mondta, hogy rosszban lennének velük. Aztán Omoc közli, hogy adják vissza a cuccaikat, és engedjék el őket. Daniel szerint még várni kell, amíg a vulkán leáll, addig is szívesen megismerné a kultúrájukat. De Omoc elküldi a francba, többet nem hajlandó beszélni.

Tovább
Címkék: csillagkapu
6 komment

Csillagkapu 1x15 – Cor-Ai

2008. augusztus 02. 12:00 - Llew

A csillagkapu a mai küldetés során egy kihalt, hárombódés középkori piacra viszi a CSK-1-et. Teal’c rövid szemlélődés után közli O’Neillel, hogy ő már járt erre. Az egyetlen kőépület átvizsgálásakor profi katonáinkat rögtön csapdába is ejti egy csapatnyi nyílpuskás cserkészfiú. Jack tőle szokatlan diplomáciai sikert elérve pár mondat alatt eléri a kölcsönös fegyverletételt. Ez azonban csak addig tart, míg a cserkészvezető szembe nem találja magát Teal’ckel. Önkifejezés terén kihívásokkal küzdő barátunkban ugyanis apja gyilkosát ismeri fel.

A fickó ujja nagyon viszket a ravaszon, de egyik társa nyugalomra inti, mondván vigyék a jaffát a Cor-Ai elé, és majd az dönt a sorsáról. A piac újra kezd benépesülni, és az öregeket vezető nő közli is Jackkel, hogy szabadon távozhatnak, de csak ők, mert Teal’cnek maradnia kell. Hanno, a cserkészek parancsnoka egy mankót mutat neki, amitől vissza flasbackkelünk Teal’c múltjába és megnézzük mi rosszaságot művelt, amivel így felbőszítette ezeket a kedves népeket. Bizony-bizony igaz, amit a kiscserkész állít, mert kedvenc jaffánk csúnyán hasba lőtte a féllábú fatert.

Tovább
Címkék: csillagkapu
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása