„Tavaly” ott hagytuk abba, hogy Hathor néni felajánlja Jackéknek a „megkukacodás” lehetőségét. Rendkívül kellemetlen a rendkívül ronda CGI-kukac, amit Hathor lóbálgat a levegőben. Na, de mielőtt győztes hirdetünk, otthon Makepeace ezredes (micsoda név) érkezik a kapun át. Aszongya hogy a tokrák elmondták, hol van a CSK-1. Mert nekik ugye van egy kémük, hol nincs. Itt van Davis őrnagy is, de baromira felesleges. Mivel a CSK-1 az aduász, rögtön négy csapat megy értük. Na de vissza a sorsoláshoz.

Ismétlem: a kukac nagyon. Nagyon. Nagyon ronda. Természetesen O’Neill lesz a nyertesünk, aki éppen csomót kötne a kukac gerincén, amikor az a csaj, a doki lezatolja. Teal’c közben hazatér, az asszony helyett egy haldokló Bra’tac heverészik a padlón. Apófisz maradék hívei jól megverték az öreget, mert szerintük Klorel majd visszatér, és akkor lesz itt pár körbepörgőrúgás a jaffa hátsójukra. De Teal’c még így is képes sereget toborozni, elég meggyőző tud lenni mondjuk. Obama után ő a soros.

Ismeretlen helyen kezdünk. Éppen egy sztáziskamra szerű valamit emelnek ki egy füstölgő medencéből. Egy kékruhás férfi parancsára megkezdik az olvasztás, majd egy monitoron láthatjuk a bent lévő agyi aktivitásának emelkedését. A kapszula kinyílik és O’Neillt pillantjuk meg benne. Beszélni próbál, de az olvasztást végző nő lebeszéli róla. A kékruhás férfi – valami vezérőrnagy – és a nő – valami doktor – lép az ezredeshez és tájékozatják, hogy a parancsnokságon van, a csapata többi tagja halott, és az aktuális dátum 2077.

O’Neill egy betegágyon tér újra magához, egy csövön valami rikító zöld trutyit nyomatnak bele. Elég kába, az előbb hallottakat se emésztette még meg, erre további információkkal és kérdésekkel bombázzák, melyek szerint már hibernálva érkezett vissza egy küldetésről és nem e tudja ki tette ezt vele? Hát nem. Kicsit később az őrnagy körbevezeti Jacket a bázison, miközben a földi kolóniákról mesél. Az ezredes inkább a csapata sztorijára lenne kíváncsi, mire megtudja, hogy a többiek már holtan érkeztek vissza. Emlékei szerint egy goa’uld kézen lévő bolygóra mentek utoljára. Az őrnagy megemlít egy készüléket, amivel talán segíthetnek az emlékeit előhozni, ami különösen hasznos lehet tekintve, hogy a kolóniák harcban állnak a goa’uldokkal és el kéne annak a segítsége, aki O’Neillt lefagyasztotta.

És igen, az első olyan rész, amiben méretes pofont adunk tér-idő kontinuumnak, mindezt hippikkel vegyítve. Az indítóteremben várnak a fiúk Carterre, aki valamit beállít, mert a célbolygó és a Föld között jelenleg pont a Napunk tehénkedik. Szóval meghekkeli a féregjáratot, hogy kikerülje az éltető izzónkat. Carter kezén egy csendben gennyedző seb virít (előző részből esetleg?), Hammond viszont géz helyett egy papírt ad neki, azzal a körítéssel, hogy tartsa a zsebében. Rendben, a főnök az főnök. Átmegyünk a kapun, és...visszaértünk. WTF? Dehogyis. Az akkor jön, amikor eltűnik körülünk a bázis, és egy rakéta termetes farával nézünk farkasszemet.

Egy kedves hang benyögi, hogy próbaindítás 20 másodperc múlva. Híjj, mindenki üti a legközelebbi ajtót vagy kapcsolót, de a zen buddhista Teal’c barátunk egyszerűen lezatolja a rakétát. Probléma megoldva. Természetesen rögtön katonák jelennek meg, ahogy azt kell, és mehetünk a zárkába. Az ismeretlen katonák jól megnézik a cuccainkat. Egyikük megtalálja a tábornok levelét, amiben ez áll: „George - Segíts nekik!” Valamint két időpont: augusztus 10. 9:15 és augusztus 11. 18:03. Aztán meglátjuk az ifjú katona névtábláját: HAMMOND. Aztarohadtmindenit!

Ez most egy olyan epizód lesz, amikor is nem a CSK-1 megy idegeneket zargatni az otthonaikban felfedezés címszó alatt, hanem ők jönnek hozzánk. Egyúttal megspórolva a stábnak egy drága, külső, kanadai erdei forgatást, helyette kihasználva a bázis már felépített díszleteit. Egy idősebb technikus éppen egy fiatalabb kolleginával cseveg a csillagkapu előtt, de ez igazából érdektelen, főleg, hogy az váratlanul aktiválódik. Persze senkit nem várnak haza. Nem is jön kód, de a számítógép behülyül és az íriszt nem lehet becsukni. Egy pizsamás, kopasz kisfiú jön át a kapun. Carter körbetaperolja, de nem azért mert bukik a kissrácokra, hanem, hogy goa’udot, meg naquada bombát keressen, mert Jolinar óta, amolyan élő kukacdetektor lett. A gyerekben nincs semmi nem oda való, meg lehet nyugodni. Végre meg is szólal és közli, hogy figyelmeztetni jött.

A gyerek az orvosi vizsgálat szerint is rendben van, azt leszámítva, hogy a láthatatlan anyjával beszélget. Láttunk mi már ilyet, aztán ott is kiderült, hogy kamu az egész. Itt azonban lehet valami a dologban, mert Anya szerint O’Neill jó fej, és csak benne lehet megbízni, mert rendes volt Tonaneval. Szóval Anya egy ideje követi Jacket. Mivel a kis srácnak nincs neve, így ő is Charlie lesz. Ami meg a figyelmeztetést illeti a reetou lázadók ki akarják irtani az emberiséget, mert a goa’uldok meg őket irtják. Szóval vagy mindenki a kisebbet bántja, vagy hibás a logikájuk.

Éppen egy UAV-t izzítunk (a repülő szonda), ami Jacknek nagyon tetszik, mert hangos és fényt ad ki. Carter valami új radart próbál ki, amivel szétröntgenezhetjük kedvünkre a bolygókat, megőrizve remélhetőleg a lakosainak nemzőképességét. A mostani bolygón már jártunk, most viszont valami hőjeleket is vesz a szonda messziről. Akár élet is lehet. De ekkor meghülyül az UAV, és nekimegy valami nagyra nőtt gombaszerűségnek. Carter totál ki van akadva, hogy ez így nem igazságos, rádióvezérelt volt ráadásul, majdnem elsírja magát. A gombát mindenesetre kivégeztük rendesen. Aztán feltűnik valami fehér muksó, és jól belevigyorog a kamerába, majd elhúzza valahova, és itt megszűnik a jel. Odamegyünk.

Daniel Teal’cnek magyarázza a déjá-vu fogalmát, a szokásosnál is kevesebb sikerrel. Carter mintát vesz a gombából, mellesleg egy rakat van belőlük, de az mind sokkal kisebb. Aztán rálelünk ilyen sárkunyhókra, de sehol senki. Végül feltűnik a fehér, pucér fickó. Daniel integet neki és hellót köszön, erre vijjogva elrohan a szerencsétlen. Előjön egy csomó másik a kunyhókból, és jól megbámulnak minket. Ha az emberek a Földről származnak, akkor a pantomimek innen.

A CSK-1 egy rosszul megvilágított, a letakart holmikból ítélve elhagyott terembe érkezik a kapun át. A cuccok idegen eredetűek, Teal’c sem látott még ilyeneket. Carter talál egy PDA-t, Daniel pedig költői kérdést tesz fel arról, hogy mi lehet odabent, a függöny mögött. „Én vagyok idebent.” válaszolja egy öregember. Fegyveres figurákat talán nem kéne így ijesztgetni, mert reflexből majdnem le is lövik. Teal’c szerint ő Ma'chello aki a goa’uldok ellen gyárt fegyvereket és a rendszerurak időtelen-idők óta üldözik ezért. Daniel megnyugtatja, hogy ők nem goa’uldok, mire az addig az aránylag normális öreg átmegy full kreténbe és elkezdi ismételgetni, amit a többiek mondanak. Megmutatja Danielnek egyik eszközét, de mikor mindketten megfogják, elveszti az eszméletét és összeesik.

Odahaza Fraiser doki szerint Daniel rendben van, de Ma'chelloba beledugdostak minden csövet, amit a Vészhelyzetben láthat az ember. Jackson kicsit szétszórtan viselkedik a eligazításon is, majd a doki javaslatára szabadnapot kér a tábornoktól. Persze csak kamuzik, mert amint a sofőr kiteszi otthon rögtön az első szembejövő nő nyomába ered. Nyomasztó lehet egy katonai bázison melózni.

Brutális gyorsasággal csapunk bele az eseményekbe, két goa’uld anyahajó lövöldöz egy szerencsétlen halálsiklóra, mégsem képesek eltalálni a családi ház méretű lövedékekkel. Közben a CSK-1 egy sivatagos bolygón henyél, mert állítólag a tokrák (francba az aposztróffal) rendeltek ide minket a rádiófrekvenciánkon, blabla. Teal’c kilométerekről megérzi a bajt, most is szimatol valamit a jó homokos levegőben. Aztán megjelenik az emlegetett sikló, amit végre eltalálnak, és szétkenődik a sivatagban. Legnagyobb meglepetésünkre nem más vonszolja ki magát belőle, mint a jó öreg Apófisz cimboránk. Ez meglepő? Ugyan. Az a meglepő, hogy a segítségünket kéri.

Na most, én nem tudom hol volt kukacbarátunk az utóbbi két évadban, de az tuti, hogy nem rémlik neki, hogy rühelljük, mint a lyukas zoknit a téli éjszakákon. Carter szerint élve értékesebb a rohadék, de O’Neill ujja viszket a ravaszon. Közben feltűnik húsz másik sikló, nem éppen az ellenségtől segítséget kérő fajtából, szóval visszük. Otthon Apófisz menedéket követel, mert hülye. Mint ha nem tudná, hogy élve úgysem megy el innen. Fraiser szerint mindkét lába eltört, ráadásul maga a kukac is ramatyul van, keményen megkínozta egy honfitársa.

Az űr a legvégső határ. Az univerzum egy számtalan csillag és bolygó alkotta, folyton változó, végtelen mező. Itt ez az ismeretlen rendszer, ahol éppen valami rendkívüli történik. A csillagból tölcsérként elnyúló gázfelhő húzódik egy fényes kis törpe csillagig. A törpe csillag felrobban, és a lökéshullám nyomában egy gyorsan növekvő őrvény jelenik meg az űrben. Nem, megnyugtatlak kedves olvasó, nem a Discovery egyik adását kezdtem hogyvoltba önteni, hisz a következő képeken már az látjuk, amint egy ismeretlen CSK csapat kapkodj a lábát egy sivatagos bolygón, mialatt a vezetőjük iiiillyyyeeeen teeemmmpóóóóbaaaaannnn ooorrrdííííít, hogy siessenek, mert mindjárt odaér. Na, de ki?

Ez alatt otthon a bázison Carter egy alma=galaxis, féregjárat=féreg példával igyekszik a Jacknek elmagyarázni a csillagkapus utazások lényegét. Valljuk be, ettől egyszerűbben már nem lehetne. Nem várt kapuaktiválás történik, és megtudjuk, hogy Daniel hűtlenkedik, mert egy másik csapattal kalandozik. Alacsony frekvenciás rádióadást fognak. Carter okoskodik, kicsit gyorsítanak a jelen és kiderül, hogy a CSK-10 kódja az. Kinyitják a kaput, de az a nélkül kapcsol le, hogy bárki átjönne. Jack már menne, de Hammond óvatoskodik.

Minden idők egyik legjobb Csillagkapu-epizódja. Így van? Így van. A tárgyalóban Daniel felidézi a bolygót, ahol azt a szép nagy atomos adattárat találták. Élet értelme, ilyesmi. Volt a falon ugye négy ismeretlen írás. Na most az egyiket egy másik bolygón is lekapta az egyik MALP! A többiek körében ez a felfedezés kínos csendet vált ki, szóval magyaráz egy kicsit: ennek a nyelvnek a végén ott van egy rúnajel, ami ugye azt jelenti, hogy az írás tulajdonosai jóban voltak Thor népével. Áháá, ja hogy úgy. Vetünk rá egy pillantást. Odaát egy terem van, benne a tárcsázóval, meg az írásból álló körrel a földön. O’Neill áthalad rajta, erre megjelenik a falon valami korong, lyukkal a közepén. Teal’c belenéz, és színes fényeket lát, mint valami B kategóriás kaleidoszkópban.

O’Neill is megnézi, erre a korong megnyúlik, és szépen összeszorítja a fejét! Jacknek fájnak a fények gondolom, mert ordít veszettül, aztán a dolog visszamegy, ő meg elterül a földön. Milyen király volt már ez. Otthon Fraiser doki szerint minden rendben van. Orvosnak hinni kell, nem firtatjuk. A tárgyalóban O’Neill valami HAJDU vízbojlert rajzolgat egy lapon, a többiek meg nyugtázzák, hogy mivel Teal’c kukacos, rá azért nem reagálhatott az a cucc. Az ezredes a szokásosnál is jobban unja a számadást, ingerlékennyé válik erőteljesen. Megkérdik, hogy jól van-e. Jack szerint persze, nincsen semmi krúvusza. ???  Hacsak nem vett esténként gyorstalpaló latinleckéket, akkor itt bizony valami melasz van.

A csapat beszámolót tart a tábornoknak, hogy végre valami tényleg hasznos technológiára bukkantak. A Madronán egy olyan eszközzel találkoztak, ami munkanélkülivé tenné Aigner Szilárdot, mert képes az időjárást befolyásolni. Egy ilyen berendezéssel még Maurice Minnifield álma is valóra válhatna, és Alaszka lenne az amerikai Riviéra. Szóval jó lenne vissza menni, hogy Carter megvizsgálhassa a berendezést mindenféle mütyürrel (ez Jack szerint szakkifejezés). Teal’c is bedobja az állandó, ilyen még a goa’uldoknak sincs érvét, és már mehetnek is.

A Madronán viharfelhők és haragos helyiek fogadják a CSK-1-et. Követelik vissza a Próbakövet, amit szerintük elloptak. A csapat persze tagad, de vagy mind amnéziásak vagy valami nagyon nincs rendben. A Nagy Fehér Főnök (indiános, tolldíszes alak) szerint egy éjszaka CSK ruhás, fegyveres alakok jöttek és elvitték a szerkentyűt. Hoppá, ez érdekesen hangzik. Jackkék megígérik, hogy visszaszerzik a követ így elengedik őket.