Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Csillagkapu 2x20 – Bújócska

2008. november 02. 11:00 - Llew

Ez most egy olyan epizód lesz, amikor is nem a CSK-1 megy idegeneket zargatni az otthonaikban felfedezés címszó alatt, hanem ők jönnek hozzánk. Egyúttal megspórolva a stábnak egy drága, külső, kanadai erdei forgatást, helyette kihasználva a bázis már felépített díszleteit. Egy idősebb technikus éppen egy fiatalabb kolleginával cseveg a csillagkapu előtt, de ez igazából érdektelen, főleg, hogy az váratlanul aktiválódik. Persze senkit nem várnak haza. Nem is jön kód, de a számítógép behülyül és az íriszt nem lehet becsukni. Egy pizsamás, kopasz kisfiú jön át a kapun. Carter körbetaperolja, de nem azért mert bukik a kissrácokra, hanem, hogy goa’udot, meg naquada bombát keressen, mert Jolinar óta, amolyan élő kukacdetektor lett. A gyerekben nincs semmi nem oda való, meg lehet nyugodni. Végre meg is szólal és közli, hogy figyelmeztetni jött.

A gyerek az orvosi vizsgálat szerint is rendben van, azt leszámítva, hogy a láthatatlan anyjával beszélget. Láttunk mi már ilyet, aztán ott is kiderült, hogy kamu az egész. Itt azonban lehet valami a dologban, mert Anya szerint O’Neill jó fej, és csak benne lehet megbízni, mert rendes volt Tonaneval. Szóval Anya egy ideje követi Jacket. Mivel a kis srácnak nincs neve, így ő is Charlie lesz. Ami meg a figyelmeztetést illeti a reetou lázadók ki akarják irtani az emberiséget, mert a goa’uldok meg őket irtják. Szóval vagy mindenki a kisebbet bántja, vagy hibás a logikájuk.

Megbeszélés. Carter szerint az íriszt egy az irányító termen kívüli terminálról vezérelték. Fraiser doki szerint a mészárlás okozta trauma következménye lehet a képzelt Anya. Mivel azonban minden fenyegetést komolyan vesznek, Teal’c és Jack hallgassák meg mit mond a gyerek a dologról. Először is annyit, hogy „Jaffa!” és frászt kap, mikor meglátja Teal’cet. Jack végül meggyőzi Charliet és Anyát, hogy ez a jaffa nem olyan jaffa, de persze a rossz sarokba beszél a láthatatlan szülőhöz. Amikor kopasz barátunk közelebb megy a gyerekhez, rosszul lesz, mert a szimbiótája idegeskedni kezd. Fraiser doktornő további vizsgálatokat végez és kideríti, hogy Charlie súlyos, többszörös szervkárosodásban szenved és valószínűleg nem lesz gondja a nyugdíjra. Ezzel szemben az agyának egy része szokatlanul fejlett.

Végre kiderül, hogy a reetou lázadók úgy gondolják, hogy ha megölik az embereket, akkor gazdatestek híjján legyőzik a goa’uldokat. Ez persze mindenki szerint marhaság, ezért küldte figyelmeztetni Anyát a reetou központi hatalom. Charlie egy hibrid, akit Anya alkotott közvetítőnek. Gyorsítva fejlődik, ezért olyan beteg. A csapat továbbra is elég szkeptikus a láthatatlan felmenővel kapcsolatban, de a kedves mama türelmének Carter techno halandzsája után szakad vége. Ezért egy monitor szétlövésével győzi meg hőseinket, hogy már pedig a gyereke nem hülye, mert ő tényleg ott van.

A re’tu nyílván valóan létezik. Már csak valahogy észlelni kéne. Mivel azonban Teal’c hasfájása taktikai szempontból nem nevezhető elég pontosnak, ideje az okosokhoz fordulni és felhívni a tok’rat. Még jó, hogy a múltkor oda adták a tollani ketyerét. Előre látóak ezek az írók. A jó kukacok jönnek is. Carter papa és egy küldönc, aki rögtön el is szalad haza valamiért, mikor kiderül, hogy miért hívták őket. A változatosság kedvéért Jacob is a frászt hozza a gyerekre, ő meg a fejfájást az öregre. Közben a küldönc is visszaér egy spéci reetou írtó fegyverrel, ami ráadásul láthatóvá is teszi Anyát. Jobb lett volna, ha nem. Akkor képzelhettük volna, hogy a mama egy láthatatlan Kim Basinger. Ehelyett egy nagyra nőtt csótány.

Jacob elmondása szerint a reetou lázadók, amolyan terroristák, akik öngyilkos robbantásokkal meg hasonlókkal küzdenek a goa’uldok ellen. Ha tudjuk honnan jönnek akkor felkészülhetünk rájuk. Ehhez persze meg kell nézni a kiindulási bolygót, ami Daniel szerint rossz ötlet, mert mi van ha pont velünk jönnek haza. Ez speciel nem hülye gondolat, de a katonák lehurrogják a civilt és elmennek felderíteni. Találnak is több száz reetout egy köpésnyire a kaputól. Haza érkezés után, a biztonság kedvéért tenyérazonosítót szerelnek az írisz vezérlőjére. Carter éppen barkácsol, mikor Teal’c majdnem lerókázza mellette a tárcsázó számítógépet.

A névtelen tok’ra rögtön átvizsgálja a vezérlőt, de közben kap egy lövést, amitől átrepül a biztonsági üvegen. Nem véletlenül nem volt neve szegénynek. Teal’c magához tér és az elejtett fegyverrel lelövi a reetout. Jacobék is belefutnak négybe az egyik folyosón. Na erről beszélt Daniel. Gyorsan el kell őket kapni, mert idősebb Carter szerint zseb atombombákkal szaladgálnak, amiket nem lenne jó szétszórniuk odakint. Ezért aztán a bázist lezárják és elkezdik átvizsgálni a hívatlan látogatók után. Három csapatra oszlanak, mert csak annyi spéci fegyverük van. Mivel azonban a főszereplők nem hallhatnak meg, de kell egy kis lövöldözés, így visznek magukkal pár töltelék katonát is.

Nem hiába, mert kettőt rövid úton elvesztenek. Ráadásul, hogy politikailag is korrekt legyen a dolog, egy feketét és egy ázsiait. Sőt még Jacob és O’Neill is megsérül, persze semmi komoly. A végén, azért csak elintézik a betolakodókat, de az egyik még előtte lelövi Anyát. Mintha ez nem lenne elég egy napra szegény Charlienak, még a szervi bajai miatt is egyre rosszabbul van. Karikás a szeme, és kilátszanak az erek a kopasz fején. Nem szép látvány. Mivel a földi gyerekgyógyászat még nem foglakozik rosszul összeszerelt laborkölykökkel Selmak felajánlja, hogy elviszi magával a srácot. Zárásként O’Neill még érzelgősködik kicsit, hogy az igazi után már a második álCharliet is elveszíti, Selmak pedig Teal’cre bízza, hogy vigyázzon a földi népségre.

Címkék: csillagkapu
3 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mentula 2008.11.02. 20:00:22

Jó, hogy van ez a hogyvolt. Nem tudom hány adón, hány év alatt, de azért láttam annyi részt, hogy képben legyek, de így kronologikus sorrendben esély sem volt rá a TV-k, főleg a Tv2 kaotikus műsorrendje miatt.

Most is teljesen összevissza tolja az AXN és az AXN sci-fi. Talán a IV., VI. és VII. évad megy, de nem találtam rendszert az egészben. Ezek a részek, a II. évad megy valahol aktuálisan?

Llew 2008.11.03. 08:28:08

A 2. szerintem sehol nem megy most. Amikor elkezdtük a hv-okat, akkor indult kb az AXN-en a sorozat, de akkor még csak 1 évadot vetítettek egyszerre. Asszem, valami olyan rendszer van a 3 évad párhuzamos vetítésében, hogy az adott órában lévők adnak egy évadot. Tehát ne nézd meg mind a 3 részt, amit egy nap adnak, hanem mindig a 9 órást az lesz a legkorábbi évad.

Gabba 2008.11.03. 16:29:28

Az AXN nyomja a 2. évadot is, de csak egy ismétléssel. Ahogy Llew írja, hétköznap de. 9 órakor megy az aktuális rész, majd du. 2-kor megismétlik. Ma volt a II/5.
süti beállítások módosítása