Mi is történt ebben az évadban? Jó sok minden, összefoglalni is nehéz. Sándor a pápa továbbra is küzd Savonarola ellen. Szövetségeseket próbál szerezni, van, aki csak ideig-óráig áll mellette, van, aki sehogy. Szövetségest próbál szerezni lánya, Lucrezia kiházasításával, ez sem egyszerű, mivel a hölgyemény elég makacs. A Borgia fiúk még mindig nem szeretik egymást, Cesare egyre csak harcolna és levetné a bíborosi palástot, Juan viszont ellenszenvesebb, mint valaha, hadvezérnek pocsék, húguk lovászfiúját kinyírja, többek között ezért is utoléri a vég, a bátyja végez vele. És ne feledjük Della Rovere egykori bíboros, aki a pápa életére tör, legújabb terve szerint a fiatal Antonello bejut a pápai palotába, mint ételkóstoló és ott majd jól megmérgezi Sándort. Lássuk, mi lesz ebből az egészből.

Lucrezia párduchörgésre ébred, a fenevad valahogy visszakerült hozzá. Calvino a pápa elé járul és közli vele, hogy nem veheti el a lányát, mert az öccse, Raffaelo akarja. Sándor kérdőre vonja a hősszerelmest, vajon Lucrezia is akarja-e a frigyet, ezen kívül ugyan mire menne egy másodszülött fiúval? Senkinek nem jönne ez jól. Sforza bíboros közben végig a háttérben pattog, végre szót kap, meséli feljebbvalójának, hogy a kóstoló megboldogult és nem méreg által, horgászás közben érte a baleset és a Tiberisben végezte. Sándor tudomásul veszi, majd leordítja a Pallavicini fivérek fejét és dühösen távozik. Valakin muszáj levezetnie a feszültséget, így meg sem áll Vanozza házáig és kérdőre vonja, az asszony emlékezteti, hogy anno ő is máshoz ment férjhez, hogy akkor még Rodrigóként szerethesse. De ez persze más, mert Lucrezia mégiscsak a pápa lánya és egy házassággal komoly dolgok dőlhetnek el. Befut Lucrezia is, apja egyből az orra alá dörgöli, hogy a csóró festőnek adta oda magát, lánya erre azt válaszolja, hogy hozzáment volna a gazdag bátyhoz is, de hát így alakult.

Sforza bíboros és egy másik excellenciás vihorászva lépnek be a pápa dolgozószobájába, Sándor kíváncsian várja, hogy mégis mi az, ami ennyire felvidította őket. Nos, a hír az, hogy Károly király jobblétre szenderült. De nem is a halál ténye az, ami jókedvre derítette őket, hanem hogy beverte a fejét egy ajtófélfába, és gyakorlatilag lehetetlennek tűnt, hogy létezik nála alacsonyabb ajtónyílás, eddig. Sándor mostanában erős jellemfejlődésen ment keresztül, így jól lehordja alattvalóit, Károly több erélyt és erőt hordozott kis testében, mint Sforzáék ketten együttvéve, lehet térdelni és a francia uralkodó halhatatlan lelkéért imádkozni.

Juan érkezik Rómába, belovagol a palotába (!), csoda, hogy apja színe elé már gyalogszerrel járul. Amint belép a terembe, megtapsolják, amit nem tudok hova tenni, egyrészt, mert nem érdemli meg, másrészt még csak egy győztes csata sincs a háta mögött. Juan nem jött üres kézzel, Sándornak átnyújt egy kisebb dobozt, húga egy párduccal lesz gazdagabb, ami ketrecben van és él, és elég vadnak tűnik. Juannal együtt érkezett egy spanyol ember, bizonyos Hernando de Caballos, aki ezek szerint igazi hódítóként már járt az új világban és Granadában a mórok ellen harcolt. Sándor izgatottan bontja ki ajándékát, majd csalódottan veszi tudomásul, hogy egy doboz szart kapott. Juan kijavítja, nem szar az, hanem cigarro, nem értem, miért nem lehetett szivarra lefordítani, (vagy ha tényleg spanyolok, akkor muy bien, Juanito). Közben Lucreziának majdnem leharapja a kezét a párduc, Juan arcáról nem is lehet letörölni az elégedett vigyort.

Nem bíznak semmit a véletlenre, az előzményeket ismét felelevenítik kicsit a készítők. Rómával nyitunk, nagy a bűnbánat, Sándor pápa élen jár a gyakorlásában, a bíborosoknak követniük kell, biztos nagyon örülnek neki, hát még amikor meghallják, hogy a lehető legnagyobb büntetést szabja ki a pápa magukra, mert a múltkori vihar és pusztítás bizony jel volt, amit odafentről küldtek. Miközben Sándor egy idős asszony lábát mossa, meglátjuk a tömegben Della Roverét és sleppjét, kiderül, hogy a kamikáze fiút Antonellónak hívják, Della Rovere megmutatja neki, ki a pápa ételkóstolója, az ő helyére kell beférkőznie.

A készítők gondoskodnak róla, hogy képben legyünk, némi hogyvolt után Rómával nyitunk, Lucrezia, Vanozza és Giulia misén ülnek, a hívek lelkesen adakoznak. Lucrezia levezet egy eszmefuttatást arról, hogy milyen ügyesen van kitalálva az egyház, ami pénzgyűjtő perselyként működik, a hívek fizetnek, hogy az tovább pompázhasson, tehát a megváltás színházaként működik tovább. Minél nagyobb a fényűzés, annál többen jönnek, és több pénz gyűlik. Na persze, a bíborosoknak is megvannak a maguk titkaik, amikről Vanozza, a hajdanvolt kurtizán ugyebár elég sokat tudna mesélni…

A készítőktől kapunk egy kis hogyvoltot, visszajön néhány régi, szinte elfeledett szál, felpezsdülnek az események. Római képpel nyitunk, a pápa Cesaréval és Vittoriával ünnepel, az ál-ágyúkészítés rejtelmeiről szól a diskurzus. Érkezik Micheletto, így Cesare otthagyja apjáékat, és azt a hírt kell hallania hű bérgyilkosától és mindenesétől, hogy a franciák idefele jövet útba ejtették a Szent Cecília kolostort, ahol tudjuk, hogy Cesare apácának vonult szerelme tengette napjait. Túl sok jóra nem kell számítani ezek után, érzi ezt Cesare is. Rohannak a tett helyszínére, de már csak a pusztítást látják és a sok halottat. Ahogy keresik Marta nővért/Ursulát, meglátják az elkészült freskót is, rajta Szent Cecíliát, gondolom, olyan lett, amilyet Cesare elképzelt, de sajnos ez már tök mindegy.

Vidéki képpel nyitunk, Paolo szamaragol (de lehet, hogy öszvéregel, bocsássák ezt meg nekem a téma szakértői) Róma felé, közben parasztoktól kérdezi meg, jó-e az irány, mire azok kérdik tőle, hogy érzi-e a bűzt, meg egyáltalán, mi dolga ott, egyértelműen célozva arra, hogy bolond, aki odamegy. Paolo a gyermekét szeretné Rómában látni. Ébredezik az édes hármas vendégszereplője, Vittoria, gyorsan észbe is kap és megpattan. Kicsit később Sándor felébred, és királyi többesben beszél, álmodtunk-e, hárman voltunk-e, mi ötletünk volt-e. Giulia magára vállalja az ötletgazda és a bűnös szerepét, mit érdemel az a bűnös, aki a szegény, ártatlan pápát ilyen léha dologba rángatja bele, hát korbácsot, verést, kötözést, gyakran. Hm.

A második évad egy kis emlékeztetővel kezdődik, frissítésnek tulajdonképpen megteszi, aki meg nem látta az első évadot, annak úgyis mindegy. Adott a Borgia család, aki sokaknak a bögyében van. Apu (Rodrigo később Sándor) lesz a pápa, akinek egész népes famíliája van, de nem nős, gyerekei anyját, Vanozzát már unja, mellette fiatal szeretőt (Giulia) is tart, aki egyébként az első évadban előlép első számú nővé. Az egyik fia (Cesare) bíboros, a másik fia, Juan, hadvezér és iszonyú béna haja van. Lucrezia a lánya, a szent cél érdekében férjhez adják, majd megszabadítják a vadállattól. Cesarenek van egy kreatív asszisztense, Micheletto, aki legtöbbször elvégzi a piszkos munkát. Della Rovere bíboros a pápa ellen szervezkedik, bevet mindent, de egyelőre eredmény nélkül, Károly király szövetkezik Sándor pápával, megkapja Nápolyt, királlyá koronázzák ott is, csak épp a népe nem tud hódolni az új királynak, mert a pestistől meghaltak mind.

Utolsó epizódjához érkezett Sándor és pereputtyának története, ami nekem kis csalódást okozott, mert túl statikus és egysíkú volt, a színészek nagy többségét bábszínházba sem ereszteném be nyugodt szívvel, Jeremy Irons szegény meg addig vitte a sorozatot a hátán, míg bírta, aztán majdnem belerokkant ő is. Persze a véleményemmel igencsak egyedül vagyok, mert Etyeken már forog a második etap, és ha bemutatják, hogyvolt is lesz róla. Otthagytuk abba, hogy Sándor szarban, lássuk, hogyan mászik ki belőle.