Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Borgiák 2x04 – Kóbor kutyák

2012. augusztus 02. 09:00 - igenapu

A készítőktől kapunk egy kis hogyvoltot, visszajön néhány régi, szinte elfeledett szál, felpezsdülnek az események. Római képpel nyitunk, a pápa Cesaréval és Vittoriával ünnepel, az ál-ágyúkészítés rejtelmeiről szól a diskurzus. Érkezik Micheletto, így Cesare otthagyja apjáékat, és azt a hírt kell hallania hű bérgyilkosától és mindenesétől, hogy a franciák idefele jövet útba ejtették a Szent Cecília kolostort, ahol tudjuk, hogy Cesare apácának vonult szerelme tengette napjait. Túl sok jóra nem kell számítani ezek után, érzi ezt Cesare is. Rohannak a tett helyszínére, de már csak a pusztítást látják és a sok halottat. Ahogy keresik Marta nővért/Ursulát, meglátják az elkészült freskót is, rajta Szent Cecíliát, gondolom, olyan lett, amilyet Cesare elképzelt, de sajnos ez már tök mindegy.

Borgiák 4x01.jpg

Megtalálják a lány holttestét, a fülét levágták, Cesare irtó pipa lesz és bosszút esküszik. Egy leszakadt zászlódarabból azt is tudják, hogy a gascogne-i lovasság portyázói jártak erre, akik vadállatok és levágott fülekből fűznek nyakláncot. Cesare megkéri Michelettót, hogy szervezzen hozzá hasonló kóbor kutyákból álló csapatot, a kreatív asszisztensnek vannak ötletei, összeszedi a condottierit, akik katonacsaládok fiai s manapság csak tengnek-lengnek.  Cesare elviharzik apjához, aki éppen Sforza bíborossal szőlőzik egy tálból. Sforza gratulál a fiúnak a megtévesztő hadművelethez, majd a pápa mondja, hogy Sforza kuzinjának, Ludovicónak van egy ötlete, hogyan győzhetnék le a franciákat, na most ő volt az, aki átengedte a franciákat Milánón, Cesare is tisztán emlékszik erre. A dolgok és a prioritások változnak, Sándor rugalmasabbnak látszik. Caterina Sforza viszont még így is ellenük van, ezzel viszont muszáj lesz kezdeni valamit.

Borgiák 4x02.jpg

Miközben a milánói herceg, Ludovico Sforza és kísérete vonulnak be Rómába és közben egy női hang egyfolytában azt vinnyogja, hogy „Isten hozta kegyelmedet, éljen, éljen, Isten hozta kegyelmedet!”, Micheletto gyűjti össze a kutyákat, (mármint a condottierit), akikről egyelőre csak annyit tudni, hogy ápolatlanok és nagyokat tudnak köpni. Titkos helyen találkoznak Cesaréval, aki lelkesítő beszédet tart, elmondja, hogy a franciák ellen kellene összefogniuk, övék a préda, az ifjú bíborosé a bosszú, s miközben ezt előadja, annyira vérszomjasnak látszik, hogy épp csak a nyála nem csordul ki.

Borgiák 4x03.jpg

Sforza bíboros bemutatja a milánói „múltkor még tulajdonképpen áruló voltam” Ludovico herceget, aki hozott magával egy másik herceget Mantovából, Francesco Gonzagát és akinek ifjú hitvese, mit ad isten, (ugye, hogy itt minden okkal történik?), az évad első részében megfürdetett fekete szépség, akit alig bírtak lerázni, amikor Giulia előbb toppant haza. A pápának majdnem kiesik a szeme döbbenetében, közben persze látja maga előtt meztelenül a nőt, gyorsan gyűrűt is csókoltat vele. Bianca hercegné felöltözve eléggé másképpen néz ki, a kezét letörtem volna annak, aki ezeket az ormótlan szabású ruhákat anno kitalálta, azon kívül, hogy kiraknak minden mellet a kirakatba, és mell alatt van még egy rövid szűk rész, az alatta következő bő és buggyos szoknyában egy konyhakredencet is el lehetne rejteni, egyszerűen aránytalanná és ormótlanná teszi még a legformásabb nőt is.

Borgiák 4x04.jpg

Cesare is megjelenik a színen, immáron bíborosi pirosban és rendre beszól a milánói hercegnek, apja nem győzi csitítani. A küldöttség egyébként azért jött, hogy állítsanak össze egy közös hadsereget a velencei, milánói és mantovai csapatokból és Gonzaga vezetésével legyőzhetik a franciákat. Gonzaga így közelebbről megnézve olyan arcberendezéssel bír, hogy az Avatarban könnyes szemmel fogadták volna, csak kékre kellett volna festeni és kész is egy igazi Na’vi. A fogadóóra után kiderül, mi Sándor célja ezzel a csapategyesítéssel, Cesarénak el is mondja, valószínűleg nem fognak bírni a franciákkal, sem fordítva, ergo ha kivonultak a franciák, marad egy meggyengült Milánó, Velence és Mantova és az Rómának csak jól jöhet. Tervbe is vesz Sándor egy toszkán hétvégét, gyanítom, a mantovai hercegné is nagy vonzerőt jelent ebben az esetben.

01.png

A kóbor kutyák kapnak egy kis leckét Michelettótól, ugyanis akkora zajt csapnak, mint egy kezdő szakács a konyhában, a kardhüvelyt pamuttal béleljék ki, és puha bőrcsizmát használjanak, a sarkantyút meg el lehet felejteni. Cesare felvonultatja a fegyvertárat, van ott minden, a trükkösebb fajtákból. A pápa készülődik Toszkánába a ligával, hogy áldását adja, Giulia is kér belőle, hogy tovább folytathassa a kutakodást, mivel nem kevés szabálytalanságot fedezett fel a kúria könyvelésének vizsgálata közben. Cesare és újdonsült csapata felállította csapdáját egy a portyázó franciák útjába eső faluban, ahol terített asztalokkal várják a hívatlan vendégeket. Miután a franciák nem találnak se élő, se holt embert, nekiállnak lakomázni. Mondanunk sem kell ugye, hogy vesztükre. Mielőtt még mindenkit lemészárolnának, az álarcban nyomuló Cesare visszafogja embereit, foglyok kellenek, akiket lehet kínvallatni.

Borgiák 4x06.jpg

Rómában Giulia és Lucrezia sétálgat, nem céltalanul, látják a rengeteg árva gyereket, akiknek nincs hol lakniuk, a kolostorok nem tudják őket eltartani, az árvaházból meg bíborosi palota lett. Giulia felett szándéka, hogy ezen változtasson, elsőnek vizet szeretne az árváknak, kéri Lucrezia és az anyja, Vanozza segítségét. A következő képen már Vanozzánál ülnek a lányok és előadják a tervüket. Mivel Vanozza egykor kurtizán volt, jól ismeri azt a világot is és tudja, hogyan lehetne sok bíborost megfogni. Megkezdődik a franciák vallatása, a főkolompos feje be van fogva egy kívül-belül tüskés abroncsba és néha tekernek rajta egyet. Miután Cesare felfedezi a füles láncát, nem számíthat túl sok jóra. Bevetnek más eszközöket is, így kiderül, hogy Giovanni Sforza irányította a portyázókat a Szent Cecília kolostorba, mivel az Cesare védelme alatt állt.

Borgiák 4x07.jpg

Ugorjunk a pápa rezidenciájára, Jeremy Irons szemeit bánatos kiskutyák is megirigyelnék. Cesarét oktatja ki, hogyan kell a bosszú művészetét kifejleszteni, hírek keringenek ugyanis a titkos csapatról, meg a harcaikról és Cesare, a sötét fiú neve is gyakran van ezzel együtt emlegetve. Tehát a bosszú legyen váratlan, ne látszódjon bosszúnak, ne legyen nyilvános és akár egy életen át is várhat. A pápa hívja magával fiát északra, kérdés, hogy akkor ki marad otthon mindent felügyelni. Sforza bíboros is velük tart, mivel benne aztán pláne nem bíznak, így a választás egyértelmű: Lucrezia. A következőkben Cesare már ott térdel húga előtt, aki faggatja egy kicsit, valóban vér szennyezi-e be az ő drága bátyja finom kezeit. Feltett szándéka, hogy megmentse Cesarét. Közben bevonulnak a bíborosok, majd bevágtat maga a pápa és sietősen közli, hogy mennek északra Sforza és Borgia bíborossal, mert kissé puskaporos a helyzet, távollétükben pedig Lucrezia felügyel mindent. Versucci, a korrupt, kérdezi, hogy elfoglalhatja-e egy nő Szent Péter trónját, mire Sándor szinte gondolkodás nélkül rávágja, hogy szerinte igen, ezzel a téma le is van zárva.

Borgiák 4x08.jpg

A kínteremben vallomás hangzik el, a megkínzott francia elmeséli Cesarénak és Michelettónak, hogy a franciák hordókban szállítják a puskaport, mint az élelmiszert. Az információ értékes, Cesare utasítja Michelettót, hogy engedje el a franciát, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a kínzott imái meghallgattattak, elengedik az élők sorából, (bár nem tudom, hogy a főnök tényleg erre gondolt-e). Amikor a pápa és kísérete kivonulnak Rómából, felfedezzük a tömegben Della Roverét és csuhás barátját, előbbi nemtetszésének ad hangot a pápai döntéssel kapcsolatban. A szerzetes javasolja, hogy menjenek Firenzébe Savonarolához. Ja és a pápának halnia kell. Lucreziát sem kell félteni, főzni tanítja a konzisztóriumot, azt mondanám, hogy vak vezet világtalant, de nem lesz tortasütés, mert az egyik legfontosabb hozzávaló, a víz hiányzik. Ahogy a fürdőházból is, de ez már nem marad sokáig így, mert a következő jelenetben már megindul a víz a falból.

Borgiák 4x09.jpg

Északon megállnak a pápáék, Károly király kért audienciát egy közeli templomban, egyedül akar Sándorral találkozni. Sötét az ég alja, vihar készülődik, a templomban Károly várakozik, nehezen veszi a levegőt. Királyi többesben kezd beszélni, amikor belép a pápa, érzi, hogy lassan itt vég. Nem gyónni akar, hanem elkerülni a csatát. Na, nem mintha félne, mert tudja, hogy szétverné az egyesített olasz sereget.  Sándor felajánlja segítségét, amennyiben Károly lemond a hadi zsákmányról. A francia se hülye, emlékezteti Sándort, hogy nemrég lóvá tette őt, amikor elvileg megegyeztek. Egyébként Cesare hátul hallgatózik. Károly fenyegetőzik, a pápa készülődik, mindjárt kitör a vihar, kérdezi is Károlyt, hogy működnek-e az ágyúk esőben, kaffogós választ kap, meglátjuk, mi lesz a csata vége.

Borgiák 4x10.jpg

Készülnek az olaszok a csatára, Na’vi Gonzaga előadja a haditervet, érkezik Sándor és időjárást jelent, elállt az eső, nem lesz ez így jó. Na’vi barátunk magabiztos, nem szorul rá az esőre, nem fél az ágyúktól, de azért kéri a pápa áldását, és ha már ott van, gyónni is szeretne. Sándor ravasz módon megígértet mindent Gonzagával gyónás közben, az anyaszentegyházé lesz a hadi zsákmány is. Ezután a pápa a sereget is megáldja. Dolgai végeztén tiszteletét teszi Gonzaga házában, Bianca hercegné fogadja Sándort és embereit. Lépcsőn felfele menet Bianca és Sándor nosztalgiázik egy kicsit, majd mennek vacsorázni. Evés előtt esőért imádkoznak, Cesare arca tanulmány, gondolom, nem ágyban fogja tölteni az éjszakát. Nem úgy, mint apja, akinek társasága is akad Bianca személyében, a lépcsőn leosonó hercegnét Cesare meglátja, amikor lopózik kifele, hogy a fusi meló is el legyen végezve.

Borgiák 4x11.jpg

A pápa imádkozását a belépő Bianca zavarja meg, mint maga a kísértés, azt kell, hogy mondjam, ilyen erőtlen tiltakozás nincs is, („neked férjed van”), bár lehet, hogy a kifogások keresése csak előjáték, vagy olaj a tűzre. Ezután felváltva látjuk Cesare és csapata „csínytevésének” és a pápa valamint Bianca befejezésre váró ügyének képeit, előbbiek felgyújtják a franciák puskaporát, utóbbiak az ágyat, aztán jön a tűzijáték. Reggel a pápa a csendre ébred fel, kiszalad az erkélyre, szakad az eső, a francia ágyúk hallgatnak. Később a csata színhelyét látogatja meg, Gonzaga megsebesült, de nem komolyan. Egyébként ő világosítja fel Sándort arról, hogy amit éjjel mennydörgésnek vélt, az robbanás volt, bátor római katonák megsemmisítették a franciák puskaporát, így Gonzaga tiszta szívvel felajánl minden zsákmányt az egyháznak.

02.png

A beteg Károly megkapja újabb higanysó adagját, de úgy fest, ő már a halálra vágyik, elege van a szenvedésből. Sándor Cesarét akarná vallomásra bírni, ami az előző éjszakát illeti, de fia gyakorlatilag virágnyelven a tudtára adja, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy apja kivel és mivel töltötte azokat az órákat, amikor Cesare gerilla akciózott, az állás 1-1, jövő héten folytatjuk, olyan történések lesznek, hogy csak még.

 

Címkék: borgiák
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emanuelle 2012.08.02. 15:23:25

3 rész hogyvoltja nem lesz?

igenapu · http://gorogmendemondak.blog.hu 2012.08.02. 17:09:52

@Emanuelle: de, volt már, csak a cimke nagybetűvel van, 'Borgiák' alatt találod meg, vagy itt a link: hogyvolt.blog.hu/2012/07/26/borgiak_2x03_fenyes_csalatas

(javítva lesz)

Vicsu 2012.08.03. 11:53:56

Kedvem lett megnézni még egyszer! Szuper rész volt, annyira megkönnyebbültem, hogy a lófejű exCesarecsaját kinyírták....egyszerűen irritált a rinyálása, a feje, mindene. :)
Az egész évadban eltalálták az ármány/magánélet/vér/csöcsök/párbeszéd arányokat.
Jó hogyvolt volt :))
süti beállítások módosítása