Vidéki képpel nyitunk, Paolo szamaragol (de lehet, hogy öszvéregel, bocsássák ezt meg nekem a téma szakértői) Róma felé, közben parasztoktól kérdezi meg, jó-e az irány, mire azok kérdik tőle, hogy érzi-e a bűzt, meg egyáltalán, mi dolga ott, egyértelműen célozva arra, hogy bolond, aki odamegy. Paolo a gyermekét szeretné Rómában látni. Ébredezik az édes hármas vendégszereplője, Vittoria, gyorsan észbe is kap és megpattan. Kicsit később Sándor felébred, és királyi többesben beszél, álmodtunk-e, hárman voltunk-e, mi ötletünk volt-e. Giulia magára vállalja az ötletgazda és a bűnös szerepét, mit érdemel az a bűnös, aki a szegény, ártatlan pápát ilyen léha dologba rángatja bele, hát korbácsot, verést, kötözést, gyakran. Hm.

Kedvenc bíborosunk, Cesare meglátogatja Marta nővért, alias egykori Miss Lófejet, neki kellene a készülő freskóhoz modellt állnia, Szent Cecíliát, aki a rend alapítója volt és a zene védőszentje, Cesare róla szeretné megmintáztatni. Közben csak egy egész kicsit idegesítően dobol egy lanton, majd falhoz szorítja a nőt és leszedi a fityulát, ekkor látszik, hogy a valaha hosszú, göndör fürtöknek már nyoma sincs, helyette kisfiús frizura van. A festőművésznek mindjárt két feladata is akad, a képen hosszú hajúnak és piros ajkúnak kell lennie Cecíliának, amilyen a modell egykor volt. Eközben Nápolyban a már megboldogult Alfonsót készítik a preparáláshoz, nézni is rossz, kiderült, hogy az orvos hétszer élesztette újra, jó sokat szenvedhetett szerencsétlen.

Megnézzük, mi a helyzet Della Rovere bíborossal, egyre jobb színben van, bár csak esővizet mer inni, nyaggatják is az apácák eleget emiatt. A férfi senkiben sem bízik, érthető okokból, de kitalálja, mi a megoldás, na meg az apácák is a kedvében akarnak járni, kell neki egy apácamajom, hogy megnyugodjon végre. Meg lesz, aki előkóstoljon mindent. Paolo megérkezik a bűzös/büdös/bűnös/bűvös Rómába, s most nagyban keresgél. Egy prosti szegődik a nyomába, faggatja, kit keres, a fiú elárulja, hogy egy nemes hölgyet, Lucreziát. Vittoria ismét inasként dolgozik a freskón, amikor jön Sándor. Majdnem megsajnálom a pápát, szinte panaszosan hangzik a szájából, hogy ők itt kénytelenek élni ebben az aranykalitkában és csak hercegekkel, előkelőségekkel találkoznak. Szóba kerül, hogy Vittoria hol él és arról beszélnek, hogy a pápa mennyire nem ismeri a köznépet és a lány megmutathatná Rómának ezt az arcát is. Épp egy puszit kap az arcára az inas, amikor a semmiből ott terem Sforza bíboros és pénzügyekről kíván beszélni.

A bordélyháznál több prosti is hajlandó Lucrezia lenni némi juttatásért cserébe, de aztán kiderül, hogy Paolo a pápa lányát keresi. Sforza és Sándor nem igazán tudnak egyetérteni a Vatikán pénzügyeit illetően, Sforza ki van akadva, hogy mindenféle mulatságokra meg freskókra megy el a pénz, Sándor azzal érvel, hogy most kezdték csak el Róma újjáépítését, meg egyébként is, Sforza az alkancellár, csináljon ő valamit.  Szóba kerül megint a pórnép, Sándor el akar menni közéjük, a bíboros húzza a száját, vitatkoznak a származásukról is, egyet sosem fognak érteni, az biztos.

Na, Della Rovere végre eszik, megvan a majom, Julius a neve. Paolót tovább kíséri a Beatrice nevű prosti, elmeséli a fiúnak, mi a helyzet Rómában (sokan éheznek), és hogy a villa (mármint az evőeszköz) a legújabb divat. Bizony, aki ad az aktuális trendre, az már nem kézzel eszik. Az aranykalitkában családi étkezés zajlik éppen, Lucrezia méltatja múltkori ünnepséget, hogy mekkora siker volt, Juan erre nekiáll arcoskodni, hogy cirkusz és kenyér kellett az aljanépnek, apja kijavítja, hogy nép az, nem alja és vajon hova tartozna, ha nem lennének a családnak köszönhetően mindenféle címei?! Juan rövid filozófiai eszmefuttatást tartana a felsőbbrendűségről, de Sándor leoltja, hogy a lelke mindenkinek halhatatlan. És vajon ki mehetne a nép közé így? Egyértelmű, hogy álruhában merészkedhetnek csak ki.

A következő jelenetben öltözködnek is, Sándor Vittoria és Giulia társaságában kíván megmártózni az éjszakai római élet tengerében. A látvány borzalmas és lehangoló, felemlegetik a római császárok korát, amikor legalább rend volt az utcákon, vízvezetéket építettek és létezett a köztisztaság. Az árvák most patkányok és galambok közt alszanak, Sándor ki van akadva, hogy van egy csoport a kúriában, aki kimondottan az adományokkal foglalkozik, Vittoria azt feleli neki, hogy ezek sosem jutnak el a rászorulóknak. A pápa jól felhúzza magát a látottakon, hallottakon, na meg a galambokon, egyből intézkedni akar. (Közben elhaladnak az alvó Paolo mellett.) Ezután szerencsejátékokat próbálnak ki, és Sándor kitalálja a tutit, Giulia fogja felügyelni a kúria könyvelését. Kihívás is van a feladatban, Sándor a galamboktól fogja megszabadítani Rómát, meglátjuk, ki lesz sikeresebb.

Della Roverét Peruggiába viszik, elkíséri egy apáca, és a majom. Sándor előveszi a közpénzekért felelős bíborost, és egyből a szőnyeg szélére állítja Versuccit. Az árvák száma drasztikusan nőtt az elmúlt 20 év alatt, Versuccinak viszont három palotája épült. Ez a bíborosnak nem fáj, de Giulia Farnese felügyelete, illetve a kettős könyvelésről meglévő ismeretei annál inkább. Sándor a galambirtást sólymokkal képzeli el, hitchcocki jelenetet vizionálok, mindenesetre a próbasólyom jól teljesít, így a pápa berendel még több tucatnyit. Della Rovere és szamárfogata veszélybe kerül, két útonálló próbálja őket feltartóztatni, az apáca meglehetősen szexi, Della Rovere viszont annál tökösebb, pikkpakk leszúrja mindkét rosszfiút az épp keze ügyében lévő bicskával.

Paolo meglesi Lucreziát és Juant, a lány kívánni készül Szent Ágota kútjánál. Juan kíváncsiskodik, húga nem köti az orrára, mit szeretne. Paolo kihasználja, hogy Juan illedelmesen elvonul, és odamegy Lucreziához, Juannak sem kell több, mindjárt ki is akarja nyírni, végül a lány könyörgése hat, Paolo megmenekül, éjfélkor el kell mondania egy imát a kútnál, ez egy randi, Paolo veszi a lapot, Lucrezia és Juan el. Beatrice, a prosti épp véget egy atya kielégítésével, amikor feltűnik a boldog Paolo és újságolja neki, hogy találkozni fog Lucreziával éjfélkor. Beatrice megöleli és óvatosságra inti.

Rég láttuk Cesarét, apjával tárgyalja ki éppen, mi történt Nápolyban. Sejtik, hogy Károly király hamarosan lelécel a dögvészes városból, de jó lenne, ha ők erről előbb értesülnének, egy kém segítségével. Lucrezia a dadára bízza gyermekét, majd az éj leple alatt pórbál lelécelni, Juan azonban árgus szemekkel figyeli. Nem lesz ennek jó vége. A fiatalok végre egymás karjába omlanak, bár tisztában vannak vele, hogy a boldogság csak átmeneti. Beatrice egy másik pillangó társaságában leskelődik utánuk. Paolo halálos veszélyben van, azonban egyszer szeretné látni a fiát, mielőtt elhagyja Rómát, vagy az élők sorát. A találkozóhely ismét a kút lesz.  A másik prosti Juanba botlik, aki kiváló helyzetfelismeréssel pénzt csörget a zsebében. Juan az előbbi randiról kérdezősködik, a nő elárulja, hogy a fiú a fattyú gyermek apja, Juan megbízza, hogy kövesse Paolót.

A titkos légyottról visszaérkező Lucrezia Cesarét találja a szobájában, elmeséli, hogy Paolóval találkozott, Cesare menten mondja is, hogy ez gáz, mert Juan tutira kiakad. A lány megkéri bátyját, hogy segítsen neki megszervezni a következő találkát, ahol Paolo végre láthatná a kisfiát. Lucrezia megígéri, hogy csak erről az éjszakáról lesz szó, mire Cesare anyjuk házába küldi a lányt, aki ezt meghallván rendes csókkal jutalmazza bátyját. Éjfélkor Paolo várakozik a kútnál, megjelenik Micheletto, akit személy szerint egyre jobban bírok, poénkodik a megszeppent sráccal, hogy ezek szerint csinosabbra számított, meg hogy ezért már ölt is, na de nem ma este és kéri, hogy kövesse őt, hiszen elvezeti Lucreziához. (Nincsenek egyedül az éjszakában, a Paolóra állított prosti követi őket.) Vanozzát, a nagymamát hamar leépítik, Cesare hívja vacsorázni, közben Micheletto érkezik az ifjú apukával, de mielőtt útjára engedné, megkérdezi Paolót, milyen érzés a szerelem, mire az azt feleli, hogy fájó, Micheletto erre azt mondja, pont, mint az élet. Mint Micheletto.

Az ifjú szerelmesek végre találkoznak, kiderül, hogy a baba neve Giovanni, a háttérből Cesare és Vanozza figyel és megegyeznek, hogy ennek titokban kell maradni. Sándor Juannal tárgyal a jövendőbeli arákról, Juan nem túl lelkes, de apja hajthatatlan. A jövendőbelik elég randák, Juan meg egyre részegebb. Lucrezia és Paolo egymáséi lesznek (remélem, Paolo fürdött előtte, emlékszünk, ugye, hogy az utcán éjszakázott), Juan felfedezi, hogy Lucrezia és gyermeke nincsenek a szobájukban. A kémkedő örömlány társaságot kap, Micheletto személyében, kifaggatja, mit keres ott, sőt a megbízóra is fény derül hamar, mert feltűnik a botladozó Juan, amint anyja háza felé tart, kedvenc bérgyilkosunk egyből levágja, hogy Juan lehet olyan aljas, hogy ráállít valakit a saját húgára. Innentől kedve a kémlepke percei konkrétan meg vannak számlálva.

Juan próbál bejutni anyja házába, de Cesare útját állja, mondja neki, hogy túl sokat ivott, inkább holnap térjen vissza, majdnem lebukik az egész bagázs, amikor a kisbaba felsír, de Cesare azt mondja, csak a galambokat ébresztette fel Juan, a vicc az, hogy a galamboknak hűlt helye, a sólymok itt is ténykedtek. Cesare nem bízza a véletlenre, követi öccsét a téren át, miközben az arról faggatja, szereti-e őt a bátyja, nos félrebeszélni, úgy sem lehet, hogy Juan egészen részeg. A szerelmesek búcsúzkodnak, mindenki szomorú, Lucrezia még levelet sem tud küldeni Paolónak, mert a fiú se írni, se olvasni nem tud. Paolo elindul, azonban hamarosan útját állják, Juan és fogdmegjei, kötelet akasztanak Paolo nyakába, öngyilkosságnak lesz beállítva a bűntény, azt még a pápa sem tudja megbocsátani.

A záró képsorokon Micheletto a folyóba dobja a prosti hulláját, a szomorú Lucrezia a kisbabáját ringatja, míg csóri Paolo ide-oda lengedezik a kötélen. Egyre izgalmasabb lesz ez a Borgiák, akárhogy is nézzük.