Deres alatt I.

Melisandre, a vörös rébék, aki Stannis lányának elemésztésében játszott kulcsszerepe miatt remélhetőleg előbb, mint utóbb lesz kesztyűbáb Ser Davos ujjatlan kezein, arra ébred a jól végzett munka (értsd: ELEVENEN ELÉGETETT EGY KISLÁNYT VALAMI HOMÁLYOS LÁTOMÁS MIATT) után, hogy olvad a vidék, lehet menni harcolni, azaz működött a dolog, halleluja, dicsértessék. Megy is Stannishoz, aki berzeker üzemmódban ébredt és már tetőtől talpig páncélban tesz vesz a sátorban, mintha tényleg lenne bármi más dolga azon kívül, hogy sírjon, mert MEGÉGETTE A SAJÁT LÁNYÁT. Melisandre megint jön valami látomással, láttam vérbe fagyva/tűzben égve a Boltonokat, Stannis meg int, hogy jól van már, elég a moziból, menjünk dolgozni, és olyan szinten szarja le a nőt, hogy öröm nézni.

Deres alatt

Ramsay és húszfős szabadcsapata eredményes volt, annak ellenére, hogy a logika és az észérvek (na jó, a Trónok harcán belül uralkodók nem) azt diktálják, hogy egy maroknyi partizán nem tud nagy kárt tenni egy kibaszott hadseregben, de igen, tud, felgyújtanak pár sátrat, elengednek pár lovat és kész, szevasz Stannis, szarban vagytok. A vörös rébék földbe gyökerezet lábbal figyeli a mayhemet, arcán kétségbeesés. Ser Davos másnap beszámol Stannisnak, meg vagyunk baszva, felség, lovakból, emberből, sátorból és kajából is kevesebb van, mint ideális, így támadni nem lehet. Márpedig én nem megyek vissza a Falra, mondja Stannis, akinek a fejében végtelenítve megy a Szaladt Sir Robin, a gyáva című sláger. Őröket kihallgatni majd lefejezni, elhullott lovakat kiosztani húsnak a krumpli mellé, szaftosan, there, I fixed it. És Stannis közben Mellisandrét fixírozza a beesett szemeivel, Ser Davos meg legszívesebben darabokra szaggatná a banyát.

Micsoda izgalmak voltak már eddig is, derül ki a visszatekintésből. De nézzünk inkább új izgalmakat! Anne Bonny kívánsága teljesült, továbbra is ketten kényeztetik két oldalról egyszerre. (Emelje fel a kezét, aki még nem kívánta ezt titokban születésnapjára). Hatalmas dördülés, de nem Jack Rackham lövege sült el, hanem az erőd és Flinték hajója közti csata kezdődött el. „S hull a tüzes ágyúgolyó, csattannak a vezényszavak, durrog a bomba, recseg a létra, zuhan a kő, dübörög, tombol a vérzivatar” idézhetném az ECS hallhatatlan sorait átköltve, de most nem teszem.

Meereen

Dany ugyan a harci veremből kihozatta Ser Jorah-t, a titkos vírusgazda/hősszerelmes lovagot, és kistermetű kísérőjét, Tyriont, a nagyszájút, de ez egyelőre csak azt jelenti, hogy nem egy poros gladiátorarénában fejezik le őket, hanem mondjuk egy piramis belsejében. Jorah mondana valamit, de Dany úgy néz rá, hogy élő embert nem tudok mondani, beleértve a magyar politikai élet 99,99 százalékát, aki nem szarná össze magát tőle. Jorah elhallgat, jöhet Tyrion, téged miért ne fejezzelek le, ha tényleg az vagy, akinek mondod magad? Mert én két Lannistert is kinyírtam, mármint mutert és a fatert, és ez azért csak számít valamit. Ja, és akkor rögvest fogadjalak a szolgálatomba, kérdezi Dany enyhe félmosollyal, mire Tyrion műfelháborodik, hogyhogy, még csak most találkoztunk, korántsem biztos, hogy beállok hozzád.

Most sem marad el néhány izgalmas jelenet felelevenítése az elmúlt részekből. A főcím után Abigail Ashe ébredezik börtönében. A reggeli darabka kenyérről hatszázhúsz lisztkukac szintén úgy gondolta, hogy neki szánták. De aki éhes, az nem válogat! (Legfeljebb a tárkonyos palóclevesre gondol közben).

Naszóval a vége. Ez most nem lesz egy hagyományos, rendes hogyvolt, mert az élő kibeszélőben mindent kitárgyalt a kedves-lelkes közösség és a visszajáró trollsereg, amit gondolt, szóval minek. És őszintén szólva kibaszottul el is fáradtam már, jó lesz már egy olyan reggel, amikor nem Péter fejével vagy a Berkin feszülő izompólóval kelek. Ja, apróság: Berkin nem áll jól a zakó, legalábbis nem az, amit nem rá szabtak. Apróság tudom, csak gondoltam, szólok.

Már látom a fényt az alagút végén, igaz, ahogy közeledek felé, Gólem áll benne térdig érő fosszínű halászgatyában és mélyen kivágott, molyrágta pólóban, a kezében egy Éden Hotel feliratos kártyával, és azt mondja, hogy a lakók a 34 555. napon vannak túl, Botox és Papika unokái túl vannak az első kamerás kúráson, Loki és Patkolt Pecek válása pedig viharos volt, mert nem jutottak dűlőre a kék pillangók sorsát illetően. Igen, bazdmeg, ilyeneket álmodom mostanában, nem lehet elég gyorsan vége ennek az évadnak.

Elöljáróban csak annyit, hogy Botox és Patkolt Pecek, azaz Marianna és Orsi kibaszott jó fej volt a tegnapi Éden Éjjelben, és így mentek be a műsorba:

Szóval nagy kalaplengetés, hölgyeim, mindezt ugye annak ellenére, hogy itt aztán kaptátok az ívet rendesen. Az ötlet ráadásul saját volt, és nem a szerkesztőké, amiért külön jár egy virtuális pacsi. Na, eleget szoptuk egymás faszát, adjunk a melónak.

A falon

Hideg van, és kurva hideg, de hát ugye #winteriscoming, használnák a hashtaget a varjak, már ha nem lennének elfoglalva a birodalom védelmével, és egymás (virtuális) baszogatásával. Havas komolyan gondolta az északi expedíciót, és Tormundot is viszi magával, amivel kiváltja a teljes expedíció és az Éjjeli Őrség nemtetszését, csak Samu ujjong magában csendesen, de ő meg kit érdekel. Havas búcsúzóul vált pár szót Ser Alliserrel, aki szokásos kedves és vidám személyiségét sugározza, belebuksz ebbe, Havas, mondja, de hát tőle mi az istent várnánk, Samu is elköszön Havastól, és ad neki egy obszidián tőrt, amivel legyilkolta a White Walkert annak idején. Havas plusz Tormund balra el. 

A szokásos visszatekintés izgalmas pillanatai után az újabb epizód a méltán híres Barbarous and Debauched - Pyrate Menace of the Bahama Islands kiadvány tanulmányozásával kezdődik James „Flint” McGraw és Lord Thomas Hamilton múltjában. A beszélgetéshez hamarosan csatlakozik a főúr kikapós felesége őnagysága is. A téma Nassau tisztességes kormányzása és ennek zsákutcái.