Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Trónok harca 5x10 - Az Anya kegyelme (18+)

2015. június 16. 09:08 - sixx

Deres alatt I.

Melisandre, a vörös rébék, aki Stannis lányának elemésztésében játszott kulcsszerepe miatt remélhetőleg előbb, mint utóbb lesz kesztyűbáb Ser Davos ujjatlan kezein, arra ébred a jól végzett munka (értsd: ELEVENEN ELÉGETETT EGY KISLÁNYT VALAMI HOMÁLYOS LÁTOMÁS MIATT) után, hogy olvad a vidék, lehet menni harcolni, azaz működött a dolog, halleluja, dicsértessék. Megy is Stannishoz, aki berzeker üzemmódban ébredt és már tetőtől talpig páncélban tesz vesz a sátorban, mintha tényleg lenne bármi más dolga azon kívül, hogy sírjon, mert MEGÉGETTE A SAJÁT LÁNYÁT. Melisandre megint jön valami látomással, láttam vérbe fagyva/tűzben égve a Boltonokat, Stannis meg int, hogy jól van már, elég a moziból, menjünk dolgozni, és olyan szinten szarja le a nőt, hogy öröm nézni.

screen_shot_2015-06-16_at_06_13_14.png

Stannis a sátorban még viszonylag jókedvű volt, mármint magához képest, ugye, de odakint már sokkal szarabb kedve lesz, mert egy tiszt kissé félve ugyan de beszámol arról, hogy a fél serege dezertált, köztük a zsoldosok, az összes lóval, közben Melisandre meg úgy néz maga elé, mint a banya a Gyalog galoppból, amikor lebukott, csak ellenkező előjellel, róla menten ki fog derülni, hogy kamuzott a látomásokat illetően. És ha azt hittük volna, hogy Stannis kalandja a szopórolleren ezzel véget is ért, hát lófaszt, jön egy másik katona, aki aszongya, van egy rossz hírem, Stannis meg azzal fogadja, nemigen lehet rosszabb, mint a zendülés, de a faszi nyel egy nagyot és elviszi az erdőbe, ahol Stannisné lóg egy fáról, vélhetően öngyilkosságból kifolyólag, bár azon sem csodálkoznék, hogy a távozó zsoldossereg egy utolsó gesztusként felakasztotta a némbert.

untitled.jpg

ÉS ha ez nem lett volna elég, Melisandre lóra pattan és ellovagol a táborból, mert hát ez már vesztes ügy, itt neki túl sok babér nem terem, az meg hogy megnyúzzák elevenen a Boltonok, az nem annyira pálya.

A Falon I.

Havas elmeséli a rideghoni csatát Samunak, az egyetlen embernek az egész Éjjeli őrségben, aki képes felfogni mit jelentek a nekromanta, Más, feltámad mind, meg vagyunk baszva szavak egymás után pakolva. És az obszidián? Azt baszhatjuk, mondja Havas, vissza nem megy érte senki, meg eleve, mit kezdjünk két zsák lándzsaheggyel hatmillió élőhalott ellen? De a kardod vitte a Mást, nem? Vitte, de az meg valíriai acél, abból hány van a birodalomban? (Tessék, trivia a kommentelőknek, rendes ez a Havas) Hát akkor szarban vagyunk, Havas. Apropó, én meg lelépnék Szegfűvel meg a kis Samuval, mert itten nincsenek biztonságban, én meg nem tudom őket megvédeni. És neked is jobb lesz, ha hazajövök mesterként Óvárosból, mert hát arra alkalmasabb vagyok, mint kardozni. Ezen nem veszünk össze, Samu. Samu azt is elérulja, hogy megcsinálta Szegfűt, nagyon óvatosan, mert a veréstől még minden tagja fájt. Havas vigyorog, jó a pina, mi? Jó van, Samu, mennyé’ Megy.

Deres

Mivel Stannis jön, a várban mindenki nyüzsög, ha jól látom, páran éppen egy X-et igyekeznek összeácsolni fából, hogy legyen min nyúzni majd az ellent, Sansa meg felveszi azt a jedis kámzsát, amiben a várban szokott kórinygálni, és ha már Theon képtelen volt felvinni a gyertyát a csonka toronyba, akkor majd ő megteszi. És mivel mindenki leszarja, szabadon mozoghat a váron belül, és elér a toronyhoz, és felmegy, és kiteszi a gyertyát, hogy tessen engem itten megmenteni. Közben odakint Pod kifigyeli a Deres felé közeledő Stannist, és jelenti is a csonka tornyot immáron egy hónapja folyamatosan kémlelő Briennek, hogy jön Stannis, Brienne meg megfordul, és aszongya, akkor menjünk, és perszehogy akkor villan fel Sansa jelzése az oda greenscreenezet toronyban, amikor háttal van.

Stannis és mezítlábas serege megérkezik Deres alá, és a király, vagyis “király” kiadja a parancsot, tessék itt nekem ásni egy árkot, egy másikat meg a faltól 300 méterre, holnap ostrom. Izé mondják neki Deres felé mutogatva, ez nem annyira biztos, hogy összejön. Mert hogy Deres felől egy kurva nagy lovas haderő közeleg, de tényleg nem két emberről van szó hintalovon, hanem kurva sokról, és Stannis felismeri, hogy itten neki meszeltek, de most már úgy is mindegy. És csata. És perszehogy nem mutatják, mondjuk minek is, nyilvánvaló, hogy egy mészárlás az egész, a Bolton-túlerő nyilvánvaló, bár azt elmagyarázhatná nekem valaki, hogy honnan vannak ezek a lovasok???

stannis.gif

A csatát ugyan nem, de a vértől iszamós csatateret megmutatják, egy félbe vágott katona kúszik az előtérben, a háttérben meg Stannis áll egy fának támaszkodva, elég leamortizált állapotban, amit két, a sebesültekkel végző Bolton-katona ki is használna, de Stannis nem papírkutya, és ugyan térdnél minden ínt átvágnak a lábában, de így is kinyírja a két nyikhajt. Aztán egy fának támaszkodva méri fel a sebesülés mértékét, de a fejét látszik, hogy pontosan tudja: nem megy ő innen már sehová. Nem hát, megjön Brienne, és aszongya, hogy ő Renlyt szolgálta, és látta, ahogy a stannisfejű szellem kinyírta, és ez hogyvót. Stannis mondja, hogy ja, vérmágia volt, ez egy ilyen biznisz. Akkor halálra ítéllek, mondja Brienne, felemeli a kardját, és szevasz. Nem mondom, hogy nem érdemelte meg Stannis, de sajnálom, hogy Stephen Dillane nem szerepel többet a sorozatban, az egyik legjobb színész volt a gárdában.

Közben a várban Sansa menekülne (jóhogy, Ramsay odakint már túl van minden geciskedésen, sebesült, kegyelemért könyörgő katona leszúrásán, és indul hazafelé), de mire elérne valami titkos folyosóhoz, vagy mittudomén mihez, Myranda és Theon lefüleli a falon, nahát merre ilyen sietősen, kérdi Myranda egy íjjal a kezében, amit Sansára fog éppen. És elmagyarázza a Ramsaynének, hogy a férjének csak a pinája kell, pontosabban a méhe, és az is csak addig, míg nem szül két gyereket, a többi, a körítés az feláldozható. És ő mostan ezt el is kezdeném, mármint Sansa testének szarrá nyilazását. Theonban itt szakad el valami, apád faszát, gondolja magában, és Myrandát úgy hajítja le a várfalról az udvarra, hogy csak úgy nyekken, majd kézen fogja Sansát, mindketten felállnak a várfalra, lenéznek a méteres hóra, majd ugranak. Kifelé a várból mármint.

Braavos

Ser Meryn egy gyökér, ezt eddig is tudtuk, azt viszont nem, hogy nem elég neki, hogy kislányokkal hál, neki az is kell, hogy jól elverje őket, azok meg sikoltozzanak. Mert Ser Meryn ilyen egy gennyláda. A braavois kuplerájban éppen három lány áll előtte, akik közül kettőt alaposan megvesszőz, mire sírnak egy sort, de a harmadikat hiába üti, meg sem mukkan, csak áll leszegett fejjel, hosszú hajjal. És amikor Ser Meryn közelebb lép hozzá, ránéz, letépi a fejéről az arcát, és perszehogy Arya van alatta, aki fog egy kis kést, és két pillanat alatt kivájja Ser Meryn mindkét szemét, aztán megszurkálja egy kicsit, betömi a száját, hogy az üvöltését ne hallja senki, majd elmagyarázza neki, hogy ő bizony Arya Stark, és elvágja a torkát.

A bérgyilkos-főhadiszállásra visszatérve visszacsempészi a maszkot a helyére, de az oszlopok között Jaqen fogadja és az a lány, aki eddig mindig köcsög volt vele, Jaqen meg aszongya, hogy nem Ser Merynt kellett volna kinyírni, és most egy élettel tartozik a Sokarcú Istennek, majd lefogatja Aryát a másik csajjal, és amikor azt hinnénk, hogy itt a vége Arya kalandjának, akkor elővesz egy kis üvegcsét, és felhajtja, majd meghal. Arya üvölt, faszom, barátom volt, minek kellett meghalnia, de miközben ott zokog Jaqen holtteste felett, a másik csaj Jaqen hangján és arcával szólal meg, nem voltam a barátod, mondja, és Arya elkezdi levenni a maszkokat a hulláról, míg el nem jut a saját arcáig, és már nem ért semmit, ahogy mi sem, de mi nem vakulunk meg hirtelen, mint ő, mert ez a büntetése Ser Meryn meggyilkolásáért. Bazdmeg, Martin, csak egy KICSIT legyen már jó ennek a kislánynak, faszom.

Dorne

Myrcella, Trystan, Jaimie és Bronn hazafelé készül, a búcsúztatáson ott van Doran Martell meg a tesója ribanca a három zabigyerekkel, mindenki nagyon kedves, a ribanc meleg szájrapuszival, mosolygva búcsúztatja Myrcellát, aki ezen meglepődik, mi is. Bronn a Világ Legszebb Nőjétől búcsúzik, aki megjegyzi neki, hogy harapós pinára van neki szüksége, és egyet beleharap Bronn fülébe, aki egy pillanatra mintha elgondolkodna azon, hogy maradjon. A hajóra szállva Jaimie úgy gondolja, ideje lesz elmagyaráznia, mi is az ő valós rokoni kapcsolatuk, de felesleges, mert a kislány pontosan tudta, és apámnak szólítja, nahát. És ebben a pillanatban az orrábó elkezd ömleni a vér, és összerogy, mert a ribanc megmérgezte a csókkal, ami persze neki sem tett jót, de mint a lányának, neki is van ellenmérge, és meg is issza. Rohadék.

Meereen

Most hogy Dany Drogon hátán elment északnak, a városban kitört a pánik, ami nem tesz jót a birodalomnak. Semmi ok a pánikra, mert Tyrion, Ser Jorah, Daario, a sebesült Szürke Féreg és Missandei közös tervet eszkábál némi civakodás után: Tyrion, Szürke Féreg és Missandei maradnak a városban, mert Tyrion ért a közigazgatáshoz, Féregre hallgatnak az emberek, Missandei meg a királynő bizalmasaként hiteles alak. Jorah meg Daario meg megy megkeresni a királynét. Tyrion később az erkélyről nézi, ahogy Jorah és Daario elindul, mellette pedig Varys áll, aki hirtelen előkerült Volantisból, de milyen jókor jött, pont amikor szükség volt rá, és kell a tapasztalata egy város irányításában.

Valahol Essosban

Dany zöld lankán között kolbászol koszos ruhában, a sárkánya meg vagy nagyon éhes, vagy fájnak a sebei, vagy csak hisztizik, mert semmiféle nógatásra nem hajlandó beindulni. Dany ezen berág, és elindul a vakvilágba egyedül, én első blikkre azt hittem, valahol Westerosban vannak az ír vidékre emlékeztető táj miatt, de egyszer csak kibaszott sok lovas tűnik fel, nomádok, pontosabban dothraki harcosok, de tényleg rohadt sokan vannak, és mind Dany körül lovagolnak körbe-körbe, ami szerintem azt jelenti, hogy felismerték benne Drogo nejét, aki ugye a királynőjük vagy mijük, de mivel ezt Dany nemigen tudja, ledobja a fűbe az egyik gyűrűjét, hogy nyomot hagyjon maga után, mint egy parókás-koszos Juliska.

Királyvár

Cersei nagyon szar bőrben van, és amikor az apáca(?) aszongya neki immáron már vagy hatvanadjára, hogy gyónja meg a bűneit, megtör az ellenállása, és felviteti magát a Főverébhez, ahol nagyon ügyesen bevállalja a Lancel Lannisterrel történt kureszt, sír is mellé és megbánást tanúsít, de amikor a törvénytelen gyermekeket és a Jamie-vel való hálást emlegeti a Főveréb, nagyon hitelesen tagad, dehogyis, én? Roberttől vannak a kölykök, nézz már rájuk. Jólvan, mondja a Főveréb, látom bűnt bántál, mehetsz haza a Vörös toronyba. Hú, de fasza, mondja Cersei, a Főveréb meg folytatja, ahol a tárgyalásig leszel, milyen tárgyalás, baszki? Hát, a többi bűnödért, mert csak egyet gyóntál meg. Ja, és még vezekelni kell.

A vezeklésen nem fogunk sokat csámcsogni, Cerseit megmosdatják, levágják a haját, majd kiviszik az utcára, a templom lépcsőjére, ahol már várja a tömeg, kurva sok városlakó szerencsétlen, akik előtt levetkőztetik, és egy szál pinában kell hazamennie gyalog. A Vörös Torony messze van, Cerseit útközben meghajigálják rothadt gyümölcstől kezdve szarig mindennel, a végére a lábai vérsek és sebesek, az idegei meg teljesen felmondjék a szolgálatot, de kibírja, és baszki ezzel a vesszőfutással sikerül szimpátiát ébreszteni a sorozat egyik legalattomosabb karaktere iránt, akit a várba beérve a kistanács fogad, mély lenézéssel a tekintetükben - kivéve Qyburnt, aki megmutatja neki a királyi testőrség új tagját, a holtából feltámasztott Hegyet. Van egy olyan érzésem, hogy amint Cersei felépül, a városban kő kövön nem marad, és őszintén szólva nem is hibáztatom érte. Ja, és egy dolog: teljesen nyilvánvaló, hogy nem Lena Heady vetkőzött a jelenetben, hanem testdublőrt használtak, utólag odamontírozott fejjel.

A Falon II.

Ser Davos éppen arról győzködi Havast, hogy adjon paripát, katonát, mer’ Stannisnak nagyon kell az olyan, de Havas nem ad, mert nincs neki. De hát a Vadak, mondja Davos, a Vadak nem harcolnak Stannisért, megmondták előre, hagyjál már. De hát a királyod! Oszt hova szarjak, kérdez vissza Havas, amikor megérkezik a sokkot kapott Melisandre, és Davos már tudja, hogy nagy a baj, de azért megkérdi tőle, hogy Stannis, mire Melisandre csak náz üveges szemekkel, és amikor Shireen felől érdeklődik a kétségbeesett egykori kalóz, akkor sem felel, én meg nem értem, miért nem szakítja le a fejét a rohadt boszorkánynak Ser Davos.

Este Havas éppen azokat az üzeneteket olvassa, amiket az északi uraknak küldött, és embert, kaját, lovat kért bennük, de nem kapott, mert csak, vagy mert baszki, a nyakunkra hoztad a Vadakat a Falon túlról, akkor majd megoldod. Kopog Olly, gyere Havas, az egyik Vad aszongya, Benjen Stark él! Hoppácsak, Benjen még az első évadban tűnt el, Havas rohan is lefelé, az udvaron Ser Alliser fogadja, aszongya a Vad hogy nem hazudik, gyere, Havas, és Havas megy, de minek baszki, mert amikor odaér az udvar egyik sarkába, ott egy Áruló felirat fogadja, és a saját testvérei karja, amiket szépen egymás után belemártanak, “Az Őrségért!” felkiáltással, még Ollytól is kap egy döfést, és ez így megy, míg össze nem rogy, és el nem vérzik a havon. Hát bazdmeg George RR Martin, bekaphatod az összes faszomat, az egyetlen olyan karaktert nyírtad ki, akinek simán lehetett drukkolni.

Köszönöm az egész évados figyelmet és kommenteket, jövő héttől jövünk a True Detective-vel és a Ballers című sorozattal az HBO-ról, de ez csak a jéghegy csúcsa, kurva sok jó dolog van még itt a blogon, tessék csak olvasni lelkesen.

Címkék: 18+ trónok harca
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nota19 2015.06.17. 16:48:02

@vastyúk is ..: én is gondoltam erre, de nem is tudom. Szerintem az egész balhé a mókamester Brandonnak köszönhető. Persze szörnyen végezte szegény, de akkor is. Nem fura, hogy a lány apja, Lord Rickard nem tesz semmit, csak Brandon? Az öreg csak azután ment Királyvárba, hogy Aerys odahívatta, az um. lázadók apjait. Lehet neki több esze volt, vagy tudott valamit. Nem, szerintem a mészárlást Brandon intézte el, a Barbrey banya visszaemlékezése alapján nem tűnt túl szimpatikusnak.

vastyúk is .. 2015.06.17. 16:53:26

@nota19: igen, ilyen nagypofájú önelégült gyermek volt.Tipikus esete a hogyan váljanak a dolgok egyre rosszabbá a "rossz" reakcióktól

Wyrfarkas 2015.06.17. 16:55:22

@Hüpna:
annyira jók ezek az alternatív forgatókönyvek.:-) sírtam a röhögéstől. :-)közben meg mennyire jó lenne ha tényleg így lenne.

sélli_ 2015.06.17. 18:21:37

Hu, nem olvastam vegig az otszaz x kommentet uhogy bocs ha mar volt:
1. sixx: koszi az egesz evados hogyvoltot

2. A nights watch egy rablok/gyilkosok/eroszakolokbol osszetakolt banda - csak ido kerdese volt hogy Jon ellen forduljanak. Melleseleg szerintem sem halt meg Jon. a) A voros rebek feltamasztja b) zombie lesz belole is - amire majd megtalaljak az ellenszert, es mindenki aki white walker lett visszavaltozik emberre, es orulunk Vincent

3. Aryat vonal teljes homaly zona. Most akkor ki van kivel es kivel nem. MI A CEL??? Miert baj hogy egy elmebeteg barmot kinyirt bosszubol, ahelyett hogy egy piti csalot mergezett volna meg. Telleg meg kell vakitani? Ertem hogy lecke, de hagyjuk mar. Arya badass volt. yeah!!

4. Stannist sajnalom, de nem vagott foldhoz. Brianne karaktere egyre sulytalanabb lesz. Total felesleges. Kiirtam volna mar regen.Nyilvan a kov evad elso epizodja azzal fog kezdodni hogy osszekukazza Sansat meg buzost az erdoben es indulhat a bosszuhadjarat. Bar tovabbra sem ertem hogy BRianne + Pod hogy fog egy most mar tobb szaz fos hadsereget legyozni es kinyirni Ramseyt... egyedul nem fog menni...

5. Orulok hogy visszahoztak Varyst. Yess!! Tuti osszeallnak Tyrionnal es uralkodnak ezerrel.

6. Dany szal is fura... a vilag masik vegen van valami harcos kompaniaban, erre a ket hulyegyerek elindul lovon megmenteni amikor az iranyt sem tudjak. Sok sikert...

Balfars 2015.06.17. 18:48:29

@nota19: Szerintem Stark nagypapa részéről ok volt hogy, a fia félholtra veri Rheagart és majd aztán beszélgetnek Lyana hollétéről. +Az északi urak jó része meg pont beleillik ebbe a mentalitásba. Robb is akkor lett elfogadva amikor Szürkeszél letépett pár ujjat Hordó kezéről. És ezzel láthatólag mindenki ki volt békülve ott a teremben. Szóval szerintem a Ned, Rose Bolton féle vérmérséklet az ami ritkaságszámba megy északon.

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2015.06.17. 19:04:52

@sélli_: Dany szálára csak annyit, hoyg a Daario és Jorah nem tudják hogy elkapták a dothraki lovasok :) Úgy voltak vele, hogy elindulnak, aztán úton útfélen kérdezik a népeket, hogy nem láttak-e egy bazinagy sárkányt arrafelé repülni :D Arra azért még felkapják a fejüket az ottaniak. És szerintem Dany se véletlenül dobta el a gyűrűt, TUTI hogy az alapján fognak a nyomára akadni

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2015.06.17. 19:06:53

@Balfars: "szerintem a Ned, Rose Bolton féle vérmérséklet az ami ritkaságszámba megy északon" Igen, talán ők a leghiggadtabb figurák az északi bagázsban :D (Bár azért hálát adok a filmkészítőknek, hogy a Bolton házi urak ruházatát a könyvhöz képest átalakították, nehéz lett volna komolyan venni őket rózsaszínben XD)

Zsoofka 2015.06.17. 19:31:39

@sélli_: A4.) pont kivételével egyetértek.
Ott úgy gondolom, hogy Theon maradványa Sansával és Brienne támogatásával elmennek Theon-apukához a következő évadban és azért az lehet még érdekes... Azért egy Theon-Brienne párbeszédet majd szívesen meghallgatok.. Meg amúgy is: volt már sok érdekes páros menetelés is, de ez a négyes is elég mókásnak ígérkezik. A FURCSA NÉGYES. :)

nota19 2015.06.17. 19:42:20

@Balfars: szerintem Lord Rickardnak fogalma sem volt Brandon magánakciójáról. Brandon éppen Zúgóba tartott az esküvőre, onnan fordult vissza, az öreg pedig északon volt, ez kiderül néhány párbeszédből és utalásról. A Hordó szerintem nem mérce vérmérséklet tekintetében, nekem nagyon szimpi az öreg, de azért a könyvben is valamiféle különc, ha jól emlékszem, meg a többi Umber is, pl Varjúvész, vagy mi, akinek egy varjú vájja ki a szemét alvás közben, erre ő elharapja a torkát : )
@mokamini: ez tényleg a nincs kettő négy nélkül lenne. : )

nota19 2015.06.17. 19:45:01

@nota19: azt hiszem Szajhavész volt a neve mégiscsak, de így még murisabb

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.17. 19:48:25

@vastyúk is ..: pontosan, Melisandre látomásaival az a gond, hogy egyből az adott helyzethez alakítva adja át őket. Stannis sorsa többek között azért is került kelepcébe - amúgy egész biztos, hogy a 6.könyvben is elhalálozik Winterfell előtt - mivel egyre nagyobb lesz a különbség a látomás és a valóság között.
nagyon kíváncsi vagyok már most Tormund és WunWun reakciójára, mivel ők tényleg életüket köszönhetik Jonnak. Ser Allister és a többi kolompos pedig csúnya és dicstelen halált fog halni, nem is bánom, szenvedjenek azért.

Zsoofka 2015.06.17. 19:49:31

@mokamini: Jáj. Ez rosszabb lett, mint gondoltam. Bocsi.

nota19 2015.06.17. 19:54:33

Még a előzőhöz: Brandonnak nem sok erkölcsi alapja volt a nagy háborgáshoz, lévén, hogy mindenkit megdugott aki nem futott elég gyorsan. Lám, lám milyen más, ha az ember húgát ragadják el, bezzeg az, hogy ő a Dustin nyanya szerint elvette amit akart, és semmi más nem érdekelte, az rendben volt. Mindezek mellett talán jobb lett volna inkább tudakozódni mielőtt egy köztudottan idióta és piromán alakot provokál

William Hunter 2015.06.17. 19:56:03

Itt összefoglalják Jon származására vonatkozó utalásokat. Tulajdonképpen amiket már Ti is említettetek.
www.tvgo.hu/cikk/1095758_ki_lehet_havas_jon_anyja__itt_a_legerdekesebb_teoria

nota19 2015.06.17. 19:56:38

@mokamini: nekem még nincs meg, de nagyon vágyom rá : )

Zsoofka 2015.06.17. 20:16:25

@nota19: :) Eddig még nem is hallottam róla... :)

High Marshal of the Reach 2015.06.17. 20:38:13

@nota19: Van varjús is (Mors U.) és szajhás is (Hother U.). Az Umberekre a minimális jelző a "kemény emberek".

nota19 2015.06.17. 20:45:54

@High Marshal of the Reach: igen, tényleg lehet, már nem emlékszem, de hatalmas arcok, csakúgy mint Wyman Manderley, kár, hogy ő és a "patkányszakács", meg a töltelék Freyek kimaradtak : )

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.06.17. 21:19:13

@Hüpna: Ez igen. Azt az évadot, amit te írnál, nem lehetne azzal vádolni, hogy langyosan kezdődik.:D

Tipetupa80 2015.06.17. 22:44:06

@vastyúk is ..: Köszi, akkor még érdemes szurkolnom neki. :)

Balfars 2015.06.18. 02:34:12

Szerintem az Umberek nem lógnak ki nagyon az északi nemesi házak közül. A Mormont asszonyok is kb hozzák azt a keménység szintet amit délen egy átlag nemesi férfi. Egy kicsit zakkantabbak, kicsit őrültebbek ott a népek északon.
Brandon mindenkit megdugott akit ért, de a megerőszakolás az egészen más kategória*. Azért az, hogy erre úgy reagált a hírre ahogy teljesen normális reakció.

*Az, hogy a helyi főnemesnek meg hamarabb hanyatt vágták magukat ilyen olyan okokból nem teszi Brandont erőszakolóvá. Vagy ha igen akkor Robert is az volt. Azért a halászlány kategóriájú nőihez képest ő fényévekkel magasabb pozícióban volt.

High Marshal of the Reach 2015.06.18. 13:24:34

@Balfars:
"Ki a gyerekek apja?"
"Hááát ... aaaz ... eeegy MEDVE!"
(Alysane Mormont)

mosomacilany 2015.06.18. 13:33:36

@borzlány: a könyvben eléggé a vargos szálat sugallják Ott havas utolsó erejével szellemet szólítja. Meg a prológusban is sugallták hogy lesz itten vargos feltámadás... de mivel már a fele gárdát kinyírták, akik a könyvben még élnek (Stannis, Ser Meryn - aki speciel Dorne-ban van, Jojen, Myrcella, Mormontnak is nagy valószínűség szerint meszeltek) gondolom itt más lesz.

mosomacilany 2015.06.18. 13:51:49

@Wyrfarkas: Dany a tengeren született a viharban, ha jól emlékszem

mosomacilany 2015.06.18. 14:03:48

@mokamini: Nekem meg is van. Ezháttérkönyv. Westeros története, a házak, ilyenek

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2015.06.18. 15:04:45

@mosomacilany: Viharban született, de Sárkánykőn (igaz, az sziget, a tengeren van), és a vihar elpusztította a maradék Targaryen hadiflottát. Az anyja Rhaella királynő belehalt a szülésbe. A dilis bátyja ezért is utálta, mert az ő "hibájából" lett oda a maradék flottájuk és halt meg az anyjuk. (mondjuk ő meg őrült Aerys apucitól tanulta, hogy kell a nőkkel bánni, meg is látszott rajta...)

jasszgeri 2015.06.18. 15:49:28

@sélli_:
brienne-t addig ne irjak ki, amig podrickot meg nem pocsikolja. eleget szenvedtem mar az evadokon ativelo lovagi fogadalman es a vele jaro hottunalmas mellekszalon. ennyi jar nekunk. :D

Hüpna · http://almosblog.blog.hu/ 2015.06.18. 16:39:18

@jasszgeri: Hát a Podrick gyerek volt az, aki valami olyat tud, hogy a királyvári kurvák elengedték neki a díjat, szóval, lehet élettelibb lenne Birenne karaktere utána :D

nota19 2015.06.18. 18:51:29

@Balfars: mondjuk a Mormontokkal kapcsolatban abszolut igazad van.
@mosomacilany: nem Balon Swan van Dorne-ban?

mosomacilany 2015.06.18. 20:29:27

@nota19: Igazad, van újra olvastam azt a részt, és Ser Meryn a Királyvárban volt Cersei Walk of Shame-jekor és Balon Swan volt Dorneban

mosomacilany 2015.06.18. 20:30:11

@Hüpna: Valamiért úgy emlékeztem, hogy menekülés közben a tengeren született :) Újra kéne olvasnom, már kezdek felejteni :)

Cérnahuszár 2015.06.18. 20:44:11

@jasszgeri: sztem jamie lannistelt pocsíkolja meg, de dulván :D

Zsoofka 2015.06.18. 21:39:50

@mosomacilany: És regényszerrű, vagy olyan mint egy (ál)történelmi atlasz : )

nota19 2015.06.18. 21:40:20

@Cérnahuszár: erre is vágyik titokban a "Némber". Ha Jaime-t kezelésbe venné, na azt azért megnézném : )

mosomacilany 2015.06.18. 21:54:16

@mokamini: Leginkább, mint egy töri könyv. Az egész úgy van megcsinálva, mintha a Fellegvár ajándéka lenne Tommen-nek.

bigél 2015.06.18. 23:12:44

"Why did Jon Snow stand in line for 6 hours at the Apple Store?
For the Watch'"

9gag.com/gag/arRpgzK

William Hunter 2015.06.19. 12:36:50

A másik kedvenc sorozatom a Vikingek. Kár, hogy Sixx nem ír arról is a Trónok Harcához hasonlóan szókimondó hogyvoltot. Heti egy rész (29 + jövőre a 10 új) kitöltené a Game of Thrones 6. évadig az időt. Egyre jobb a sorozat , ajánlom mindenkinek aki nem ismeri. Abban is van cselszövés, szövetségek, vér, szex, erőszak, csaták, emberáldozat, vallási fanatizmus, rettenetes kivégzés, kultúrák találkozása és sárkány...............................hajók. A 3. évad számomra már partiban volt a Got-val. És feltűnt a színen egy karakter akinek sok közös témája lenne Ramsay-vel :)

sixx · http://comment.blog.hu 2015.06.19. 14:10:10

@William Hunter: első évadról volt, ha lenne energiám, írnám a többit is. apróság: az új évad 2x10 részes lesz.

Bicepsz Elek 2015.06.19. 14:43:57

Ez a hulye SIXX meg mindig cenzuraz!!!!

Dekatlon 2015.06.19. 15:47:24

Ha esetleg valaki azóta ezen rágódott:
Rebecca Van Cleave 28 éves teste van ott Cersei nyaka alatt. :)

Cérnahuszár 2015.06.19. 17:02:21

@William Hunter: megnéztem a viasat3 műsorlistáját, nem találtam benne ezt a sorozatot. Mikor vetítik? vagy téved a wikipédia és nem is a viasat adja?

William Hunter 2015.06.19. 17:15:32

@sixx:
Köszi, elolvastam. Aki írta szépen összefoglalta a történéseket, de nagyon vérszegény, sótlan. Hiányzik belőle a humor, a csípős megjegyzések, a kikacsintás, a burkolt vélemény nyilvánítás amiket tőled megszoktunk. A fórumozók részéről érdektelenség fogatta az irományokat. Nem tudom, hogy ez a sorozatnak vagy csak a hogyvolt írásnak szól. Ha nem alakul ki körülötte a Got-hoz hasonló fórumozó társaság, akkor sajnos hiábavaló. Talán ezért is nem folytatta a blog írója.

William Hunter 2015.06.19. 17:17:01

@Cérnahuszár:
Hát töredelmesen bevallom neked, én a Vikingeket és a Trónok harcát is alternatív forrásból tekintem meg :)

William Hunter 2015.06.19. 17:21:25

@Cérnahuszár:
Megnéztem neked.
A vikingek (The Vikings) (szín., angol dok. sor., 2014)
VIASAT HISTORY:
Péntek (Június 19.) 20:00
Szombat (Június 20.) 10:20
Szombat (Június 20.) 21:50
Vasárnap (Június 21.) 14:10
Vasárnap (Június 21.) 23:45
Kedd (Június 23.) 20:00
Kedd (Június 23.) 21:00
Kedd (Június 23.) 23:00
Kedd (Június 23.) 23:50
Szerda (Június 24.) 0:40
Szerda (Június 24.) 1:30
Szerda (Június 24.) 2:20
Szerda (Június 24.) 10:55
Szerda (Június 24.) 15:30
Szerda (Június 24.) 16:25
Szerda (Június 24.) 17:20
Szerda (Június 24.) 18:15
Szerda (Június 24.) 19:05
Péntek (Június 26.) 20:00
Szombat (Június 27.) 10:20
Szombat (Június 27.) 21:50
Vasárnap (Június 28.) 14:10
Vasárnap (Június 28.) 23:45
Szerda (Július 1.) 18:10

Bocsánat a nem témába vágó hozzászólásokért.

William Hunter 2015.06.19. 17:32:34

@Cérnahuszár:
Vissza az egész, ez nem az a sorozat, bocsi.

Cérnahuszár 2015.06.19. 17:36:22

ja ok én a V3-on kerestem

Centurio Q 2015.06.20. 11:34:53

@nota19:
Nem nagyon szeretik itt, ha valaki megjegyzi, de az egész sorozat - és a könyv - történetvezetése telenovella szintű. Meg lehet ideologizálni, hogy "ebben a történetben az a jó, hogy bárki meghalhat", csakhogy ez bármelyik hosszabb, nem koncepciózusan a történet elejétől a végéig felépített sorozatra igaz. Meglehetősen sok sorozatot fel tudnék sorolni, ahol egy-egy főszereplőt egyszer csak kiírtak belőle, aztán minden megy tovább még évadokon keresztül. Annak semmiféle dramaturgiai értelme nincs egy normális A-ból B-be tartó történetben, hogy egy addig főszereplőként kezelt szereplőt (akire például az egész adott szál épült) a történet kétharmadánál kinyírnak, annak sincs, hogy az egész sztori valódi győztese például az 5. könyvben lép színre, addig nem is hallottunk róla.

Ebből a történetvezetésből adódik, hogy több szálat nem értesz te sem, illetve érdektelenek: Arya nagyon jó figura, de miután alig van közte és bárki más főbb szereplő között kapcsolat évadok óta, így érthetetlen, hova tart.
Speciel én azt is nagyon unom, hogy Dany - és most már sokan mások is - Meerenben pöcsölnek nagyon régóta és ott próbálják megváltani a világot, miközben az egész sztori elvileg a vastrónról illetve a "jön a télről" szól.

Egyszerűen nincs meg az a koherencia a történetben, ami azt mutatná, hogy az alkotóknak (főleg Martinnak) bármi elképzelése lenne róla, hova szeretné ezt kifuttatni, azon kívül, hogy az olvasóit idegesíti és egyfajta Stockholm-szindróma hatására még rajonganak is érte. (A sorozat készítőinek fejében szerintem már jobban összeállt a dolog, főleg mióta letettek róla, hogy túlságosan hűen kövessék a követhetetlen könyvet.)

vastyúk is .. 2015.06.20. 18:14:13

@Centurio Q: Szerintem várjuk ki a végét, azon fog múlni, hogy mennyire szar is ez a történetvezetés. Martin tudja, hogy hova fut ki a sztorija, már tudta akkor is, mikor 2000-ben kiadták a harmadik kötetet, mert eredetileg három kötetesre tervezte a regény-sorozatot, csak miközben írta és "felfedezte" a történetet, ráébredt, hogy erről három rókabőrnél többet is le lehet húzni. Az egész ott csúszott meg egyébként, hogy szeretett volna egy olyan kötetet, ami úgy indult volna, hogy öt évvel később - hogy egyes szereplők öregedjenek kicsit, de ráébredt, hogy a visszaemlékezések meg ilyesmik kezelhetetlenné tennék a sztorit. Ezért elkezdte felfedezni "időrendben" azokat az éveket. A HBO csak úgy vette meg a történetet, hogy tudja, hogy melyik szereplővel mi lesz, szóval ezt már nagyon régóta őrzik egy vastagfalú széfben. Az pedig, hogy milyen úton jutnak el a véghez a szereplők, azt egy kicsit a sorozatnak is fel kell fedeznie, hiszen már nem támaszkodhat annyira a könyvekre.
Ezért szerintem az a fajta ítélet, amit hozol, még korai. Nem tudhatod, hogy miért tartják még mindig porondon Aryát, és nem tudhatod, hogy Havas Jani halálával pontosan mi is fog megváltozni. Meereen-ben meg azért egyre nagyobb a csoportosulás, hogy összejöjjön a kritikus tömeg, ami végre mozgásba hozza a sárkányokat, meg az önhitt anyjukat.
Szóval türelem. :D

exterminador 2015.06.20. 20:23:44

.@mosomacilany: szerintem akire te gondolsz, az Robb. Ő szólítja az utolsó erejével Szürke Szelet.

SPOILER!
És én erősen arra gyanakszom, hogy ha lesz vargos feltámadás, az az övé lesz, nem Joné. Anyu ugye már visszatért, és Szürke Szél likvidálásáról nincs egyértelmű és megbízható információ. A fejvarrást csak a Freyek terjesztik.
Jon vagy túléli mégis az akciót, vagy Mellisandre hozza vissza, ezért kell ott lennie a közelben.

vastyúk is .. 2015.06.20. 21:30:16

@exterminador: Úgy látszik a Starkok már csak ilyen szólítgatósak, mer Jon utolsó szava tényleg az volt, hogy Szellem.

válasz a "SPOILER-re":
Robb egészen biztos, hogy halott. Dany is lát egy embert a Halhatatlanok egyik látomásában, akire farkasfej van passzintva, és halottak veszik körül. Nem hiszem, hogy a Freyek csak fekete humornak szánták, mikor azt terjesztették, hogy összevarrták a farkasával észak királyát. A sorozatban pedig az egyik Frey katona dicsekszik vele, hogy milyen nehéz is volt maga a művelet, Arya épp meghallja és meg is öli. Kevés esély van rá, hogy Robb ezt megússza akárhonnan is nézzük, és azt a fajta kezelést sem lehet rajta alkalmazni, mint az anyján, mert a farkasfejet körülményesebb lesmárolni. :D

mosomacilany 2015.06.20. 21:59:33

@exterminador: Most néztem meg Jon Szellemet hívja az utolsó erejével a könyvben, de szerintem is a Melisandres felélesztés lesz a sanszosabb :)

exterminador 2015.06.21. 09:33:58

@vastyúk is ..: egészen halkan jegyzem meg (mert ez a topik a sorozatról szól), hogy a könyvben a Frey-katonás jelenet nem szerepel. :) És a sorozatban Catelyn is halott maradt, eddig.

exterminador 2015.06.21. 09:34:30

@mosomacilany: tényleg, erre nem emlékeztem. :)

vastyúk is .. 2015.06.21. 16:42:25

@exterminador: igen, tudom. Csak arra akartam célozni, hogy a könyvben és a sorozatban is minden jel arra utal, hogy Robb nyakára rávarták Szürke Szél fejét. Annyi a különbség, hogy ezek a jelek nem ugyanazok a könyvben és a sorozatban. :D

exterminador 2015.06.21. 19:22:18

@vastyúk is ..: nekem tetszett a következő teória:
ladygwynhyfvar.wordpress.com/2013/11/26/grey-wind-and-raynald-westerling-alive/
Tehát úgy gondolom, hogy Martin legalábbis hagyott kiskapukat.

vastyúk is .. 2015.06.21. 20:50:25

@exterminador: Megnéztem, kiskapunak valóban nem rossz, bár én még mindig a földhözragadtabb egyszerűbb változatban hiszek :D

Wyrfarkas 2015.06.21. 23:39:02

Készítettem egy kis videót.Remélem mindenkinek tetszeni fog.Fogadjátok szeretettel:

www.youtube.com/watch?v=TvrXPWGWSPE

Zsoofka 2015.06.22. 12:20:37

@Wyrfarkas: :))))))))) Hangosan röhögök! Ügyi vagy!

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2015.06.22. 14:22:45

@Wyrfarkas: "a faszom a nézettségbe" :D
kiváló összefoglalás.:)

,, 2015.06.22. 18:06:23

@Wyrfarkas: kurva jó volt!:) @sixx igazán kirakhatná posztba:)

,, 2015.06.22. 18:08:10

ja már látom kirakott egyet ma...

,, 2015.06.22. 18:10:00

de ez ezerszer jobb volt, mint amit kirakott.

Wyrfarkas 2015.06.22. 19:52:01

@foxglove (F6) köszönet.

Wyrfarkas 2015.06.23. 13:24:39

@foxglove (F6):
Kirakta posztba a videót az indexen,de nem túl kedves megjegyzéssel,úgyhogy inkább törlöm.

sixx · http://comment.blog.hu 2015.06.23. 15:51:00

@Wyrfarkas: hát baszki, a szöveg jó volt, de több volt benne az elütés és helyesírási hiba, mint az én posztjaimban.

nota19 2015.06.23. 19:11:16

@Centurio Q: azt hiszem félreértettél. Eszem ágában sincs sem a sorozatot, sem a könyvet egy telenovellához hasonlítani. Én egyébként (OMG) még a telenovellákat is szeretem, abban a műfajban is vannak nagyon jók és trágyák is. Különben örülök, hogy végre valaki tudja mi a különbség a szappanopera és a telenovella között : ))
A GoT nyilvánvalóan olyan messze van egy telenovellától, mint Makó Jeruzsálemtől, a megjegyzésem csak iróniának szántam, szerintem senki nem értette félre.

Wyrfarkas 2015.06.24. 19:09:26

@foxglove (F6):
ujra elérhető,szarok a hibákra. :-)

,, 2015.06.24. 20:03:11

@Wyrfarkas: ezzzaz!:) gyorsan meg is néztem még egyszer:) nehogy levedd, a hiátusban muszáj lesz még egy párszor megnéznem elvonási tüneteim enyhítésére:)
"faszom a hibákba!", úgymond;)

,, 2015.06.24. 20:04:34

most éppen az idióta haskötőn röhögök:)

Tóthi 2015.06.25. 11:38:39

@Wyrfarkas: Van ötleted, miért nincs nálam felirat se Firefoxszal, se Explorerrel? A másikkal nincs ilyen gondom. Pedig nagyon megörültem, hogy mégis megnézhetem. :(

Wyrfarkas 2015.06.25. 12:57:11

Probáld meg ugy hogy a jobb alsó sarokban lévő Felirat "gombra"kattintasz.Remélem sikerül.

Tóthi 2015.06.25. 14:05:58

@Wyrfarkas: Köszönöm, rögtön ment. Látszik, milyen rutinos vagyok a közösségi és egyéb oldalakon. ;)
Viszont fetrengtem a röhögéstől. :D Köszönöm az élményt!

Szuszics 2016.04.04. 08:55:11

UTAZZON A VASTRÓN UTAZÁSI IRODÁVAL WESTEROSRA.
Olvassa el utazási ajánlatunkat, és jelentkezzen Ön is.

Elutazás Budapestről a Lannist–AIR 612-es közvetlen repülőjáratával.Kb.10 órás repülés után megérkezés(kora délután) a FAL-hoz.Rövid séta a Fekete Várba, ahol elfoglalják szállásaikat.
A szállás elfoglalása, frissítők felszolgálása után lehetőség nyílik Építő Brandon(a FAL építtetője) sírjának megtekintésére. Vállakozó kedvű utasaink a FAL megmászása után, megcsodálhatják az egyedi kilátást, naplementét a kb.200 méter magasságból. Találkozhatnak az Éjjeli Őrség tagjaival, együtt mondhatják el az eskü szövegét a közeli varsafa tövében.
Megnézhetik Aemonmester könyvtárát. Megtekinthetik Havas Jon meggyilkolásának helyszínét is.
Segítséggel megetethetik Szellemet a farkast. Kérdéseikkel bátran forduljanak Samhez, aki az Önök kísérője lesz ott tartózkodásuk idején.

Reggeli ébredés,tisztálkodás,majd reggelink elfogyasztás után elindulunk újabb helyszínünk felé.
Ez pedig nem más mint Rémvár, a Boltonok ősi vára.
Ne ijesszen meg senkit a lobogón látható nyúzott ember, de a kastélyban látható rengeteg kínzóeszköz sem.
Közös vadászaton vehetünk részt a vár urával, és annak fiával, remélhetőleg csak állatokra.
Fakultatív jelleggel vállalkozó szellemű vendégeink kipróbálhatják a kínzóeszközöket, természetesen csak szelídebb formában.
Kérésre Ramsay Bolton frissítő forró fürdőt készít, majd sült kolbászt szolgál fel.
A nap végén kedves utasainknak lehetősége lesz közös fotókat készíteni Roose,ésRamsay Bolton-al,mely szerintünk felbecsülhetetlen értéket képvisel majd otthon a barátok, rajongók között.
Az éjszakát itt töltjük, ajánlatos a korai lefekvés, hiszen reggel korán
indulunk tovább újabb helyszínünkre.

Korai ébresztő, majd a reggeli elfogyasztása után
terepjárókkal útra kelünk követve a Királyi utat.
Megérkezés Deresbe.
Utasainkat a Stark család köszönti korabeli ételekkel, és itallal.
Rövid pihenő után, a szobák elfoglalását követően újabb élményeket szerezhetnek az ódon falakon belül, és kívül.
Természetesen ezek fakultatív jellegűek.
Imádkozhatnak a régi, és új Istenekhez az Istenerdöben.
Forró fürdőt vehetnek, hiszen a vár természetes forrásra épült.
Megtekinthetik a vár alatt található kriptákat.
Lehetőséget biztosítunk sétalovaglásra a környéken.
Hollókat küldhetünk haza otthon maradt rokonainknak,barátainknak,ebben Luwinmester lesz segítségükre. Szépségápolási tanácsokban Sansa lesz az Önök segítségére.
Ajándék vásárlásra is van lehetőség a kastélyon kívüli Téli város piacán, vagy romantikus sétát tehetnek a várfalon.(25-30 méter)
Vacsora, és a lefekvés előtt vívóleckéket vehetnek RobbStark vezetésével, de elsajátíthatjuk a vízi táncot is Arya segítségével.
Hódortól nyelvleckéket vehetünk, vagy megsimogathatjuk Brandon háromszemű hollóját.

Egy hosszabb út után érkezés a déli órákban Arryn völgyébe.
A völgy nevezetességét a Sasfészket nagy sajnálatunkra csak gyalog tudjuk megközelíteni. Elég komoly túrának felel meg, kényelmes ruházatról mindenki gondoskodjon.
Útközben pihenőt tartva megnézzük a Véres kaput.
A várba felérve frissítőt szolgálnak fel,ill.elfogyaszthatjuk ebédünket ami igazán jól fog esni a sok gyaloglás után.
Idegenvezetőnk Lysa Arryn lesz,aki gyermeknevelési tanácsokat is szívesen ad Önöknek,továbbá beszámolót tart „Szoptatás a kései gyerekkorban”címmel. Remélhetőleg a kisegítő iskolából már hazaérő Robertel is válthatunk néhány szót, persze magas színvonalú beszélgetésre ne számítson senki. Bízunk benne, hogy a vár úrnője megengedi, hogy le tekintsünk a Hold kapuján az alattunk lévő több száz méteres mélységbe

Következő helyszínünk a Frey-ek otthona az Ikrek lesz.
Itt saját érdekük, biztonságuk érdekében csak keveset időzünk.
A vár Ura ugyanis nem kimondottan a vendégszeretetéről híres.
Aki mégis vállalja a kockázatot külön anyagiak ellenében a nagyteremben
mondhatja ki a boldogító IGEN-t,kockáztatva saját, és a vendégsereg életét.
Vendéglátónk egyenként bemutatja Önöknek népes családját,reméljük,hogy emlékezni fog valamennyi névre.
Tekintettel arra, hogy a várban egyéb látványosság nemigen adódik,néhány óra elteltével továbbállunk,amíg azt sértetlenül megtehetjük.

Szuszics 2016.04.04. 09:08:45

Következő úticélünkat Westeros nyugati partján találjuk. Megtekintjük a 7 szigetből álló Vas szigeteket.
Idő hiányában csak Pyke-t tudjuk meglátogatni, egyébként is itt áll az azonos nevű erőd, mely a Greyjoy család otthona.
A Vas szigetek ura Balon családja történetét meséli el.
Lehetőség lesz lányával Asha/Yara-val körbehajózni a szigetcsoportot.
A hajóúton Theon mesél majd életéről, szenvedéseiről.
Beavat minket, hogy milyen Bűzösnek lenni, elmondja milyen hosszú utat tett meg addig a bizonyos ugrásig.
Attól nem kell tartani, hogy a helyieket feltartjuk a munkában, hiszen ők „Nem vetnek”!
Az éjszakát a szigeten, az ódon vár falai között töltjük. Meleg öltözék erősen ajánlott!

A Vas szigetek után rövid látogatás következik Kaszter hegyre,ahol sok száz évig a Lannisterek uralkodtak.
Utasainknak lehetősége lesz a hegy alatt található arany,és ezüstbánya megtekintésére.
A bánya látogatása után egy helyi fogadóban fogyasztjuk el ebédünket.
Ígéretet kaptunk,hogy a fogadó zenészei által meghallgathatják a
Castamere-i esők c. nagy sikerű slágert.
Búcsút intünk Kaszter hegynek,és elindulunk egy új helyszín felé,ami nem más mint Zúgó.

A Tully ház otthonában elfoglaljuk szálláshelyünket.
Némi pihenő után elindulunk a közeli folyóhoz egy közös horgászatra.
A folyóban nyüzsögnek a pisztrángok,ezért is választotta a család címeréül.
A kifogott halakat majd vacsoraként fogja felszolgálni a személyzet.
Következő látványosságként megtekinthetik Edmure Tully íjászati bemutatóját.
Ajánlott a korai lefekvés,másnap ugyanis hosszú út áll előttünk.

Megérkezés a fővárosba, Királyvárba.
Ezzel el is érkeztünk utolsó,és talán a legtöbb látványosságot nyújtó
helyszínünkre.
Szállásaink elfoglalása,és a reggeli elfogyasztása után elindulunk felfedezni a várost.
Elsőként a Vörös Erődöt látogatjuk meg,mely Aegon hegyén áll,és a Király kastélya.
Megtekintjük a többszintes várbörtönt,Maegor erődjében a királyi lakosztályokat,a Királynő báltermét,a Segítő tornyát. Ellátogatunk a Nagycsarnokba,itt lehetőségük lesz kipróbálni a Vastrónt,melyet I.Aegon
készítettet a legyőzött királyok kardjából.A trónon helyet foglalva újabb irigylésre méltó fotókkal gazdagodhatnak. Végig sétálunk a Céhek utcáján is.
Fakultatív jelleggel a további programokon vehetnek részt:
•Cersei Lannisterrel borkóstolás.
•Méregkeverés Pycelle Mesterrel.
•Rendhagyó anatómia óra Qyburn Mesterrel.
•Bevezetés a politikatudományokba-Tanácsokat ad Tywin Lannister.
•Időszerű vallási kérdéseket vitathatnak meg a Főverébbel.
•Hogyan építsünk ki kémhálózatot?Ebben segít Lord Varys.
•Szarkavarás mesterfokon címmel előadást tart Lord Petyr Baelish.
•Hogyan válunk kicsiből naggyá?Élményeit Tyrion osztja meg Önökkel.
•Szado-mazó bemutató Joffrey-val.
•Bajvívás Jaime Lannisterrel,és Bronnal,a zsoldossal.
•Fitnesz félóra a kicsit megváltozott identitású Heggyel.

Hazautazás a kora délutáni órákban.

Reméljük elnyeri tetszésüket az igen gazdag program.
Várjuk mihamarabbi jelentkezésüket
Természetesen lehetőség van részlet fizetésre is.
Ezt a Braavosban működő Vasbankon keresztül tehetik meg.

,, 2016.04.05. 11:58:58

Sziasztok
Van itt valaki?

,, 2016.04.05. 12:05:04

@Szuszics: ez nagyon jó:) Egy utas már van:)

,, 2016.04.05. 12:46:01

Egyedül vagyok:(

Dekatlon 2016.04.25. 23:31:37

Na, láttam az újat :D
kis öröm is öröm...

Szuszics 2016.04.26. 14:29:49

@Dekatlon: Nem volt ez rossz évadnyitó,rosszabbra számítottam.Sajnos az utolsó jelenetnél elveszítettem a fonalat,nem értem mi történt.Direkt nem írom le a részleteket,nem akarok spoilerezni.

Cérnahuszár 2016.04.26. 16:55:54

Mikorra ígérték a hv-t? Most nincs hbo-m és lerágom a körmeimet

Szuszics 2016.04.26. 17:12:26

@Cérnahuszár: ezt volt a cél!! :-) jó szórakozást!!

Cérnahuszár 2016.04.26. 18:47:58

@Szuszics: na csak hápogok
mikor jön az összefoglaló? valamit nagyon meg akarok kérdezni sixxtől XDD

XocoLatte 2016.04.26. 19:40:33

@sixx: lécci, lécci...
A hv hatására kezdtem el nézni a második évad idején, és egyértelmű, hogy anélkül nem kerek egész a dolog!

minden luk 2016.04.27. 00:39:46

@XocoLatte: nem lesz hogyvolt a GOT-rol? Kozben meg mas erdektelen musorokrol igen? Csalodott vagyok...
süti beállítások módosítása