Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

200 első randi – 6-10. rész

2018. október 15. 11:00 - Gillotte

Elérkeztünk a 200 első randi második hetéhez, amiben továbbra is csak 2,5 randinál tartunk, nem tudom, hogy lesz ebből 200. Luca, kösd fel a gatyád!

Luca a múlt heti, Zsomborral való tökéletes randijáról számol be a rádióban, majd egy újabb találkozás reményében felhívja. ,,A telefonszámon előfizető nem kapcsolható” – szól a jól ismert hang. Nem baj, megnézik, milyen számról telefonált be a rádióba, amikor randit kért. Az eredmény: telefonfülkéből. Luca mániákusként viteti el magát Félixszel a fülkéhez, hiszen biztos a közelben van az a kórház, ahol dolgozik a fiú. A fülke közelében azonban csak egy autós műhelyt talál, és az a Zsombor, aki ott melózik az nem az ő Zsombora –hálisten. Visszamennek az irodába, s ott Luca már csak azt az opciót látja, hogy biztos balesetet szenvedett a srác és kórházban van, ezért elkezdi hívogatni a kórházakat. Közben megmutatja Márknak Zsombor fotóját, hogy ki lehessen tenni a közösségi oldalra, hátha így megtalálják. Igen ám, csak Márknak ismerős a mutatott arc, úgyhogy bemegy Adélhoz elbeszélgetni arról, hogy miért is egy színész randizott Lucával, ugyanis a csávó színész, látható volt már reklámban is. Adél hebeg-habog, hogy hát igen, az üzlet érdekében felbérelt egy színészt, hogy randizzon Lucával, csak ez a Zsombor, aki valójában Levente, túl jól tolta. Márk nagyon kiakad a hallottakon, és utasítja Adélt, hogy mondja el Lucának az igazságot, mert ez ultra gáz, hogy a nyomorult lassan a Scotland Yardot hívja kínjában.
2_1.jpg

Tovább
Címkék: 200 elso randi
Szólj hozzá!

Hétfő, szerda, szombat, kedd

2018. október 15. 08:14 - hektor_

Ahogy Papp Szabi meg az a vörös srác énekli abban a bizonyos nótában: ketten vagy négyen vagy hatan vagy nyolcan, úgy jó minden ahogy épp van. Ilyennek tűnik a jövő heti TV műsor is, lássuk mikkel kedveskednek nekünk a szakma nagyágyúi október 15-21 között:

A hajnali kakasszó szerelmesei elindíthatják a hetet a The Walking Dead zombijaival, az RTL Spike-on ugyanis minden hétfőn 04:30-kor debütálnak 9.évad legújabb részei, felirattal ráadásul, így Rick „stuff and things”-ei az eredeti orgánumon élvezhetők – de ha inkább aludnánk ahelyett, hogy már napfelkelte előtt az élőhalottak hörgésének ritmusára szürcsöljük a reggeli kávénkat, viszont a sorozatot sem hagynánk ki, akkor sincs gond, 22:00-tól este már szinkronosan nézhető a rész ugyanitt. Munka utáni kanapénfetrengéshez hétfőtől péntekig minden áldott este vár minket az RTL-en 19:00-tól a túlélős reality, a Survivor, melynek játékosai a Fülöp-szigeteken rázzák a pálmafákat – ha neadjisten nem érünk haza eddig, akkor később bármikor visszanézhetőek az epizódok az RTL Most-on. Ha létezik a világon olyan ember, akit nem érdekel hogy ki ette meg stikában a banánokat, az kapcsoljon csak át Film+ra, ahol Chris Hemsworth pörgeti a kalapácsát 18:50-től a Thor: Sötét világ-ban, majd 23:00-kor Gillian Flynn könyvén alapuló Holtodiglanban megtudjuk hogy a Nick Dunne-t játszó Ben Affleck kinyírta-e a feleségét, vagy sem.

survivor_s2_atmeretezett.png

Tovább
Szólj hozzá!

Survivor 37X03 - A blindside nem egy jó érzés

2018. október 14. 11:00 - Laura Ingalls

Onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. 6. nap éjszaka, törzsi tanács után Dávidéknál fagyos a hangulat. Davie nem tud napirendre térni a tény felett, hogy megvezették és nem tűnt fel neki. Szerencse, hogy a zsebében van a rejtett védettségi nyaklánc, legalább ez, ha már nem avatták be a többiek. Félrevonja RobotikaKutatóTudós Christian-t, hogy ő és Nick igazán szólhattak volna neki, mert csak nézett, mint Rozi a moziban. Christian nagyon megérti, hogy Davie elárulva érzi magát, de hát nem volt mit tenni, mert Gabby a galád kényszerítette őt és Nicket és hát tudod milyenek ezek a nők, merj nekik ellent mondani. Az utolsó percben ragadta meg a Mason-Dixont a tökeiknél fogva, kénytelenek voltak kiszavazni Jessicát.

01.jpg

Tovább
10 komment

Váltságdíj 2x02 - Alterek (Alters)

2018. október 14. 10:00 - Dzsudibí

Oliverrel indítunk, aki éppen elaludt egy szép hotelszobában, egy csaj pakolászik szintén sietve, a rövid dialógusból kiderül, hogy Oliver már régóta ismeri a hölgyet, akit sikerül Maxine-nak hívnia, ám úgy tűnik, a hölgy nem az a sértődős fajta. Oliver egy megbeszélésről késik, ami a történet szerint éppen Bostonban zajlik Eric, Zara (aki 6 hónapos terhes, wtf??) és egy potenciális ügyfél társaságában, ám mi tudjuk, hogy valójában Pesten vagyunk, a Bank Center épületében. Míg Oliver megérkezik, Eric és Zara találkoznak az ügyféllel, akit George Harris-nek hívnak, és cége, az Archfield Capital könyvvizsgálattal foglalkozik, nagyon nagyon gazdag cégeknek és magánszemélyeknek. Harris úgy tűnik nem nagyon aggódik, csak néhány elégedetlen ügyfél, ennyi az egész, Eric és Zara meg értetlenül állnak, hogy akkor őket mégis mi a bütykös lóheréért kellett idehívni. Ez az a pillanat, amikor egy mérges fegyveres faszi betör az irodába, és Harrist keresi, láthatóan sürgős a dolog, még a kamerát is kilövi gyorsan, hogy később ne kelljen vele vesződni. Harris a lövést hallva úriemberként nem löki félre a terhes Zarát, csak rohan a pánikszobába bevédeni a seggét, Eric utánaküldi Zarát is, mert ő egy kicsit jólneveltebb. A mérges faszit Eric próbálja meg megnyugtatni, kevés sikerrel, mert végül az ő fejéhez tartja a pisztolyt, hogy Harrist előcsalogassa. Főcím.

1_1.png

Tovább
Címkék: axn ransom
Szólj hozzá!

Survivor 4x15 - Balázs eltévesztette a házszámot

2018. október 13. 15:00 - Hoppancs

A Balázs-para elmúltával utóbbi látszólag jó kedvében van. Nórival tökéletes összhangban szemlélik a halászó Tamást és Jérémyt, de ez csak vihar előtti csend, mint amikor Hannibal Lecter kedélyesen együtt vacsorázik Will Grahammel. Végül megunják a műsort, így már lemaradnak arról a részről, amikor a fiúk csónakjába végre elkezd betörni a víz, és a háttérben elindulnak a My Heart Will Go On első taktusai. Nóri és Eszter ekkor már a nem banánízű banánnal van elfoglalva, amely megsütve egész édes. „Egyet azért NÉZZÜNK már meg” fejezi ki a titkolózásba belejött Eszter a cucc jelentős megdézsmálása iránti igényét. És lőn, "megnéznek" egyet, kettőt, esetleg kicsit többet, de ki számolja?

bscap0000_7.jpg

A férfiak közben fognak egy halat, amitől Jérémy pénisze egy mérettel megnő. Eszter nem akarja élve látni a cuki kis állatot, inkább édességgel kínálja az ügyes hímeket. „Ez finom!”, lepődik meg őszintén Tamás, és a törzs e vélemény mentén soha nem tapasztalt egységbe forr. Ezalatt Gagambáéknál folytatódik a varánusz-sztorilájn, Beni végre aktivizálja magát, hiszen ő gyíkot enni jött a műsorba. Dáviddal már ássák a csapdát, tapintható a feszültség, uáááááh, mi lesz? Elspoilerezem: ebben a részben már tutira semmi.

bscap0001_5.jpg

Tovább
159 komment

Billions 3x08 - All the Wilburys

2018. október 12. 16:00 - orsika29b

Chuck és Wendy éppen a kínai csajszihoz érkeznek meg egy kis "kényeztetésre", amikoris a hátsó szobából előbukkan Chuck apu és Foley. Full döbbenet az arcokon, az öreg Chuck még arra is megkéri Wendy úrnőt, hogy vegye le a kabátját, úgyis meleg van.... Édes Fiam, otthon ez oké, de egy kívülállóval, aki ráadásul zsarolható, egy kormányzójelölt nem tehet ilyesmit - kezdi meg a hegyi beszédet Chuck apu. Wendy nagyon fel van háborodva, le is lépne, de nem engedik. Egyébként annyi volt a két ősz faszinger mondandója, hogy itt az idő Chuck stábjának felállításához, kezdeni kell a pénzgyűjtést, tehát le is kell mondani pár napon belül az államügyészi posztról.

43623114_487439984999267_6051178529981202432_n.png

Tovább
1 komment

Outlander 2x08 - The Fox's Lair (A rókalyuk)

2018. október 12. 15:00 - pethő.anni

Végre újra Skóciában! S máris a lallybrochi hétköznapokba csöppenünk: hőseink távollétében újabb jövevénnyel gyarapodott a Murray család, a birtok körüli ügyes-bajos dolgok, a mindennapi teendők pedig Claire lelkének is gógyírt jelentenek. Jamie-vel úgy gondolják, eleget tettek azért, hogy megakadályozzák a háborút, jöhetnek a boldog, idilli hétköznapok. 

outlander_2_8_1.jpg

Tovább
Címkék: Outlander
Szólj hozzá!

Survivor extra - kiesve, de törve nem #4: Viki

2018. október 12. 14:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Mindkettő nagyon nehéz volt számomra. A fizikai része azért, mert nem vagyok élsportoló, így a komolyabb erőfeszítést igénylő feladatokban nem tudtam úgy szerepelni, mint azok, akiknek a sport az élete. Mentálisan pedig az jelentett nehézséget, hogy nagyon erős karakterek voltak a törzsben, akik mellett nem tudtam igazán érvényesülni, és velük azonosulni sem.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Úgy gondolom, hogy a Szandival való kibékülésemben ott követtem el a hibát, hogy mi nem álltunk össze, mert akkor valóban ki tudtuk volna szavazni Emesét.

Mi az, amit nem láthattak a tévében belőled?

Mivel nem volt igazán olyan ember törzsben, akinek megmutathattam volna a közvetlen, kedves énemet, így ez el is maradt.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Valójában nem tudtam, hogy mit is várok igazán a kalandtól, amikor nekivágtam. Életem egyik legnehezebb és legszebb időszaka volt a Survivor.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Fontos a fizikai felkészülés, de a mentális még inkább. Ez egy nagyon nehéz szociális játék. Ha jól akar valaki játszani és el akar jutni a végéig, akkor ahhoz pókerarc és a hallgatás képessége kell.

Címkék: rtl survivor
12 komment

Grace klinika 11x25 - Te vagy az otthonom

2018. október 12. 12:00 - Hoppancs

Szóval April megérkezett az autóban rekedt Keith-szel és közepesen rémisztő, fanatikus arckifejezéssel. "Adni akartam, egy"….lihegi, "...második esélyt", fejezi be Meredith, mert ő érti. Ember, ő aztán érti. Jackson aggodalmas tekintete egy olyan férjé, aki rájött, hogy az asszony bármelyik éjjel megjelenhet a közös ágy mellett, kezében egy kanna benzinnel és egy gyufával, azt kérdezve, „nem fázol, édesem?" A faragatlan Keith, ahelyett, hogy megköszönné az extra ellátást, Joan felől érdeklődik. Meredith megy és kideríti, mi van, mert ő nem az a típus, aki egy a „nem látja, hogy dolgozom?” mordulással lerázza a hozzátartozót/pácienst, aztán a Praxis blogon köt ki. 

bscap0000_7.jpg

Tovább
Címkék: grace klinika
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása