Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Váltságdíj 2x02 - Alterek (Alters)

2018. október 14. 10:00 - Dzsudibí

Oliverrel indítunk, aki éppen elaludt egy szép hotelszobában, egy csaj pakolászik szintén sietve, a rövid dialógusból kiderül, hogy Oliver már régóta ismeri a hölgyet, akit sikerül Maxine-nak hívnia, ám úgy tűnik, a hölgy nem az a sértődős fajta. Oliver egy megbeszélésről késik, ami a történet szerint éppen Bostonban zajlik Eric, Zara (aki 6 hónapos terhes, wtf??) és egy potenciális ügyfél társaságában, ám mi tudjuk, hogy valójában Pesten vagyunk, a Bank Center épületében. Míg Oliver megérkezik, Eric és Zara találkoznak az ügyféllel, akit George Harris-nek hívnak, és cége, az Archfield Capital könyvvizsgálattal foglalkozik, nagyon nagyon gazdag cégeknek és magánszemélyeknek. Harris úgy tűnik nem nagyon aggódik, csak néhány elégedetlen ügyfél, ennyi az egész, Eric és Zara meg értetlenül állnak, hogy akkor őket mégis mi a bütykös lóheréért kellett idehívni. Ez az a pillanat, amikor egy mérges fegyveres faszi betör az irodába, és Harrist keresi, láthatóan sürgős a dolog, még a kamerát is kilövi gyorsan, hogy később ne kelljen vele vesződni. Harris a lövést hallva úriemberként nem löki félre a terhes Zarát, csak rohan a pánikszobába bevédeni a seggét, Eric utánaküldi Zarát is, mert ő egy kicsit jólneveltebb. A mérges faszit Eric próbálja meg megnyugtatni, kevés sikerrel, mert végül az ő fejéhez tartja a pisztolyt, hogy Harrist előcsalogassa. Főcím.

1_1.png

Oliver telefonon felszól Eric-nek, akinek így van alkalma bemutatkozni mérges faszinak - Szia mérges faszi, én túsztárgyaló vagyok. Mérges faszi röhög - Jajj te, és abból tényleg meg lehet élni? LOL. Mindenesetre Eric meggyőzi, hogy had' segítsen neki, és tárgyalhasson a nevében. Mepróbálnak Zara-val és Harris-szel kapcsolatba lépni a pánikszobában, ámde sikertelül, ezért mérges faszi bepipul, és sorba rendezi az irodában dolgozókat, hogy akkor most lesz itten csihipuhi, ha nem nyitják ki a pánikszobát, de hirtelen. Eközben Maxine az irodában már javában próbálja lenyomozni mérges faszit, akiről úgy sejtik, bérgyilkos lehet, és aki időközben elkottyintja, hogy tulajdonképpen ő nem úgy tervezte, hogy innen most élve ki fog jutni. Az időközben kiérkező rendőrök megint feltelefonálnak, mérges faszi szerint nagyon egyszerű a helyzet, beengedik a pánikszobába, és akkor minden túsz hazamehet. Ellenkező esetben - és itt széttárja a kabátját, ami alatt mindenféle zsinórok meg egyéb elektronikai cuccok vannak - felrobbantja az egész irodát, és akkor senki nem megy ma haza fél ötkor. Ráadásul ha lelövik vagy elkábítják és összeesik, a bomba magától robban.

2_1.png

3_1.png

Zara eközben Harris-ből próbál meg valami infót kicsikarni, elég gyanús egybeesés, hogy ugyan nem számított ilyesmire, mégis éppen ma hívta ki őket, Harris persze tagad. Eközben Maxine azonosítja mérges faszit, egy volt rendőr Miami-ból, 4 éve otthagyta a munkáját. Hamar kiderül, hogy mérges faszi valamilyen terrorelhárítási ügybe keveredett, amiben Harris is tanuskodhatott ellene, de az időközben a nyomozásba becsatlakozott FBI-os bula többet nem hajlandó megosztani Oliverrel és Maxine-nal. Mivel mostmár fény derült mérges faszi kilétére, így megvan a száma is, így újra felhívják, annak ellenére, hogy mérges faszi az utolsó beszélgetés végén kikötötte, hogy nem kíván többet diskurálni a rendőrökkel. Ennél a pontnál mérges faszi igencsak felbassza magát, és úgy tesz, mintha lelőne egy túszt, FBI-os bula úgy dönt, nincs mese, ki kell lőni mérges faszit, megkockáztatva, hogy mindenki meghal a robbanásban. Eric megpróbál mérges faszival érzelmesen elbeszélgetni, még Evie-ről is mutat képet neki - Szar lehetett a böriben, mennyit voltál, mérges faszi? - Nem tudom. - És mi a neved, mérges faszi? - Izé, nem tudom, Jordan? - ennél a pontnál asszem elég nyilvánvalóvá válik, hogy mérges faszi kicsit zakkant, vagy nem vette be a reggeli magne b6-ot, ha már a saját neve sem ugrik be elsőre, mindenesetre emiatt is elég mérges lesz. Úgy tűnik azonban, a harag jó tanácsadó, legalábbis az ő esetében, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve megbontatja Eric-kel a plafont, majd kihúz két szelepet valahonnan, és ezzel elzárja a pánikszoba szellőzését. A kivitelezőnek erre egy ötös alát adnék. Zara és Harris ellenőrzik, a szellőzés nélkül fél órára elegendő levegőjük van a kijelző szerint.

5_1.png

Maxine-nek eközben sikerül kiderítenie, hogy valójában Harris, mérges faszi és az FBI-os bula ismerik egymást korábbról, micsoda véletlen egybeesés. Oliver kérdőre vonja FBI-os bulát, amikor az az ötlete támad, hogy Eric csalja az iroda legtávolabbi pontjára mérges faszit, és ott majd kilövik, kockáztatva ezzel, hogy Eric, mint kalkulált veszteség szintén felrobban vele. FBI-os bula nem jön zavarba, szerinte minden olyan nem titkos információt megosztott a nagyérdeművel, amit lehetett, nem vagyok szaki, de van egy olyan sejtésem, hogy ez is releváns infó lehet azért. Erre a követeztetésre juthat Oliver és a rendőrfőnik is, mivel ezután a telefonálgatást már FBI-os bula bevonása nélkül intézik Zara-val. Ericnek egy csellel sikerül pár másodpercre beszélnie az ajtón keresztül Zara-val, akinek a telefonján keresztül Oliver és a rendőrfőnök is csatlakozik a tanácskozáshoz, vázolják Ericnek, hogy fel kellene áldoznia magát FBI-os bula szerint. Eric elmeséli mérges faszi dühkitörését Olivernek, aki ebből rájön, hogy a faszinak komoly identitászavara lehet több személyiséggel, és most jó eséllyel nem a cukros bácsi része dominál, de stresszhelyzetben váltogatja a személyiségeket, így kész is az új terv: 10 percük van, mielőtt Zara és Harris megfulladnak, ennyi idő alatt Eric minden bizonnyal eléri, hogy mérges fasziból kihozza a jót, és megtalálja benne a zsaru énjét, akit majd jobb belátásra bír. PERSZE. Egyébként Maxine végre rájön, hogy Harris és FBI-os bula 4 éve bizony elég sok pénzt elsumákoltak és rejtettek el különböző számlákon maguknak, így megvan az indíték, hogy FBI-os bula miért akarja kinyíratni annyira mérges faszit, aki le akarta őket buktatni, de végül mégis őt juttatták börtönbe. 

4_1.png

6_1.png

Mindenesetre betereli az FBI-os bula által kijelölt sarokba, de csak azért, hogy a lövés pillanatában odébblökje anélkül, hogy bármelyiküket eltalálná. Mielőtt még bárki is azt hinné, hogy a bohózat véget ért, ó nem, ugyanis mérges faszi jó énje pár másodpercre bambán néz, hogy jaj, fegyver van nálam, jesszus, hát mi történik itt, de aztán visszatér a gonosz énje. Eközben FBI-os bula vérszemet kap, Harrist is ki akarja nyírni, hogy ne maradjon senki, aki beköphetné, Oliver rájön, de FBI-os bula elviteti a kommandósokkal. Zara-nak és Harris-nek elfogy a levegője, ezért Zara kinyitja az ajtót, mérges faszi rögtön ott terem, de láthatóan kicsit megtorpan a terhes Zara láttán. Eric megpróbálja meggyőzni, hogy meg fogják védeni Harris-től, és nem megy vissza a zárkába, mialatt FBI-os bula kommandósai betörik az ajtót és bejutnak az irodába. Innentől már egyszerű a képlet, pláne miután kiderül, hogy mérges faszira erősített robbanószer valójában nem igazi. Mindenki kiszabadul, FBI-os bulát feldobják a felettesénél, Oliver meg elmegy vacsorázni a reggeli szállodai nőcskével. Minden jó, ha jó a vége. 

 

Címkék: axn ransom
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása