Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Az ifjú Indiana Jones kalandjai Chapter 17/1 - Masks of Evil / Istanbul, September 1918

2020. december 13. 12:07 - Gabba

Az eredeti sugárzásban ez volt a 2x17, öreg Indys bookend viszont ennek ellenére nem készült hozzá, ejnye már na. A címnek megfelelően Isztambulban kezdünk, ismerős alak lép be a Balkán Hírügynökség épületébe, de hiszen ez Harry Pearce a Spooksból, ami az egyik legmenőbb sori evör! Itt azonban most egy Stefan nevű ügynököt alakít, és az egyik szobában rátalál Indy barátunkra, aki továbbra is kémként tevékenykedik és most éppen Nils Anderson svéd újságíró szerepét játssza. (Felkészül Nils Holgersson és Hans Christian Andersen.) Valami titokzatos iratokról beszélgetnek meg egy bizonyos Kemal pasáról, egyelőre egy szót sem értek az egészből, de később majd biztos minden kiderül. Szó esik még egy bizonyos Mollyról, akit Indy nem akar belekeverni ebbe az egészbe, ahá, újabb szerelmi szál van kibontakozóban.

indiana17_1_01.jpg

Tovább
Címkék: Indiana Jones
11 komment

VALÓ VILÁG 10X29 – Duplafenekű Driccmadár és az Oszkárdíly

2020. december 13. 10:00 - Fálki

Hellóhalló fiúk-lányok és EKG-csoport! Mivel a tegnapi hv-t nagyon sokat kattintottátok meg és sok volt a komment is, így ma is van hv és ma is engem kaptok.
Igazából akkor is lenne, ha a kutya se olvasná, de így azért jobban hangzik.
Párbaj van, így másfél óra nettó adásidő, úgyhogy csapjunk is bele.

Kezdéskor húszan csinálják a hangulatot a stúdióban, Ancsával együtt 21, akire ráaggattak ma valami lopószoknyát és rögtön azzal a rettentő fontos napi kérdessél kezdünk, hogy ki legyen a villamester. Teljesen mindegy, úgyhogy megyünk is tovább.

1.jpg

Merci megnyerte a seggrisza versenyt, ezért egy választott társával megnézhet egy olyan Tv műsort, amit az egész ország várt idén. Gondolom valami X-faktor vagy Maszkos celeb vagyok, bohóckodni jottem! Nem nézem és nem ismerem ezeket, szóval bocs, ha nincs ilyen. Vagy ha van. Tuti nem a magyar – izlandit mutatják meg nekik, pedig ott aztán a végén Szoboszlai rendesen bebaszta.
Merci meglepő módon Móval menne ma mozizni és nem tudom tovább alliterálni ezt, szóval bekuckóznak a kanapéra és haha, kiszámíthatóak vagytok szerkikéim, az egyik ilyen énekes műsor lett az. Felismerik Hargitay Hargitai Beát -kigugliztam- és mindketten szerelmet vallanak neki. Én nemtudom ki ez, talán ő volt a Britney hasonmás a plasztikai műtétek előtt? Itt jut eszembe a klasszikus, amikor valamikor valami műsorban azt mondta a Britneyhasonmás celeblány, hogy Ő a Britney hasonmás. Valami masik vendég pedig felcsattant hogy „Abból meg lehet élni?”. A kommentszekcióban biztosan lesz olyan, aki tudja miről beszélek.
Aztán PP
kerül elő valami maszk alól és megállapítják hogy Ő most a műsorvezető. Jólvan.

2.jpg

Éjszaka Frunátóék cuppognak, Daniék cuppognak, uh nem elég a horkolás, egymás szaga és az, hogy
együtt kell aludni 12-en, még cuppognak is. Jaaa, a randisok meg a nyugiszobában cuppognak. Renátó közben a szerelmi életéről és a csalódásairól beszél, senkit nem érdekel.
Reggel
mindenkit váratlanul ér hogy reggel van és csodálatos tanulmányt lehetne írni a meggyötört arcokról. Valahogy nehezen hiszem azt, hogy az ápoltak közül a VV előtt is mindegyik rendes napirend szerint élt és reggel időben kelt. Ginamanda szokás szerint a teraszon nyekereg, amikor is elhangzik a mai első aranyköpés Gina szájából:
- Hallod, nekem az agyam már úgy
össze van zsugorodva…
Bárcsak úgy lenne.
Amanda meg el volt fáradva. Miben? Kérdem én, egyszerű hv-író, miben fáradt el ez az arany teremtés? Titkon vajon kiviszik
őket egy benzinkútra melózni? Vagy mi?
Aztán még megfejtik, hogy mindenki rossz
műsorba jött, mert ez nem a Love Island, hanem a Való Világ. Segítek nektek is, mert tegnap Mónak is segítettem nőügyben: Ti se csináljátok jól, mert ez nem a Budapest Tv – ahol bármit csinálsz, az elég, hanem a Való világ.

3.jpg

A hálóban Merci nagyon cuki módon próbálja megtudni Renátótól, hogy csókolóztak-e és amikor a válasz igen, akkor nagyon
örül. Furcsa kislány ez, valahol 12-16 éves értelmi szint között megrekedve, de nincs benne semmi rossz szándék. A Megtisztelő is kíváncsi erre és örül a hírnek, aztán a szerelmesek prezentálják is, hogy milyen az, amikor csókolóznak. Frenetikus.
Gináról most
derül ki, hogy már napokkal ezelőtt belelépett vmi szilánkba és azóta húzza a lábát. Mondjuk ez eddig nem látszott. Renátó a hálóban nekiáll megműteni, szerintem kár erre is túl sok karaktert pazarolni. Mindenesetre közelről lehet nézni Gina lábát, aztán a szenvedő fejét, aztán a lábát, aztán a fejét, aztán a lábát. Nem egy Vészhelyzet, na. Merci közben meggyalázza a Bagossy Brothers Olyan Ő című számát… Kár, eddig szerettem azt a számot.

Napi feladatnak mára a festés jutott. Na nem festettek ki jótékony céllal egy óvodát az ápoltak és
egymást sem, hanem konkrétan festővászonra kellett felfesteni a két párbajozót. Mindkét csapatnak az ellenséget. Egyikek se tehetséges, maradjunk annyiban, de újabb aranyköpés hangzik el, ismét Gina:
- Amúgy a díly az ugye ipszilonos?
Itt most hagyok egy kis időt, mert én is sóhajtottam egy nagyot és belekortyoltam a teámba. Pár másodperc
kötelező üveges tekintettel maga elé bámulást javaslok mindenkinek, utána folytathatjátok az olvasást.
Ketten-hárman szólnak Ginának, hogy a díj az bizony pontos, de nehezen hiszi el. „Menj má, tényleg?” Geci. - Ezt én mondtam.-
Gina nem tudja abbahagyni, mai harmadik fájdalmas megszólalása:
- A nyakból
jön a kéz?
- Vállból. - reagál Bálint és én latom az arcán a fájdalmat.
Azt m
ár tényleg csak apróbetűvel írnám ide, hogy az Oscar-díjat sikerült Oszk ár díjnak írnia és ugye ezt is segítséggel, mert ha egyedül dolgozott volna, akkor Oszk ár díly lett volna.

Amikor mindenki kész van, akkor standupolni is kell a kész művekkel:
Dani egy sárgabőrű
büdös embert rajzolt,
Renátó feketefehérben profilozott egyet és mivel maradt hely a vásznon, így ott lettek színes vonalak,
Merci
kigyúrt srácként látja Gábort, akinek a végtagjaira ráírta a leggyakoribb mondatait és kiemelte Gábor túlnőtt szőrzetét és lábkörmeit, amik idézem: „túlnőtték az űregyetemet”;

Amanda rajza egyszerűen béna,
Virág nem tud mit mondani a saját művéről, én sem,
Gina
jön és vele az alpári primitívség: Gina DRICCMADÁR-nak nevezi Bálintot, a szót ő maga találta ki és azt jelenti, hogy egy csúnya elbaszott madár. Értitek. Ennek a madárnak két segglyuka van - de szárnya és tolla például nincs..- és egyszerre próbál kakilni.
Édes faszom, vess
tüzet! Mi történik itt…

4.jpg

Mó egy szagos tazmán
ördögöt festett,
Fru egy hajléktalan
ősembert, legalább 85B-s mellekkel.. érdekes koncepció.
Vivi azzal kezdi, hogy
három pohár bor kíséretében dolgozott, ez mar sok jót nem jelent. A képén egy hatalmas méretű szarkupac -bocsánat, nemtudom ezt másképp leírni – és egy ugyanakkora méretű ember. Az inspiráció az volt, hogy nem lattá meg soha kaki pózban Gábort és ahogy modellt ült, az olyan volt. Rajzolt még vonalakat is, de nem tudja hogy mi az, csak úgy rárajzolta.
Robi rajza viszont sztem kurvaj
ó, leszámítva azt, hogy nincs lábfeje. Beteszem a képet, nem mondok semmit.
5.jpg

Utána elindul a Ki a büdös és ki mondta nevű felkérdezés. Csak a szokásos szájkarate, nem részletezem, mert nem lesz benne semmi olyan, ami eddig ne lett volna.
Közben Dani kimondja azt, amire sajnos senki nem figyel és valószínű senki másnak nem is esett le:
- Nem miattad állnak
mögötted, hanem ellene – mutat Bálintra- ! Teljesen igaza van.
Sok perc elmegy itt ezzel,
belepörgettem, Gábor kivitte a gondolom büdös inget a mosókonyhába, aztán ismét tokegyedül énekelget és dohányzik a teraszon. Nincs ennek az embernek annyi esze, hogy észrevegye hogy teljesen a perifériára szorult, illetve szorította magát?
Közben véget ért a szavazás és Dani lesz a villamester, eljutottunk az adás feléig, úgyhogy jöhet a párbaj.

Anikónak feladata van, be kell mondania hogy instán mostantól van Spoiler Alert tartalom, a neve nyilván elárulja h mi az. Anikó mindezt nem tudta megjegyezni, úgyhogy felolvassa. Kicsit azért kínos.

A párbaj
előtt még van egymásnak beszólogatós szegmens, ezúttal versben kellett beolvasni a másik csapat párbajra jelölt tagjának:
Amanda a szokásos
hülyeséget mondja két kínrímben,
Gina gesztikulálva vágyja a parbaj
utáni alkoholt,
Fru szerint Bálint szakállán ott a fika -?!-,
Renátó még Digó elvesztésén lamentál és vakációra
küldené Bálintot - Bálint szerint szép volt és bullshit.
Gábor ezt is el bírja rontani és ennyit tudok róla mondani, szar volt.

Bálint szerint:
Gábor csalódás, semmi egyéb

Mint a Pál utcai fiúkban Geréb.

Merci felolvassa, hogy
Gábor szava nem ér semmit
Mó megnyugtatja Gábort, hogy
vasárnap mar Kata mellett ébredhet
Robi, Vivi és Virág bénácska, utálják az embert aztán annyi.
Dani reppelni kezd, Merci nyomja hozzá a dobgépet: Gábor egy szar alak
és retek van a szekrényében.
Gábor még okoskodik egy sort, miszerint mindenki hozzátette a 100 %-ot.
Mihez? Meg akkor abból mennyi lett?

Ezek után sem tudja abbahagyni és tovább mantrázza a nagycsoportos bölcsességet, hogy neki itten joga van megosztani a véleményét. Menjél már haza innen baszdmeg, átkozottul idegesítő vagy.

A párbaj előtti utolsó bejátszóban pár percben még próbálja barátilag megtisztelni Renátót egy szarkavarással, merthogy szerinte Fruzsi
attól fél, hogyha Ő kiesik, akkor egyedül marad, uh csak ezert kell neki Renátó. Mennyé haza more magadnak, most már tényleg!
Megjön Fru, rögtön véget is ér a kupaktanács. Szerintem teljesen mindegy, hogy Fru miért megy Renátóra, Gábor meg úgyis kívülről fogja nézni mindezt, semmi köze hozzá.

Kezdődik végre a Párbaj!
Gábor
búcsúzik előszór és egy közös öleléssel indul a harcba. Megnézhetjük a legjobb pillanatait. Miből gják vajon össze? Mert nemhiszem, hogy volt neki akár egy is. Na jó, a legófutásban odatette magát.
Megérkezik a stúdióba, szokásos modoros módon meghajol, aztán most épp élőben beszéli a tartalmatlan hülyeségeit.

6.jpg

Bálint ugyanazokkal a szavakkal búcsúzik, mint múltkor és indul Ő is kifelé. Azért olyan nagy dolgok az Ő kisfilmjében sincsenek, de láthatóan jobban élte ő ezt a villalétet, mint Gábor.
Örül a barátainak a stúdióban, ahova már hazajár ugye. Haladjunk.
7.jpg

Anikó megkérdezi mindegyiket, hogy hol siklott félre a közös vonat, erre Gábor megint torgyánozik egyet, lehalkítom, mert nehezen hiszem, hogy mondana barmi újat.
Meglepő kérdést kap a két párbajozó: Ki hogy áll saját véleménye szerint?
Bálint: 60-40 nekem.
Gábor: blsdjfngsdjfbgslduzfvbsldfjbvsldiufvbsldkjfbvslkdfbvlskdfbvlskjdfbvrughéasdfhgpéo
Anikó: Mondj egy számot!!!!

Gábor: Mondok egy számot. A szám énszerintem nagyon szoros. 49-51 részemre.

Beszeljünk erről egy kicsit, írom ezt én itt most. Azt senki nem kérdezte, hogy mennyire szoros a szád.
Ha 49-51 részedre, akkor kiestél, Te szerencsétlen.

Valami videó van a kapcsolatuk megromlásáról, aztán beszélgetés ugyanerről, de ezt már el kell temetni mindegyik ápolt szerint, nem is értem miért erről beszéltetik őket.
Kortársbeszédek
jönnek, Renátó kezdi és némi kis zavarodottság után egészen összeszedetten beszél Gina heveny bólogatása mellett az igazságosságról, az őszinteségről,a hűségről meg mindenféle szép szavakról és már Ő is az applikáció használatára buzdít minket. Aztán jön Dani és a standupja egy borzasztó dalocska, amit elront és élő adásban kimegy egy „bocsánat elbasztam”.

Ezután már csak a
feszült pillanatok vannak, hogy ki nyerte a valaha volt legfeleslegesebb párbajt, mert ennek szerintem simábbnak kell lennie, mint egy szájerezésnek az ereszcsatornán.
77-23ra nyer Bálint és bár rossz
irányba indul, de mégis Ő mehet vissza erről a párbajról is.
Amíg visszaér és láthatjuk a megdöbbent és a boldog arcokat is – gondolom most sírógörcs azért senkinél nem lesz bent az ápoltak között-, addig Gáborból a miniinterjú alatt azért kiszakad, hogy lehet hogy valamit mégiscsak rosszul csinált, ha ennyire elpicsázták. Bent lett volna ennyi eszed, öreg! A búcsúfilmjét nem nézem meg, mert minek.

8.jpg

Bálint érkezik vissza,
nézzük a sokkosokat, mert az örömködők úgyis visonganak meg körbeugrálják. Amanda elfordul, Gina természetesen érezte, Renátó faszozik egyet és ennyi volt mára.

Holnap is én leszek.





1551 komment

VALÓ VILÁG 10X28 – PÁRAN PÁRBAN

2020. december 12. 19:57 - Fálki

Sziasztok, Fálki vagyok, ezen a térfélen még új hús - de rutinos realityfogyasztó-, remélem a hátralévő hetekben jól fogunk szórakozni az ápoltakon. Csapjunk is bele, PP fogad minket csodálatos genderrózsaszín pulcsiban, ebből ma humor-móka-kacagás lesz, érzem.

1_47.jpg

Buli volt és mit jelent a buli? Megnyílnak a pokol kapui - hogy egy PP klasszikussal kezdjem.

Üvöltözés, tánci, mindenkinek a kezében pia vagy telefon… Biztos így buliznak manapság a fiatalok.. Én nem tudom, 38 vagyok. Van még visítás, orrhangon sípolás, káromkodás és vonaglás, mert ezek teszik a bulit igazán jó bulivá és mire mindenki kellően boldogra/szerelmesre/táncosnőre/ribancra itta magát, addigra erünk oda az átlátszó függönyt felsőként viselő Fruhoz és Renátóhoz, aholis Fru előáll az okossággal, miszerint nem hazudik magának, mert Ő rájött hogy valami mégis van a levegőben. Közben néha láthatjuk, ahogy Gina az asztalon táncol egy nadrágból mellkasig felhúzott kikapcsolt bodyban.. Vagy mi ez, nem tudom, de borzalmasan néz ki.
gina.jpg
Vissza gyorsan a másfél egymás iránt szerelmet érző emberhez, ott épp Fru némi szimat után egy puszikéréssel és öleléssel kívánja megkoronázni a nagy beismerést, hogy bizony az a lassú víz továbbra is mossa a partot. Az ölelkezést észreveszik a többiek és igazi lagzihangulatot teremtve jön is a „Csókot! Csókot!” rigmus.

Nincs csók.

nokiss.jpg


Kicsit meg udvarolgatnak egymásnak nagy mosolygások között, Renátó fejben már sokkal előrébb jár, jópár levetett és szétdobált ruhadarabot, valamint a nyugiszobában eltöltött éjszakát látja  már az Ő kis tattikus fejében. A beszélgetést Fruzsi zárja azzal, hogy ad1 nem kell ezt túlgondolni, ad2 Ő irányít és ad3 ne legyen erőszakos, mert minden úgy történik, ahogy Ő akarja. Lesz ebből meg ajtócsapkodás vagy teljesen becsicskul a fodrászfiú?

LehetegyvélemenyemGábor közben a háttérben megtisztel egy széket azzal, hogy rajta ül és mindenkitől elszigetelődve most épp ott van.Robi és Gina szárazbasznak a nappali közepén mindenki legnagyobb örömére és biztatására, elől-hátul-alul-felül prezentáljak hogy miket is tudnak Ők magukkal és egymással csinálni a valóvilág falain kívül. LehetegyvélemenyemGábor közben a dohányzóteraszon megtisztel egy cigarettát azzal, hogy elszívja és mindenkitől elszigetelődve most épp ott van.
szb.jpg
Egy vágással később már bent a buliban Virág elköveti azt a hibát, amit az ilyenek társaságában nem szabad és feltesz neki egy egyszerű kérdést:

- Miért nem bulizol, Gábor?

Erre jón a Torgyán Józsefre hajazó levegővétel nélküli 300 szavas körmondat, nem vagyok hajlando figyelni, de valami ilyesmi lehet:

- Blabla, bla, bla, blabla, szerintem, blabla, blablabla…

- Ja, jólvan! - érkezik meg határozottan Dani és zárja rövidre a beszélgetést. Szerencsére.

Elhúzza Virágot raportra, hogy mégis hogy képzelte ez a nőszemély, hogy leáll Gáborral beszélgetni. Szokásos dolgok: Virág a proliúr bocsánatáért esedezik, Dani meg leszarja. Bálint is odakeveredik valahogy és próbál némi higgadtságot tolni Danira, miszerint az a lány nagyon szereti őt stb. Dani megérti:

- Lehet, de az a hülye kurva megint szemtelenkedik és leáll vele beszélgetni…

Így működik ez manapság. Dani még körberiadózza az egész csapatot, hogy Ő megy ki párbajozni a kurva ellen. Ezt elmondja bent is, kint is.. Nyilván megint a pia beszél belőle, de nekem azért ez már kicsit sok.
A mosókonyhában Robi hánytatja Amandát. Egy újabb csúcsponthoz értünk, na.

hanyas.jpg

Közben Dani elkezdi megmászni Ginát, Virágnak ez egyből szemet szúr és jön ismét a szokásos lemez: kiborulás.

Kint a teraszon próbálja ezt elmondani Daninak, aki pofavágásokkal és fingás effektekkel szórakoztatja inkább magát, jól láthatóan nem érdekli, amit a lány beszél.

Hohó, bent a villában Gina trógergecizik, de ezúttal saját magát, merthogy 26 éves és még nem ért el semmit. Gyerekeket és boldog családot szeretne éveken belül. Gondolom Digótól, haha.
A hálóban kezdődik el az igazi nyafogás, ahol van ennek piaca, mivel Vivi és Amanda épp itt kempelnek. Virág kipanaszkodhatja magát megint, hogy ez nem az Ő stílusa geci, Ő nem szokott sírni pasi után és nem kell neki pasi… Jól van, haladjunk, minden buliban ez van.Van még egy kis magyarozás-cigányozás kutyás hasonlatokkal és fajelmélettel, majd Amanda mondja ki a nagy igazságot:
- Mindenki ugyanolyan büdöset szarik! Nem, Vivien?

szar.jpg

Renátó valami rejtélyes oknál fogva Gina jövőjét nem a sokgyerekes család mintafeleségeként vizionálja, hanem sokkal inkább pornósként, amivel persze megnyomta a pirosgombot és Gina pillanatok alatt gyorsul megint artikulálatlanul ordibáló és hadonászó cigányasszonyra.

Gina szavait idézem szó szerint: “Mert én egy kurva ribanc pornósztár vagyok és aki rodáztatni akar, az jöjjön” majd körbemutat mindenkin és jelzi, hogy akinek valami nem tetszik, az szopja ki a fszt.

gina2.jpg

Idevágják nekünk Dani őrjöngését is, amikor épp annak kell lefogni aki a közelében van, mert menne megtisztelni az ökleivel Gábort.Vivi szerint mindig amikor alkohol kerül a villába, akkor megvadulnak, mint a vadállatok. Mert ennyi eszetek van, azért.

Vagy a balhé előtt vagy a balhé után higgadt állapotban láthatjuk Renátót és Frut, amint két széken összebújva romantikáznak. Egy piros pont a szerkesztőknek, mert bevágták a jelent alá az Elemi Ösztön zenéjét. Fru már meséli is az életét, miszerint Ő mindig azt mondta a barátnőinek hogy sose fogja megtalálni azt aki neki megfelel és ezért egyedül fogja leélni az életét. De most bejött ide és tessék, itt van. Napasztmek! Rossz volt az a rigmus korábban, ide inkább a “CSOK-ot, CSOK-ot” illik, legalábbis Fruzsi fejében már épül a konyha.

frunato.jpg

A teraszon Mercike bevallja Mónak hogy szereti.Ne basszatok fel, mi van már itt? Mó annyira ért a nőkhöz -semennyire-, hogy nem érti miért lassított le Merci a szeretlek után. Segítek haver! Azért mert ha egy nő azt mondja neked, hogy szeret, akkor az nagyon rossz válasz, hogy “Én is imádlak babám”. Mercinek innentől inkább mindegy, nem érdekli amúgy. Meg is értem. Mó játssza még az ártatlant, hogy Ő ezt nem akarta es pont ettől félt… Merci bevonul, Mó pedig rögtön elmondja Ginának és Robinak, hogy mi a pálya, amitől Ginánál eltörik a mécses, merthogy Ő is szerelmes kezdett lenni. Megérkezik Amanda és Bálint is, a kérdés innentől kezdve csak az, hogy ki mennyire fog emlékezni ebből a beszélgetésből, mert természetesen elhangzik a ne mondd el senkinek kód is. Amanda ezután a fürdőtől a hálóig csak kétszer esik majdnem hasra, annyira be van baszcsizva. Dani segít neki eljutni az ágyig, ahol egy kis véletlen puncimutogatással egybekötött vetkőztetés után betakarja a lányt, akinél teljes a filmszakadás.

ama.jpg

Közben Gina a riportban épp a bölcsészkaron és teológián tanultakat tanítja le nekünk, miszerint ott bent nagyon sokan azt hiszik hogy okosak, de annyira buták, mint a …segg. De ha az emberekben lenne összetartás meg szeretet, akkor az élet nem itt tartana. Nem a világ rossz, az emberek rosszak. Fú, mennyi okosság, részemről egy szabadon választott Coelho kötetet fel tudok ajánlani Gina további edukációja céljából.



PP is röhög, majd mondja a napi kérdést:

Melyik párkapcsolat fog a legtovább tartani? Csak azért három lehetőség van, mert Digó már kiesett.

Másnap reggel van, Gábor provokálja a többieket és minket azzal, hogy ritmus-, ütemérzék és hang nélkül próbál énekelgetni és még tapsikol is hozzá. Megtisztelő.

Reggeli hogyvoltozás bent a villában: Ki mire emlékszik?

Gina és Amanda megint összeborulnak, csak Ők ketten az okosok, mindenki más gusztustalan és hülye. Áttekerem engedelmetekkel, mert ez is van mindig, gondolom semmi újdonság nem lesz benne most sem. Megtolják (?!) , gondolom

Csoportfoglalkozásra ülnek körbe a nem anonim ápoltak és mindenki elnézést kér azért, mert pia hatására lemegy kutyába. Egy párbeszéd nélküli megmondás lett ebből, nincs se szájkarate, se semmi. Gondolom a tegnapi bulika miatt még annyira rottyon vannak, hogy szét is szakadna a fejük egy-egy hangosabb szótól.

gyules.jpg

Vicces feladat van ma a két tábornak: a konyhában fellelhető bármilyen anyagokból kell egy turmixot csinálni, amit aztán a másik csapat játékosainak kell meginni. Előszór a Megtisztelt csapat kotyvaszt valami tojásos, olajos, hagymás, tejes, mustáros shaket, amit pezsgőspohárban ki is porcióznak.

pp.jpg

Jönnek Bálinték, ezek meg addig bemennek a hálóba és a sok agysebésznek most esik le, hogy a másik csapat is valami nagyon szemét cuccot fog készíteni ám. Mekkora rohadékok! Ti meg mennyire okosak vagyok tényleg.. Mint a .. segg, ahogy Gina mondotta volt.

Robi, Bálint és Vivi jár elől a munkában és készül a tejszínes, szardíniás, hagymás, mustáros mandulaaromával zöldre színezett ivólé. A végén még egy-egy tojást mindegyikre ráütnek, csakhogy ne csak az íze, hanem az állaga is kellően rossz legyen és Y pohárban mehet is az asztalra.
y.jpg

Öt percen keresztül nézhetjük, ahogy isszák ezeket a borzalmakat, aztán rögtön hányják is vissza. A földre, egy vödörbe, magukra, egymásra… Jut mindenhova.

Bálinték nyernek legalább egy testhosszal, mert Vivi úgy húzza le a saját poharában lévő masszát, mintha egész gyerekkorában ezzel táplálta volna nyaranta a nagymamája..Utána még el is mondja, hogy neki majdhogynem ízlett.

1080 komment

Való Világ 10X27 – Hiúság vására

2020. december 11. 15:18 - dmr94

Az adás neuralgikus pontja szokás szerint egyből az elején eljön mikor meghallgathatjuk, hogy hol olvashatóak a játék részvételi feltételei és bár sok rosszat kinézek az RTL-ből, nem hinném, hogy el szándékoznák adni a szerveinket. Egy világjárvány idején, a magyar kormány és az EU közötti újabb huzavona közben mi is lehetne a legfontosabb infó a villalakók számára a külvilágról, mint az – igen, kitalálták – Instagram követőik száma!

vv10x28_00.png

Tovább
1192 komment

Való Világ 10X26 – A Feszty-körkép, meg a máltai Szentlélek…

2020. december 10. 13:25 - Laura Ingalls

19-03_nyito.jpg

„Olá misz ámígósz”! 4 hetes röpke kis egészségügyi kényszerszünet után „áj em bekk”! S nem csak én vagyok „bekk”, hanem lassacskán a hogyvótok is, mert mostantól (reményeink szerint) az irományok száma exponenciálisan emelkedni fog az eddigiekhez képest, szóval tartsatok ki, mert összeállunk, mint Lehetegyvéleményem?Gábor haja 3 flakon hajlakktól.

A mai nagyszerű adást Anikónk fogja össze, kezdve a napi kérdéssel: kit hív ki Gabesz? Szerintem akit akar, de másfél óra múlva mindenképp megtudjuk a választ az égető kérdésre.
A villa szerelmeseivel indítunk, szegény Virdzsókám már megint arról győzködi Danit, hogy mennyire szeretne neki bizonyítani és igenis változott mióta a villában lakik és nem kislány – hanem rosszlány – és Dani által (!) változott és et cetera. Az én szemem meg már most tikkel, pedig egy perc telt el az összefoglalóból, de nem bírom hallgatni ahogy Virdzsi mindig lemegy kutyába ez előtt a fasz előtt. Amikor az ágyban könyörgött Virdzsi a részeg Proli Úrnak, hogy adjon neki még egy esélyt, még azt is mondta, hogy „szeretlek”, amire Dani nemhogy nem reagált, hanem rúgott még a szerencsétlen csajba egyet és most is arról vekeng Virdzsi, hogy érzései vannak Dani felé (kiégek ettől a beszélgetéstől), Dani meg csak mosolyog az orra alatt.
A következő blokk sem jobb, Renátó újfent szakít Frúval, mert úgy érzi lejáratja magát. Az a helyzet Rencsi, hogy ennél jobban már nem igen tudod és hidd el, nem Frú itt a legnagyobb baj, hanem az ordenáré viselkedés, amit újra és újra bemutatsz matt részegen. Én inkább emiatt aggódnék. Frú meg adja alá a lovat, nem akarja teljesen elengedni a hősszerelemest és a riportban pironkodva vallja be, hogy talán mégis érez Renátó iránt valamit. Ha lenne egy szelep a fejemen, mint Feuerstein lovagnak a Szaffiban, most kiengedném a gőzt, mert ezektől a szerelmi szálaktól agyvérzést fogok kapni ideje korán. Legalább a kihívásig meg kellene őriznem szellemi épségemet.

01-20_virdzsi.jpg

Tovább
995 komment

Való Világ 10x24 - Virág már nem sír

2020. december 08. 07:36 - Dzsudibí

Bevezetés

Mitulá bátit várják nyomoroncaink, végtelen izgatottsággal kicsiny szívükben, Amanda mindkét cipőjét kirakja, hátha akkor dupla adagot kap, Gina nem biztos benne, hogy a bokacsizma elég lesz, mert mi van ha idén xxl méretű lófaszt kap, és csak összehajtva fog beleférni, Robi fehérjében, futópadban és energiaszeletben reménykedik, Vivi leghőbb vágya pedig egy cicás hajpánt, melyet druszája, VV9 Fekete Özvegy Radicsbaszó Vivien óta én is nagyon hiányolok, úgyhogy remélem megkapja. Nem tudom nem észrevenni, hogy a lakók meg vannak számozva, kedvenc Dánielem meg ajtónállónak öltözve a küszöbön ácsorog egész nap, mivel nem néztem az elmúlt napokat (és hogyvolt sem volt, amiből tájékozódni tudnék), ezért arra jutok, hogy Anikó valószínűleg még mindig nem volt képes megjegyezni a neveket, így segítik a munkáját. A télapó végül nem hoz futópadot, de még csak egy szaros cicafejpántot sem, van helyette viszont szoli, meg csoki, had' hízzanak a nyomorultak.

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_13_47.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_14_02.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_15_52.png

ke_pernyo_foto_2020-12-08_5_15_53.png

Tovább
2155 komment

VALÓ VILÁG 10X21 - KAMÉLEONOK, EGEREK, FÉRGEK, GÁBOR

2020. december 05. 19:28 - dmr94

Három nap kimaradás után sem túl nehéz felvenni a fonalat és látva, hogy Renátó fején még mindig ott a biciklis sisak, érezhető, hogy nem maradtunk le túl sok mindenről. A "hiányzó” rész tömören összefoglalható egy nagy artikulálatlan üvöltéssel és azzal a konklúzióval, hogy az Arany Fácán képében a szerkesztők végre megtalálták a villabeli beszélgetések színvonalához tökéletesen illő sörmárkát.

vv10x21_02.png

Tovább
2982 komment

VALÓ VILÁG 10X17 - SE VELED, SE NÉLKÜLED

2020. december 01. 19:26 - dmr94

Anikó vár minket, ő is érzi, hogy nevetségesen komolytalan a napi kérdés, jelesül hogy melyik villalakónak lenne a kedves néző legszívesebben a szomszédja. Ha van humoruk, megszavazzák Ginát. Visszautal az előző rész siratóasszonyaira is, akiknek másik szubkultúrához sorolása talán felér egy burkolt cigányozással.

vv10x17_01.png

Tovább
3857 komment
süti beállítások módosítása