A Kaminsky-konyhában Gabi enyhén szólva lestrapált arccal, stesszelve keverget valami zöld izét a serpenyőben, míg Elliot dob a parára egy lapáttal: estére Logan, a San Francisco Monthly szerkesztője a vacsoravendég. Elliot teljesen be van zsongva, valami Harminc alatti harminc listáról beszél folyamatosan, amire Josh-nak muszáj felkerülnie, de szerencsére Yolanda pár jól irányzott beszólással leszereli. Helyette befut Josh, tovább hergelve az amúgy is láthatóan idegösszeomlással küzdő Gabit, akinek az idegesség ködén keresztül is feltűnik, hogy a két pasi mintha egymás miatt akarna mindenképp megfelelni ennek a Logan-nek (máris nem bírom a csajt).

Rose a bulvár sajtóban lehozott essexi nudista kolónia hírével szórakoztatja a rokonságot, és Violet nagyi szerint pusztán azért ostoba az ötlet, mert kurva hideg van azon a környéken az ilyesfajta mulatsághoz. A grófné a megemésztett hírek után odafordul kuzenjához és Merton Lord házassági ajánlata felől érdeklődik, de Isobel egyelőre nem tud friss ropogós infóval szolgálni és tromfolni a nudista sztorit. Rosamund néni is eljött látogatóba és Edith-et faggatja kislányával kapcsolatos nem túl rózsás fejleményekről. A Lord is brandyzget egyet vejével, aki megesküszik, hogy többet nem kínálja hellyel a vacsoránál Miss Buntingot. Apósát viszont sokkal jobban nyomasztja a tanárnő által Bransonban gerjesztett elvtársi hevület, és szeretné, ha figyelembe venné itt Downtonban is mennyi új perspektívát szedhetett össze, amit ugye sofőrként kizárt dolog lett volna. A csip-csup dolgok után megérkezik Carson közvetítésével egy levél, melyben Willis őrmester - Columbót überelő módon - majd ismét ellátogat, hogy Annával és Lady Maryvel is beszéljen, mert volna még egy kérdése.

A szokásos felütéssel indul a műsor, Hajós András rutinosan osztja meg a játék lényegét a közönséggel és azokkal a nézőkkel, akik valamiért lemaradtak volna az első két adásról. Mint minden résznek, a mainak is van tematikája, ennek történetesen az utazás.

A Fogtündér bekommandózik Lecter rendelőjébe, ahol a telefon megbuherálva már hívja is Chilton elmegyógyintézetét, hogy beszélhessen Hanniballal. Egy kicsivel több duma is bele fér, így annál jóval többet is megtudunk, hogy a Fogtündér majd A Nagy Vörös Sárkánnyá fog alakulni. Lecter hozza az empatikus pszichiáter figurát, kajak megérti, hogy a faszi gyűlöli, hogy a sajtó, Freddi milyen méltatlan dolgokat írt róla, de tényleg, szíve szerint első sorból, felállva tapsikolva nézné, ahogy A Nagy Vörös Sárkányként teszi a dolgát, mire az ember csak annyit mondd, hogy semmi másra nem vágyik, csak Hannibal elismerésére, hogy majd láthassa, amikor ő és a sárkány ereje egyesül. 

Még az előző rész estéjén vagyunk, Barry az irodájában dolgozgat, kellemes muzsika, amikor csörög a mobilja. Iris keresi, bajban van – lőnek rá – elkélne a segítség. Allen az ablakon kiugrást javasolja, majd ő elkapja a lányt. Iris belemegy, mert bízik a Flash-ben, de amúgy amíg Barry erre rávette, már oda is ért volna… Allen elkapja a csajt zuhanás közben, majd felszalad a rosszfiúkért is. Amúgy Iris valami ingatlan maffia után nyomozott, azért kapott majd golyókat, de így legalább nagyon hálás lehet Barrynek, és úgy köszöni meg, hogy odament érte, mintha a szülinapi buliján jelent volna meg.

Brigitta megrohamozza Attilát, hogy hirtelen az összes hitelezője megtalálta, és fizetést követel, és biztos, hogy neki is köze van ehhez. Rajta keresztül üzen Áginak és a Herrnek, hogy nem fogja hagyni, hogy elvegyék a cégét, amiért annyit dolgozott.

Egy csendesülős félakusztikus zenekari előadásba csöppenünk bele a Sztárban Sztár ötödik adásában, ahol mindenki egyből együtt van a színpadon, és egy ordas nagy playback nyitány veszi kezdetét. A díszlethangszereket azért nem simán sorsolták, Gáspár Laci kezében van például a basszusgitár, amit elég pengén használ az életben, jó ízesen tud slappelni. Gabi a dobos, szerintem simán végigütne egy ócskább punkkoncertet, de szofisztikáltabb ritmusképleteken sem lepődnék meg nála. Wolf Kati meg egy zongora mögött ül, és aki úgy és olyan stílusban énekel, ahogy ő, az tuti elkíséri magát billentyűn. Ha már ilyen őszinte és könnyed a műsor, meglephetnének minket egy élő zenés nyitánnyal valamikor, simán meg tudnák csinálni.

Most Till is egyből jelen van, és a zeneipar szakmai Frankensteinjének fércelték össze egy DJ-ből, egy karmesterből, egy producerből, egy recording hangmérnökből és egy színpadi backline/kontroll hangmérnökből. Kinézetre amúgy egyáltalán nem horror, sőt, kifejezetten tetszetős szürke zakó van rajta, mit rajta van, rá van öntve. Egy szép férfi szép ruhában azért nem hülyeség vasárnap este a tévében, szóval nem csak úgy simán kellemes a szemnek, hanem médiatudományi alapon is indokolt a fain külcsín. Okos. A műsor még mindig két és fél órán át tart, viszont itt már érződik a fellépők számának csökkenése, így a műsor szövete kezd feszülni, ahogy ráhúzzák a műsoridőre. Több idő jut a műsorvezetőnek, a zsűrinek, az összekötő filmeknek és természetesen a reklámnak. Tilla parádés az impulzusszerű kinyilatkoztatásokban és kontrázásokban, viszont ha több mondaton keresztül kell fenntartania az érdeklődést, a Till-szindróma hatása gyengülni látszik. Kissé megint rekedtes a hangja, de annyira azért nincs letörve, mint két adással ezelőtt. Jöhet a szakmai mérőszámokért felelős négyes, kezdek igazán hálás lenni Claudiának, hogy minden adásban más a haja, kellemes érzés ránézni.

Baby Gabi kapja lehetőséget, hogy berobbantsa a showt. Pukk. Egy megafonnal ugrálva csábít minket a kilencvenes évekbe, már azokat, akik menni akarnak, én mondjuk mennék, a műsor tervei alapján egy Kozmix partyra, de ehelyett valami  őrületes Pa-Dö-Dö VS. Emergency House csata közepébe csöppenek. Gabiról nekem itt beugrik a terminátor kettőből a higanyforma, néha ez dudorodik ki belőle, néha az. A haja meg hidrogénezett UFO Zsolti, összességében végül is olyan, mintha a kilencvenes évek magyar rave szcéna kulcsembereinek tömegszerencsétlenségét mutatnák egy közös hakni buszbalesete után. Mármint nem annyira szomorú, csak hát úgy össze vannak folyva az arcok. A hang szinte sehol nincs meg, a ritmus ímmel-ámmal oké, de az energikus ugrálása az elborult vizuállal és a takarítónőszerű dj-vel annyira szürreális, hogy egészen leköt ez a bizarr trip. Claudia is elkapja ezt a fonalat, bélyeggyűjtemények elnyalásáról anekdotázik, időben pontos is a drogtörténeti értekezése, de amennyire nekem megvan, Kozmixra mégiscsak a Hubertus-spuri tengelyről választottak kémiai támogatást a régi cimborák. Én nem, én megittam hat sört, és mentem Rémemberre az FMK-ba. Az megvan valakinek?

A Rocky sorozat negyedik részének híres betétdalával idézi a nyolcvanas éveket Győző. James Brownt formázza meg, és az Amerikában élésről krákog szuperlatívuszokban. Első ránézésre fekete Elvis, hangja Király L. Norbert első szárnypróbálgatásait idézi. KLN később egyébként más formában is megidéződik a műsorban, vajon mi lehet vele, üzenni akar nekünk, vagy ilyesmi? Győző magassarkúban előadott tánca egész menő, hangja is olyan, mintha whiskyben és füstben nyomorította volna évtizedeken keresztül. Azért játszásiból most világszínvonali kontextusban is megvizsgáljuk az előadást, és akkor azt látjuk, hogy egy ötcsillagos las-Vegasi szálloda szilveszteri revüműsorában a nyolcadik másodpercben távolítja el a porondról a színpadmester egy ún. pörgő rúgással. Térjünk most vissza a lokálvalóságba, és akkor a mi saját etalonjainkhoz képest vizsgálva teljesen oké, önmagához képest pedig kifejezetten erős előadás volt. Szórakoztató. A zsűri már öniróniával is operál a nagy lazaságban, lassan ingoványos területre tévedhetnek.

Peter Srámek következik, a KFT-től énekli az Afrikát. A hangszín és a hangmagasság nincs távol a saját világától, ezért egyből fogadni mertem volna, hogy ismét óriási lesz. Sajnos nem volt az. Jó volt, de ennyi. Kisebb megingások különböző hangmagasságokon, egy helyen szövegtörés. Az eddig olyan szépen kigyakorolt kiejtés most kissé sorjás, nincsen lecsiszolva. A látvány statikus, csak egy igazi makákó katatón bólogatása ad némi dinamikát és tölti meg szerényen élettel ezt az állóképet. A vizuális falon afrikai naplemente, de ezt most akár kartonból is kivághatták volna, nem rontott volna az összképen. A zsűriből Zoli eljutott oda, ahova mi a múlt héten: Szépen lassan el kell ismerni Pétert. Ez így van, de nem a mai, hanem az összteljesítménye miatt.

A mai műsor egyértelmű csúcsa következik, Wolf Kati megszerzi a stafétát Tóth Gabitól. Olyan erősen adja elő SIA tavalyi slágerét, a Chandelier-t, hogy újra eltörik egy-két mécses. Átveszi még az eredeti ének falzettjeiben háborgó hisztérikus elhalásokat is, elképesztő teljesítmény. Igen, néhány hang az alsó tartományban nincsen a helyén, de az egész annyira egyben van, hogy az valami lenyűgöző. Hozzá tartozik a teljes képhez, hogy az eredeti klip megidézése a berendezéssel nagyon rendben van, a 13 éves Maros-Szabó Réka tánca pedig lehengerlő. Talán ő is kellett ahhoz, hogy kiváló szintig emeljék az előadást. A koreográfia annyira szuggesztív volt, hogy nem nagyon lehet leválasztani róla az énekesi teljesítményt. Talán nem is szabad kettéerőszakolni azt, ami ennyire egybefonódott. Felemelő műsorelem volt. Adásonként van egy-két előadás, ahova besűrítik a szakmai támogatás nagy részét, a többi előadó meg DIY hatású környezetben dúdolgathat. Ma Katinak jutott az erős szupport, és ez szuper döntés volt a műsor készítőitől.

Az vagy amit megeszöl fiam, így mondtad mama, ugye, ezt mondtad régen, az Isten nyugosztaljon. Szóval úgy néz ki, hogy Gáspár Laci megette Will Smith-t, és simán azzá vált. Picit persze nagyobb lett, mert ott volt már az eredeti testének is a mérete, és összeadódtak. Mindegy, eléggé jól sikerült az átváltoztatás. Laci a felkészülést bemutató filmjében azt próbálja elhitetni velünk, hogy ő még nem rappelt. Erre vajmi kevés esélyt látok, de ha így is van, nem számít. Tudjuk milyen time lakik benne. Arra viszont nem számítottam, hogy a hangfekvése és hangszíne tökéletes a kilencvenes évek rapbetéteihez. Valakire annyira hajaz a hangja, de nem jöttem rá, remélem, hogy Önök kommentben megmondják. Jóféle a koreográfia is, pontos és laza egyszerre. A sárkánymaszkos forma jelenléte nem volt túl irritáló, de hogy ő nem kap rétest estére, az hétszentség.

Magyarország egyik One Hit Wondere következik. A kilencvenes évek végén egy Pain nevű kíváncsi ember a szexről meg a szerelemről kérdezett alapvető dolgokat a rádióban elfúló hangon, de annyiszor visszajátszották ezt a betelefonálást, hogy az emberek végül rájöttek, hogy ez egy dal. Pedig lehetett volna egy leszakadt kistérségi zsákfalu iskolájának ötödik osztályából kiebrudalt tizenhat éves munkanélküli ifjú őszinte érdeklődése is. Szóval most valaki előtúrta ezt a pompás korongot, és odaadták Rácz Gergőnek, hogy pörgesse meg, de keményen. Mit ne mondjak, keményen megpörgette, szuper volt. Ez a préselt kásás sóhajrap, amiben például Dopeman is utazik, csodálatosan meg volt csinálva. Itt jött vissza egyébként KLN, és Gergő szájmozgása felett vette át ideiglenesen az uralmat.  Ha ennél komolyabban vette volna Gergő a szerepet, teljesen hiteles lett volna. Így inkább paródia jellege volt, de annak is első osztályú. Tanár Úr itt egy annyira releváns és a valóságra reflektáló megjegyzést tett, hogy a történelmi hűség kedvéért ezt most jegyezzük le. Elmondta, hogy mennyire kellett ez a feloldozás a Kati utáni katarzisból. Tökéletes a megfigyelés!

Jön a végjáték, Gabit most visszaléptették a fináléból, és utolsó előttiként áll színpadra Lovasi Andrásként. Mindenkinek megvannak a korlátai, és Gabinak ennél nehezebb feladatot nem is tudom, hogy lehetett volna-e adni. Fogalmam sem volt, hogy mit tud majd kezdeni a dallal, a baj csak az, hogy az előadás után sincs róla fogalmam. Ide varázspálca kellett volna, valami mágia. Ez kívül esett a megvalósíthatósági tartományon. Mintha egy pontyot kértünk volna meg japánul arra, hogy faragjon arckrémből egy alt furulyát. Gabi Lovasisan nézett ki, tudta a szöveget, és hát nagyjából ennyi. Kispál András viszont életében nem volt ilyen jó bőrben. Ezzel a dallal nem lehetett mit kezdeni, Gabi azért kezdett vele valamit, de hogy igazából mit is, az az ő titka marad örökre.

Csobot Adélé a megtisztelő szerep, hogy végső energialökést, vagy kellemes lecsengést adjon a műsornak. Éder Krisztián fotóművész két dalát kellett egybegyúrnia és előadnia. A testalkat és a szemüveg stimmelt. Adél hangszínei eléggé be vannak tokozódva, nincs meg az az adottsága, hogy a hangját tetszőlegesen elváltoztassa, akárcsak szimbolikusan is. Azaz se. Nem is értem, hogy az utolsó két feladattal mi volt a műsor szerkesztőinek a célja. Adél eltáncolta elég jól a koreográfiát, és hozta a kötelezőt – de egyáltalán nem sokat. Filigrán, vidám, aranyos, jól mozog, és nem feszül rá a dolgokra. Ez most elég volt ahhoz, hogy – éppen – ne essen ki, de ha csak ilyen minőségű éneklésekből állna ez a műsor, akkor nem is lenne ez a műsor.

A pontozás végre nagyobb szórást mutatott, a közönség szavazott, aztán újra szavazott, és egyértelműen Baby Gabi búcsúzik a Sztárban Sztártól. A mai volt a leggyengébb előadása a műsorban, viszont most mutatta meg, hogy van tartása, és nem omlik össze a láthatóan túl magas léc előtt, inkább vidáman odarohan, leveszi, hadonászik vele, kiabál egy megafonba és csinálja a showt.

Ez az adás ma önmagát tartotta össze, nem pedig az egyes énekesek kiemelkedő teljesítménye. Stabil volt, szerethető, vicces. A zsűri teljesen be volt lazulva, ami alapvetően jól áll a műsornak, de néha már parttalanná kezdett válni a jópofizás, és az hamar vissza fog csapni. Ma egyedül Wolf Kati nyújtott éneklés terén értékelhető teljesítményt. A többiek meg, ha akartak volna se tudtak volna, mert vagy nem is volt ének a feladatukban, vagy teljesen karakter- és hangidegen dalokat kaptak. Ezekből biztos levonódnak odabenn a konzekvenciák, és van még a műsorban további potenciál. De ha nincsen, akkor is vígan elpöfögünk karácsonyig.

Dalok pontszámai, az előadás sorrendjében:

A mai rész a bűn és a bűnhődés tematikája köré épül. Ems narrációja szerint a vétkezés csupán a bűnbánóknak bocsáttatik meg, a velejéig romlottakat viszont nem lehet megmenteni… Ismét egy jacht siklik a tengeren, ám ezúttal Victoria és Aiden utazik a fedélzeten, hogy kíváncsi fülektől távol kezdjenek tervet forralni Emily ellen. A kék fürdődresszben feszítő királynő kijelenti, hogy nem bízik azokban, akik azt mondják, amit hallani szeretne – márpedig Aiden pont ezt tette. A pasinak bizonyítania kell, mivel nemrég még a betolakodó vőlegénye volt. Aiden utal arra, hogy Emily-vel közös múltjuk jóval régebbre nyúlik vissza, mint a nagysasszony gondolná. Bedobja David Clarke nevét, de mielőtt szívrohamot kapnék, teljesen más kontextusba helyezi, és nem adja ki Emst – legalábbis nem úgy. Egész jól csinálja a meggyőzést, mert magát is bemártja, és így hihetőbb az egész meséje. Victoria közli, hogy a bizonyítéknak hisz, Aiden pedig rááll, hogy hoz neki.

John Thackery visszatért a Knickerbockerbe a nem egészen önként bevállalt hajós elvonókúra után, azzal pedig, hogy visszakerültek a lábára a hófehér cipők, úgy kapta vissza régi lendületét a stáb, maga Thack, na meg a történetünk is. Az persze eddig is egyértelmű volt, hogy Thack az új kutatását, az addikció leküzdését önmagával képzelte el, de a kórház igazgatótanácsának egészen más elgondolásai vannak, és bébiszittert osztanak ki Thack mellé, akinek két dolga van: figyelni, milyen drogokhoz nyúl, pontosabban hogy milyen drogokhoz ne nyúljon a kórházban, illetve hogy véletlenül se legyenek a testén szúrás okozta nyomok. De ezt leszámítva sem rajong a vezetőség az új kutatás iránt, merthogy Thacket nem egy mikroszkóp fölé görnyedve, hanem a cirkuszterem közepén műtve látják leghasznosabbnak. John viszont pontosan tudja, milyen nyelvet beszélnek a főnökei, és bedobja, hogy ha rátalálnak a függőség gyógyításának módszerére, az rengeteg pénzt jelenthet a kórháznak, ezzel pedig maga mögé is állít mindenkit.

Carrie kórházban tér magához a lövés után, a doki aki mellette van közli, hogy mázlija volt, a golyó simán átment a karján, nem ért csontot sem ideget. A nő halkan felesel: lófaszt mázli, jó volt a lövész. Na igen. Az orvos nem tudja megmondani meddig kell itt maradnia, hősnőnk viszont gyanítja, hogy addig, míg a CIA-nál eldöntik mi a további sorsa. Mindenesetre a baba megmaradt, lehet örülni.

Hősünk ezalatt cudar elvonási tüneteket él át, néhány férfi (ápoló?) fogja le, hogy legalább nyugton legyen. Agonizálását egy másik helyiségben monitoron át Saul és Adal figyeli, eszerint ámérikában vagyunk. Utóbbi aggódik, hogy Lockhart hét nap múlva a felettesük lesz, addig azonban Brody nem lesz használható. Mégis mire, kérdem én? Egyik ápolója jelent a főnöknek: a beteg cefet állapotban, dehidratált, hepatitises, stb., mire Saul balkézről visszavágja: eszébe se jusson kórházat említeni. Az elvonási tünetei csak ezután jönnek és százszor ilyen rosszak lesznek. De nem kaphat leszokást segítő szereket, mert ahová megy ott szó sem lehet róla, hogy bármit is szedjen. Szóval szíveskedjenek leszoktatni és közben életben tartani mielőbb. Így ház folytatódik az agonizálása – legalább egy ápoló folyamatosan vele van, de ha őrjöngeni kezd többen is jönnek a segítségére.