Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Flash 2x03 – Family of Rogues

2015. október 27. 13:00 - SuperLawyerGirl

Még az előző rész estéjén vagyunk, Barry az irodájában dolgozgat, kellemes muzsika, amikor csörög a mobilja. Iris keresi, bajban van – lőnek rá – elkélne a segítség. Allen az ablakon kiugrást javasolja, majd ő elkapja a lányt. Iris belemegy, mert bízik a Flash-ben, de amúgy amíg Barry erre rávette, már oda is ért volna… Allen elkapja a csajt zuhanás közben, majd felszalad a rosszfiúkért is. Amúgy Iris valami ingatlan maffia után nyomozott, azért kapott majd golyókat, de így legalább nagyon hálás lehet Barrynek, és úgy köszöni meg, hogy odament érte, mintha a szülinapi buliján jelent volna meg.

vlcsnap-2015-10-22-21h05m54s125.pngKözben a laborban megtalálják az egyik portált – ami eddig senkinek sem tűnt fel, valamint Stein is visszatér egy ötlettel – csak a vérnyomása miatt lett rosszul – miszerint a portálon keresztül Jay is hazajuthat, csak stabilizálni kell azt. Joe gyermeke anyjával – akit eddig halottnak hittünk – beszélget, és megpróbálja lefizetni, hogy hagyja el a várost, ha már elsőre ingyen tette. Másnap reggel a kávézóban Barry és barátai elbeszélgetnek, amikor feltűnik Lisa – Captain Cold hugicája. Segítségre lenne szükséges, mert Lennyt elrabolták, és ha már segítség, akkor a legjobb kell neki a munkára, aki még történetesen tartozik is Coldnak az életével.

vlcsnap-2015-10-22-21h18m22s518.png

Mivel Cisco hideg-hullámok segítségével be tudja azonosítani a coldgun elhelyezkedését, így Barry gyorsan tud cselekedni. Egy irodaépület a cím, ahol meg is találja Snartot, aki azonban cseppet sem tűnik fogolynak. Mi több, odafagyasztja Allent a földhöz, és odébbáll elrablójával (?), az apjával karöltve. Szerencsére Flash modern gúnyájában termosztát is van, így gyorsan kiolvad. A laborban aztán kérdőre vonják Lisát, aki őszintén megdöbbentnek tűnik a hírtől. Kiderül, az apja bántalmazta, és nem hiszi, hogy a bátyja képes lenne szövetkezni vele.

vlcsnap-2015-10-22-21h20m13s521.png

Barry meglátogatja Leonardot, aki azonban nem kér a segítségből, és ha Allen mégis beavatkozna, felfedi a kilétét, de hősünket ez sem riasztja el. Később látjuk, ahogy Cold és apuci megbeszélik a tervet, majd amikor a harmadik kerék kötözködni kezd Lennyvel, apuci lerobbantja a fejét a helyéről. Ezt a hullát találja meg a rendőrség, köztük persze Patty. Barry pedig ebből kiokoskodja, hogy Mr. Snart belőtte Lisát is termittel, és ezzel zsarolja bele fiát az együttműködésbe.

vlcsnap-2015-10-22-21h44m21s555.png

Joe – Allen bátorítására – elmondja Irisnak az igazat, így mi is megtudjuk a teljes történetet. Francine drogfüggő volt, és a kis Irist így teljesen elhanyagolta. Egy nap Iris hívta a rendőrséget, hogy az anyukája nem ébred fel. Mikor Joe hazaért, épp egy nyílt láng mellett állt, így amikor Francine megszökött ismételten a rehabról, és Joe nem találta, akkor úgy döntött, hogy egyedül neveli fel szeretett lányát. Azért is titkolta el előtte az igazat, mert nem akarta, hogy Iris úgy érezze, az ő hibája volt, hogy elhagyta az anyukája, így inkább olyan anyukáról mesélt történeteket, akit a lánya érdemelt.

vlcsnap-2015-10-23-19h34m26s472.png

Iris sokkot kap – főleg, hogy az anyja Central Cityban van és látni akarja – és egy pillanatig hezitál is, hogy hogyan reagáljon, de végül feloldozza apját, és megérti, hogy minden amit tett, szeretetből volt. A laborban Barry megpróbálja kiszedni Lisa nyakából a robbanószert, amire Cisco kissé idegesen reagál, hiszen levegővel érintkezve felrobbanhat – a hírre mindenki hátrébb lép kettőt. Mr. Ramon meg van győződve, hogy valami megoldással elő tud állni, csak időre van szüksége. Allen zseniális ötlete pedig – hogy közben haladjanak Mr. Snart elkapásával – hogy betölti a halott techfiú szerepét a bűnszövetségben.

vlcsnap-2015-10-22-21h58m29s275.png

Meg is látogatja Lennyt, aki persze tűzzel-vassal üldözné el, de nem elég gyorsan, apuci felbukkan, Barry pedig beledumálja magát a gyémántlopásban való részvételbe. Rögtön a bejutásnál gondjaik támadnak, a beléptető kártya nem működik, és apuci már nyúlna is a fegyverért, de Allen beszélőkéje megmenti a két őr életét, némi mese a rossz mosdók miatt ideges vezetőségről, és már mehetnek is tovább ellenőrzés nélkül. A lifttel felérve további két ő vár rájuk, akiket Flash egy alkalmas pillanatban eltűntet az útból. A következő lépés az ajtó kinyitása – amiért „Sam” eleve bekerült a csapatba – ami bár szuperbiztonságos, körülbelül száz random kód beütése után kinyílik. Allen szuperboldog, Mr. Snart meg egy golyót küld belé, hiszen innentől már felesleges.

vlcsnap-2015-10-23-19h48m11s901.png

Barry elterül a földön, a Snart-család meg továbbvonul. Mikor már biztonságos távolságban vannak, Flash kinyitja a szemét, kezében pedig a golyó. Ugyanis mikor az repült felé elkapta, és volt annyi lélekjelenléte, hogy halottnak tettesse magát. Cold a lézerekhez érve a puskáját használja, így a sugarak megfagynak, akadálytalanul haladhatnak tovább. Közben a laborban Cisco gyártott egy fegyverszerű valamit, ami kiszívja Lisa nyakából ami nem oda jár. Persze van egy kis kockázat – ez is levegővel operál – de a lány teljesen bízik benne. Jobban is teszi, mert apa-fia már túl van a rablás nagy részén, épp lelépnének, de Flash az útjukat állja.

vlcsnap-2015-10-23-19h55m23s674.png

Captain Cold hezitál, hogy lelője-e Barryt, aki próbál időt nyerni Cisconak a művelethez. Mr. Snart előkapja a távirányítót, és már használná is, amikor Mr. Ramon sikeresen kiszedi a robbanószert, amit Allen is gyorsan elújságol nekik. Erre a végszóra Leonard lelövi az apját. Barry megkérdezi miért tette, hiszen a húga már biztonságban volt. A kemény nagytestvér válasza, hogy összetörte a hugicája szívét, úgy fair, ha ő is összetöri az övét. A beszélgetést a börtönlátogatáson folytatják, ahol Barry elárulja, hogy tudja Snart gyengeségét: Lisa-ért mindent megtenne, valamint, hogy ő látja benne a jót, ami egy nap ki fog ütközni.

vlcsnap-2015-10-23-19h56m43s932.png

Patty megint összefut a Jittersben Barryvel, majd a számát is megadja neki, ami csak azért kínos, mert Allen nem kérte… szegény lány. Közben Cisco csókkal búcsúzik Lisatól, aki megköszöni neki, amit érte tett, és a barátjának nevezi. A laborban elkészült a sebesség-ágyú, úgyhogy nincs más, mint Garricknek hazatérni. El is búcsúzna, de Caitlin nagyon cukin – mindenki számára nyilvánvaló szerelemmel – kérleli, hogy maradjon, és Jay enged is a csábításnak, aminek mindenki örül. De nem sokáig, mert Stein megint rosszul lesz, ezúttal fel is lobban a láng – mint Firestormnál – csak kék, és a szeme fehérből fekete lesz. Caitlin igyekszik stabilizálni, így otthagyják a portált, ami kiváló lehetőség Wellsnek, hogy visszatérjen közénk.

vlcsnap-2015-10-23-20h20m08s375.png

Kezdjünk a pozitívumokkal. Iris teljesen normálisan kezelte, hogy az apja hazudott neki, pedig már felkészültem egy jó pár részig elhúzódó hisztirohamra. Szerencsére tévedtem, úgy tűnik a karakter akár még fejlődhet is. Ugyanakkor kicsit felesleges szálnak érzem az anyukát behozni a történetbe, azon túl, hogy nem érzem megalapozottnak, kellően előkészítettnek, vagy akár jelentőséggel bírónak ezt a csavart. Stein részei izgalmasak, kíváncsi vagyok mi lehet vele. Jayt továbbra is kellemes nézni, kár, hogy viszonylag ritkán szerepel. Wells visszatérte elég zavaró – nem szeretném az első évadot újra nézni alternatív véggel - remélem vannak kamerák a laborban, és nem fog fél évad arról szólni, hogy próbálnak rájönni erre hőseink…

Címkék: the flash
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2015.10.28. 08:27:57

Jó kis feszes HV volt, nem engedted bő lére :)
Ja, olyan nagyon sok mindennel kapcsolatban most én sem tudok belekötni. Bár ha Flash egyből lekapcsolja az apukát, aki így nem fér hozzá a robbantóhoz - hacsak nincs állandóan az ujjához drótozva :) -, akkor nem kell rohamtempóban kitalálni valamit Lisa megmentésére. De sebaj.
Ami nekem nagyon szúrta a szemem, az a laborban lévő kapuval történtek. Kimondják, hogy ha stabilizálni tudnák, akkor egy átjáróként működhetne. Majd stabilizálják, és utána simán ott hagyják. Mire gondoltak, mi történik majd?
Wells vonalára kíváncsi vagyok, én is bízom benne, hogy nem csap át önismétlésbe a dolog.

Is 2015.10.30. 08:58:06

Csak engem érdekel a Flash. :(

Yobbágy Fery 2015.10.31. 19:30:05

Én csak nézem, megszokásból. Valamiért még reménykedem benne, hogy az öntelt kis p*cs*t végre valaki úgy fenéken billenti, hogy magába száll. Meg a forgatókönyvírók is elgondolkodhatnának, mert ennyi logikai hibát, amennyit összehánynak minden részben...

SuperLawyerGirl 2015.11.01. 20:47:35

@Is: reklámozni kell ;)
@Yobbágy Fery: a logikai hibák valóban idegesítőek, de szerintem Iris pont ebben a részben nem volt idegesítő, inkább csak az, hogy egy évadon keresztül volt aktívan elviselhetetlen, így most nehezebben hozza fel magát.

Yobbágy Fery 2015.11.01. 21:20:08

@SuperLawyerGirl: Ki beszélt Irisról? Az előző évadhoz képest ő fejlődött a legtöbbet. Én arról a szőrtelen arcú majomról beszélek, aki elvileg a főszereplő lenne. Na, őt kéne úgy fenéken billenteni, hogy emberséget tanuljon. El kéne tőle venni 1-2 részre a "speed force"-t, és/vagy miatta meghalnia valamelyik mellékszereplőnek, hogy észbekapjon.
Ja de értem már mi lehetett a félreértés oka, a két * mindegyike 1-1 ö-t helyettesít, nem pedig egy i-t és egy á-t. :D

Is 2015.11.01. 22:18:52

@Yobbágy Fery: :D Igen, így valóban félreérthető volt.
Én örültem volna, hogyha a másik Flashnek is sikerült visszaadni az erejét (mondjuk őt találja el a villám a homokfickó helyett és így visszakapja), és ő lealázza Barryt. De majd meglátjuk.
süti beállítások módosítása